Önértékelés, mint probléma, kihívás, cél

Az élet minden területén az egyik legnehezebb kihívás, amivel szembesülünk, saját magunk értékelése. Elég jó tanuló vagyok? Elég jó munkaerő vagyok? Elég jó szülő vagyok? A sort lehetne folytatni. Makettezőként ez a feladat talán még bonyolultabb. Szeretett hobbink alapvetően egy művészeti tevékenység, ami fundamentálisan szubjektív eredményeket képes csak felmutatni. Bármit is csinálunk, alapvetően a tetszik/nem tetszik dimenzióban mozog. Persze vannak objektív tényezők is, történelmi hűség, anatómia, fizikai jellemzők, agyagok (fém, fa, stb.) jellemzői. De a határ valahol a színek használatánál kezd elmosódni, és hajlamosak vagyunk vagy megmondani, vagy szolgai módon elhinni a mindent felülíró igazságot, amit valaki állít. Akkor is, ha nem tudja alátámasztani, csak elég határozottan állítja. Akkor is, ha mi sem tudjuk alátámasztani, ezért próbáljuk elég határozottan állítani. És itt kezdődnek a hitviták, ahol a tények már a feledés homályába vesznek. 

 

De mégis hogyan ítélkezhetünk saját magunk felett egy ilyen bizonytalan, sikamlós környezetben? Hogyan állapíthatjuk meg magunkról, hogy elég jó-e amit csinálunk? Miben van fejlődési lehetőség? Mik a hibáink? Ki a hülye, és miért nem vagyok én helikopter? Egyáltalán, kell-e ezzel foglalkozni?

Mindenek előtt tegyük fel a kérdést magunknak: Mi volt az életben a legutóbbi hibám? Lehet ez apróság, elfelejtettem kenyeret venni, vagy a gyereket elhozni az oviból. Elbambultam, és belecsúsztam az előttem állóba a pirosnál. Akármi. Ha nem jut eszedbe ilyen, mondjuk az elmúlt 2 hónapból, akkor ezt az írást felesleges is tovább olvasnod. Hiszen Te tökéletes vagy, nincs mit tanítanom neked. Ha eszedbe jut valami, gondolkozz el rajta, mi a tanulság? Hogyan kerülhetted volna el a hibát, amit ejtettél. Ez első lépésnek jó is lesz. Saját magunk megkérdőjelezése, az önvizsgálat az első lépés ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. És ez a makettezésben sincs másképp. Nincs tökéletes munka. Ha ezt el tudjuk fogadni, az már fél siker. Mindig van valami, amit tökéletesíteni lehet, amin van még mit csiszolni. A lényeg, hogy ne tekintsük magunkat, a munkánkat magától értetődőnek. A makett nem magától készül el. Abban sok munkánk, ötletünk, technikai, történelmi tudásunk, kreativitásunk van. És ezek mind-mind hibákat is hordoznak magukban. Sötétség nélkül nincs fény, ez ne feledjük. A munkánk, és önmagunk legnagyobb értéke is az egyensúly lehet.

Beginner level 2.000

Valahol el kell kezdeni. A magyar társadalomban szinte tabu kimondani azt, hogy én magasabb szinten állok, mint te. Tabu szembe állítani a másikat azzal, hogy nekem több tapasztalatom van valamiben, mint neked. Ez a sértés kategória. Miért ne tudhatná a másik olyan jól, mint én? Több okból. Ott van a rutin. Évek munkája van abban, ha valaki készség szinten kezeli az anyagokat. Nem folyik mellé a ragasztó, nem hagy sorját, nem szemcsés a festés, stb. Ezeket meg kell tanulni, és ez idő. És ahogy telik az idő, gyűlik a rutin, egyre újabb és újabb dolgokat kell megtanulni. Egy idő után egy (közel) hibátlan építés már nem teljesítmény, hanem alapkövetelmény. Annyira alapkövetelmény, magától értetődő, hogy a zsűrinek fel sem tűnik, hogy a futógörgő Continental feliratának utolsó betűjét, amit L helyett U-ra öntött a gyártó (jogdíjak) nem csiszolta le a készítő (megtörtént eset Mosonról). Mindannyian ugyan azon az úton járunk. Persze nem ugyan ott tartunk. És az is lehet, hogy másik sávban haladunk. És nem biztos, hogy ugyan addig akarunk eljutni. De akkor is ugyan azon az úton járunk. Ez fogadjuk el. Keressük meg magunk között azokat, akik ugyan abban a sávban, és előttünk járnak. És tőlük kérjünk tanácsot. Kicsi az esélye, de lehet, hogy pont zsűrizni fogják a munkánkat. De erről később. 

Ha túlvagyunk azon, hogy nem mi vezetjük a sort - valahol benne vagyunk, vannak mögöttünk is, és előttünk is, tudásban, rutinban, ízlésben - akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy hol is tartunk? Mik azok a technikai skillek, amiket magabiztosan művelünk? Persze ez nem egy objektív, világszinten elfogadott regula szerinti meghatározás. Mit jelent mondjuk egy részletes építés? Hogyan kell jól diorámát építeni? Mi a jó Dunkelgelb meghatározása? Teljesen szubjektív ezek megítélése. Nyilván vannak alapvetések, ne legyen látható sorja, vagy szemcsés felület festéskor. De ezek elérésre sokféle megoldás létezik. Ahogy fejlődik a makett ipar, újabb és újabb anyagok jönnek, újabb és újabb technikák alakulnak ki. Használjuk azt, ami nekünk kényelmes, és ami a nekünk tetsző eredményt nyújtja. Alapvetően mi magunk határozzuk meg az elvárásokat magunkkal szemben. Az egész hobbi célja, hogy jól érezzük magunkat. Alkotás közben, és a végeredményt nézegetve is. És ha úgy érezzük, hogy szép-szép, de ezt vagy azt lehetett volna jobban, akkor már közel vagyunk egy egészséges önképhez. Ebből tudjuk, hogy megtettünk mindent, hiszen szép, de felismerjük a hibáinkat, a hiányosságainkat, hiszen ez vagy az lehetne jobb is. A következő lépés, hogy tanuljunk ezekből, és fejlesszük magunkat.

Hogyan tovább? Fotózz!

Ne féljünk kérdezni. Napjainkban az emberi kommunikáció jelentős része a virtuális térben történik. Ezért munkánkat sok esetben csak fotókon tudjuk megmutatni. A makettről készült fotó minősége jól mutatja a készítő igényességét is. Egy elmosódott, szembe fényes képre nem is nagyon lehet mit írni. Ha nem adja vissza a kép azt, amilyen a makett a valóságban, akkor nincs miről beszélni. Ezért mindenek előtt nézzünk utána, hogyan készíthetünk házi körülmények között szép képet alkotásunkról. Erre itt nem térnék ki, de egyáltalán nem bonyolult, vagy költséges mutatvány. Sok cikket találni róla a weben. Google a barátod. Ha megvan a megfelelő fotó(k), akkor már csak az a kérdés: 

Kitől kérdezzünk?

Egyik megoldás a Facebook csoportok. Mielőtt postolunk, döntsük el, mi a célunk. Ha csak szeretnénk megmutatni a munkánkat, akkor a commenteket el se olvassuk. A „szép munka, gratulálok” általában azt jelenti, hogy fogalmam sincs, mit írhatnék rá, mert se ötletem, se tudásom nincs hozzá, hogy megítéljem a munkádat, de azért tetszik, vagy nem is biztos, hogy tetszik, de hát mégis csak egy makett, tehát szép munka! Az úgynevezett kritika, amikor hibákat sorolnak fel, leginkább azt mutatja, hogy a megfogalmazója sem tud igazából segíteni, de qrva okosnak érzi magát, és nagyon büszke, hogy bele tud kötni a képen látottakba. Az építő jellegű hozzászólások elsődleges jellemzője, hogy ritka, mint a fehér holló. Ezen kívül a hiba megjelölése mellet arra is kitér, hogyan kerülhetted volna el, vagy mivel lehet szebb eredményt elérni. Egy kritikánál mindig keressük a segítő szándékot, és ha véletlen meg is találjuk, örüljünk neki! Azt sem árt megnézni, hogy a hozzászóló mit tett le eddig az asztalra. Nem a bizonyítás végett, de nem árt, ha látjuk, egy-egy hozzászólás mögött milyen munka áll, mennyire vehetjük komolyan az illetőt.

De címezhetjük a képeket konkrétan egy kiszemelt sorstársnak is, akitől tanulni szeretnénk. Meglepő, de az emberek többségében örülnek annak, ha tanácsot kérnek tőlük. Hiszen ezzel azt jelezzük, hogy ő jobb, tapasztaltabb nálunk. És ez nyilván valóan büszkeséggel tölti el. Ne féljünk tehát kérdezni, akár direktbe sem. Mindezt persze személyesen is megtehetjük, élőben megmutatva munkánkat.

Mi a túrót kezdjünk a zsűrivel?

