tavaly ezt írtuk

Hogyan szervezhetünk sikeres makett rendezvényt

Szándékosan nem írtam versenyt, később kiderül, hogy miért. A makettező rendezvények mindannyiunk életében fontos szerepet töltenek be. A versenyzés, a találkozók, a börze, és a sok-sok inspiráló munka ad mindig újabb és újabb löketet, hogy valami szépet alkossunk abból a kupac műanyagból, amit a dobozban kapunk.

Egy ilyen rendezvény létrehozása azonban nem könnyű feladat. Nekünk, mezei makettezőknek sokszor fel sem tűnik, micsoda munka, és áldozat van egy-egy verseny/találkozó mögött. Az a helyzet, hogy a legtöbb ilyen esemény létrejötte általában egyetlen emberen múlik. Mindenhol van egy vezér, aki az egészet a vállán cipeli. Olyan ez, mint Leónidasz király és az ő 300 spártai katonája. Ha nincs a király, a 300-nak valószínűleg eszébe sem jut a perzsák ellen vonulni. Ha nincs a király, a 300 meg sem találja a thermopülai szorost. Ha nincs a király, akkor a 300 valószínűleg öngyilkos támadással nekiront a perzsáknak, nagy dicsőségben meghalnak, miközben az ellenségnek alig valami veszteséget okoznak. Hasonló tehát a helyzet a makett rendezvények szervezésénél is. Általában sok helyit látunk klubos pólóban, akik önzetlenül segítenek, és ezért mindig nagy köszönet jár nekik, de a szervezési munkát mindig egy ember végzi. A klubpólós emberkék azon a hétvégén minden percüket a rendezvényen töltik, és dolgoznak. A szervező a két rendezvény közötti szűk egy évet is a rendezvény szervezésével tölti. És ne gondoljuk, hogy ez csak hazánkra jellemző. Így van ez máshol is.

Mit is kell szervezni? Nos, kezdjük az elején. Kell egy helyszín, ami általában a legnagyobb fejtörést okozza. Ugyanis hazánk rendezvényei a legtöbb esetben minden gazdasági alapot nélkülöznek. Mivel nincs pénz, nincs is mit elkölteni. Ez nekünk makettezőknek jó lehet, hiszen nincs nevezési díj, nincs belépő, ugyanakkor ingyen semmi nincs, és ajándék lónak meg ne nézd a fogát. Ha tehát ingyen akarunk versenyt, akkor bizony csak azt kapjuk, amit a szervezőnek sikerül összekuncsorogni. Erre később majd még kitérek. Ha megvan a helyszín, ami általában a helyi kultúrház/műv. központ/ könyvtár/stb. akkor jöhet a reklám. Ez általában néhány plakátban és facebook illetve fórum bejegyzésben kimerül. Általában verseny is van a rendezvényen, így hát jöhet a zsűri. Sok helyen van már zsűri elnök, aki átvállalja a zsűri összeszervezését. Ez mindig nehéz, hiszen, aki magasabb szinten makettezik, azt kéne zsűrizni hívni, de akkor ő nem tud indulni, ergo a verseny színvonala lesz alacsonyabb. Ha meg indul, akkor olyan kategóriát kell zsűriznie, amiben nem feltétlenül van otthon. Ahogy maga a zsűrizés úgy a zsűri összeállítása is csupa-csupa kompromisszum. Ezek mellett a börzére is figyelni kell. A börzések általában maguk jelentkeznek, ami jó, de a helyet nekik is biztosítani kell, beosztani, ki, hol legyen. Meg kell még szervezni a díjakat, megrendelni, kiszámolni, mekkora költség. Pénz nélkül nincs díj, így valami pénzt sem árt szerezni. Sok esetben a helyi önkormányzat biztosít némi forrást, de általában szükség van szponzorokra is. Nem kell nagy dologra gondolni, a helyi autószerelő, kocsmáros, taxis, ad 10-20.000 Ft-ot, cserébe kiírják a nevét a plakátra. Van, ahol a szervező magára vállalja a szállások koordinálását is. Ez nem egyszerű feladat, főleg a gyakori lemondások miatt. Ez főleg a rendezvény előtti egy hónapban jelent napi telefonálgatást. Aztán a nevezést sem árt előkészíteni. Ma már szinte mindenhol lehet online nevezni, ami azért jó, mert a szervezők tudnak előre dolgozni. A Kormos Peti által összerakott model registration rendszer igazi áldás, hálás lehet Petinek az egész makettező társadalom ezért. A helyszínen biztosítani kell minimum egy számítógépet és egy nyomtatót. Ez legtöbbször a szervező saját gépe, és ő veszi a papírt is. A helyszínt be kell rendezni. Ebben a klubtagok általában tudnak segíteni, de nem elég asztalokat és padokat szerezni (műv. házban és iskolában általában akad elég), de azokra terítőt is, ami komolyabb gond szokott lenni. A berendezésre általában péntek délután, este van csak idő. Ilyenkor kell mindent előkészíteni. A rendezvény napján már érkeznek a versenyzők, börzések, látogatók. Délelőtt nevezés, makettek bepakolása, délután zsűrizés. Ha két napos az esemény a vasárnap délelőtt általában az eredményhirdetésre való felkészüléssel telik. Összerakni az eredménylistát a zsűri lapok alapján, díjakat kipakolni, stb. Eredményhirdetés után a maketteket gyorsan összekapkodja a tömeg, itt van általában a legnagyobb hiányosság. Ennek ellenőrzésére sem energia, sem ember nincs a legtöbb esetben. Utána a látogatók eltűnnek, de a szervezők általában késő estig dolgoznak még, mire mindent visszaállítanak eredeti állapotába. Hétfőn munka, így egy esetleges eredménylistára, vagy fotó galériára csak a következő hétvégén van idő. Az kettő között olvashatják a fórumon méltatlankodó, szitkozódó, vagy egy mondatban gratuláló hozzászólásokat.

