A zsűri élete nehéz. A versenyzők persze irigylik, hiszen hatalmat kapott a kezébe, a hatalmat, hogy különbséget tegyen az egyik és a másik között. És félnek is tőle, hiszen az ő munkájukról alkot véleményt. Maga a véleményalkotás még nem indokolna semmilyen interakciót a versenyzőkkel, de a tény, hogy a zsűri által alkotott vélemény az eredményben ölt testet, magával vonja az önkéntelen érzést, hogy a zsűritől függ a versenyző sorsa. Éremmel, vagy nélküle tér haza. Ha most úgy érzed, túl bonyolult az első bekezdés, akkor ne olvasd tovább, csak rosszabb lesz.
Mint minden ember, aki hatalmat kap a kezébe, úgy a zsűri is képes ezzel a hatalommal visszaélni. Azt nem mondanám, hogy hajlamos, de képes rá. Persze ez nem olyan egyértelmű, mint hinnénk. A saját szemszögéből mindenkinek nagyon tisztának tűnik a kép, amit lát. A versenyző általában bírálja a zsűrit, mert mindig talál valamit, amivel nem ért egyet. A zsűri persze próbálja a legjobb tudása szerint osztályozni a maketteket, de mindig kap a nyakába hideget, meleget. Olyan nincs, hogy minden kerek. Persze mindez akkor igaz, ha a zsűri azt nézi mit csinált a makettező, és nem azt, hogy ki csinálta. Mert NEM az a lényeg, hogy ki mondja, hanem az, hogy MIT mond. Gondoljátok csak végig.
Szívem szerint egyszer mindenkit beültetnék a zsűribe. Csak úgy tét nélkül, hogy lássa, mekkora a különbség, amikor nem arra kell fókuszálni, hogy a saját makettemet hogyan készítsem el, hanem arra, hogy a saját ízlésemtől esetenként nagyon is távol álló, de mégis elismerésre érdemes munkákat hogyan rangsoroljak egymás közt. A zsűrizés nem más, mint kompromisszumok hosszú sora, amit a zsűritagok egymással, és saját elveikkel (ha vannak ilyenek) kötnek, amikor sok-sok nagyon különböző munka között döntenek. Értékelni kell a pozitívumokat, és büntetni a hibákat. A végén pedig kihozni egy reálisnak tűnő rangsort. Persze ez a döntés, akármennyi kompromisszumot kötünk is, mindig szubjektív lesz. A makettezés nem egy mérhető sport, hanem egy történelemre, technika ismeretre és nagyon nagy részben művészetre alapuló kompozit tevékenység. És a makett már nagyon régen nem csupán a valóság replikája. Aki úgy hiszi a makett legfőbb feladata a valóság hű ábrázolása, az most hagyja abba a cikk olvasását, mert a folytatást nem fogja szeretni.
Amikor a zsűri értékel, akkor figyelembe kell vennie egy csomó szempontot. Azért is volna jó, ha mindenki beülhetne egyszer egy zsűribe, mert akkor nem csak a saját szempontjait látná, hanem látna egy csomó más véleményt, nézőpontot, amikből esetleg hasznosítani is tudna valamit. Ezt különösen azért gondolom így, mert újra és újra vannak pillanatok, amikor emberek kikérik a véleményemet. Ilyenkor persze mit mondhatnék. Elmondom azt, ahogyan én látom. Aztán az vagy tetszik, vagy nem. A baj ott kezdődik, amikor a delikvens nem érti, amit mondok. Nem nyelvi problémákról beszélünk, hanem inkább elvi problémákról. Vannak helyzetetek, amikor felül kell emelkednünk a saját világnézetünkön, és pátoszosan szólva, ki kell tárnunk az elménket, befogadni valami teljesen mást, valami újat, valami eddig szokatlant. Aztán, amikor megértettük az újat, akkor le kell ülni, és összevetni az eddigi gondolkodásunkkal. Lehet, hogy az új elmélet, nézőpont teljes egészében használhatatlan. De az is lehet, hogy vannak benne jó ötletek. Nagyritkán pedig megtörténik az úgynevezett megvilágosodás, amikor az ember rájön, hogy minden, amit eddig gondolt, az tévút. Valljuk be, ez azért tényleg nagyon ritka. De sok esetben találhatunk használható elemeket mások gondolataiban. Ehhez viszont az kell, hogy el tudjunk vonatkoztatni az eddig általunk igaznak, vagy valósnak vélt elméletektől, elvektől, és megpróbáljuk a másik szemszögéből nézni a dolgokat.
