Marketing Majmok

Az emberek 90% számára a marketing szó egyet jelent a reklámmal. Ez nagyjából rendben is van így, hiszen a reklám az a része a marketingnek, ami kapcsolatot teremt a fogyasztó (emberek) és a gyártó között. Ez a kommunikáció eszköze, ha úgy tetszik a reklám a kereskedelem levelezőlapja.

Adott egy ember, aki elhatározza, hogy gyártani fog valamit, amit elad a többi embernek. Ő lesz a gyártó. De mit gyártson? Nyilván olyan dolgot kell gyártani, ami kell az embereknek, és hajlandóak pénzt adni érte. Van egy másik ember, aki dolgozik, és munkája közben felmerülnek igények, ilyen-olyan anyagok iránt. Ezt az embert nevezzük Mig-nek. Mig makettezés közben létrehoz alapanyagokat, amiket felhasznál. Mivel népszerűek a munkái, hamar érdeklődés mutatkozik a felhasznált anyagok iránt is. Látszik a lehetőség, ez egy olyan dolog, amit el lehet adni. Már csak egy ember kell, akinek van pénze legyártani az első kamionnyi pigmentet, wash-t, filltert, stb. Ő lesz a gyártó! Na, ilyenből most fogyasztotta el barátunk a másodikat. DE hiába van nekünk egy raklap cuccunk, amiről tudjuk, hogy az embereknek kell, ha az emberek nem tudják, hogy nálunk lehet megvenni, főleg ha azt sem tudják, hogy ez az, ami nekik kell. Csak azt tudják, hogy kéne valami, amivel koszolhatom a makettet. Valami, amitől olyan lesz, mint amit a Mig is csinál. És itt jön a reklám. Ugye látjuk, a reklám csak a végső lépés. Előtte meg kellett alkotni, kitalálni, kikísérletezni, és legyártani a megfelelő terméket. Ez tartott Mig-nek pár évig, és ennek a pár évnek az eredményéből élt az elmúlt 10 évben, és fog élni valószínűleg még legalább 10 évig.

És most lássuk a lényeget. Az üzenetet, mert ez az, ami figyelemre méltó ebben a történetben. Egy termék életciklusa nagyon változó lehet. Például ott a Pöttyös Rudi. Van egy standard mennyiség, amennyit az emberek megesznek belőle. Ez arra elég, hogy a gyár működik, az dolgozók kapnak fizetést, és marad némi haszon is. Aztán csinál a gyár egy kampányt, új, karamellás Rudi! Van egy ütős, esetleg vicces reklám, felkelti az érdeklődést, és hirtelen többen vesznek Rudit, mert érdekli őket az új íz. Aztán néhány hét, és elül a lelkesedés, visszaállunk a standard szintre. Újabb akció kell. De ha egyfolytában akció van, akkor az már nem kelti fel az érdeklődést, unalmas lesz. Időt kell hagyni az akciók között. Ez a művészet. Tudni mikor, mennyit, milyent és hogyan kell bedobni a köztudatba.

Fordítsuk ezt le a makettezés nyelvére. Mi történt? Volt egy csávó, kitalálta az alapanyagokat, kikísérletezte, készen volt az értékesítésre. Talált hozzá pénzes embert, aki finanszírozta a gyártást. Piacra kellett hát dobni. Az alap szituáció, hogy az emberek keresnek valamit, amitől a makettjük olyan lesz, mint amit a Mig csinál. Mi volna hát jobb, mint Mig saját alapanyagait piacra dobni. Az üzenet a következő: „Ezt használja Mig is” = Mig Productions.

Innen már csak az akciók, az újdonság megjelenésének megfelelő időzítésére kell figyelni. Ne legyen túl gyakori, mert unalmas lesz, de időben jöjjön ahhoz, hogy az eladások ne essenek nagyon vissza. Ha végiggondoljuk, egyszer eljutunk a sor végére, és már nem tudunk mit kitalálni. Abban a pillanatban az eladások be fognak állni egy standard szintre, arra a szintre, amit a makettezők normál munkatempó alatt elfogyasztanak. Ez normális, csak ennyi bevételből nem lehet eltartani egy céget. Ezt a pillanatot lehet halogatni, például más jellegű termékeket is bevezethetünk, gyanta kiegészítők, matricák, stb. De a végső pillanat így is eljön egyszer. És akkor a pénzes ember, elmegy, mert már nem éri meg neki, keres egy másik üzletet, ami jobban jövedelmez.

Mit tehet ilyenkor az ember? Keres egy másik pénzes embert és kezdi elölről. Új cég, új márka. De miért vegyek AK-t, amikor még van a Mig Prod. fillterből? Új üzenet is kell mellé. „Ezt használja Mig is” már nem elég. Bizonyíték kell, nem ígéret, szólt a régi szlogen, és az bizony működött. Nem szégyen az öregektől tanulni, így hát elővették a régi filozófiát, teremtsünk bizonyítékot. De hogyan tudod bebizonyítani sok ezer makettezőnek, hogy ha az új címkével ellátott filltert használja, akkor jobb lesz a makettje. A dolog egyszerű. Ki mondja meg, hogy egy makett mikor jó? A legjobb makettező, nem? És ki a legjobb makettező? Mig, nem? Hát akkor csak annyit kell tenni, hogy találjunk néhány srácot, akinek bemutatjuk az új címkés löttyel készült kiváló munkáit, és Mig rámutat, ez a legjobb makett, azért, mert AK wash van rajta! Yeah! Ilyen egyszerű? Nem, az emberek nem ilyen hülyék. Illetve dehogynem. Csak az üzenet csomagolása, az a kulcs. Mert ugye a redbull-os dobozban lóhugy is lehetne tutti frutti ízben, akkor is meginnák.

