2026. június 12., péntek

A hetedik napon - IDF Centurion vignetta


A Vespid néhány éve megjelent 1/72-es harcjármű készletei hamar felkeltették a figyelmet kiváló minőségükkel, részletgazdagságukkal és építhetőségükkel. Egy ideje szemeztem már a gyártó kittjeivel, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy belevágjak bármelyikbe is. A Tigris I-ből a Border jobb választásnak tűnt az én projectemhez, a Panthert ugyan megvettem, de még várok a szikrára egy igazán jó témát illetően. Végül a 2024-es mosonmagyaróvári impulzus vásárlásként beszereztem a Centurion készletüket. Az ausztrál változat vietnami bevetése is nagyon hívogató téma, de én igazából egy sivatagi változatot szerettem volna építeni. Maradt hát a brit Mk 5 verzió. Jó hír, hogy a delux edition-höz kapunk fém lövegcsövet, némi rezet és 3D blendét. A makett mellé a terebélyes börzén sikerült találnom egy izraeli matrica ívet is, a Star Decals-tól. Indulhatott a móka.


Történelem

Az 1956-os szuezi válságot követően sem nyugodtak a kedélyek a közel keleten. Folyamatosak voltak a határmenti összecsapások, elsősorban Izrael és Szíria között. A folyamat természetesen újabb háborúba torkollott. Egyiptom kezdeményezésére összeállt a dream team, Jordánia, Szíria és Irak csatlakozásával. Szép nagy haderőt verbuváltak össze, hogy a zsidó államot egyszer és mindenkorra a tengerbe tolják, felszabadítva ezzel Palesztinát. A másik oldalon nyilván a fennmaradásukért való küzdelemre készült az izraeli politikai és katonai vezetés egyaránt. Ma már katonai akadémiákon tanítják azokat a neveket, akik ekkor páncélos hadosztályokat vezettek a dávid csillagos lobogó alatt. Nem véletlenül. A legjobb védekezés a támadás alapon Izrael megelőző csapást mért a szomszédos országok légierejére. Veszteség 75% egy nap alatt. Ez volt hétfőn. Aztán indult a buli a földön is. Jordánia szerdán, Egyiptom csütörtökön, míg Szíria szombaton kért tűzszünetet.

"A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett"

A teremtés könyve

Az elképzelt kis vignetta címe tehát adja magát, a hetedik napon, akár csak a teremtő, a Centurion és legénysége is megpihent, valahol a Golán-fensíkon.


A készlet

A Vespid makettjéről nem sokat lehet írni. Könnyen építhető, szépen illeszkedik, logikus a bontása, nem nagyon kellett tömítőköz nyúlni. A műanyag kellemes állagú, nem túl rideg, nem túl lágy, jól faragható és csiszolható. Az egész készleten látszik a kínai makett gyártás elmúlt 10 évének ugrásszerű fejlődése. A részletek élesek, arányosak. A 3D nyomtatott lövegblende beépítése azért kicsit több munkát igényel. Vagy nagyon óvatosan csiszoljuk le az öntőcsonkot (nem supportolva van) és sokszor próbálgatjuk. Vagy bátrabbak leszünk, cserébe utána tömíthetünk. A rezek kb. elegendőek is. Kicsit rideg, érdemes kilágyítani láng felett (felmelegíted egy mécses felett, majd hagyod kihűlni). A fém lövegcső a hőköpeny nélkül jeleníti meg a 105mm-es L7-es löveget. A hőköpenyt a fröccsöntött alkatrészről lefaragva lehetne felműteni a fém csőre. Azonban a fröccsöntött cső is olyan szép, hogy végül úgy döntöttem, nem használom fel a fémet. Egyébként Izrael ebben az időszakban igencsak híján volt a páncélosoknak, ezért több forrásból is igyekeztek minél több modern, ütőképes harckocsit beszerezni. Ez igaz volt a Centurionokra is, több változat is rendszerben volt a hatnapos háború idejében. Ezeket aztán később egységesen továbbfejlesztették a Shot Kal verzióra, amerikai motorral, löveggel és irányzó rendszerekkel. A Yom Kippur háborúban már ezek kerültek bevetésre.

A készlet számomra 2 gyenge pontot produkált. Az egyik az acél szálból sodort vontatókötél. Annyira rideg, hogy képtelenség hajlítani. Megéri beruházni egy réz verzióra (Heureka), vagy készíteni réz szálból. A másik a futómű/lánctalp beállítás. Nagyon szenvedős a meghajtó és a feszítő görgőt a helyére illeszteni. A lánctalpat ráadásul csak ezeken tudjuk formára ragasztani, és mivel nincsenek pontosan síkban a futógörgőkkel (amik meg annyira lazák, hogy lötyögnek, szárazpróba szinte lehetetlen) a lánctalp nem lesz egyenes. Ez egy nagyon szenvedős része a készletnek.

Még az építés elején el kellett döntenem, hogy nyitva készítem-e el a kibúvó nyílásokat. A készlet erre lehetőséget ad, és a belső felületük is nagyon szépen ki van dolgozva, periszkópokkal együtt. A White Stork izraeli tank személyzete jó választásnak tűnt. Bár a Yom Kippur háborúba datálja őket a gyártó, az egyenruha nem nagyon változott, így nem okozott gondot a felhasználásuk. A vezető figura elhelyezése azért millimétereken múlott, látszik, hogy azt nem ide szánták.