és természetesnek tudjuk érezni, hogy rajtunk kívül másnak is lehet igaza. És néha két ellentétes dolog egyszerre igaz. Ha képesek vagyunk erre, amellett, hogy utána össze tudjuk hasonlítani a saját és a másik nézőpontját, akkor boldog emberek lehetünk.
És mindenek előtt az kell, hogy túl tudjunk lépni a saját egónkon,
és természetesnek tudjuk érezni, hogy rajtunk kívül másnak is lehet igaza. És néha két ellentétes dolog egyszerre igaz. Ha képesek vagyunk erre, amellett, hogy utána össze tudjuk hasonlítani a saját és a másik nézőpontját, akkor boldog emberek lehetünk.
Nemrég kikérte valaki a véleményemet, de sajnos már a helyszínen kiderült, hogy nem érti, amit mondok. Görcsösen ragaszkodik a saját elveihez, és csak azokon keresztül képes gondolkodni. Az ilyen emberrel nehéz bármit is kezdeni. Ha valaki úgy érzi, érti, miről szól a makettezés, és ebben sziklaszilárdan hisz is, az most hagyja abba az olvasást!
.jpg)
Mert most szeretnék néhány dolgot elmesélni, ami nagyon messze áll a ma hazánkban elfogadott vélekedéstől, a pontozásos zsűrizéstől, és úgy egyáltalán a makettezés vélt lényegétől.
Amikor feltesszük a kérdést, hogy miért is építünk makettet, nos, a válasz sokféle lehet. Közelítsük meg a dolgot onnan, hogy kinek, milyen motivációja van a makett építésre. Erről már megjelent itt egy írás, ezért most csak annyit, hogy először általában egy típust akarunk megépíteni. Esetleg egy híres katona konkrét járművét. Majd haladva előre, fejlődve, esetleg egy konkrét hadműveletben részt vett járművet, vagy egy fotóról dolgozva a konkrét járművet szeretnénk reprezentálni. Mindvégig a célunk az, hogy a legpontosabban visszaadjuk a fotón látottakat, a könyvekben olvasottakat. A cél, a valóság lemodellezése. Az ilyen maketteket nehéz egymáshoz mérni, hiszen mindegyik a valóság egy-egy szegletét modellezi le, ami általában nagyon messze áll a valóság egy másik szegletétől, amit egy másik makett jelenít meg. Ebben az esetben nem tudunk mást tenni, mint megpróbáljuk egy láthatatlan skálán rangsorolni, hogy melyik makett mennyire hasonlít az általa reprezentált valóságra. Persze ezt bonyolítja, hogy a mi képünk a valóság adott szegletéről, és a makett építőjének képe szinte mindig különbözik. Ha csak nem nagyon közeli jó barátunk az illető (jaj, nem, nem arra gondolok, hogy azért díjazzuk, de, arra gondolok). Például hányszor fordult elő valakivel, hogy egy másik ember, aki történetesen nem nagyon közeli jó barátja, ugyan úgy festette a német sötét sárgát. Ez csak akkor lehetséges, ha mindketten lefújjuk Tamiya Dark Yellow-val, és úgy hagyjuk. De most nem erről a szintű makettezésről beszélek.
Aztán néhány ember életében eljön az idő, amikor ez már nem lesz elég. Hiába makettezem le a valóságot tökéletesen, részletekbe menően, mindig lesz egy valaki, aki jobban tudja, aki megcáfolja, stb. Rájön az ember, hogy amit eddig a makettezés eszenciájának hitt, az valójában csak egy részlet. Nem a valóság minél tökéletesebb megjelenítése a cél. A cél egy olyan alkotás létrehozása, ami tetszik a szemnek, tetszik másoknak, de mindenek előtt tetszik nekünk. Ebben a folyamatban pedig az egyik kötelezően betartandó szabály a valósághűség. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy
Olyan alapkövetelmény, mint az úszni tudás a vízilabdában. Hiába tudsz úszni, attól még nem leszel jó vízilabdás, az még édes kevés, de anélkül meg nem megy. Az, hogy egy makett valósághű, az a belépő szint. Jelenleg Magyarországon itt megáll a tudomány. Ezzel nagyon sok ember önérzetét sértem meg, és rendkívül nagyképűnek és beképzeltnek tűnök sokak szemében, de sajnos ez van. Itt tartunk. Ez nem feltétlenül baj, de ettől még ez a helyzet.