Figyeljünk a részletekre. Adott néhány ismert név, akit könnyű beszervezni, veszünk mellé pár ismeretlent, akikről azért tudjuk, hogy tehetségesek, de még nem ismertek. Kitömjük őket ingyen löttyel, és várjuk a maketteket. Persze azért akármilyen szart nem lehet oda rakni, kell egy színvonal. A színvonal tetejét Mig jelenti, őt is futtatni kell, ő az arc a termék mellé, ő mutatja be a felhasználhatóságot, őt követik a többiek. Ez nagyjából meg is van. Mehet a PR! Mi az a PR? Public Relations, vagyis a néppel való kapcsolattartás. Ez nem csak reklám. A PR feladata a fórumok üzemeltetése, a megjelenő cikkek intézése, ki írjon, mit írjon, miről írjon, mikor hova írjon, a wrokshopok, hova, ki menjen, ott mit csináljon. Ez egy szakma, és ha jól csinálják, akkor nagyot lendíthet az üzleten. Ez alap üzenet szerint jó lesz a maketted, ha AK löttyöt kensz rá. Megvannak a kirakat majmok, akiken ezt bemutatjuk. Nem mondok neveket, könnyen felismerhetőek a makett mellé rakott nagy mennyiségű címkés üvegekről.

PR eszközök. Facebook oldal, Facebook verseny, saját fórum, saját magazin, cikkek népszerű magazinokban. Ismerős, nem? Mind-mind eszköz, eszköz arra, hogy átadja az üzenetet. Ez egy jó makett, mert AK löttyel kenték be. A merítés nagy, az FB oldalra bárki feltölthet, a fórumban megjelennek régi és új arcok. Vannak köztük tehetségesek, azonnal fel lehet használni őket, mint példa. Ugye, XY makettje is milyen jó lett az AK-tól?! Ennek persze az az eredménye, hogy a minőség esik. Az ingerküszöb nő. Nem elég már csak a kicsit koszos, kicsit CM, kicsit kontrasztos. Mindenből sok kell ahhoz, hogy leessen az állunk. A végeredmény egy talán eltorzult kép a kívánatos végeredményről. De mindenképpen a részletekre helyezett kevesebb figyelem. Nem zavar már senkit a sorja, a tömítési hézag, a ragasztónyom, a szétfolyt festék, a történelmi tévedések, zimmerit Kursknál, stb. És a legjobb, hogy akit egyszer megdícsér a nagy mester, az utána lelkes rajongóvá válik, és ingyen végzi el nekünk a marketing munkát. Hiszen elég csak kiposztolni egy képet, hogy „na ez egy jó makett” és máris tucatnyi lelkes amatőr rajong érte, ami kimondottan meggyőző lehet.

Mindez teljesen normális. Ezért nem kell haragudni senkire. Ez így működik. Mit tehetünk mi, egyszerű makettezők? Nos, én azt ajánlom, vegyük meg azt, amivel dolgozni tudunk. Az gondolom nem kérdés senkinek, hogy nem azért lesz jó a makettünk, mert AK-t kenünk rá. Sőt, Mig dícsérete sem garantálja, hogy jó a végeredmény. Egyedül mi magunk dönthetjük el, hogy a végeredmény olyan-e, amit szeretnénk. Mások véleménye, tanácsa abban segíthet nekünk, hogy megtaláljuk az utat, a nekünk tetsző végeredményhez. Válogathatunk termékek, eljárások, gyakorlatok között, kísérletezhetünk, és megtalálhatjuk a nekünk megfelelő megoldást. E közben használhatunk AK, Mig Prod, Valllejo,Tamiya, Gunze, Humbrol és még ki tudja milyen festéket, ragasztót, pigmentet, akármit. Lehet nagyon szép makettet készíteni kizárólag AK termékekkel is, de attól, hogy azt használunk, még nem lesz jó a dolog.

A probléma akkor kezdődik, amikor ebbe a viszonylag egyszerű képletbe apróbb hazugságok, elhallgatások, ferdítések is belekerülnek. Amikor bekerülnek az ujjongással körített makettek közé olyan alkotások, amik normál körülmények között szóba sem kerülhetnének, hiszen színvonalban elmaradnak, de a nagy AK hype miatt mégis nagy körítést kapnak. És vannak emberek, akik ezt meglovagolva kerülnek a rivalda fénybe, valós teljesítmény nélkül.

A képet csak árnyalja Mig barátnőjének ilyen-olyan pózokban való szerepeltetése. A marketing eszköztárában vannak téma specifikus besorolások, mint például az érzelmi marketing. Ennek tipikus példája az adó 1% felajánlások időszakában mutogatott rákos beteg gyerekek. Van sexual marketing. Amikor például egy dezodort, vagy egy autót csinos lányok szerepeltetésével kívánunk eladni. Nos, az AK marketing eszköztárában mindkettőre találhatunk példát, bár kétség kívül a hölgy jobban megmaradt a köztudatban. Amíg megy a szekér, ez jó lehet, de hamar a visszájára is fordulhat. Az elmúlt hetek-hónapok „botrányai” után szegényke kapott már mindent a nyakába.