A legtöbb makettező életében eljön a pont, amikor benevez egy versenyre. Ehhez általában kell annyi önbizalom, vagy kíváncsiság, ami elhiteti velünk, hogy van esélyünk valamit nyerni. Vagy legalábbis kíváncsiak vagyunk rá, hol állunk a mezőnyben. Mindenképpen valamilyen külső visszajelzésre vágyunk. És ez így is van rendjén. A legtöbben ott csúsznak el, hogy ezt a külső visszajelzést nem kezelik a helyén. Egy adott ember véleményében is lehetnek hasznos és haszontalan dolgok. Valamiben igaza van, és tök jó ötletet mond pl. egy sár effekt megvalósításához, de amit az álcaminta színeiről állít, az teljesen hülyeség. Ilyen van, nem is ritkán. Le kell szűrni a számunka hasznos infót. Csak azt higgyük el, ami alátámasztható. Igaz ez a történelmi tényekre (ilyen olyan festésminta például) de egy technika alkalmazhatóságára is (sár például). Mielőtt nagyon belemennénk a „történelmi hűség”, és a „mi lehetett, mi nem” képlékeny világába, ne veszítsük el a józan paraszti eszünket. Afrika Korps-ra ne rakjunk sarat, haha (Persze itt is van kivétel, hiszen sár=víz+föld, és volt az Afrika Korps életében olyan szitu, amikor ez összeállt, de akkor annak járjunk utána tisztességgel, fotók alapján, megfelelő környezet, jármű, hadosztály. Ha kivételt, vagy különleges témát csinálunk, mindig legyen minden a helyén.)

Ki (legyen) zsűri?

Saját tudásunk, és a végeredmény fejlesztésének érdekében végzett kutatásunk fontos eleme mások véleményének meghallgatása, és beépítése a munkánkba. De használható-e a zsűri erre a célra? Ennek megválaszolásához feltétlenül szükséges átlátnunk a magyar, és úgy általában a makettversenyek zsűrijének működését. Hazánkban a verseny szervezők, ki tudja miért, de úgy érzik, minél több kategória, minél részletesebb bontásban jelenik meg a verseny kiírásban, annál jobb versenyt sikerül szervezniük. Ez persze tévedés, de hagyjuk meg nekik ezt az álmot. A sok kategória sok adminisztrációt jelent, amire sok emberre van szükség. Itt kezdődik a zsűri problémája. Egy 3 fős zsűri csapat max 2-3 kategóriát tud általában megoldani. Ez függ attól, hogy mennyi nevező van, de attól is, hogy a zsűritag akar-e versenyezni egy másik kategóriában. Mivel sok zsűrire van szükség, szükségszerű, hogy nem csak a legalkalmasabbak kerülnek meghívásra, hanem azok, akik ráérnek, vállalják, jóban vannak a szervezővel. Ez egy társadalmi munka, ráadásul tényleg munka. Áldozat a zsűritag részéről. Cserébe a tudat jár, hogy engem elég jónak tartanak arra, hogy zsűrizzek, meg max egy ingyen paprikás krumpli. Ezért sok olyan ember kerül oda, aki már nem aktív, tudása elavult. Vagy aktív, de a versenyzők szintje meghaladja az övét. Olyanok is helyet kapnak, akik szimplán emberileg nem alkalmasak a feladatra. Nem kooperatívak a zsűritársaikkal, vagy éppen túlságosan befolyásolhatóak, és szavazógépként működnek, megduplázva társuk véleményét. Egyik sem egészséges, de ezek olyan kompromisszumok, amiket a verseny szervezőknek meg kell kötni. Persze vannak azok, akik ha nem is mind, de a legtöbb feltételnek jól megfelelnek. Ők azonban bizonyosan nincsenek elegen a feladatra.

Zsűri szava szent. Ja, nem. Vagy mégis? (NEM)

És ez az a pont, ahol a zsűri véleménye elkezd fakulni. A fentiek okán nem tekinthetünk egyetlen zsűrire sem automatikusan igazodási pontként, egyetemes igazmondóként, mindentudóként. Nem kell, és nem is szabad a zsűri véleményét kérdés nélkül elfogadnunk. Mindig az embert nézzük, ne a posztját. Azt nézzük, mit tett le az asztalra, tetszik-e az nekünk? Tartjuk-e annyira, hogy elfogadjuk a véleményét, tanácsát. És igenis, meglehet a véleményünk, a negatív véleményünk is a zsűri munkájáról. Ezt nem szégyen, vagy alávalóság hangoztatni sem. Egy dolgot nem tehetünk. Nem vonhatjuk kétségbe a végeredményt, hiszen a szervező szabja a szabályokat, ő kéri fel a zsűrit. A nevezéssel automatikusan elfogadjuk ezeket a szabályokat, és alávetjük magunkat az ítéletnek. Mosonshown arany, itt meg csak bronz? Hol az igazság? Lehet, hogy ez szakmailag nem megalapozott, nem egyezik a saját véleményünkkel, aminek nem árt, ha hangot is adunk. De egy ilyen eredmény nem a makettezőt, hanem a zsűrit minősíti. Persze vannak nem ennyire szembetűnő esetek, amikor valóban az adott mezőnyben valami jobban, valami rosszabbul szerepel, mint máshol. A verseny eredménye mindig a 3 fős zsűri adott mezőnybe, adott pillanatban alkotott véleménye csupán. Se több, se kevesebb. Másnap reggel csak egy szép (vagy kevésbé szép) emlék csupán. Nem lehet alapja saját felemelkedésünknek, és bukásunknak sem. Nem nyertem még semmit, vagy csak Mucsaröcsögén egy nekünk tetszett plecsnit. Akkor én szar vagyok. Nem barátom, nem vagy az, csak éppen még az elején jársz az útnak. Hogy a jó útnak-e, az attól függ, hogy jól érzed-e magad rajta. Aranyat nyertem itt meg ott, ne adj isten Mesterlevelet kaptam, akkor én már profi vagyok. Egy nagy lóherét vagy az. (és ez mennyivel sértőbben hangzik, mint a „szar vagyok”-ra adott válaszom, igaz?) Nem a díjak, vagy 96 pontod tesz követendő példává, hanem az, amit leraksz az asztalra. Ha az, akit magadnál jobbnak tartasz, megdicsér, akkor jól csináltad a dolgod. (Egyébként a profi nem azt jelenti, hogy magas szinten műveli a hobbit, hanem, hogy pénzt kap a munkájáért. Nagy a különbség a kettő között.) 

Külföld-belföld

Régen minden jobb volt. Halljuk ezt párszor. Persze ha bemennénk egy Kádár korszakból ismert közértbe, fel lennénk háborodva, hogy mi a tököm, nincs már sajtos párizsi sem? Ja, és a WiFi, na, hagyjuk is. Külföldön (nyugaton) minden jobb. Hasonló a szitu. Makettezés terén is. Ezt sem árt a helyén kezelni. A társadalom, az ízlésvilág, a környezet, de még az égtájra jellemző fényviszonyok is visszaköszönnek egy-egy nemzet makettező produktumán. Gondoljunk csak az olaszok harsány színeire, laza ecsetkezelésére, kevésbé részletekbe menő megvalósítására. A belgák barnás, sárgás színvilágára, végletekig kontrasztos, éles festéseire. A csehek mértani pontossággal, sebészi precizitással összeállított, és egy színű döglött festéssel elcsapott makettjeire. Vagy az ún. Nordic stílus halott, szürkés színeire, ami mégis olyan jól hozza egy skandináv krimi kísérteties hangulatát bármilyen témán is. Ezek a tendenciák a különböző külföldi versenyeken is megfigyelhetőek. Saját ízlésünkön múlik, mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Persze a nagyobb felhozatal egy nagyobb versenyen szükségszerűen emeli az átlag és a top 10% színvonalát is. De példaként említhető a belga KMK Scaleworld, ami méretben bőven elmarad pl. a Mosonshowtól, de a harcjármű színvonal simán megüti átlagban és a top10-ben is, sőt. Hasonló példákat lehetne hozni figurában, repülőben, stb. Az egyéni célkitűzéseink határozzák meg, melyik versenynek mekkora jelentőséget tulajdonítunk. És persze az ott elért eredményekre ez ugyan így igaz. Persze a realitást nem árt figyelembe venni. Egy Zeg harcjármű aranyérem szinte biztosan nem lehet referencia egy KMK harcjármű aranyéremhez. Ahogy egy PSMK figura arany sem egy Verbania figura aranyhoz. Szimpatikus a gondolat, hogy miért ne lehetne olyan jó, de valahogy a valóságban mégsem lesz olyan jó. Erre igazán akkor jön rá az ember, amikor sikerül eljutni személyesen mindkét helyre, és látja a saját szemével a szakadékot, ami két mezőny között ki tud alakulni. Külföldön is sok kis rendezvény van, ahogy nálunk is. De ami nekünk Moson, az más vidékeken is megtalálható. Moson egy jó „all in one” rendezvény, és ebben Európa egyik vezető rendezvénye. Szakáganként azonban megvannak a fellegvárak, és ezekbe ellátogatni élmény, nyerni pedig mindazok ellenére, amit fentebb a zsűriről állítottam, a sokkal magasabb átlagos színvonal miatt mégis csak megtiszteltetés. De minimum jó érzés.

Ki vagyok én?

Végül maradt a kérdés: Mit gondoljak magamról? Azt hiszem, ezt alapvetően mindenkinek saját maga kell, hogy meghatározza. De talán néhány támpontot adhatok összegzésül:

1. Fogadd el, hogy az úton van, aki előtted, és van, aki utánad halad. Mindenkinek van még mit tanulnia.

2. Keresd meg körültekintően azokat, akiktől tudsz és szeretnél is tanulni. Akiknek adsz a véleményére. Szűrd le a lényeget, ami használható számodra! A hangerő helyett a megalapozott véleménynek higgy!

