Adam N. P. Wilder interjú

Adam Wilder napjaink makettezésének egyik meghatározó alakja. Valaki rajong a munkáiért, mások ki nem állhatják modulált makettjeit, és vannak, akik elismerik, esetleg át is veszik néhány technikáját.

Adam Norman Paul Wilder az USA-ban nőtt fel. Európai ismertségét elsősorban a Mig Productions-nél végzett munkája hozta meg. A 2000-es évek derekán Mig Jimenezzel karöltve túlzás nélkül körbenyerték Nyugat-Európát. Aztán jöttek a DVD-k, a termékek, stb. Egyedi stílusa összetéveszthetetlen. A Color Modulation rendszerbe öntésével beírta magát a köztudatba. Jellegzetes apró pöttyözéses kopásairól pedig hamar felismerhetjük munkáit. Mig kiválása után Adam még egy darabig maradt a cégben, de ma már ő is szabadúszó, Moszkvába él, és már megjelent saját neve alatt futtatott termékpalettája. Olvassátok el ezt a rövidke interjút, érdekes. Eredeti itt.

Mióta makettezel, és hogyan kezdted?

Körülbelül nyolc éves koromban kezdtem, nagyjából tizenkilenc évvel ezelőtt kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Azt hiszem az internethez való hozzáférés sokat lendített a dolgon. A web segítségével megnyíltak a fórumok és a weblapok, kapcsolatba léphettem más makettezőket, ötleteket cserélhettünk, technikákat tanulhattunk, és hozzájutottunk mindenhez, ami kellett, magazinok, makettek, kiegészítők, minden. Ez olyan tizenhat évvel ezelőtt kezdődött.

Mi a kedvenc részed, a kutatás, építés, vagy a festés?

Lényegében az építést és a festést is szeretem. Mindkét részben lehetőséged van a kreativitásod kiélésére, hogy a legtöbbet hozhasd ki a kész replikából. Azt mondják, több időt kéne fordítanom a kutatásra…

Mi a kedvenc témád, és miért az?

Mindig is vonzottak a szovjet harckocsik. Ezt hiszem, ez főleg annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban nőttem fel a hidegháború idején. Nagyon keveset tudtam a Vörös Hadseregről. A SZU 1989-es felbomlása után sok információ napvilágra került a keleti front harcairól is a világháborúból. Lenyűgöztek a történetek, és a számok, mind bevetett ember mennyiség, mind a bevetett technika mennyiségét illetően.

Melyik másik makettezők munkáit követed?

Mindig is figyeltem Marijn van Gilst. A témái mindig fantasztikusak. Faragásai és festései is az általam valaha látott legjobbak között lesznek. De tehetsége mellett lenyűgöz, hogy nem engedi, hogy a hobbi befolyásolja élete más részeit, mint a munkáját, vagy a családját. Marijn az egyik legérdekesebb ember, akivel valaha találkoztam.

Igaz, hogy egy teljes tudással rendelkező makettező vagy, mégis melyik az a terület, ahol úgy érzed, van még hova fejlődnöd?

A figura faragás és festés belátható időn belül mindig olyan dolgok voltak, aminek az elsajátítására megpróbáltam időt fordítani. Sajnos, mindig kifutottam az időből, amikor egy makettel kész lettem. A képesség, hogy gyorsan faragjak, és fessek figurát, egy teljesen új dimenziót nyitna meg az ötleteim között, hogy életet vigyek az elkészült munkákba.

A hobbi aktuális alakulásában, mi az ami a leginkább érdekel?

Manapság leginkább a nagy mennyiségű relatív jó minőségű új makett köt le, amiket kiadnak. Régebben, ha valamilyen különleges témára vágytál, meg kellett venned egy gyanta kiegészítőt, vagy úgynevezett multimédia kittet, amik egyrészt drágák, másrészt sokszor komoly gyártási hibákkal küzdenek.