Apropó „botrányok”. Az előző alkalommal a végzetes pillanat viszonylag tisztán lezajlott. 1-2 nyilatkozat, és kész. Szegény Mig-et mindenki sajnálta, anélkül, hogy tudta volna, valójában mi történt. Senki nem tudta. Most sem tudja. Az AK kapcsán ennél lényegesen gusztustalanabb sárdobálás kezd kialakulni, több szereplővel, mindenféle nyilatkozatokkal, és olyan vicces jelenetekkel, amikor egy elvakult rajongó már Vallejo festéket sem akar venni, mert összekeveri a hasonló vezetéknevű embereket J

Őszintén megmondom, nem nagyon köt le ez a vagdalkozás, és miután az AK 1-2 terméket kivéve nem tudott olyant mutatni, ami az eddigi eszköztáramból hiányzott, ezért nem is kerültem közelebbi kapcsolatba a céggel, vagy termékeivel. Viszont érdekesnek tartom a márka hazai megjelenését.

Nem gondoltam volna, hogy a makettezéssel kapcsolatos termékek forgalmazásában bárki fantáziát lát még Magyarországon. Ne számítsunk semmi újdonságra. Az eredeti recept újracsomagolását látjuk, csak az AK helyett ilyen-olyan makettbolt, Mig helyett makettboltos mutatja meg a titkot. Ugyan úgy agresszív FB megjelenés, folyamatos posztolás.  Az arculat (megjelenés) sokkal, hogy is mondjam, spártaibb. Sajnos nem vette át egy az egyben az AK megjelenést, ahogyan azt sokan tették Európában. Valószínűleg ez pénzbe került volna, nem tudom. Saját design van. Nincs csinos menyecske sem, ami annyira talán nem is baj, talán több hangsúly lesz így a szakmaiságon, gondoltam én naivan. 

Nem kellett sokat várni, és megláthattuk a bolt FB profilján az első képeket. Nos, boltosunk pontosan úgy viselkedik, mint a gyártó célközönsége. Felkeni az összes lehetséges AK terméket a makettre, és várja a csodát. Persze azért megpróbálja mindezt úgy tenni, ahogy Mig-től látni. De a rutin, a tapasztalat hiánya meglátszik. Zéró kontraszt, elhibázott színek, rossz arányok, és egy sárgás makett a tucatból. Ezzel nehéz lesz eladni bármit is. Vagy lehet, hogy mégsem? A kérdés az, a magyar piac le van-e maradva annyival az európaihoz képest, mint amennyivel a boltos makett az európai profiktól. A választ nem tudom. De egy dolog aggasztó. Az utóbbi időben a versenyeken egyre több új arc tűnik fel, ami reményre ad okot. Az már kevésbé, hogy olyan mintákat kapnak, mint a lemaradó boltos, aki mellesleg hihetetlenül magabiztos. A baj ezzel az, hogy összekeverednek össze nem illő dolgok. A terméket bemutatni nem a boltosnak kell. Szép lenne, ha a sportcipőket Jordan, vagy Messi helyett a pocakos vezérigazgató reklámozná J Az AK márka (vérszegény) bevezetése itthon nem rossz dolog, hiszen bővül a kínálat, és egy erős marketing megjelenés (PR) még ki is terjesztheti a hobby népszerűségét. De a terjesztés mellett az alkalmazás felvállalása, a megfelelő kvalitások teljes hiányában nem ígér sok jót.

Hogy mi lesz ebből, azt kíváncsian várom. Sok reményt nem fűzök a dologhoz, ismerve a hazai állóvizet. Különösen úgy nem, hogy egy frissen megbukott márkát akar éppen bevezetni itthon. Elég elveszettnek tűnik a project. Nem tudom, milyen eladásokat produkál a cég, de attól félek jövő ilyenkor bolt már nem lesz sehol, maximum egy jó adag veszteség/adósság. Reméljük, nem lesz igazam…

Addig is várjuk a 3. Mig márkát, lehet tippelni mi lesz az. Lehet, hogy már csak mandarin nyelven láthatjuk majd…

Operation Grave Robbery

Én olyan hülye vagyok, hogy az már nekem fáj. Ma ismét részt vettem egy exhumáláson. Ahelyett, hogy végre betemetné valaki a magyar makettezés sírját, és a friss hanton valami új hajtás cseperedne, ma megint exhumáltuk ezt a ki tudja mióta kallódó hullát.

Nagyváros szélén, kis temető. A vonat még kijár ide, de az emberek már nem nagyon. A sírásók között a régi arcok, pár ismeretlen, néhány új, akik ide jöttek megnézni, mit ásnak. A legtöbb melós kedves, közvetlen. Néhányan ismerősként köszöntenek. 1-2 a pokolba kíván, ez látszik összeráncolt homlokán és a görcsösen összeszorított ajkain. Van néhány bolond is, képzelegnek dolgokat, amik meg sem történtek, vagy nem úgy, vagy nem velem. És láttam egy csendes bolondot is, asztal fölé görnyedve, cicás pólóban, zenével a fülében, magának való. Ki nem?