3. Keresd a segítő szándékot, a valódi pozitív visszajelzést. A lényeg mindig a DE után van. (Szép, szép, de…)

4. Egy zsűri kitűző, egy arany érem, egy bármilyen cím nem tesz senkit jobbá, vagy követendő példává. Címek helyett keresd az alkotást, a minőséget, az igényességet.

5. Nem, te sem vagy kivétel, hiába nyertél aranyat!

6. Ne félj véleményt alkotni. De fogadd el, ha nincs igazad. Versenyen tudd, hogy elfogadtad a szabályokat, még ha a véleményed más is.

7. Keresd az újat, a jobbat! Keresd, hogyan léphetsz a következő szintre! Legyen célod, ne túl nagy, csak mindig egy lépéssel előrébb!

8. Élvezd a hobbid, ezért csinálod!

A 2017-es és 2018-as Mosonmagyaróvári makettversenyek rövid összefoglalója

Egy történet (nem)régről

Ezen bejegyzés megírásánál szembesülök először azzal, mennyire más egy eseményre reflektálni több év távlatából. Eddig leginkább gyors és azonnali reakciók voltak a bejegyzések hátterében, de visszatekinteni a múltba, amikor már kifakul az ember közvetlen benyomása, számottevő különbség.

Talán ilyen lehet a történetírás világa, megállapítani mi volt egy régmúlt időben, és ezek közül mi az, ami fontos és érdekes, és mi az, ami távlatból már lényegtelen. Mi lehet lényeges ebben a hobbiban? Történelmi szempontból valószínűleg nem sok minden. Hogyan teltek ezek az évek a Mosonshow életében? Valószínűleg nagyon hasonlóan az előző évekhez, szokásos forgatókönyvek, időpontok, emberek, mini drámák és élmények.

2017 sok szempontból nagy váltás éve volt, a rendezvény átköltözött az UFM arénába, ami első látásra egy nagyon rideg szürke sportcsarnoknak tűnt, de úgy tűnik sikeresen „belakták“ ezt a teret, egyedül talán a börze „B“ szekciója húzta a rövidebbet, mivel az egy szűkös, útvesztős kollégiumi épületben kapott helyet.

2017-re mondhatni az európai és talán a világ élmezőnyébe került maga a rendezvény.  A látogatók nagy részét főleg a környékbeli országokból utazók adták, de rengetek egzotikus távoli vendég színesítette a felhozatalt. A mezőny szokásosan élvezhető volt, sok magas színvonalú munkával, amik közül talán Douglas Lee diorámája volt számomra a csúcs, egy Best of Show-t is el lehetett volna képzelni ennek a munkának. Ami azt illeti a 2017-es Mosonshow ez a munka, és a körülötte keletkező botrány tette csak emlékezetessé.

Egy munka, ami nem ér semmit?

Douglas Lee-t a jártasabb kollégáknak lehet nem kell bemutatni, akik nem ismernék, egy rutinos dioráma építő mesterről van szó, Kóreából, többszörös EURO Militaire győztes, számos érdekes munkáját több könyvben publikálta, a szóban forgó munkáról is idén adott ki a Japán ModelArt egy külön kiadványt.

Miről szól egy verseny? Lehet egy laza hétvége a haverokkal, alkohol, bohóckodás, vásárlás? Viszont nehéz elmenni a többször hangoztatott szigorú értékmérő vagy definiáló funkciók mellett. Itt valamilyen komoly kritériumok mellett sorrend születik, ezt hiszik az ott ülők, a nézők, a versenyzők, ezt hirdetik a szervezők. Mi történt itt, hogy egy kiváló alkotás nem kap semmilyen elismerést, nem hogy nem kap elismerést, hanem még letolást is kap a szervezőktől.

Mondhatnánk azt, hogy itt nagyon erős volt a mezőny, de ez nem igaz. Súlyos kritikus hibák voltak a munkán, de ez sem lenne igaz. A zsűri visszajelzéseiből annyi derül csak ki, hogy nem értették a történetet, túl nagy volt a figurákon a kontraszt, világos a jármű és ehhez hasonló mellébeszélések. Lehet a huszonnyolcadik panzer dioráma üvöltő németekkel érthetőbb sokak számára, a koreiai háború pedig egy ismeretlen helyzet, de a tudatlanságommal nem takaróznék. Az eredményekből meg egy látszik, a legjobb történet a semmilyen történet, egy semmilyen történet akár mester aranyat is érhet… diorámában. Sajnos itt megint csak a zsűrinek sikerült magáról bizonyítványt kiállítania: az inkompetencia mesterleveles művelői.

Keleti zárás

Douglas Lee nem egy mindennapi figura, angolt is inkább töri, és úgy tűnik, az eredménytelen több ezer kilométeres út után a facebook falán gondolta levonni a zsűri munkájából és a rendezvényből számára a következtetéseket.  Ez egy óriási vitafolyamot eredményezett, ahol két fél alakult ki, Lee és a hozzáértőbb emberek kis csoportja és az őket támadó szervező és az köré összegyülemlett virtuális lincselő brigád, aki megtalálta az „igazságot“. Megható, mikor képesek ennyire beleélni magukat az emberek számukra teljesen ismeretlen folyamatokba, bevetni magukat egy olyan ügyért, amiről semmit még nem is sejtenek. Lehet csak meglepte őket ez a szokatlan hozzászólás, és nagyon kilógott a szokásos díjposztolós, egymást ünneplő közegből. Douglas Lee eddig kétszer volt Móváron, de valószínűleg utoljára. Nem baj, majd gyönyörködünk a végtelen, weathering termék magazint másoló makett hegyekben, majd tapsolunk, és úgy teszünk, hogy ez a valami…

WME 2022

Idén kihagytam Mosont. Megbántam-e? Bizonyos tekintetben igen. A srácoknak tetszett, jó lett volna újra szép maketteket nézegetni, találkozni a régi cimborákkal, kiröhögni a régi haragosokat, és inni egy jó pofa sört együtt. Aztán szóltak, hogy megüresedett egy hely Hollandiába. World Modell Expo. 2014-ben ott voltam Streesa-ban. A jól ismert vasi közmondás jut róla eszembe: Úr Isten, very big!

Kapva kaptam az alkalmon, vettem a repjegyet, írtam ki a szabit, megyünk WME-re. A helyszín ismerős, Robert SMC-je Európa egyik meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt években. Aztán jött a Covid, és a kényszerszünet. Nem csak a világ, de a makettező táradalom is lassan felébred csipkerózsika álmából, és újra összeverődik a világ egy-egy szegletében, hogy minden megspórolt pénzét műanyagra, festékre, és persze alkoholra költse. Mellesleg volt ott egy verseny is, 4000 nevezett munkával, 800 alkotótól. Mellesleg. És a három sportcsarnok méretű hangárból tényleg csak egy volt a verseny. A többi börze.

Mezőny

Kb. tudtam mire számítsak. 7 éve nem nyúltam maketthez, kb. 5 éve nagyon rendezvényen sem voltam. Talán egy Moson és egy Zeg volt. Mégsem ért meglepetés. Korábban már kifejtettem, hogy a makettezés mennyire nem változott az elmúlt 7-10 évben. A gyártástechnológiák igen. Ez a verseny a figurákról szól. Voltak repcsik, meg tankok is, de semmi extra. Semmi olyan, amit ne látnánk Pozsonyban, Prágában, vagy Mosonban. Sőt, a repülős mezőny szerintem nem volt kiemelkedő. Harcjárműben pár diorámában csúcsosodott ki a színvonal. Voltak persze lehengerlő méretű alkotások, de azt a finomságot, részletességet, kompozíciót és ízléses egyensúlyt, amit ebben a kategóriában keresni szokás, csupán pár alkotás tudta vissza adni. Ez a rendezvény mindig is a figurákról szólt. És ott valóban lélegzetelállító munkák voltak. Persze nem mind, de bőven volt mire nyálat csorgatni. Érdekes volt megfigyelni, hogy a történelmi figurákat lassan meghaladj a sci-fi kategória. Nem csak mennyiségben, népszerűségben, de technikában is. Persze a tizennyolcadik háromfejű sárkányt meglovagló bikafejű nő után már éhezik az ember egy valamire való középkori lovagra, vagy napóleoni huszárra. A zsűrit nem irigyeltem, hiszen az aplikációra ültetett értékelés megkövetelte, hogy az összes nevezett munkát értékeljék. Akkor is, ha az „a most nem kap semmit” gomb. Folyosói pletykák szerint a figura kategóriák több száz nevezett alkotását délután háromtól este kilencig zsűrizték. Maga a logika, hogy az arany/bronz/ezüst mellet van commended szint, és nem sorrendet állítanak, még mindig a legszimpatikusabb elgondolás. Az aplikáció ráadásul figyelmeztette a zsűrit, ha 2, vagy annál nagyobb eltérés volt a háromból 2 véleménynél. Ezen a munkán addig kellett gondolkozni, amíg mindenki maximum egymás melletti értéket nem adott neki. Onnan már csak átlagolni, kerekíteni kellett. Ez sem rossz elgondolás, hiszen a nagyobb eltérés valamilyen félreértést, esetleg info hiányt feltételez. Pl. valaki perfekt egy témában, de a két társa nem. Ők a kivitelezést jónak tartják, de a harmadik társuk már az elején kiszúrja a koncepcionális hibát, és lehúzza. Az eredményben kibukik az eltérés, és meg kell beszélniük.