a végcél, a tetszetős végeredmény messze túlmutat a valósághűségen. A valósághűség az alapkövetelmény.
Olyan alapkövetelmény, mint az úszni tudás a vízilabdában. Hiába tudsz úszni, attól még nem leszel jó vízilabdás, az még édes kevés, de anélkül meg nem megy. Az, hogy egy makett valósághű, az a belépő szint. Jelenleg Magyarországon itt megáll a tudomány. Ezzel nagyon sok ember önérzetét sértem meg, és rendkívül nagyképűnek és beképzeltnek tűnök sokak szemében, de sajnos ez van. Itt tartunk. Ez nem feltétlenül baj, de ettől még ez a helyzet.
Mi is az, ami a valósághűségen túlmutat, ami a végcél lehet egy makett vagy dioráma elkészítésénél. Ha azt mondom, kell egy üzenet, vagy story, akkor az már túlzás. Tucatnál kevesebb ember van Európában, aki storyt tud építeni egy diorámára, olyan szinten, hogy az versenyképes legyen. Elégedjünk meg az esztétikai élménnyel, elégedjünk meg egy olyan végeredménnyel, ami csak simán szép. Mert ha van egy szép és valósághű makett, az kenterbe fogja verni a beleköthetetlenül tökéletesen valósághű makettet, ha az történetesen nem szép. Ez már csak így van, ilyen az emberi természet, szeretjük a csecsebecséket. Persze egy pontozólappal ezt ki lehet szűrni, ahogyan egy pontozólappal ki lehetne szűrni a vízilabda csapatból a legjobb úszókat és lövőket is. Így lenne a csapatban sok jó úszó, és sok jó lövő, akik teljesen hülyék a játékhoz. Bizonyára végigvernénk a világot. Hát persze.
De ez egy másik történet. Szóval a végcél, szerintem, egy tetszetős alkotás. Egy szemrevaló, látványos esztétikai élmény. De hogyan is válhat egy makettből esztétikai élmény. Rengeteg apróság határozza meg az élmény érzetet, de talán 2 fő irányvonalat lehet kiemelni, amiket ha tartunk, akkor jó eséllyel örülünk a végén. Arányosság, és kontraszt.
A pontozólap arra jó, hogy felmentsen a gondolkodás felelőssége alól. Semmi másra.
De ez egy másik történet. Szóval a végcél, szerintem, egy tetszetős alkotás. Egy szemrevaló, látványos esztétikai élmény. De hogyan is válhat egy makettből esztétikai élmény. Rengeteg apróság határozza meg az élmény érzetet, de talán 2 fő irányvonalat lehet kiemelni, amiket ha tartunk, akkor jó eséllyel örülünk a végén. Arányosság, és kontraszt.
kontraszt (főnév)
1. Átvitt értelemben: Szembetűnő különbség, éles eltérés; erősen kifejeződő, élesen elhatárolt ellentét, jól felismerhető ellentét.
Pl.: A képen a színek kontrasztja jól kifejezi az ellentétet. Az egymással vitázók látásmódjainak kontrasztja nyilvánvalóvá válik érvelésüket hallgatva.
2. Fizika, optika, fényképészet: A megvilágítás különbsége; egy időben vagy egymás után megfigyelt felületek világossági különbsége, az árnyalatok élesen elhatárolódó eltérése.
Pl.: A fekete-fehér kontraszt érdekes hatást kelt a régi képen. A nyári verőfény éles kontrasztot okoz a napos és árnyékos területek között. Ködben alig észlelhetők a kontrasztok.