És akkor a holttest. Nem kezdeném boncolgatni, de látható. Olyan az egész, mint egy embargó alatt lévő országban, például Észak-Korea jut eszembe. Egy helyben toporog mindenki. Egy-két fénysugár beszűrődik a nagy vasajtón, de ide is csak az jut el, amit odakint már levetettek. A maradék. Az újracsomagolt, felhígított lötty. Nem rossz az, ha tudod mit kezdj vele. De ezek megisszák. Áldom az eget, hogy nem vagyok rászorulva, hogy van lehetőségem innen kijutni, magamba szívni valami életféleséget onnan, ahol talán még van belőle. Hol van az? Messze innen.

Itt pörögnek a sírásók, mindegyik nagyon fontosnak érzi magát. És az is, a saját szemszögéből. A saját életének fontos szereplője. Szerencsére az enyémnek nem. 

Minek jöttem én ide? Van itt 1-2 fazon, akivel jó spanok vagyunk. Beszélgettünk, de a 2 napból nekem elég volt 2 óra. Mindenki megy dolgára. Szürreális világ ez. Az egész hangulat olyan elveszett. De ez mégis része a nagy exhumálás akciónak. Nem hagyhatjuk elveszni a múlt dicsőségének hitt nagy semmittevést. Így van ez. Megmondták már sokan. Akinek nem tetszik, el lehet menni. Most megyek is, majd találkozunk legközelebb!

Stand up comedy - Dream on comedy

American dream? – inkább kubai álom
Itt? magyar Havanna? AZ…

Hogy mi van? Elmondom, mi van. 

Itthon ülök, rendezgetem a képeket a mappákban, legutóbb Bolyain fotóztam, Ctrl+C – Ctrl+V. Aztán pittyen a facebook, üzenet. Bolyai eredmények. Kb annyira érdekel, hogy átfussam, van-e ismerős név. Akad. Aztán társítom az eredményeket a maketthez, aztán beugranak ilyen apróságok: várj, ott nyert, de ugyan azt is zsűrizte. Mi van? Hát ez van, kérem. Nevetek. Mit várok? Itthon vagyok. Best of show, Dr. Pék György. Ez rendben van, de láthatóan nem azért, mert bárkinek is a zsűri 1km körzetében lenne realitás érzéke. Hanem azért, mert az a hajó egyszerűen felfoghatatlan mértékben emelkedik ki a mezőnyből. A hazai makettezésből. És ez sajnos nem túlzás. Hagyjuk Pék Györgyöt, nem akarom belekeverni ebbe, mert nem ide való.

Magam sem tudom, hogyan kezdjem. Most le kéne írnom azt, amit az elmúlt 10 évben megtapasztaltam, ami egy évtized alatt érett meg. Tényleg? Tényleg. Le kell írnom, még akkor is, ha ezzel az írással a blog belép a szamizdat blogok szűk táborába, hogy miért? Ez kiderül később.

Le kell írnom, mert egyszerűen nyomja a lelkiismeretemet, hogy senki nem néz ezzel szembe. Mert hát kit akarunk mi átverni? Az újszülöttnek minden vicc új, aki most kezdi, az elhiszi: nemzetközi verseny! Európa legjobb makettezői, eljött az idő, ismét. OMG. Elnézést kérek előre is azon bólyais szervezőktől, akik lelkiismerettel dolgoztak a verseny leszervezésén, mert nem tehetnek róla, de most ez volt az utolsó verseny, amiben kikristályosodott az a bizonyos 10 évnyi döbbenet. A lent felsorolt példák nem feltétlenül erre a versenyre igazak.

Kezdjük elölről. Van egy ilyen fogalom, hogy magyar makettezés. Ez körülbelül olyan fogalom, mint a magyar foci. Kb. annyira magabiztos mindenki, aki részt vesz benne, kb. annyi eredménye van nemzetközi szinten, és kb. annyi ember van, aki sikeres, és az ugyanúgy nem játszik itthon, ahogy a kint játszó focistáink sem. Hogy miért? Például, az ilyenek miatt:

„2013. október 13.-án, az eredmények kifüggesztését követően,(9:00 óra) 10.00 óráig nyílik mód az óvásra, 5000-Ft kaució ellenében. Elbírálását háromfős bizottság végzi, amelynek tagjai a zsűri elnök, az érintett szekció egy zsűritagja és a főszervező. Ha a bizottság megállapítja az óvás jogosságát, akkor az eredmény módosításra kerül, és a kaució visszajár.”

Na, most gondoljuk végig. Ha jogos az óvás, ez a 3 ember elismeri majd? És ha elismeri, akkor mi lesz? Kap egy díjat? Milyent, ki dönti el? Eleve predesztinálva van, hogy az óvás nem lehet jogos. Magyarán nem lehet óvni, de akkor miért nem írjuk már ki, hogy nem lehet óvni. Eleve mi a fenének óvni, aki nevez, fogadja el, hogy a zsűri dönt, és kész. Minek ez a népámítás? Ez kérem hazugság.

„Azon versenyzők, akik az óvás ideje után kétségbe vonják az eredmények jogosságát, tisztaságát, esetleg a zsűri szakmai hozzáértését kritizálják (bármilyen internetes fórumon, vagy élőszóban), az etikai bizottság döntése alapján eltiltásra kerül a további versenyzéstől a Bolyai Makett Klub Egyesület által szervezett összes rendezvényen.”