Helyszín

A Koenigshof Hotel ad otthont már évek óta az SMC-nek, így már ismerősként szálltunk le a buszról. A hatalmas területen szétterülő létesítmény igazi labirintus belülről. Nagy előnye, hogy minden helyben megtalálható. Szállás, parkoló, étterem, pub, büfé nap közben. Egyben ez a hátránya is, hiszen a városszéli erdőben fekszik, amit az egyszeri utazó makettező csak nehezen tud megközelíteni. Autó hiányában nem tudunk még boltba sem menni, de egy étterem sincs a környéken. Persze lehet buszozni, de gyalog ne induljunk neki, mert minden minimum 1,5-2 óra járóföldre van.

A makettező rendezvény 4 sportcsarnok méretű rendezvény hangárban foglal helyet. Ebből egy a verseny, és 3 a börzét szállásolta el. A világítás kritikán aluli. A versenymunkák fölött irodai asztali lámpák ágaskodnak, nagy fényerejű halogén izzókkal. Ezek színhűmérséklete rendben volt, viszont durván spot fényt adtak, aminek következtében a kiállító „lépcső” felső sora kiégett, az alsó árnyékban volt, a középsőben kb. jó lett volna a fény mennyiség, de ott meg egymás árnyékolták a makettek. Fotózni kb. lehetetlen, vakuval lehet valamit, de az olyan is. Élvezni is alig lehetett a látványt. Nem is tudom a zsűri mit látott ebből az egészből. A KMK klubasztal egyszerű, mégis hatékony LED világításától nagyon messze volt. Kérdeztük már korábban a szervezőket erről, tisztában vannak a problémával. De így is 800 versenyző 4000 munkája landolt az asztalokon. Érthető, hogy nem törik magukat. Pedig szakmai oldalról megérné. Üzleti oldalról kevésbé. Ez a befektetés nem hozna több látogatót. A laikusoknak mindegy, a makettezők meg így is ott voltak.

Börze

A börze elsősorban a figurás és egyéb kiegészítőket gyártó manufaktúrák terepe volt. Kitelepült ugyan néhány bolt (Pl: Modellbau König) dobozos makettekkel, de mégis ez volt a kevesebb. Jó volt látni magyar arcokat is az árusok között. Az árak persze borsosak, de ez inkább a 400 forintos eurónak volt köszönhető, mintsem a nyugati árszínvonalnak. Voltak még így is kimondottan alkalmi vételek. Érdekes volt látni néhány cosplay-es kisasszonyt, ahogy különböző gyártókat népszerűsítettek. A gólyalábas kalóz lány, vagy a steampunk kisasszony igazi színfoljtai voltak a kavargó tömegnek. 

Összegzés

A WME nem változott semmit. Tengernyi figura, többi egész jó, de semmi extra. A rendezvény neve hozott kb. 2.000 figurát plusszba az SMC mezőnyhöz. Nyilván ezek csak becslések, a szervezőknek gondolom van részletes statisztikájuk. Nekem igazi feltöltődés volt ez a 3 nap. Rengetek ízléses és szép munka, ötletes kompozíciók, magasz szintű kivitelezés. A szombat délután hármas zárás nem túl felhasználó barát, de pénteken egész délután ott volt már a mezőny 90%-a. Ez egy háromnapos rendezvény, ezt figyelembe kell venni. Legközelebb 2025-ben lesz WME, Franciaországban. Aki teheti, látogassa meg, az élmény garantált.

tavaly ezt írtuk

Hogyan szervezhetünk sikeres makett rendezvényt

Szándékosan nem írtam versenyt, később kiderül, hogy miért. A makettező rendezvények mindannyiunk életében fontos szerepet töltenek be. A versenyzés, a találkozók, a börze, és a sok-sok inspiráló munka ad mindig újabb és újabb löketet, hogy valami szépet alkossunk abból a kupac műanyagból, amit a dobozban kapunk.

Egy ilyen rendezvény létrehozása azonban nem könnyű feladat. Nekünk, mezei makettezőknek sokszor fel sem tűnik, micsoda munka, és áldozat van egy-egy verseny/találkozó mögött. Az a helyzet, hogy a legtöbb ilyen esemény létrejötte általában egyetlen emberen múlik. Mindenhol van egy vezér, aki az egészet a vállán cipeli. Olyan ez, mint Leónidasz király és az ő 300 spártai katonája. Ha nincs a király, a 300-nak valószínűleg eszébe sem jut a perzsák ellen vonulni. Ha nincs a király, a 300 meg sem találja a thermopülai szorost. Ha nincs a király, akkor a 300 valószínűleg öngyilkos támadással nekiront a perzsáknak, nagy dicsőségben meghalnak, miközben az ellenségnek alig valami veszteséget okoznak. Hasonló tehát a helyzet a makett rendezvények szervezésénél is. Általában sok helyit látunk klubos pólóban, akik önzetlenül segítenek, és ezért mindig nagy köszönet jár nekik, de a szervezési munkát mindig egy ember végzi. A klubpólós emberkék azon a hétvégén minden percüket a rendezvényen töltik, és dolgoznak. A szervező a két rendezvény közötti szűk egy évet is a rendezvény szervezésével tölti. És ne gondoljuk, hogy ez csak hazánkra jellemző. Így van ez máshol is.

Mit is kell szervezni? Nos, kezdjük az elején. Kell egy helyszín, ami általában a legnagyobb fejtörést okozza. Ugyanis hazánk rendezvényei a legtöbb esetben minden gazdasági alapot nélkülöznek. Mivel nincs pénz, nincs is mit elkölteni. Ez nekünk makettezőknek jó lehet, hiszen nincs nevezési díj, nincs belépő, ugyanakkor ingyen semmi nincs, és ajándék lónak meg ne nézd a fogát. Ha tehát ingyen akarunk versenyt, akkor bizony csak azt kapjuk, amit a szervezőnek sikerül összekuncsorogni. Erre később majd még kitérek. Ha megvan a helyszín, ami általában a helyi kultúrház/műv. központ/ könyvtár/stb. akkor jöhet a reklám. Ez általában néhány plakátban és facebook illetve fórum bejegyzésben kimerül. Általában verseny is van a rendezvényen, így hát jöhet a zsűri. Sok helyen van már zsűri elnök, aki átvállalja a zsűri összeszervezését. Ez mindig nehéz, hiszen, aki magasabb szinten makettezik, azt kéne zsűrizni hívni, de akkor ő nem tud indulni, ergo a verseny színvonala lesz alacsonyabb. Ha meg indul, akkor olyan kategóriát kell zsűriznie, amiben nem feltétlenül van otthon. Ahogy maga a zsűrizés úgy a zsűri összeállítása is csupa-csupa kompromisszum. Ezek mellett a börzére is figyelni kell. A börzések általában maguk jelentkeznek, ami jó, de a helyet nekik is biztosítani kell, beosztani, ki, hol legyen. Meg kell még szervezni a díjakat, megrendelni, kiszámolni, mekkora költség. Pénz nélkül nincs díj, így valami pénzt sem árt szerezni. Sok esetben a helyi önkormányzat biztosít némi forrást, de általában szükség van szponzorokra is. Nem kell nagy dologra gondolni, a helyi autószerelő, kocsmáros, taxis, ad 10-20.000 Ft-ot, cserébe kiírják a nevét a plakátra. Van, ahol a szervező magára vállalja a szállások koordinálását is. Ez nem egyszerű feladat, főleg a gyakori lemondások miatt. Ez főleg a rendezvény előtti egy hónapban jelent napi telefonálgatást. Aztán a nevezést sem árt előkészíteni. Ma már szinte mindenhol lehet online nevezni, ami azért jó, mert a szervezők tudnak előre dolgozni. A Kormos Peti által összerakott model registration rendszer igazi áldás, hálás lehet Petinek az egész makettező társadalom ezért. A helyszínen biztosítani kell minimum egy számítógépet és egy nyomtatót. Ez legtöbbször a szervező saját gépe, és ő veszi a papírt is. A helyszínt be kell rendezni. Ebben a klubtagok általában tudnak segíteni, de nem elég asztalokat és padokat szerezni (műv. házban és iskolában általában akad elég), de azokra terítőt is, ami komolyabb gond szokott lenni. A berendezésre általában péntek délután, este van csak idő. Ilyenkor kell mindent előkészíteni. A rendezvény napján már érkeznek a versenyzők, börzések, látogatók. Délelőtt nevezés, makettek bepakolása, délután zsűrizés. Ha két napos az esemény a vasárnap délelőtt általában az eredményhirdetésre való felkészüléssel telik. Összerakni az eredménylistát a zsűri lapok alapján, díjakat kipakolni, stb. Eredményhirdetés után a maketteket gyorsan összekapkodja a tömeg, itt van általában a legnagyobb hiányosság. Ennek ellenőrzésére sem energia, sem ember nincs a legtöbb esetben. Utána a látogatók eltűnnek, de a szervezők általában késő estig dolgoznak még, mire mindent visszaállítanak eredeti állapotába. Hétfőn munka, így egy esetleges eredménylistára, vagy fotó galériára csak a következő hétvégén van idő. Az kettő között olvashatják a fórumon méltatlankodó, szitkozódó, vagy egy mondatban gratuláló hozzászólásokat.