Mi lenne az álom makett számodra?

Most azt mondanám, szívesen látnék egy IS-4-est a Tamiyától. Tudom, hogy korlátozott az érdeklődés iránta, de talán elég lenne arra, hogy sorozatban gyártsák.

Mindenkinek van egy álom projectje, amit ha lenne ideje, helye, pénze, megépítene. Mi lenne a tied?

Ha lenne elég időm, szívesen megépíteném az Object 260, vagy ahogy többen ismerik az IS-7-es makettjét. Igaz, nem túl kényelmes a mérete miatt, de páncélzat, a torony formája, a hatalmas ágyú, és számtalan apróság a felületén az egyik legérdekesebb Szovjet tankká teszi számomra. Meg persze van egy csomó dioráma ötletem is, ami jó lenne.

Publikátor - Mike Rinaldi interjú

Mike Rinaldi sokak által ismert nem csak kiváló hajlakkos technikájáról, de olajos waethering eljárásairól is. A közelmúltban indította útjára TANKART című könyvsorozatát, aminek apropójából ez az interjú is készült vele. A publikátor sorozatba ő is beleillik, ezért gondoltam érdekes lehet magyarul is az írás. Az eredeti itt jelent meg.

Mióta makettezel, és miért kezdted el?

Ahogy sokan közölünk, és is gyerekként kezdtem. Apám sokáig csinálta, de amikor 15 voltam, abbahagytam. Amikor 2003-ban felfedeztem a Missing Lynx-et, akkor kezdtem újra. Azóta is tart.

Mi a kedvenc részed: kutatás, építés, festés?

Nos, mivel a könyvem címe "Painting & Weathering", azt hiszem, maradok ennél :) Mindegyik szeretem valamennyire, csak a görgőcsiszolást, na azt nem, azt utálom.

Milyen más makettezők munkáit figyeled?

Na, ez jó kérdés. Igazából, egy csomóét. Ha le kell szűkíteni, azokkal kezdeném, akik közvetlenül hatottak a munkáimra. Phil Stutcinskas és Marijn van Gils mindketten kreatív és technikai zsenik. Mario Eens munkái újradefiniálják, hogyan is dolgozom a festés első szakaszaiban, és az Adam Wilder/Mig kombó, mert olyan sokat dolgoztam a Mig Prod. termékeivel, és az ő munkájuk mindig is inspirált.

Igaz, hogy egy teljes tudással rendelkező makettező vagy, mégis melyik az a terület, ahol úgy érzed, van még hova fejlődnöd?

Fotómaratás. Úgy az összeállítás, mint a türelem a tökéletes forrasztáshoz. De a legnagyobb gyengeségem a figurafestés, és tudom, hogy sok munkát és gyakorlást igényel, mint minden képesség elsajátítása, szóval tényleg rá kell feküdnöm erre.

A hobbi aktuális alakulásában, amit te magad is befolyásolsz, mi az ami a leginkább érdekel?

Milyen könyvem fogadtatása. Úgy érzem, eljutottam egy pontra, ahol már értékelhető dolgot meg tudok osztani, valamit vissza tudok adni a hobbinak. Az érdekel, hogy a következő generáció srácai mit tudnak ezzel kezdeni. Néhány technikában elég messzire jutottam, másokat épp csak elkezdtem használni, de tudom, hogy mindig lesz valaki, aki felkapja őket, és továbbfejleszti. Részemről ez a harckocsi weathering, és hasonlók, de olyan sok lehetőség van még ebben, és más témákban is, egy élet is kevés mindet végigvinni.

Ismert vagy az olajokra alapozott weathering technikáidról. Miért preferálod az olajokat, és hogyan találtál rájuk?