Van véleményed? Hát barátom, rosszul kezdődik! Ja, hogy nem egyezik a véleményed a mienkkel? OK, akkor te osztályidegen vagy, ez van. Igen, ezt mi döntjük el. És még el is mondod a véleményed? Krisztusom, hát normális vagy? Fel fognak négyelni! De minimum kitiltanak. Így megy ez. Akkor hogyan csináld? Szamizdat, maximum!

Zsűri? Ja, hát van az is. Hogyan lehetsz zsűri? Sehogy. Na, elmondom, hogy megy ez. Szóval van a rendező, egy klub általában. A klub felkér valakit zsűri elnöknek, aki általában egy másik klub elnöke. És ez az ember elkezdi körbetelefonálni az ismerősöket, esetleg ír egy mailt is, hogy ki, mit tudna vállalni. A legnagyobb gond, hogy amihez ért az adott ember, nyilván azt építi is, és azzal esetleg indulna is. Így ő kiesett. Ezért vagy olyant raksz oda, aki nem épít abban a témában, amihez ért, vagyis kb nem makettezik egy ideje (8-10 éve), vagy olyan témát adsz neki, amihez nem ért. A legnagyobb zsűri ínség esetén aztán jönnek a félmegoldások: indul abban a kategóriában, amiben zsűrizik. De nem pontozza a saját makettjét. Nyilván ezzel minden meg van oldva. Eleve pontozás. Könyörgöm! Ott tartunk, hogy a zsűri állomány olyanokból áll, akik emberileg képtelenek eldönteni, melyik makett arany, melyik ezüst, melyik bronz. Csak sorba kéne rakni, de ez meghaladja mentális képességeiket. Ezért egy pontrendszer szükséges, hogy beixeljék, mint a totót, és aztán ebből kijön egy eredmény, ami sokszor nem is tükrözi a zsűri véleményét. Már amikor van egyáltalán vélemény, és nem bambán anekdotáznak órákig egy makett felett. Ebből lesznek aztán az olyan eredmények, mint 6 arany, 1 ezüst. vagy mester arany egy 4 éves dobozból épült makettre. És hasonlók.

Aztán újra, és újra megjelennek a trófea vadászok. Persze ezt senki nem ismeri be, de legyünk őszinték. Egy 4 éves makettet elindítani egy ilyen mezőnyben, mi, ha nem az opportunizmus legfelsőbb foka. 

Ez csak egyetlen szelete az egész történetnek, az eredmények. Azért ezzel kezdtem, mert ez van szem előtt, és most ennek volt aktualitása. Majd belemegyek a többi témába is, majd máskor.

Persze lehet mondani, hogy csinálj jobbat. Ha nem tetszik, miért mész el? Stb. De minek? Jó ez így, ahogy van. Akinek ez nem fekszik, az úgyis kimegy inkább Eindhovenbe versenyezni, nem igaz? És talán jobban is teszi. 

Ettől persze én még elmegyek, megnézem, hátha lesz valami, ami megtetszik. Idén is volt legalább 2 makett, amin megakadt a szemem. A bajom nekem az egésszel az, hogy annak a pár száz embernek, aki itthon makettezik, valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ez bizony mennyire messze van attól, ahová mára ez a hobby kinőtte magát. Tucatnál kevesebb embert tudok mondani, aki megérti, ha harmóniáról, kompozícióról, egyensúlyról, kontrasztról beszélgetünk. Ez nem baj, csak lássuk saját korlátainkat.

De ami még ennél is jobban bosszant, az a hazugság. Az a ki nem mondott, de sugallt gondolat, hogy ennek értéke van. Nincs kérem. Azért nincs, mert ez nem egy tiszta út. Nincsen egyetlen ember sem, aki felelősséget vállalna. Mindenki csinál valamit, rendező, zsűri, makettező, kritikus, de senki sem vállal felelősséget semmiért. Ezért nem tiszta ez az út, mert nagyon sok ponton korrumpálódik az a folyamat, ami alatt egy makett minőségéből verseny eredmény lesz. És ha ezt a mondatot nem érted kedves olvasó, akkor hiába olvastad végig ezt az írást. Akkor azt sem értheted, miért mondom, hogy ez az egész hazugság, átverés. 

Talán most már a címet is értitek. Magyar Havanna, ahol mindenki azt hiszi, a pálmák alatt a földi paradicsom tengerpartján füstöli a szűzlányok combján sodort szivart, pedig valahol a kisagya legmélyén sejti, hogy ez csak egy idilli kép, ami mögött ott sejlik a rendszer kegyetlen mocska.

És még egy fontos dolog, hogy tudjuk kezelni a dolgot. Amit ezen a blogon olvastok, az egy vélemény, nem abszolút igazság. Ez egy nézőpont, olyan, amit máshol nem találtok.

Propaganda?!

túl szép, hogy igaz legyen (?)

Minap lettem figyelmes Rick Lawler legújabb munkájára, egy 1/35-ös Mi-24-esre.  A szerző neve sokak számára ismerős lehet, a munkáiról készült fotók bejárják a virtuális makettező világ nagy részét, és a közösségi média megosztásoknak is gyakori témája.

Diego Quiano ismert blogján olvashatunk egy rövid bevezetőt, ahol kizárólag szuperlatívuszokban jellemzi a szerzőt és annak munkáit. Nézzük csak meg akkor, hogy mit is kapunk a Rust & Bones fantázianéven futó projekttől, aminek címe egy régi Guns 'n' Roses szám gyenge áthallása.