Ez az, ahogy ma működik. Jó? Rossz? A vélemények megoszlanak. A tendencia sajnos visszaesést mutat. Sok éves statisztikák alapján, amik sajnos igen ritkák, mivel ezzel senki nem foglalkozik, azt lehet látni, hogy a nevezések száma évente pulzál. Egyszer több, következő évben kevesebb, aztán megint több. Mondhatni évtizedes probléma, hogy kevés új arcot látni, a hobbi nem bővül, inkább hanyatlik. Ugyanakkor ez sem teljesen igaz. A versenyek mezőnye nem bővül, de rengetegen maketteznek csak úgy otthon. De mi is kell egy jó makettező rendezvényhez. Nézzük az alapvető hozzávalókat. Kell ugye a makettező, és az ő makettje. Miért jön el egy makettező? Kell neki börze, tehát kell börzés, kell neki verseny, tehát kell zsűri. A börzésnek vásárló kell, ami nem csak a makettezőt jelenti, hiszen forgalma inkább a családokból, újra gyerekké váló apukákból lesz, tehát kell laikus nézőközönség. Mi kell a nézőközönségnek? Attrakció! Cirkuszi mutatványokat nehéz lenne a makettekkel zsúfolt asztalok közé vinni, de nézzünk meg egy gyereknapot, vagy egy május elsejét. Egy falunapot, vagy egy „fesztivált” (nem a zenei fesztiválokra gondolok). Tömegek vonulnak ki, az ilyen rendezvényekre, pedig a kolbászsütőn, kürtős kalácsoson, lufi áruson kívül nincs ott semmi. Nem is kell. Ennyi pont elég, A makettező rendezvénynek ráadásul megvan az az előnye, hogy ezek mellé be tud még olyan programokat szúrni, ami az apukákat mindig érdekli. Hagyományőrzők, háborús relikviák, airsoft, stb. Most sokan azt gondolhatják, hogy ha ez így menne, a patinás makettező versenyeket holmi sörfesztivál szintjére degradáljuk. Nos, ez igaz is, és nem is. A makettező igényeinek kielégítéséhez „sajnos” pénzre van szükség. Pénzt pedig csak a laikus tömegektől várhatunk. Ők vígan fizetnek, ha jól érzik magukat. Másik oldalról kell tehát megközelíteni a dolgot. Kell csinálni egy sörfesztivált, aminek része egy makett verseny. Ha megfigyeljük, az összes helyi fesztivál így épül fel. Lehet az tökmag fesztivál, vagy pogácsa fesztivál. A helyi kuriózum csak egy kis része az egésznek. A sörsátor és a szórakozató elemek nélkül nem megy. Ezért írtam makettező rendezvényt az elején, a verseny csak egy része az egésznek, még ha nekünk makettezőknek az is a legfontosabb, nem attól fog működni.

A jelenlegi stagnáló, esetlegesen hanyatló állapotból tehát kilépni valószínűleg úgy lehet, ha jobban nyitunk a laikus közönség felé. Ez a fajta hozzáállás megfigyelhető néhány külföldi versenyen is. Azonban nagyon fontos az egyensúly. Figyelni kell, hogy se a makettezők, se a laikusok ne érezzék magukat elhanyagolva. És, még valami: az apukák bizonyára megtalálják a saját szórakozásukat, de ne feledkezzünk meg az anyukákról, és a gyerekekről sem! Persze egy ilyen rendezvény egész embert kíván. Ez már nehéz csak úgy szabadidőnkben összerakni. És ami nagyon fontos, nem szabad félni a pénztől. Persze nem arról van szó, hogy a szervező majd a bevételből megy nyaralni. Lehet egy ilyen rendezvényt is nonprofit módon csinálni. De a nonprofit nem azt jelenti, hogy nincs pénz, nincs költségvetés. A nonprofit annyit tesz, hogy nem a saját hasznomra dolgozom. Elszámolhatom a telefon költségemet, a nyomtató papírt, de nem számolhatom el a saját étkezésem, nem vehetek magamnak ezen a pénzen új laptopot, mondván, hogy a nevezéshez kellet. A nonprofit rendezvény ugyan úgy lehet nagy formátumú. A kiadás oldalt nem kell részletezni, hiszen magától értetődik, helybérlet, díjak, zsűrinek szállás, stábtagok, ha nincs elég önkéntes, stb. Csak, hogy lássuk a nagyságrendeket, egy Brno, Mosonmagyaróvár szintű rendezvény, ahol 1000 db feletti nevezett makett van, nagyból 1,5-2 millió forintos költségvetéssel dolgozhat. Ennyit kell előteremteni, és ennyit el is fog költeni. Egy kisebb hazai verseny, 300-400 makettel kihozható 5-700.000 forintból. Jelenleg sok helyen ennek a tizedéből oldják meg a feladatot.

Mindig a bevételi oldal, vagyis, hogy honnan lesz erre pénz, az a nehezebb dió. Egyrészt szedhetünk belépőt, vagy nevezési díjat. Itt figyelni kell a közönségre. Nem szabad túl sokat kérni, pár száz forint éppen elég. Általában a belépő többet hoz, ugyanakkor meg kell oldani az ellenőrzését, ami plusz embert kíván. A börzésektől is lehet helypénzt kérni. Itt megint csak figyelni kell, hogy a börzésnek is megérje. Nem kérhetünk tízezreket, ha nincs forgalma, amiből visszatermelje a helypénzt, az utazást, a szállást, az étkezést. Ha egy börzésnek egy ilyen hétvége nullára jön ki, akkor nem éri meg neki elmenni, hétvégén dolgozni a semmiért. Ugyan ez igaz a kolbászosra, körtűs kalácsosra. Ha nem tudunk megfelelő mennyiségű embert bevonzani, akkor neki sem fogja megérni. A helyi szponzor is csak akkor ad pénzt, ha ezzel sok emberhez eljut helyi szinten az ő neve, reklámja. És itt elérkeztünk egy fontos ponthoz, a reklámhoz. A reklám nem a makettezőknek szól, hanem a laikusoknak. A makettező tudni fogja az időpontot, és a helyszínt, neki elég ennyi. A laikusnak azonban csalogató program, kedvcsináló megjelenés kell, lehetőleg minél több helyen, hogy minél többen észrevegyék. Ez megint csak egy költség tényező.

A makettező látogatók számára az egyik legnagyobb költség az utazáson kívül a szállás, és az étkezés. Ezen spórolhatunk, ha egy napos versenyt rendezünk. A szervezők szemszögéből ez nem akkora többlet feladat, mint gondoljuk. Gyakorlatilag a zsűrizés, és az eredményhirdetés közötti idő redukálódik a szűk egy napról szűk egy órára. Ha jól van felépítve a rendszer, ennyi elég, kell, hogy legyen. Persze ebben az esetben nem lehet este hétig zsűrizgetni (vagyis sztorizgatni a makettek fölött, ahelyett, hogy hatékonyan dolgozva, gördülékenyen döntéseket hoznánk). Ez jól megfigyelhető például a mosonmagyaróvári versenyen. Bizonyos zsűri csapatok alig egy óra alatt végeznek, mások 3-4-5 órát képesek pepecselni. Hívhatjuk ezt alaposságnak, vagy hívhatjuk tökölésnek is. Mint a példa mutatja, meg lehet csinálni emberi időn belül is. 

Az egynapos versenyek mintapéldája Brno. Több program van, mint bármelyik versenyen, nagyobb, mint a legtöbb közép európai rendezvény, mégis lezavarják 1 nap alatt. Igaz, annyi szervezés van vele, hogy csak 2 évente tudják megrendezni, így is 2 klub melózik vele folyamatosan (Brno és Pozsony). Ugyan így egy napos a KMK, vagy az SMC Eindhovenben. One day, érdemes ezt a dolgot is megfontolni.

Összefoglalva kiemelhetünk néhány dolgot, ami egy sikeres rendezvényhez elengedhetetlen. Szükség van pénzre, ami nem azt jelenti, hogy meggazdagodunk belőle. Nonprofit módon, nyilvánosan elszámolva, tisztességesen meg lehet ezt oldani. Szükség van látogatókra, ami némi szemlélet váltást igényel a szervezéssel kapcsolatban. És szükség van makettezőre/börzésekre, akiken anyagilag segíthet, ha egynaposra szervezzük a rendezvényt. Ja, és kell persze egy szervező, aki a fél életét erre áldozza, tudván, hogy ezért semmit nem fog kapni, maximum pár kézfogást, és néhány felháborodott fórum hozzászólást.

Arány és kontraszt

A zsűri élete nehéz. A versenyzők persze irigylik, hiszen hatalmat kapott a kezébe, a hatalmat, hogy különbséget tegyen az egyik és a másik között. És félnek is tőle, hiszen az ő munkájukról alkot véleményt. Maga a véleményalkotás még nem indokolna semmilyen interakciót a versenyzőkkel, de a tény, hogy a zsűri által alkotott vélemény az eredményben ölt testet, magával vonja az önkéntelen érzést, hogy a zsűritől függ a versenyző sorsa. Éremmel, vagy nélküle tér haza. Ha most úgy érzed, túl bonyolult az első bekezdés, akkor ne olvasd tovább, csak rosszabb lesz.

Mint minden ember, aki hatalmat kap a kezébe, úgy a zsűri is képes ezzel a hatalommal visszaélni. Azt nem mondanám, hogy hajlamos, de képes rá. Persze ez nem olyan egyértelmű, mint hinnénk. A saját szemszögéből mindenkinek nagyon tisztának tűnik a kép, amit lát. A versenyző általában bírálja a zsűrit, mert mindig talál valamit, amivel nem ért egyet. A zsűri persze próbálja a legjobb tudása szerint osztályozni a maketteket, de mindig kap a nyakába hideget, meleget. Olyan nincs, hogy minden kerek. Persze mindez akkor igaz, ha a zsűri azt nézi mit csinált a makettező, és nem azt, hogy ki csinálta. Mert NEM az a lényeg, hogy ki mondja, hanem az, hogy MIT mond. Gondoljátok csak végig.