Makettező vagyok, akinek a végeredményre kell koncentrálni, és arra, hogyan éri azt el a tehetségével, a rendelkezésre álló anyagokkal. Szeretem tanulmányozni a fotókat, meglátni, a festék rétegeinek felépítését, és visszabontva kialakítani a megfelelő utat. Alapvetően két tulajdonság vált fontossá, átlátszóság, és kontrolálhatóság. Az olajok magukban hordozzák ezt a két fontos tulajdonságot. Az akrilok egyszerűen túl gyorsan megszáradnak, és az áttetszőséget különösen nagy felületeken nehéz egységesen kezelni velük. Az enamelek sokkal jobbak ezen a téren, de én Kaliforniában nehezen jutok hozzájuk, és ha sikerült is, sosem tudtam a mások által elért eredményt reprodukálni. Az olajokkal minden működik, különösen a határok egybemosása. bele tellett néhány évben, mire átláttam az egészet, de erről szól a tanulóidő. Semmi sem megy elsőre, és néhány év tapasztalat után újra és újra gondolom azt, amit Oil Paint Rendering – OPR alatt értek.

Megjelenő könyveid kapcsán elárulnád, miről szólnak, és miért kezdtél könyvet írni?

A TANKART szériában kihasználom az összegyűlt makettek, és az építésük alatt gyűjtött tapasztalatok leginkább tanító szándékkal való átadásának kombinációját. A könyvek amolyan munkaasztal melletti darabok, ami mélyebb magyarázatot ad egy-egy kihasznált lehetőség, alkalmazott technika használatáról, hol és hogyan, és az okáról, vagyis, hogy miért?
Jó pár cikket írtam a webre, és újságokba is, és a pozitív visszajelzések az eljárásaimról, és arról, ahogyan átadom őket, arra sarkalltak, hogy nagyobb dolgokba is belevágjak. De ezek a médiumok korlátozottak sok szempontból, ezért egy saját könyv kiadása jelentette a legjobb megoldást. Ráadásul több év grafikus dizájner oktatás és munkatapasztalattal megvoltak a legjobb eszközeim ahhoz, hogy mindezt egyedül megalkossam.
Valamennyire jó üzleti érzékre vall részemről, hogy ez lett a következő lépés. Az időzítés jó volt. A világ körülöttünk egyre bonyolultabbá válik, és szükségem volt valami hosszú távú kiszámíthatóságra, a rövidtávú cikkírások mellett. Van még mit mondanom a hogyan és miértekről. Csinálom, amihez értek, és remélem, hogy a srácok értékelik majd a befektetett munkát. A befejezés (festés – a szerk) sötét folt még sokaknak, és remélhetőleg a TANKART képes lesz majd megvilágítani azoknak, akiknek szükségük van rá.

Eddig sok makettező magazinban publikáltál. Várhatunk tőled még cikkeket, vagy teljesen a könyvekre koncentrálsz csak?

Igen, fogok még cikkeket is írni, korlátozott számban. A környezet folyamatosan változik, így nekem is korlátozottak a lehetőségeim ezen a fronton. Okosan kell csinálnom, szóval valószínűleg fogtok még látni makettet tőlem a könyv stílusában, de magazinok lapjain. De olyan sok fotó és leírás, amit készítek, nem fér bele egy cikkbe. Már beszéltem pár szerkesztővel, akikkel hosszú távú kapcsolatom van, és biztosan folytatni fogom az írást. Mindannyian szeretjük a nap végén átolvasni a magazinokat, és végül is ezekkel futottam be, szóval igen, fogok még írni. De a könyv van most a középpontban, és a TANKART még csak a kezdet, olyan sok ötletem van még.

Külső hivatkozások:
http://modelerssocialclub.proboards.com/
http://www.rinaldistudiopress.com/

Új perspektívák a diorámák elrendezésében

Az utóbbi időben egy érdekes tendenciát lehet megfigyelni a legújabb diorámák körében. Korábban olyan diorámák álltak példa képen a makettezők előtt, mint például ez (Marijn van Gils):

A lényeg a felépítés. Megfigyelhető, hogy a szemünket végigvezeti, elől alacsonyan kezdődik a történet, középen, kicsit hátrébb látható a fő téma, és végül egy magas hátérrel zárul az egész. Van eleje, megvan, honnan kell nézni, és ha elölről nézed, egy kompozíciót alkot, egy egészet.  Ez mindennek az alapja, ez után jön a történet, és csak a végén a megvalósítás.