Első ránézésre egy egész jópofa munkának tűnik. Ismerős gép, ideális környezet, drámai kontrasztok, mintha csak egy ismerős PC játékból kapnánk a képeket. Nem igazán tudom eldönteni, vajon a téma, a kompozíció, esetleg a fotó beállítások, vagy a fotók utólagos szerkesztése váltotta ki bennem ezt az érzés, tudatosan a szerző célja volt, vagy csak így jött ki a lépés? A maketteket általában a realitással és egymással szoktuk összehasonlítani, de néha érdemes a PC grafikus kollégák munkáival is összehasonlítanunk. A számítógépes technológia oda fejlődött, hogy ma már sokkal realisztikusabb és részletesebb grafikákat látunk, mint amit makettben valaha meg tudnánk oldani. Ezt figyelembe véve talán nem a legelőnyösebb számítógépes grafikára hasonlító képeket közölni egy makettről.

makett 

2D grafika 

3D grafika 

Úgy gondolom ezt a munkát két szempontból érdemes vizsgálni:

A valósággal összehasonlítva

Nagy vonalakban az lehet mondani, realisztikus a makett. Nincsen nehéz dolgunk, a szerző mellékelte a referencia képeit is a blogján, és sokak számára a valóságban is ismerős lehet a szabad ég alatt tárolt múzeumi gépek jellege. Tömören fogalmazva: nagyon fakóak, mattak, a kosz megül a szegecssorokban, panelekben és nagyon sötét árnyalatúnak tűnik. Rozsda nemigen van rajtuk, csak pár szegecsből, korrodáló elemből folyik minimálisan. Az alján végig eső nyomokat találhatunk a legtöbb gépen. Szigorúbban vizsgálva, szerzőnknek sajnos nem mindent sikerült ebből megvalósítania. A befolyatásnál a matt, feketés, szürkés árnyalatok helyett a szokásos "barna makett massza" köszön vissza. Igazából mindenhol megjelenik ugyanaz a szemcsés, beazonosítatlan mocsok. Alul semmi esőnyom, a rozsda nyomok pedig ilyen kötelező körként megjelennek azért itt is, bár ez elég ritka jelenség az eredeti típuson. Úgy érzem valamennyire felületes interpretációja a valóságnak ez a munka, nem igazán látok komolyabb belemerülést a témába.

Egyéb makettekkel összehasonlítva

A bajok igazából itt kezdődnek. Mivel érdemes összehasonlítani ezt a makettet?  Vegyük úgy, mint egy harcjárműben otthonosan mozgó makettező első helikopteres próbálkozásai? A másik oldalon viszont itt van ez az irdatlanul hangos marketing maszlag, ha ezt veszem alapul, akkor ennek egy világszinten kiemelkedő munkának kellene lennie? Valóban az? Számomra nehezen hihető ez. Én egy olyan világban ismerkedtem meg a makettezéssel, ahol a hobbi legnagyobb értékei közé tartozott a precizitás, technikai tudás, valósághű megjelenítés, kontroll és látvány harmóniája. A makettek a versenyasztalon összehasonlíthatóak, amikor pedig a virtuális térben lévő szereplésről van szó, a szerzők igyekeznek olyan képeket prezentálni, amik hűen visszaadják a makett jellegét. Mennyit tud ezekből ez a projekt, vagy helyesebben, mennyit tud ezekből ez a projekt kimagasló módon? Nem sokat.

Remélem egy dolog mindenki számára nyilvánvaló, ezt a makettet a nézők 99 százaléka sosem fogja élőben látni, nem lesz alkalma róla véleményt alkotni. Mennyire adják vissza ezek a fotók a valós állapotokat? Sosem tudjuk meg!  Nincsenek részletfotók, nincsenek makro fotók, pedig ezek alapján lehet igazából felmérni egy makett részletességét. .

Nem igazán érzem azt, hogy a szerző nagyon odatette volna magát, és őszintén szólva, ez a minőség erre a méretarányra (1/35) kevésnek tűnik, valószínűleg a szerző maga is tisztában van ezzel, ezért nem erőltette a jobb/nagyobb fotókat.

Amit látok, elnagyoltnak tűnik, hiányzik a részletekre való odafigyelés, kontrolált hatások. Úgy érzem, a harcjárműben megszokott eljárások lettek átültetve egy helikopterre, minden mérlegelés nélkül. Ugyanaz a sablon, ugyanazok a színek, monoton foltok, identikus klisé. A weathering nagy pozitívuma viszont, hogy ezúttal a szokásos, mindent beborító pigment felhő kimaradt a repertoárból.

Az egész prezentációt megmenti a környezet, a madártávlatból készült képek. Kicsit rá is van húzva photoshoppal a kontrasztokra, de arra már nem vette senki a fáradságot, hogy a fotó háttéren maradt karcokat kijavítsa. Teljesen túlzónak és indokolatlannak találom az ilyen és ehhez hasonló vélemények hangoztatását ezzel a munkával kapcsolatban: "best weathered models I´ve  ever seen".  Ilyen gondolat felmerülési helyét leginkább egy beszűkülő világban tudom elképzelni, ahol az ember csak az interneten találkozik a tartalommal, az információ fő forrása a facebook fala, valamelyik weathering cég reklám feed-je, esetleg a magazin világ cikkei. A lejek szerint ez a világ elég sokunk napi realitásává vált ...