Szívem szerint egyszer mindenkit beültetnék a zsűribe. Csak úgy tét nélkül, hogy lássa, mekkora a különbség, amikor nem arra kell fókuszálni, hogy a saját makettemet hogyan készítsem el, hanem arra, hogy a saját ízlésemtől esetenként nagyon is távol álló, de mégis elismerésre érdemes munkákat hogyan rangsoroljak egymás közt. A zsűrizés nem más, mint kompromisszumok hosszú sora, amit a zsűritagok egymással, és saját elveikkel (ha vannak ilyenek) kötnek, amikor sok-sok nagyon különböző munka között döntenek. Értékelni kell a pozitívumokat, és büntetni a hibákat. A végén pedig kihozni egy reálisnak tűnő rangsort. Persze ez a döntés, akármennyi kompromisszumot kötünk is, mindig szubjektív lesz. A makettezés nem egy mérhető sport, hanem egy történelemre, technika ismeretre és nagyon nagy részben művészetre alapuló kompozit tevékenység. És a makett már nagyon régen nem csupán a valóság replikája. Aki úgy hiszi a makett legfőbb feladata a valóság hű ábrázolása, az most hagyja abba a cikk olvasását, mert a folytatást nem fogja szeretni.

Amikor a zsűri értékel, akkor figyelembe kell vennie egy csomó szempontot. Azért is volna jó, ha mindenki beülhetne egyszer egy zsűribe, mert akkor nem csak a saját szempontjait látná, hanem látna egy csomó más véleményt, nézőpontot, amikből esetleg hasznosítani is tudna valamit. Ezt különösen azért gondolom így, mert újra és újra vannak pillanatok, amikor emberek kikérik a véleményemet. Ilyenkor persze mit mondhatnék. Elmondom azt, ahogyan én látom. Aztán az vagy tetszik, vagy nem. A baj ott kezdődik, amikor a delikvens nem érti, amit mondok. Nem nyelvi problémákról beszélünk, hanem inkább elvi problémákról. Vannak helyzetetek, amikor felül kell emelkednünk a saját világnézetünkön, és pátoszosan szólva, ki kell tárnunk az elménket, befogadni valami teljesen mást, valami újat, valami eddig szokatlant. Aztán, amikor megértettük az újat, akkor le kell ülni, és összevetni az eddigi gondolkodásunkkal. Lehet, hogy az új elmélet, nézőpont teljes egészében használhatatlan. De az is lehet, hogy vannak benne jó ötletek. Nagyritkán pedig megtörténik az úgynevezett megvilágosodás, amikor az ember rájön, hogy minden, amit eddig gondolt, az tévút. Valljuk be, ez azért tényleg nagyon ritka. De sok esetben találhatunk használható elemeket mások gondolataiban. Ehhez viszont az kell, hogy el tudjunk vonatkoztatni az eddig általunk igaznak, vagy valósnak vélt elméletektől, elvektől, és megpróbáljuk a másik szemszögéből nézni a dolgokat.

És mindenek előtt az kell, hogy túl tudjunk lépni a saját egónkon,

és természetesnek tudjuk érezni, hogy rajtunk kívül másnak is lehet igaza. És néha két ellentétes dolog egyszerre igaz. Ha képesek vagyunk erre, amellett, hogy utána össze tudjuk hasonlítani a saját és a másik nézőpontját, akkor boldog emberek lehetünk.

Nemrég kikérte valaki a véleményemet, de sajnos már a helyszínen kiderült, hogy nem érti, amit mondok. Görcsösen ragaszkodik a saját elveihez, és csak azokon keresztül képes gondolkodni. Az ilyen emberrel nehéz bármit is kezdeni. Ha valaki úgy érzi, érti, miről szól a makettezés, és ebben sziklaszilárdan hisz is, az most hagyja abba az olvasást!

Mert most szeretnék néhány dolgot elmesélni, ami nagyon messze áll a ma hazánkban elfogadott vélekedéstől, a pontozásos zsűrizéstől, és úgy egyáltalán a makettezés vélt lényegétől.

Amikor feltesszük a kérdést, hogy miért is építünk makettet, nos, a válasz sokféle lehet. Közelítsük meg a dolgot onnan, hogy kinek, milyen motivációja van a makett építésre. Erről már megjelent itt egy írás, ezért most csak annyit, hogy először általában egy típust akarunk megépíteni. Esetleg egy híres katona konkrét járművét. Majd haladva előre, fejlődve, esetleg egy konkrét hadműveletben részt vett járművet, vagy egy fotóról dolgozva a konkrét járművet szeretnénk reprezentálni. Mindvégig a célunk az, hogy a legpontosabban visszaadjuk a fotón látottakat, a könyvekben olvasottakat. A cél, a valóság lemodellezése. Az ilyen maketteket nehéz egymáshoz mérni, hiszen mindegyik a valóság egy-egy szegletét modellezi le, ami általában nagyon messze áll a valóság egy másik szegletétől, amit egy másik makett jelenít meg. Ebben az esetben nem tudunk mást tenni, mint megpróbáljuk egy láthatatlan skálán rangsorolni, hogy melyik makett mennyire hasonlít az általa reprezentált valóságra. Persze ezt bonyolítja, hogy a mi képünk a valóság adott szegletéről, és a makett építőjének képe szinte mindig különbözik. Ha csak nem nagyon közeli jó barátunk az illető (jaj, nem, nem arra gondolok, hogy azért díjazzuk, de, arra gondolok). Például hányszor fordult elő valakivel, hogy egy másik ember, aki történetesen nem nagyon közeli jó barátja, ugyan úgy festette a német sötét sárgát. Ez csak akkor lehetséges, ha mindketten lefújjuk Tamiya Dark Yellow-val, és úgy hagyjuk. De most nem erről a szintű makettezésről beszélek. 

Aztán néhány ember életében eljön az idő, amikor ez már nem lesz elég. Hiába makettezem le a valóságot tökéletesen, részletekbe menően, mindig lesz egy valaki, aki jobban tudja, aki megcáfolja, stb. Rájön az ember, hogy amit eddig a makettezés eszenciájának hitt, az valójában csak egy részlet. Nem a valóság minél tökéletesebb megjelenítése a cél. A cél egy olyan alkotás létrehozása, ami tetszik a szemnek, tetszik másoknak, de mindenek előtt tetszik nekünk. Ebben a folyamatban pedig az egyik kötelezően betartandó szabály a valósághűség. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy

a végcél, a tetszetős végeredmény messze túlmutat a valósághűségen. A valósághűség az alapkövetelmény. 

Olyan alapkövetelmény, mint az úszni tudás a vízilabdában. Hiába tudsz úszni, attól még nem leszel jó vízilabdás, az még édes kevés, de anélkül meg nem megy. Az, hogy egy makett valósághű, az a belépő szint. Jelenleg Magyarországon itt megáll a tudomány. Ezzel nagyon sok ember önérzetét sértem meg, és rendkívül nagyképűnek és beképzeltnek tűnök sokak szemében, de sajnos ez van. Itt tartunk. Ez nem feltétlenül baj, de ettől még ez a helyzet.

Mi is az, ami a valósághűségen túlmutat, ami a végcél lehet egy makett vagy dioráma elkészítésénél. Ha azt mondom, kell egy üzenet, vagy story, akkor az már túlzás. Tucatnál kevesebb ember van Európában, aki storyt tud építeni egy diorámára, olyan szinten, hogy az versenyképes legyen. Elégedjünk meg az esztétikai élménnyel, elégedjünk meg egy olyan végeredménnyel, ami csak simán szép. Mert ha van egy szép és valósághű makett, az kenterbe fogja verni a beleköthetetlenül tökéletesen valósághű makettet, ha az történetesen nem szép. Ez már csak így van, ilyen az emberi természet, szeretjük a csecsebecséket. Persze egy pontozólappal ezt ki lehet szűrni, ahogyan egy pontozólappal ki lehetne szűrni a vízilabda csapatból a legjobb úszókat és lövőket is. Így lenne a csapatban sok jó úszó, és sok jó lövő, akik teljesen hülyék a játékhoz. Bizonyára végigvernénk a világot. Hát persze.

A pontozólap arra jó, hogy felmentsen a gondolkodás felelőssége alól. Semmi másra.

De ez egy másik történet. Szóval a végcél, szerintem, egy tetszetős alkotás. Egy szemrevaló, látványos esztétikai élmény. De hogyan is válhat egy makettből esztétikai élmény. Rengeteg apróság határozza meg az élmény érzetet, de talán 2 fő irányvonalat lehet kiemelni, amiket ha tartunk, akkor jó eséllyel örülünk a végén. Arányosság, és kontraszt.

kontraszt (főnév)

1. Átvitt értelemben: Szembetűnő különbség, éles eltérés; erősen kifejeződő, élesen elhatárolt ellentét, jól felismerhető ellentét.
Pl.: A képen a színek kontrasztja jól kifejezi az ellentétet. Az egymással vitázók látásmódjainak kontrasztja nyilvánvalóvá válik érvelésüket hallgatva.
2. Fizika, optika, fényképészet: A megvilágítás különbsége; egy időben vagy egymás után megfigyelt felületek világossági különbsége, az árnyalatok élesen elhatárolódó eltérése.
Pl.: A fekete-fehér kontraszt érdekes hatást kelt a régi képen. A nyári verőfény éles kontrasztot okoz a napos és árnyékos területek között. Ködben alig észlelhetők a kontrasztok.

