Propaganda?!

túl szép, hogy igaz legyen (?)

Minap lettem figyelmes Rick Lawler legújabb munkájára, egy 1/35-ös Mi-24-esre.  A szerző neve sokak számára ismerős lehet, a munkáiról készült fotók bejárják a virtuális makettező világ nagy részét, és a közösségi média megosztásoknak is gyakori témája.

Diego Quiano ismert blogján olvashatunk egy rövid bevezetőt, ahol kizárólag szuperlatívuszokban jellemzi a szerzőt és annak munkáit. Nézzük csak meg akkor, hogy mit is kapunk a Rust & Bones fantázianéven futó projekttől, aminek címe egy régi Guns 'n' Roses szám gyenge áthallása.

Első ránézésre egy egész jópofa munkának tűnik. Ismerős gép, ideális környezet, drámai kontrasztok, mintha csak egy ismerős PC játékból kapnánk a képeket. Nem igazán tudom eldönteni, vajon a téma, a kompozíció, esetleg a fotó beállítások, vagy a fotók utólagos szerkesztése váltotta ki bennem ezt az érzés, tudatosan a szerző célja volt, vagy csak így jött ki a lépés? A maketteket általában a realitással és egymással szoktuk összehasonlítani, de néha érdemes a PC grafikus kollégák munkáival is összehasonlítanunk. A számítógépes technológia oda fejlődött, hogy ma már sokkal realisztikusabb és részletesebb grafikákat látunk, mint amit makettben valaha meg tudnánk oldani. Ezt figyelembe véve talán nem a legelőnyösebb számítógépes grafikára hasonlító képeket közölni egy makettről.

makett 

2D grafika 

3D grafika 

Úgy gondolom ezt a munkát két szempontból érdemes vizsgálni:

A valósággal összehasonlítva

Nagy vonalakban az lehet mondani, realisztikus a makett. Nincsen nehéz dolgunk, a szerző mellékelte a referencia képeit is a blogján, és sokak számára a valóságban is ismerős lehet a szabad ég alatt tárolt múzeumi gépek jellege. Tömören fogalmazva: nagyon fakóak, mattak, a kosz megül a szegecssorokban, panelekben és nagyon sötét árnyalatúnak tűnik. Rozsda nemigen van rajtuk, csak pár szegecsből, korrodáló elemből folyik minimálisan. Az alján végig eső nyomokat találhatunk a legtöbb gépen. Szigorúbban vizsgálva, szerzőnknek sajnos nem mindent sikerült ebből megvalósítania. A befolyatásnál a matt, feketés, szürkés árnyalatok helyett a szokásos "barna makett massza" köszön vissza. Igazából mindenhol megjelenik ugyanaz a szemcsés, beazonosítatlan mocsok. Alul semmi esőnyom, a rozsda nyomok pedig ilyen kötelező körként megjelennek azért itt is, bár ez elég ritka jelenség az eredeti típuson. Úgy érzem valamennyire felületes interpretációja a valóságnak ez a munka, nem igazán látok komolyabb belemerülést a témába.

Egyéb makettekkel összehasonlítva

A bajok igazából itt kezdődnek. Mivel érdemes összehasonlítani ezt a makettet?  Vegyük úgy, mint egy harcjárműben otthonosan mozgó makettező első helikopteres próbálkozásai? A másik oldalon viszont itt van ez az irdatlanul hangos marketing maszlag, ha ezt veszem alapul, akkor ennek egy világszinten kiemelkedő munkának kellene lennie? Valóban az? Számomra nehezen hihető ez. Én egy olyan világban ismerkedtem meg a makettezéssel, ahol a hobbi legnagyobb értékei közé tartozott a precizitás, technikai tudás, valósághű megjelenítés, kontroll és látvány harmóniája. A makettek a versenyasztalon összehasonlíthatóak, amikor pedig a virtuális térben lévő szereplésről van szó, a szerzők igyekeznek olyan képeket prezentálni, amik hűen visszaadják a makett jellegét. Mennyit tud ezekből ez a projekt, vagy helyesebben, mennyit tud ezekből ez a projekt kimagasló módon? Nem sokat.