Mikor az ehhez hasonló prezentációkkal találkozom, menthetetlenül előjön egy gondolat, amelyben maga a makett csak egyfajta nem kívánt mellékterméke a cikkgyártási és a termék népszerűsítési folyamatának.

Ez a munka valószínűleg nem a helikopter/repülő makettezés határait hivatott tágítani. Lehet, hogy igazából csak egy kicsit elkésett termék reklám, amit nagy sietséggel be szeretett volna fejezni a szerző. A sors iróniája, hogy mire befejezte a munkát, a megrendelő cég felmondta vele a szerződést. Egy elkerülhetetlen párhuzam körvonalazódik televíziózásból jól ismert szappan opera jelenséggel, ahol a néző számára értékként megjelenő műsor a megrendelő és a TV számára igazából csak a reklám közti helyet kitöltő érdektelen tartalom, amit iparszerűen le kell gyártani.

Viszont érdemes azt is megnéznünk, hogy a többiek mit alkottak! Az idei év például gazdag volt a jobbnál jobb repülő makettekben, harcjárműves kollégák is alkottak a témában, lehet nem írta róluk senki hogy a legjobbak, de mégis, valahogy magasabb minőséget tudok hozzájuk társítani:

Fabio Marini munkája, látható volt Móváron is. Korántsem tökéletes, de látszik rajta, hogy némi figyelmet is szentelt a témára, nincsen rozsda, meg egyéb harcjárműves klisé, és a Mi-4-es gyakorlatilag csak egy dioráma elem:

Nem roncs, de egy nagyon jó munka, szintén harcjárműves makettező, kifinomultság, kontroll és esztétikum. Minden a helyén van, ez a srác (Hugo Luyten) tudja, mit csinál, elejétől a végéig.

Egy vérbeli repülős, Lorenzo Borgesa munkája, szinte valószínűtlenül tiszta, de mégis megvan a saját maga kis realitása és esztétikuma.

Adam N. P. Wilder interjú

Adam Wilder napjaink makettezésének egyik meghatározó alakja. Valaki rajong a munkáiért, mások ki nem állhatják modulált makettjeit, és vannak, akik elismerik, esetleg át is veszik néhány technikáját.

Adam Norman Paul Wilder az USA-ban nőtt fel. Európai ismertségét elsősorban a Mig Productions-nél végzett munkája hozta meg. A 2000-es évek derekán Mig Jimenezzel karöltve túlzás nélkül körbenyerték Nyugat-Európát. Aztán jöttek a DVD-k, a termékek, stb. Egyedi stílusa összetéveszthetetlen. A Color Modulation rendszerbe öntésével beírta magát a köztudatba. Jellegzetes apró pöttyözéses kopásairól pedig hamar felismerhetjük munkáit. Mig kiválása után Adam még egy darabig maradt a cégben, de ma már ő is szabadúszó, Moszkvába él, és már megjelent saját neve alatt futtatott termékpalettája. Olvassátok el ezt a rövidke interjút, érdekes. Eredeti itt.

Mióta makettezel, és hogyan kezdted?

Körülbelül nyolc éves koromban kezdtem, nagyjából tizenkilenc évvel ezelőtt kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Azt hiszem az internethez való hozzáférés sokat lendített a dolgon. A web segítségével megnyíltak a fórumok és a weblapok, kapcsolatba léphettem más makettezőket, ötleteket cserélhettünk, technikákat tanulhattunk, és hozzájutottunk mindenhez, ami kellett, magazinok, makettek, kiegészítők, minden. Ez olyan tizenhat évvel ezelőtt kezdődött.

Mi a kedvenc részed, a kutatás, építés, vagy a festés?

Lényegében az építést és a festést is szeretem. Mindkét részben lehetőséged van a kreativitásod kiélésére, hogy a legtöbbet hozhasd ki a kész replikából. Azt mondják, több időt kéne fordítanom a kutatásra…

Mi a kedvenc témád, és miért az?

Mindig is vonzottak a szovjet harckocsik. Ezt hiszem, ez főleg annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban nőttem fel a hidegháború idején. Nagyon keveset tudtam a Vörös Hadseregről. A SZU 1989-es felbomlása után sok információ napvilágra került a keleti front harcairól is a világháborúból. Lenyűgöztek a történetek, és a számok, mind bevetett ember mennyiség, mind a bevetett technika mennyiségét illetően.

Melyik másik makettezők munkáit követed?

Mindig is figyeltem Marijn van Gilst. A témái mindig fantasztikusak. Faragásai és festései is az általam valaha látott legjobbak között lesznek. De tehetsége mellett lenyűgöz, hogy nem engedi, hogy a hobbi befolyásolja élete más részeit, mint a munkáját, vagy a családját. Marijn az egyik legérdekesebb ember, akivel valaha találkoztam.

Igaz, hogy egy teljes tudással rendelkező makettező vagy, mégis melyik az a terület, ahol úgy érzed, van még hova fejlődnöd?

A figura faragás és festés belátható időn belül mindig olyan dolgok voltak, aminek az elsajátítására megpróbáltam időt fordítani. Sajnos, mindig kifutottam az időből, amikor egy makettel kész lettem. A képesség, hogy gyorsan faragjak, és fessek figurát, egy teljesen új dimenziót nyitna meg az ötleteim között, hogy életet vigyek az elkészült munkákba.

A hobbi aktuális alakulásában, mi az ami a leginkább érdekel?