Azt gyorsan szögezzük le, hogy itt nem technikákról beszélünk. Egy-egy festés, vagy építési technika csupán eszköz a végcélhoz. A color modulation, a chipped paint, a hajlakkos technika, a művészolajok különböző használata, a wet effect, a pigmentek és a por, a maratások (ragasztva, vagy forrasztva), az öntött felület megjelenítése, a harci sérülések, a ponyvák mind-mind csak eszközök a végcélhoz.

Maradjunk a kontrasztnál. A cél tehát az, hogy a kész maketten kontrasztot érjünk el. A kontraszt mindig 2 elem között jön létre. Ez lehet az alap, és a makett, a környezet és a makett, vagy magán a maketten a felső és az alsó részek kontrasztja, vagy az egyszínű jármű és az eltérő színű pót elemek, málhák kontrasztja. De a részletek és a jármű közötti kontraszt kevés ahhoz, hogy esztétikai élményt okozzunk, ahhoz magának az egész alkotásnak kell kontrasztot állítania. Egyszínű felületen a leghatékonyabban a fény/árnyék hatással tudunk operálni. Terepszín esetében segítségül hívhatunk akár olyan régi jól bevált technikákat is, mint a panelezés, vagy a szárazecsetelés (felületi, nem az éleket). Nézzünk pát ellentétpárt.

arány (főnév)

Méretbeli kiegyensúlyozottság, amelyet egy látványban érzékelünk. Egy tárgy, épület, testrész egy másik hasonlóhoz viszonyított nagyságbeli helyessége vagy szépsége, összhangja.
Pl: Michelangelo Dávidjának kézfej aránya nem illik a szobor testéhez. Az épületek méreteinek aránya adja ki a tér szépségét. A kapu méretének aránya illik az egész házhoz.

Az arányok szintén fontosak. Itt két értelmezés is felmerül. Egyrészt a méretarány. Ezt talán nem is kell magyarázni, a részleteknek méretarányosnak kell lenni. Nem csak a sár textúrájának, vagy a kopásoknak, de a lefolyásoknak, olajfoltoknak, és a befuttatásnak is. Nem lehetnek ujjnyi vastag elemek, és hatalmas réseket sem ildomos a maketten hagyni. Ugyanakkor az arányosság a végső megjelenésben is fontos. Ne legyen túl nagy, de túl kicsi sem az alap, a környezet. Ne legyenek túl nagy távolságok, de túl zsúfolt se legyen. Ha minden elemet más színűre festünk, aránytalanul túlbonyolítjuk a felületet, arról nem is beszélve, hogy az élethű hatást ki is dobtuk a kukába. Az arányosság elve végig kell, hogy kísérje munkánkat. Persze nehéz ezt egzakt módon megfogalmazni, mi az arányos? Ezt inkább érezni kell. Ebből adódóan ez egy szubjektív dolog, mindenki mást érez arányosnak, de mégis lehet találni egy halmazt, amibe a többség belefér. Néhány példa a jó és a rossz arányokra:

Aránytalanul nagy üres terület

Aránytalanul nagy üres terület

Túlzsúfolt

Arányos elrendezés

Kontraszt és arányosság. A két vezérfonal, ami mentén felépíthetjük a koncepciónkat. A kicsit talán hosszúra nyúlt írásban éppen csak megkapargattuk a felületet, nagyjából vázoltuk, miről is volna szó. A jövőben várható a téma folytatása, ahol majd jobban belemegyünk a részletekbe.
Tanulság: A technikák elsajátításánál nem fejeződik be a makettezés. Ott kezdőik. És ne adjuk fel, ha úgy néznek ránk, mint valami bekattant drogosra, aki a valóságtól elszakadva akar valami csicsás szürrealitást az asztalra varázsolni, és még el is várja, hogy tapsoljanak neki. Galileit is elítélték, és mégis mozog a föld.

Mosonshow 2014

Intro

Ez volt az eddigi legjobb Móvár. Ez gyakorlatilag egyértelmű. Nem azt mondom, hogy kategóriákkal jobb lett volna, mint az eddigiek, de most úgy érzem, igen, tényleg ez volt a leginkább egyben, és tényleg nem tudok most 1.000 km-en belül jobb versenyt mondani. Persze ettől még ez Móvár, csomó olyan dologgal, amitől a fejét fogja az ember, de hát kit érdekel, élvezzük, amit lehet, és érezzük jól magunkat! A többit le kell szarni! És ha jól láttam, nagyjából mindenki ezt a stratégiát követte a hétvégén.

Az egyik sziget

Egyszer volt, hol nem volt…

Kanyarodjunk vissza az elejére. Azt hiszem számomra az egész azzal kezdődött, hogy kiderült, jön a MIG. WOW! Mindenkinek leesett az álla. A Miguel, jön, ide. Aztán bedobtak vagy egy tucat nevet mellé. Adam Wilder. Már tavaly ősszel szóba került Mol-ban, hogy lehet róla szó, de akkor ez inkább tűnt udvariasságnak, mint komoly szándéknak. De hát nagy a verseny a weathering cégek között, ha itt a MIG, akkor jönni kell mindenkinek. Pere Pla beszervezte a teljes AK csapatot, áthozták Chris Jerretet Kanadából, megmozgattak minden elérhető figurát, nem sorolom fel a teljes stáblistát. Itt volt még Kristof Pulinckx az Art of Modelingtől, bár ő majd’ minden évben jön.  Meg a figurások, élükön Ortiz-zal, sokunk örömére. Szóval nagy celeb parádé volt várható. Ez a rendezvénynek elvileg jót tesz, rengeteg előadást is beterveztek, de erről később.

A hivatalos plakát

Végre volt aktív facebook megjelenés, és némi marketing. A viszonyokat jól jelzi, hogy Gergő kénytelen volt bemutató briefeket csinálni az előadókról. Ez egyrészt jó marketing eszköz, lehet képeket postolni, megosztani, nagy nevek jól csengenek. Jól csinálták, de azért az elgondolkodtató, hogy a magyar makettező társadalom mennyire volt képes ezt befogadni, vagy inkább elviselni. A marketing ebben ki is merült, még mindig hatalmas lehetőségek vannak a fejlődésre ezen a téren, de úgy tűnik, egyelőre nincs rá szükség, elműködik magától a verseny, szájról szájra terjed. Egyébként amennyire jól használták a facebook oldalt a versenyig, a verseny után annyira lezüllött, életlen bulifotó a borító, ami az egészet hazavágja. Kicsit olyan, mint ha a kezelő kiengedte volna a gőzt, és a saját személyes élményeivel töltené fel a verseny hivatalos oldalát.

Az előnevezés a szokásos faék egyszerűségű, ámde rendkívül hatékony programmal történt. Nem is kell ennél jobb, még talán sok is az az infó, amit ott meg lehet adni. Mondjuk egy épkézláb megjelenés, esetleg a mosonshow.hu oldalba való ágyazás nem ártana, de hát majd legközelebb. Jól jelzi a program használhatóságát, hogy a nevezett makettek majd’ 80%-a előnevezett volt, hiába kiabálta Gergő, hogy csak 30-40% szokott lenni, hiszen ez kb. 2-3000 versenymunkát vetített volna előre. Na, voltak átgondolatlan kijelentések.

Minden évben kardinális kérdés a zsűrizés. Bár a közösségi élményhez semmi köze, mégis csak makett versenyről beszélünk. Érdekes módon, mindig itt jelentkezik a legtöbb probléma. Idén azzal kezdődött, hogy a felkért makettezők tömegesen közül sokan visszautasították a lehetőséget, hogy végigszenvedjék a pontozólap töltögetést. Csütörtökön még nem volt végleges névsor. Őszintén megmondom, ez így van időtlen idők óta, mindig van, aki nem tud eljönni, vagy változik valami, általában még az eligazításon is változik a névsor. De olyant még nem halottam, hogy "hálóval kelljen zsűrit fogni", mint idén. Ez talán jelez valamit.

Eljött a verseny napja. Berendezés, helyszín, börze, minden változatlan. Minden rendben volt, ahogyan megszoktuk az elmúlt évek során. A tömeg sem hiányzott. Kellemes meglepetés volt a nevezés gördülékenysége. Sok géppel, előnevezettek szépen borítékolva. Profi munka! 

Sajnos a mester és a hobby kategóriák elkülönítése a nevezés során máig gondot okoz. Nem egy makettező volt, aki hobbyban indult, annak ellenére, hogy 1-2 éve nyert ugyan abban, ugyan itt. Volt köztük magyar és külföldi is. Ez simán csalás. A szabályok ezt nem engedik. Nem tartana semeddig ezt kiszűrni. Az eredmények évekre visszamenőleg elérhetőek, nyilvánosak. A nevezőprogram is évek óta működik, ott egy évente önmagát frissítő adatbázis. Egyszerűen a nevező program ki tudná szűrni, hogy adott ember melyik kategóriában nevezhet hobbyba, és melyikben csak mesterben. Nem kell fejben tartani, nem kell a zsűrire hárítani, sem a rendezőségre. Csak foglalkozni kéne vele. Nem nagy dolog. Majd legközelebb!