Ez az, ahogy ma működik. Jó? Rossz? A vélemények megoszlanak. A tendencia sajnos visszaesést mutat. Sok éves statisztikák alapján, amik sajnos igen ritkák, mivel ezzel senki nem foglalkozik, azt lehet látni, hogy a nevezések száma évente pulzál. Egyszer több, következő évben kevesebb, aztán megint több. Mondhatni évtizedes probléma, hogy kevés új arcot látni, a hobbi nem bővül, inkább hanyatlik. Ugyanakkor ez sem teljesen igaz. A versenyek mezőnye nem bővül, de rengetegen maketteznek csak úgy otthon. De mi is kell egy jó makettező rendezvényhez. Nézzük az alapvető hozzávalókat. Kell ugye a makettező, és az ő makettje. Miért jön el egy makettező? Kell neki börze, tehát kell börzés, kell neki verseny, tehát kell zsűri. A börzésnek vásárló kell, ami nem csak a makettezőt jelenti, hiszen forgalma inkább a családokból, újra gyerekké váló apukákból lesz, tehát kell laikus nézőközönség. Mi kell a nézőközönségnek? Attrakció! Cirkuszi mutatványokat nehéz lenne a makettekkel zsúfolt asztalok közé vinni, de nézzünk meg egy gyereknapot, vagy egy május elsejét. Egy falunapot, vagy egy „fesztivált” (nem a zenei fesztiválokra gondolok). Tömegek vonulnak ki, az ilyen rendezvényekre, pedig a kolbászsütőn, kürtős kalácsoson, lufi áruson kívül nincs ott semmi. Nem is kell. Ennyi pont elég, A makettező rendezvénynek ráadásul megvan az az előnye, hogy ezek mellé be tud még olyan programokat szúrni, ami az apukákat mindig érdekli. Hagyományőrzők, háborús relikviák, airsoft, stb. Most sokan azt gondolhatják, hogy ha ez így menne, a patinás makettező versenyeket holmi sörfesztivál szintjére degradáljuk. Nos, ez igaz is, és nem is. A makettező igényeinek kielégítéséhez „sajnos” pénzre van szükség. Pénzt pedig csak a laikus tömegektől várhatunk. Ők vígan fizetnek, ha jól érzik magukat. Másik oldalról kell tehát megközelíteni a dolgot. Kell csinálni egy sörfesztivált, aminek része egy makett verseny. Ha megfigyeljük, az összes helyi fesztivál így épül fel. Lehet az tökmag fesztivál, vagy pogácsa fesztivál. A helyi kuriózum csak egy kis része az egésznek. A sörsátor és a szórakozató elemek nélkül nem megy. Ezért írtam makettező rendezvényt az elején, a verseny csak egy része az egésznek, még ha nekünk makettezőknek az is a legfontosabb, nem attól fog működni.

A jelenlegi stagnáló, esetlegesen hanyatló állapotból tehát kilépni valószínűleg úgy lehet, ha jobban nyitunk a laikus közönség felé. Ez a fajta hozzáállás megfigyelhető néhány külföldi versenyen is. Azonban nagyon fontos az egyensúly. Figyelni kell, hogy se a makettezők, se a laikusok ne érezzék magukat elhanyagolva. És, még valami: az apukák bizonyára megtalálják a saját szórakozásukat, de ne feledkezzünk meg az anyukákról, és a gyerekekről sem! Persze egy ilyen rendezvény egész embert kíván. Ez már nehéz csak úgy szabadidőnkben összerakni. És ami nagyon fontos, nem szabad félni a pénztől. Persze nem arról van szó, hogy a szervező majd a bevételből megy nyaralni. Lehet egy ilyen rendezvényt is nonprofit módon csinálni. De a nonprofit nem azt jelenti, hogy nincs pénz, nincs költségvetés. A nonprofit annyit tesz, hogy nem a saját hasznomra dolgozom. Elszámolhatom a telefon költségemet, a nyomtató papírt, de nem számolhatom el a saját étkezésem, nem vehetek magamnak ezen a pénzen új laptopot, mondván, hogy a nevezéshez kellet. A nonprofit rendezvény ugyan úgy lehet nagy formátumú. A kiadás oldalt nem kell részletezni, hiszen magától értetődik, helybérlet, díjak, zsűrinek szállás, stábtagok, ha nincs elég önkéntes, stb. Csak, hogy lássuk a nagyságrendeket, egy Brno, Mosonmagyaróvár szintű rendezvény, ahol 1000 db feletti nevezett makett van, nagyból 1,5-2 millió forintos költségvetéssel dolgozhat. Ennyit kell előteremteni, és ennyit el is fog költeni. Egy kisebb hazai verseny, 300-400 makettel kihozható 5-700.000 forintból. Jelenleg sok helyen ennek a tizedéből oldják meg a feladatot.