Festés

A festés nem túl bonyolult, mégis kihívás. Az izraeli hadsereg már akkor is mesterien tudott a környezetbe beolvadó színeket keverni. A Vallejo kínálatában kapható IDF Grey tökéletes választásnak bizonyult. Hozza a korra jellemző, még sárgásabb árnyalatot. A modulálást nagyon finomat végeztem , csak kevés Buffal világosítva az alapszínt. Kapott szürke, és narancs filtereket. A befolyatás a szokásos Van Dyck Brown. Kopásokat az alapszín világosított árnyalatával és a jól bevált Cavalry Brown+Black 1-1 keverékével festettem. A por alapját fújtam, ide Humbrol Enamelt és különböző AK Enamel alapú termékeket használtam. Itt nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő színeket, amik már láthatóak az alapszínen, de mégsem ütnek el annyira, hogy idegen hatást keltsenek. Végül lefolyások, és apróságok. A búvónyílások belseje az eredeti brit zöld színt kapta, kicsit megtörve a monoton homok színű felületet. A kipufogóból nem sok látszik, de a Lifecolor rozsda szettjével festettem (3 szín, tökéletes kombinációban). A figurákat szintén a Vallejo színeivel festettem. Valamilyen zölddel, ami a legjobban hasonlított a korabeli izraeli egyenruhákra.




Alap

A vignettának mindenképpen valamilyen emelkedő környezetet szerettem volna, ami hátteret ad a páncélos számára. A figurák beállítása adott volt, ezen nem terveztem változtatni. Úgy helyeztem el a harckocsit, hogy nagyjából a szemlélőre nézzenek a figurák. Az úttal nem teljesen párhuzamosan leparkolt Cent nagyjából meghatározta a körülötte lévő táj elhelyezésének korlátait. Egy korabeli kép egy Palesztin faluból adta az inspirációt a kőfal kialakításához. 


Ehhez XPS lapot használtam. Először dolgoztam ezzel az anyaggal, és el is követtem az összes hibát, amit lehet. A kövek mintázatát fogpiszkálóval alakítottam mi, ahol kellett kicsit szikével rásegítve. Mivel a szivacsos anyag beszív minden nedvességet, nyersen festeni lehetetlennek bizonyult. Gondoltam egy kis Gunze Surfacer-rel megalapozhatom a felületet. Csak azt hagytam ki a számításból, hogy ennek a hígítója marja a habot. Így szép porózus felületet kaptam. Na nem baj, majd átecsetelem egy kis Leveling Thinnerrel hígított Tamiya Puttyval. Ezzel sikerül még tovább rontani a dolgon. Végül újra faragtam az egészet. Egy szürke alap után a köveket különböző színűre festettem. Majd visszaködöltem szürkével. Bemosás, kevés szárazecsetelés következett. A talajt az AK Dry Mud terméke adta. Ezzel nagyon jól lehet dolgozni, de mindenképpen hagyjuk ki a lánctalp helyét, mert száradás közben összehúzódik az anyag. Hiába nyomjuk bele a félig száradt, már gyurma szerű felületbe a lánctalpakat, a végére annyit változik a térfogata, hogy nem fog bele illeszkedni a harckocsi. Újabb tanulópénz, végül kivágtam a lánctalpak helyét, és festés után újra öntöttem ezt a részt. A növényzet a szőnyeg formában kapható szintetikus „gaz”. Volt itthon tavaszi virágos verzió, ezt használtam. Az egészet sötétbarnára fújtam. Majd elkezdtem egyre világosabb árnyalatokkal rádolgozni, meghagyva az árnyékos részeket. 

A fa drótból készült, 3 réteg 2 komponensű puttyval kialakítva a felületét. Az ágak végére száradt útszéli „gaz”-ból nyert ágacskákat ragasztottam. Festése szintén Vallejo árnyalatokkal történt. Végül a kőfal kiugró részeire is kentem a Dry Mud cuccból, és kapott egy kis növényzetet is.




Hiányzott még valami, ami életet lehet az egészbe. Gondolkodtam, hogy az emberi jelenét nyomait, egy hintát egy faágra, kerítést, vagy hasonlót építsek-e? Vagy a háború nyomait, letaposott hordóval, lőszeres rakaszokkal? Végül szintén a White Stork birkás készlete adta a lökést. Ha már az egész jelenet a hetedik napi pihenőre lett felépítve, illett a képbe, a háborúról mit sem tudó békésen legelésző birkák kíváncsi látogatása a hozzájuk képest óriási harci gép körül. Festésük nem meglepő módon Vallejo színekkel történt.


Az ovális alapra egy nagyon vékony kis táblácska fért csak fel. Ennek ráhajlítása azonban biztosan nem lett volna szép, így maradtam a korábbi munkáimnál már sokat alkalmazott papír alapú feliratnál.


Összegzés

Élveztem a Vespid készletével dolgozni. Igazán remek kis makett. leszámítva a lánctalp felhelyezés körüli mizériát. A Star Decals matricai sajnos nem lettek vékonyabban. Több réteg lakk kellett, hogy a lépcsőket nagyjából ki tudjam egyenlíteni. Ha lehet, a jövőben elkerülöm a gyártó termékeit. A környezet kialakítása során sokat tanultam. Ma már biztosan másképp állnék neki. Ennek ellenére a vitrin érdekes színfoltja lett ez a kis vignetta.