Manapság leginkább a nagy mennyiségű relatív jó minőségű új makett köt le, amiket kiadnak. Régebben, ha valamilyen különleges témára vágytál, meg kellett venned egy gyanta kiegészítőt, vagy úgynevezett multimédia kittet, amik egyrészt drágák, másrészt sokszor komoly gyártási hibákkal küzdenek.

Mi lenne az álom makett számodra?

Most azt mondanám, szívesen látnék egy IS-4-est a Tamiyától. Tudom, hogy korlátozott az érdeklődés iránta, de talán elég lenne arra, hogy sorozatban gyártsák.

Mindenkinek van egy álom projectje, amit ha lenne ideje, helye, pénze, megépítene. Mi lenne a tied?

Ha lenne elég időm, szívesen megépíteném az Object 260, vagy ahogy többen ismerik az IS-7-es makettjét. Igaz, nem túl kényelmes a mérete miatt, de páncélzat, a torony formája, a hatalmas ágyú, és számtalan apróság a felületén az egyik legérdekesebb Szovjet tankká teszi számomra. Meg persze van egy csomó dioráma ötletem is, ami jó lenne.

Kis verseny, kis hétvége

Nemrég, június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő kápolnásnyéki verseny egy új esemény most már mindenki számára a rendezvénynaptárban, hiszen az idén immáron másod ízben megszervezésre kerülő rendezvényen már felnőtkategóriákban is összemérhették tudásukat az ország szinte minde pontjáról idesereglett versenyzők. Íme egy élménybeszámoló.

 

Megvallom őszntén számomra a Velencei tó partjától alig egy kilóméterre elterülő kis község eddig egy fehér folt volt makettezés szempontjából. Így teljes meglepetésként ért, hogy a település nevével fémjelzett pólókba öltözött makettező baráti kör fiatal tagjaiba botlottam rögtön a bejáratnál. Itt had emeljem ki a FIATALT még egyszer, mert a klub vezetője életkorával jelentősen kilóg a tagság többi részétől, hiszen csupa ifjú makettező palántával találkoztam, ami egy jó jel a hobbi “túlélését” illetően…

 

Miután kedvesen útbaigazítottak, hogy mely teremben is helyezkedik el a verseny egy kevésbé jól megvilágított művházterembe léphettem be, ahol középen két hosszan elhelyezett asztalon sorakoztak a nevezett munkák, míg kétoldalt a fal mellett egy kisebb méretű börzén lehetett költekezni. Itt lehetett válogatni a hazai importőr Eduard makettjei, kiegészítői között és akár fgurákra is lehetett költeni a konyhapénz nagy részét, hiszen az egyik hazai webshop is kitelepült a verseny idejére. Továbbhaladva pedig a terem szinpadán egy figura workshopot tekinthetett meg a közönség a nemzetközileg is ismert Kovács Olivér és György László “ecsetjeiből”, illetve a majdan kiosztásra kerülő díjakat lehetett szemügyre venni.

 

 

Az asztalokat végigböngészve sok szép munkát láthattak az érdeklődők. Szinte mindenhonan érkeztek versenymukák. Tiszteletüket tették a kapuváriak, mosonmagyaróvári, győri, pesti,veszprémi illetve a miskolciak közül is érkeztek jópáran! Igazán sokszínű lett a felhozatal, hiszen lehetett látni a szokásos műanyag makettek mellett papírból készült munkákat is. Sok újdonsággal sajnos nem találkoztam az asztalokon. Jópár munka már ismerős volt korábbi versenyekről… Szép számmal voltak figurák, vignetták, mind repüllő és harcjármű kategóriákban a hagyományos “stand alone” munkák mellett és öröm volt látni, hogy a gyermek és ifjúsági kategóriákban is voltak kiemelkedő munkák.

 

 

Summázva a tapasztalatokat, kellemes meglepetés volt, hogy a verseny kizárólag a szombati napra esett. Egy ekkora rendezvényt véleményem szerint nincs értelme kétnaposra elnyújtani, hiszen nincs annyi látnivaló, hogy ne lehessen pár óra leforgása alatt könnyen “ledarálni”. Az időpont ideális lehetne továbbfejleszteni egy egész hétvégés családi programmá, hiszen a Velencei tó partja nyáron amúgy is túristacsalogató, de felvetődik a kérdés, hogy valóban szükséges lenne felduzzasztani a versenyt? Véleményem szerint nincs szükség mégegy egész hétvégés programra. Hiába a remek megközelíthetőség, amit az autópálya nyújt és a helyszín, a jelenlegi “fogyasztóképes” makettező társadalom a már meglévő versenyek életbentartására is alig képes érzésem szerint. Sőt, követendő példának tartom a képolnásnyéki rendezést, hiszen nincs értelme két napig elhúzni egy ekkora versenyt, ha csak nem tudnak olyan köztes programokat biztosítani az összes érdeklődőnek, hogy ne legyen kínszenvedés kivárni a vasárnapi eredményhirdetést. Pont arra elég volt az idő, hogy mindent megnézhessen az ember, elbeszélgessen a régi ismerősökkel egy könnyed ebéd mellett, a közeli pizzázó helyek egyikén és pakolás után vagy hazavegye az irányt, vagy kihasználva a szép időt a tópart valamelyik strandján heverésszen még kicsit hazautazás előtt.

 

 

Külső hivatkozások:

www.facebook.com

http://www.panoramio.com/user/129693?with_photo_id=3795354