Először ezen a diorámán akadt meg a szemem. Bernhard Lustig munkái mindig is egy magas szintet jelentettek, a járművet láttam már korábban, ezért nagyon kíváncsi voltam erre a diorámára. Először elmerültem a részletekben. Szép a kidolgozás, de azért vannak egyhangú elemek, amikre több időt, munkát lehetett volna áldozni. Continentau a kerekeken, stb. Aztán gondoltam, hol van ennek az eleje? Honnan kell nézni? Akárhogyan forgatom, valamelyik figura mindig háttal van, vagy takarja a jelenetet a tank, a fal, stb. Sehonnan sem jó.

Aztán Mosonmagyaróváron is végignéztem a diorámákat, és hasonló jelenséggel találkoztam. Például ennél az olasz munkánál:

Hol az eleje, honnan nézzem? Sehonnan sem jó.

Kicsit olyan hatása van ezeknek, mint ha box diorámát néznénk. A box dioráma külön műfaj. Elsősorban figurásokra jellemző, legjobb példája talán Van Gils másik munkája

De van itt egy magyar díjnyertes is

Igaz itt szerintem nem beszélhetünk klasszikus box diorámáról. De az elrendezés itt is csak egy irányból ad betekintést, így az alapelv ugyan az. Kár, hogy fehérre festette a külső borítást, egy fekete festés kiemelte volna a bent rejlő téli tájat. Érdemes lett volna kidolgozni az ajtó mögötti folyosót is, pl. résre nyitott ajtóval. Ilyen apróbb box dioráma elemek megfigyelhetők más harcjárműves alkotásokon is, jellemzően aluljáró, vagy metro alagút részleteket jelenítenek így meg. Néhány példa.

Szintén Bernhard Lustig, egyik régebbi munkája:

Benedek Dénes diorámája:

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, megváltozni látszik a diorámák kedvező elrendezéséről alkotott konzervatív elképzelés. Úgy tűnik a sok részlet, a sok különlegesség most már nagyobb súlyt nyom a latban, és a jól megtervezett felépítés talán kezd háttérbe szorulni. Illetve az eddig gondolt felépítés, hiszen a korábban említett furcsa elrendezésű diorámáknak is nagyon tudatosan eltervezett felépítése van, elmondanak egy történetet, bemutatnak egy szituációt, kiváltanak érzéseket, és minden pontjukon történik valami, láthatunk valamit, ami utal valamire. Összességében nagyon is élvezetesek ezek az alkotások, csak az eddig követett sablont felrúgni látszanak.

Zárva a gondolatsort, egy másik mestermunkát osztanék meg, szintén a 2013-as Moson Show-ról. Norvég  név, Per Olav Lund, a tőle megszokott látványvilággal, és sokat mondó történettel. Amiért ide illik, az az elrendezés. Megvan a box diorámákra jellemző zártság, hiszen csak egy oldalról látunk be, de követi az eddig sémát, az aszimmetrikus elrendezéssel, kevés a párhuzamos, kevés a merőleges. Ugyanakkor mégis végigvezeti a szemet a történésen, középpontba helyezve a kisfiú és a kutyák harcát a kolbászért. Órákig lehetne nézni, mindig újabb és újabb részleteket talál az ember.

Külső hivatkozások:

http://www.makett.org/forum/index.php?topic=4231.60

http://www.boxdioramas.com/Marijn%20Van%20Gils%20Gallery.htm

http://www.themodellingnews.com/2012/10/euro-militaire-2012-pti-military.html#more