Workshopok, Celebek

A meghívott előadók között ott volt a két legnagyobb név, Miguel és Adam, valamint a figurásoktól Ortizt emelném ki. Mindhárman teltházas előadást tartottak. Ott voltak az AK-s fiúk is, talán kicsit mérsékeltebb érdeklődés mellett. A figurások kivételével talán igaz minden előadásra, hogy inkább volt termékbemutató, mint szakmai prezentáció. Ez nagyjából rendben is van, aki tényleg a technikai részletekre kíváncsi, annak ott vannak a DVD-k. Összességében azt hiszem fele ennyi előadás elég. Chris Jerret weathering különóráján alig ültünk 13-14-en. Kicsit túlvállalták magukat a szervezők. Mondanám. De attól tartok, szegény Gergő egyedül vitte a hátán az egész workshop témát. Nem csoda, hogy nem tud egyszerre két helyen lenni, mindent koordinálni, előteremteni, meg még fordítani is, ha kell. 

A celebek kapcsán érdekes volt látni (illetve nem látni), hogy sem Miguel, sem Adam nem hozott makettet. Pedig biztosan sokan kíváncsiak lettünk volna rájuk. Ehelyett Miguel domborodó barátnője, és a „közös fotó MIG-gel” volt a sláger. Olykor-olykor kezdtem magam egy Justin Bieber koncerten érezni.

Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy egy Kamil Felix Sztarbala előad, de egy Kovács Olivért meg sem hívnak. Érzek némi ellentmondást. Különösen, hogy a repülős szakág ennyit tudott hozzátenni, egy Sztarbalát, akit valószínűleg inkább Radek Pituch kapcsolt termékekén kell értelmeznünk. Ebből egyébként az is tisztán látszik, hogy aki hajlandó leszervezni a saját érdeklődési körében az előadókat, az sikerrel járhat. Láthatóan a repülős társadalomban senki nincs, aki erre késztetést érzett volna. 

Ellentmondásos kép...

Zsűri

Botrány. Vagyis inkább szánalom. Megint sikerült összetörni pár makettet a zsűrinek, ráborítani a műanyag táblát, csupasz kézzel fogdosni a makettet, és sorolhatnám. Ott tartunk, hogy a rendezvény leggyengébb pontja a zsűrizés. Sokszor minősíthetetlen viselkedés (kihallatszik a fikázás, szó szerint, törött makettek, igénytelen kezelése a versenymunkáknak, stb.). Átláthatatlan a pontozásos rendszer. Teljesen alkalmatlan bármiféle értékelésre. M16 kategóriában nem lett díj kiosztva. Ez a harcjármű dioráma. Vagy a zsűri volt annyira retardált, hogy nem tudott véleményt alkotni, vagy a rendszer képtelen lereagálni, hogy esetleg egy team szigorúbb a többinél. A dioráma kategória vesszőfutása egyébként nem új keletű. Ha jól emlékszem az elmúlt 2 évben a híresen élénk színvilágú, de minőségileg mégis elismerésre méltó, és nem véletlenül közönségkedven olasz diorámák semmit, vagy szinte semmit nem kaptak. Ezzel sikerült is elérni, hogy 2014-re teljesen kivesztek. Az olasz makettezők közül is csak azt a 3 Brescia pulóverbe öltözött amicit láttuk. Emellett Idén már nem kellett több kategóriát is újra zsűrizni. Vasárnap reggel 9-kor még nem voltak eredmények. 

Néhány kiugróan irreális eredmény:

H13 Hobby hajó: 9 arany 1 ezüst

H12 Hobby polgári jármű: 8 arany

H8 Hobby HK vignetta: 1/35 45-ig: 11 arany

M16 Harcjármű Dioráma: semmi

M24 Mester motoros hajó: 8 arany, 2 ezüst

M17 Vignetta: 1 ezüst

M12 1/48 HK: 1 bronz

M4 Mester 1/48 Jet: 1 arany

M3 Mester 1/48 Légcsavar: 8 arany, 3 ezüst, 3 bronz

A Best of Show díjat egy olyan makett kapta, amit valószínűleg a versenyzők és a látogatók 98%-a nem is látott, hiszen egy autóról van szó. Nyilván valóan szép makett lehetett (nem láttam képgalériákban sem feltűnni), de attól, hogy az kapta a legtöbb pontot (valószínűleg 100%-ot), attól még nem az volt a show legjobbja, ebben biztos vagyok.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész zsűrizés mizéria néhány ember makacs ragaszkodása miatt soha nem fog elmozdulni az elmebaj és az idiotizmus kategóriájából, hiszen a rendezőket ez nem nagyon érdekli, amíg van, aki megcsinálja az adminisztratív részét, a versenyzők pedig egyre inkább a közösségi élményt helyezik előtérbe, és a díjak rohamosan veszítenek szakmai, eszmei értékükből. Jól jelzi ezt a zsűrizni felkért makettezők tömeges sokasodó visszautasítása. Aki egyszer végigcsinálta ezt, és átélte, hogy az asztalnál alkotott véleménye köszönőviszonyban sincs a pontozásos rendszer szűrőiből kihulló eredményekkel, amit esetenként még módosítanak is egy spontán újrazsűrizéssel, az úgy fogja érezni, hogy a véleménye igazából nem számít, feleslegesen dolgozta végig azt a pár órát, amit az eszement adminisztráció megkövetel. Csak meg kell nézni egy két fórumot, facebokk hozzászólást. Nem tudok mást mondani, köszönjük Karcsi!

Pekka fotózott, megosztott. Közösségi élmény level 18...

A díjak egyébként kiemelkedő minőségűek, nagyon szép antikolt réz plasztika, ízléses víztiszta plexin, igazi éke a vitrinnek. Továbbra is úgy gondolom, hogy pénzkidobás, de tekintve, hogy a szakmai háttere egyre inkább a süllyesztőbe vész, ezzel talán ellensúlyozni lehet valamit. Nem tisztázott, ki osztotta a highly commended táblákat. a zsűri, vagy a rendező klub (András). Halottam, hogy zsűri beszélgetett erről, de azt is láttam, ahogy András listával a kezében pakolta ki őket a makettek mellé. Szintén rejtély, hogy a kis kék fém táblát a verseny logójával kik és miért kapták? Bár, hogy ki kap ilyen szép díjakat, lassan csak a szerencsén múlik. Idén is rengeteg díj került kiosztásra, az orosz kollégák érezhető mértékben gyarapították országuk nemesfém tartalékait, és a finnek sem mentek haza üres kézzel. Nem úgy, mint pár celeb, köztük a legtöbb AK-s srác. Kérdés, hogy ha a workshopra meghívott előadó nem kap díjat, akkor mégis ki? Ugyan így ellentmondásos volt hallgatni a harcjármű zsűrit munka közben, ahogyan nyomdafestéket nem tűrő hangnemben szapulták a color modulation technikát, miközben ennek kifejlesztője és máig széles körben alkalmazója, Adam Wilder egy emelettel feljebb tartott előadást. Akkor most jó, vagy nem? Előadást tartunk róla (bár tudom, nem pont ez volt a téma), de közben kizárjuk a pontozásból a makettet ugyan erre hivatkozva? Agyrém. Eleve az agyrém, hogy egy ilyen rendezvényen a zsűri ott tart, hogy nem képes a stílustól elvonatkoztatni, és az elvégzett munka minőségét értékelni. Kissé szélsőséges hozzáállás ez a makettezéshez. 

Eredményhirdetés

A most már szokásos módon, az összepakolást gyorsan és hatékonyan megoldották, így az eredményhirdetés kicsi késéssel, de még kb. időben megkezdődött. Nem ártana kifüggeszteni az eredményeket délelőtt (persze ehhez eredmények is kellenének), hiszen az összepakolás megtörténik az eredményhirdetés előtt, akinek nincs mire várnia, az hazamehetne nyugodtan. A terem így is megtelne. A hangosítás úgy, ahogy elment, de megint csak Gergő mentette meg a helyzetet. Nem csak azért, mert érthetően olvasta fel a listát, de meg is pörgette a dolgot. Ha nem teszi, most is ott ülnénk még. Igaz néha az volt az érzésem egy angolul beszélő helyett inkább egy cseh nyelvzseni kellett volna a kacifántos nevek kiolvasásához.

Aztán mindenki hazament. A szervezőknek ilyenkor még van dolga, nagyjából este 10 körül, ha szerencséjük van, leülhetnek egy sör mellé, majd hulla fáradtan zuhanhatnak az ágyba. Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb ember, aki ott dolgozik azért, hogy mi mezei makettezők jól érezzük magunkat, ingyen, szabad idejét és energiáját feláldozva teszi ezt. Éppen ezért nem várhatunk el kifogástalan munkát, elegendő emberi és anyagi erőforrást sem. De nem kell, hogy szépeket hazudjunk a hibákat, bakikat elpalástolva. Ezek velejárói a dolognak, és ha lehet, és tudják, ki kell őket javítani.

Összefoglalva a verseny gyenge pontja a zsűrizés, ami nagyjából 1-2 ember számlájára írható. Dicséretes az a munka, amit évről évre lelkes önkéntesek beleölnek, meglátszik a gyümölcse, mára a főbb feladatok olajozottan, készség szinten mennek. Öröm volt látni a „híres” makettezők fokozott érdeklődését a verseny iránt, akkor is, ha tudjuk, hogy ez kizárólag üzleti természetű. Ugyanakkor kiábrándító volt látni, hogy egy fotó Miguellel és a barátnőjével, mennyivel többet ér ma a makettezők nagy többségének, mint egy kiemelkedő minőségű makett a verseny asztalon.

Képek:
www.moshonshow.hu
Pekka Tapani Nieminen
Szombat Tamás