Remélem egy dolog mindenki számára nyilvánvaló, ezt a makettet a nézők 99 százaléka sosem fogja élőben látni, nem lesz alkalma róla véleményt alkotni. Mennyire adják vissza ezek a fotók a valós állapotokat? Sosem tudjuk meg!  Nincsenek részletfotók, nincsenek makro fotók, pedig ezek alapján lehet igazából felmérni egy makett részletességét. .

Nem igazán érzem azt, hogy a szerző nagyon odatette volna magát, és őszintén szólva, ez a minőség erre a méretarányra (1/35) kevésnek tűnik, valószínűleg a szerző maga is tisztában van ezzel, ezért nem erőltette a jobb/nagyobb fotókat.

Amit látok, elnagyoltnak tűnik, hiányzik a részletekre való odafigyelés, kontrolált hatások. Úgy érzem, a harcjárműben megszokott eljárások lettek átültetve egy helikopterre, minden mérlegelés nélkül. Ugyanaz a sablon, ugyanazok a színek, monoton foltok, identikus klisé. A weathering nagy pozitívuma viszont, hogy ezúttal a szokásos, mindent beborító pigment felhő kimaradt a repertoárból.

Az egész prezentációt megmenti a környezet, a madártávlatból készült képek. Kicsit rá is van húzva photoshoppal a kontrasztokra, de arra már nem vette senki a fáradságot, hogy a fotó háttéren maradt karcokat kijavítsa. Teljesen túlzónak és indokolatlannak találom az ilyen és ehhez hasonló vélemények hangoztatását ezzel a munkával kapcsolatban: "best weathered models I´ve  ever seen".  Ilyen gondolat felmerülési helyét leginkább egy beszűkülő világban tudom elképzelni, ahol az ember csak az interneten találkozik a tartalommal, az információ fő forrása a facebook fala, valamelyik weathering cég reklám feed-je, esetleg a magazin világ cikkei. A lejek szerint ez a világ elég sokunk napi realitásává vált ...

Mikor az ehhez hasonló prezentációkkal találkozom, menthetetlenül előjön egy gondolat, amelyben maga a makett csak egyfajta nem kívánt mellékterméke a cikkgyártási és a termék népszerűsítési folyamatának.

Ez a munka valószínűleg nem a helikopter/repülő makettezés határait hivatott tágítani. Lehet, hogy igazából csak egy kicsit elkésett termék reklám, amit nagy sietséggel be szeretett volna fejezni a szerző. A sors iróniája, hogy mire befejezte a munkát, a megrendelő cég felmondta vele a szerződést. Egy elkerülhetetlen párhuzam körvonalazódik televíziózásból jól ismert szappan opera jelenséggel, ahol a néző számára értékként megjelenő műsor a megrendelő és a TV számára igazából csak a reklám közti helyet kitöltő érdektelen tartalom, amit iparszerűen le kell gyártani.

Viszont érdemes azt is megnéznünk, hogy a többiek mit alkottak! Az idei év például gazdag volt a jobbnál jobb repülő makettekben, harcjárműves kollégák is alkottak a témában, lehet nem írta róluk senki hogy a legjobbak, de mégis, valahogy magasabb minőséget tudok hozzájuk társítani:

Fabio Marini munkája, látható volt Móváron is. Korántsem tökéletes, de látszik rajta, hogy némi figyelmet is szentelt a témára, nincsen rozsda, meg egyéb harcjárműves klisé, és a Mi-4-es gyakorlatilag csak egy dioráma elem:

Nem roncs, de egy nagyon jó munka, szintén harcjárműves makettező, kifinomultság, kontroll és esztétikum. Minden a helyén van, ez a srác (Hugo Luyten) tudja, mit csinál, elejétől a végéig.

Egy vérbeli repülős, Lorenzo Borgesa munkája, szinte valószínűtlenül tiszta, de mégis megvan a saját maga kis realitása és esztétikuma.