Azt gyorsan szögezzük le, hogy itt nem technikákról beszélünk. Egy-egy festés, vagy építési technika csupán eszköz a végcélhoz. A color modulation, a chipped paint, a hajlakkos technika, a művészolajok különböző használata, a wet effect, a pigmentek és a por, a maratások (ragasztva, vagy forrasztva), az öntött felület megjelenítése, a harci sérülések, a ponyvák mind-mind csak eszközök a végcélhoz.
Maradjunk a kontrasztnál. A cél tehát az, hogy a kész maketten kontrasztot érjünk el. A kontraszt mindig 2 elem között jön létre. Ez lehet az alap, és a makett, a környezet és a makett, vagy magán a maketten a felső és az alsó részek kontrasztja, vagy az egyszínű jármű és az eltérő színű pót elemek, málhák kontrasztja. De a részletek és a jármű közötti kontraszt kevés ahhoz, hogy esztétikai élményt okozzunk, ahhoz magának az egész alkotásnak kell kontrasztot állítania. Egyszínű felületen a leghatékonyabban a fény/árnyék hatással tudunk operálni. Terepszín esetében segítségül hívhatunk akár olyan régi jól bevált technikákat is, mint a panelezés, vagy a szárazecsetelés (felületi, nem az éleket). Nézzünk pát ellentétpárt.
arány (főnév)
Méretbeli kiegyensúlyozottság, amelyet egy látványban érzékelünk. Egy tárgy, épület, testrész egy másik hasonlóhoz viszonyított nagyságbeli helyessége vagy szépsége, összhangja.
Pl: Michelangelo Dávidjának kézfej aránya nem illik a szobor testéhez. Az épületek méreteinek aránya adja ki a tér szépségét. A kapu méretének aránya illik az egész házhoz.
Az arányok szintén fontosak. Itt két értelmezés is felmerül. Egyrészt a méretarány. Ezt talán nem is kell magyarázni, a részleteknek méretarányosnak kell lenni. Nem csak a sár textúrájának, vagy a kopásoknak, de a lefolyásoknak, olajfoltoknak, és a befuttatásnak is. Nem lehetnek ujjnyi vastag elemek, és hatalmas réseket sem ildomos a maketten hagyni. Ugyanakkor az arányosság a végső megjelenésben is fontos. Ne legyen túl nagy, de túl kicsi sem az alap, a környezet. Ne legyenek túl nagy távolságok, de túl zsúfolt se legyen. Ha minden elemet más színűre festünk, aránytalanul túlbonyolítjuk a felületet, arról nem is beszélve, hogy az élethű hatást ki is dobtuk a kukába. Az arányosság elve végig kell, hogy kísérje munkánkat. Persze nehéz ezt egzakt módon megfogalmazni, mi az arányos? Ezt inkább érezni kell. Ebből adódóan ez egy szubjektív dolog, mindenki mást érez arányosnak, de mégis lehet találni egy halmazt, amibe a többség belefér. Néhány példa a jó és a rossz arányokra:
 |
| Aránytalanul nagy üres terület |
 |
| Aránytalanul nagy üres terület |
 |
| Túlzsúfolt |
 |
| Arányos elrendezés |
Kontraszt és arányosság. A két vezérfonal, ami mentén felépíthetjük a koncepciónkat. A kicsit talán hosszúra nyúlt írásban éppen csak megkapargattuk a felületet, nagyjából vázoltuk, miről is volna szó. A jövőben várható a téma folytatása, ahol majd jobban belemegyünk a részletekbe.
Tanulság: A technikák elsajátításánál nem fejeződik be a makettezés. Ott kezdőik. És ne adjuk fel, ha úgy néznek ránk, mint valami bekattant drogosra, aki a valóságtól elszakadva akar valami csicsás szürrealitást az asztalra varázsolni, és még el is várja, hogy tapsoljanak neki. Galileit is elítélték, és mégis mozog a föld.
Tanulság: A technikák elsajátításánál nem fejeződik be a makettezés. Ott kezdőik. És ne adjuk fel, ha úgy néznek ránk, mint valami bekattant drogosra, aki a valóságtól elszakadva akar valami csicsás szürrealitást az asztalra varázsolni, és még el is várja, hogy tapsoljanak neki. Galileit is elítélték, és mégis mozog a föld.
