A 2017-es és 2018-as Mosonmagyaróvári makettversenyek rövid összefoglalója

Egy történet (nem)régről

Ezen bejegyzés megírásánál szembesülök először azzal, mennyire más egy eseményre reflektálni több év távlatából. Eddig leginkább gyors és azonnali reakciók voltak a bejegyzések hátterében, de visszatekinteni a múltba, amikor már kifakul az ember közvetlen benyomása, számottevő különbség.

Talán ilyen lehet a történetírás világa, megállapítani mi volt egy régmúlt időben, és ezek közül mi az, ami fontos és érdekes, és mi az, ami távlatból már lényegtelen. Mi lehet lényeges ebben a hobbiban? Történelmi szempontból valószínűleg nem sok minden. Hogyan teltek ezek az évek a Mosonshow életében? Valószínűleg nagyon hasonlóan az előző évekhez, szokásos forgatókönyvek, időpontok, emberek, mini drámák és élmények.

2017 sok szempontból nagy váltás éve volt, a rendezvény átköltözött az UFM arénába, ami első látásra egy nagyon rideg szürke sportcsarnoknak tűnt, de úgy tűnik sikeresen „belakták“ ezt a teret, egyedül talán a börze „B“ szekciója húzta a rövidebbet, mivel az egy szűkös, útvesztős kollégiumi épületben kapott helyet.

2017-re mondhatni az európai és talán a világ élmezőnyébe került maga a rendezvény.  A látogatók nagy részét főleg a környékbeli országokból utazók adták, de rengetek egzotikus távoli vendég színesítette a felhozatalt. A mezőny szokásosan élvezhető volt, sok magas színvonalú munkával, amik közül talán Douglas Lee diorámája volt számomra a csúcs, egy Best of Show-t is el lehetett volna képzelni ennek a munkának. Ami azt illeti a 2017-es Mosonshow ez a munka, és a körülötte keletkező botrány tette csak emlékezetessé.

Egy munka, ami nem ér semmit?

Douglas Lee-t a jártasabb kollégáknak lehet nem kell bemutatni, akik nem ismernék, egy rutinos dioráma építő mesterről van szó, Kóreából, többszörös EURO Militaire győztes, számos érdekes munkáját több könyvben publikálta, a szóban forgó munkáról is idén adott ki a Japán ModelArt egy külön kiadványt.

Miről szól egy verseny? Lehet egy laza hétvége a haverokkal, alkohol, bohóckodás, vásárlás? Viszont nehéz elmenni a többször hangoztatott szigorú értékmérő vagy definiáló funkciók mellett. Itt valamilyen komoly kritériumok mellett sorrend születik, ezt hiszik az ott ülők, a nézők, a versenyzők, ezt hirdetik a szervezők. Mi történt itt, hogy egy kiváló alkotás nem kap semmilyen elismerést, nem hogy nem kap elismerést, hanem még letolást is kap a szervezőktől.

Mondhatnánk azt, hogy itt nagyon erős volt a mezőny, de ez nem igaz. Súlyos kritikus hibák voltak a munkán, de ez sem lenne igaz. A zsűri visszajelzéseiből annyi derül csak ki, hogy nem értették a történetet, túl nagy volt a figurákon a kontraszt, világos a jármű és ehhez hasonló mellébeszélések. Lehet a huszonnyolcadik panzer dioráma üvöltő németekkel érthetőbb sokak számára, a koreiai háború pedig egy ismeretlen helyzet, de a tudatlanságommal nem takaróznék. Az eredményekből meg egy látszik, a legjobb történet a semmilyen történet, egy semmilyen történet akár mester aranyat is érhet… diorámában. Sajnos itt megint csak a zsűrinek sikerült magáról bizonyítványt kiállítania: az inkompetencia mesterleveles művelői.

Keleti zárás

Douglas Lee nem egy mindennapi figura, angolt is inkább töri, és úgy tűnik, az eredménytelen több ezer kilométeres út után a facebook falán gondolta levonni a zsűri munkájából és a rendezvényből számára a következtetéseket.  Ez egy óriási vitafolyamot eredményezett, ahol két fél alakult ki, Lee és a hozzáértőbb emberek kis csoportja és az őket támadó szervező és az köré összegyülemlett virtuális lincselő brigád, aki megtalálta az „igazságot“. Megható, mikor képesek ennyire beleélni magukat az emberek számukra teljesen ismeretlen folyamatokba, bevetni magukat egy olyan ügyért, amiről semmit még nem is sejtenek. Lehet csak meglepte őket ez a szokatlan hozzászólás, és nagyon kilógott a szokásos díjposztolós, egymást ünneplő közegből. Douglas Lee eddig kétszer volt Móváron, de valószínűleg utoljára. Nem baj, majd gyönyörködünk a végtelen, weathering termék magazint másoló makett hegyekben, majd tapsolunk, és úgy teszünk, hogy ez a valami…