Mindig a bevételi oldal, vagyis, hogy honnan lesz erre pénz, az a nehezebb dió. Egyrészt szedhetünk belépőt, vagy nevezési díjat. Itt figyelni kell a közönségre. Nem szabad túl sokat kérni, pár száz forint éppen elég. Általában a belépő többet hoz, ugyanakkor meg kell oldani az ellenőrzését, ami plusz embert kíván. A börzésektől is lehet helypénzt kérni. Itt megint csak figyelni kell, hogy a börzésnek is megérje. Nem kérhetünk tízezreket, ha nincs forgalma, amiből visszatermelje a helypénzt, az utazást, a szállást, az étkezést. Ha egy börzésnek egy ilyen hétvége nullára jön ki, akkor nem éri meg neki elmenni, hétvégén dolgozni a semmiért. Ugyan ez igaz a kolbászosra, körtűs kalácsosra. Ha nem tudunk megfelelő mennyiségű embert bevonzani, akkor neki sem fogja megérni. A helyi szponzor is csak akkor ad pénzt, ha ezzel sok emberhez eljut helyi szinten az ő neve, reklámja. És itt elérkeztünk egy fontos ponthoz, a reklámhoz. A reklám nem a makettezőknek szól, hanem a laikusoknak. A makettező tudni fogja az időpontot, és a helyszínt, neki elég ennyi. A laikusnak azonban csalogató program, kedvcsináló megjelenés kell, lehetőleg minél több helyen, hogy minél többen észrevegyék. Ez megint csak egy költség tényező.

A makettező látogatók számára az egyik legnagyobb költség az utazáson kívül a szállás, és az étkezés. Ezen spórolhatunk, ha egy napos versenyt rendezünk. A szervezők szemszögéből ez nem akkora többlet feladat, mint gondoljuk. Gyakorlatilag a zsűrizés, és az eredményhirdetés közötti idő redukálódik a szűk egy napról szűk egy órára. Ha jól van felépítve a rendszer, ennyi elég, kell, hogy legyen. Persze ebben az esetben nem lehet este hétig zsűrizgetni (vagyis sztorizgatni a makettek fölött, ahelyett, hogy hatékonyan dolgozva, gördülékenyen döntéseket hoznánk). Ez jól megfigyelhető például a mosonmagyaróvári versenyen. Bizonyos zsűri csapatok alig egy óra alatt végeznek, mások 3-4-5 órát képesek pepecselni. Hívhatjuk ezt alaposságnak, vagy hívhatjuk tökölésnek is. Mint a példa mutatja, meg lehet csinálni emberi időn belül is. 

Az egynapos versenyek mintapéldája Brno. Több program van, mint bármelyik versenyen, nagyobb, mint a legtöbb közép európai rendezvény, mégis lezavarják 1 nap alatt. Igaz, annyi szervezés van vele, hogy csak 2 évente tudják megrendezni, így is 2 klub melózik vele folyamatosan (Brno és Pozsony). Ugyan így egy napos a KMK, vagy az SMC Eindhovenben. One day, érdemes ezt a dolgot is megfontolni.

Összefoglalva kiemelhetünk néhány dolgot, ami egy sikeres rendezvényhez elengedhetetlen. Szükség van pénzre, ami nem azt jelenti, hogy meggazdagodunk belőle. Nonprofit módon, nyilvánosan elszámolva, tisztességesen meg lehet ezt oldani. Szükség van látogatókra, ami némi szemlélet váltást igényel a szervezéssel kapcsolatban. És szükség van makettezőre/börzésekre, akiken anyagilag segíthet, ha egynaposra szervezzük a rendezvényt. Ja, és kell persze egy szervező, aki a fél életét erre áldozza, tudván, hogy ezért semmit nem fog kapni, maximum pár kézfogást, és néhány felháborodott fórum hozzászólást.

Arány és kontraszt

A zsűri élete nehéz. A versenyzők persze irigylik, hiszen hatalmat kapott a kezébe, a hatalmat, hogy különbséget tegyen az egyik és a másik között. És félnek is tőle, hiszen az ő munkájukról alkot véleményt. Maga a véleményalkotás még nem indokolna semmilyen interakciót a versenyzőkkel, de a tény, hogy a zsűri által alkotott vélemény az eredményben ölt testet, magával vonja az önkéntelen érzést, hogy a zsűritől függ a versenyző sorsa. Éremmel, vagy nélküle tér haza. Ha most úgy érzed, túl bonyolult az első bekezdés, akkor ne olvasd tovább, csak rosszabb lesz.

Mint minden ember, aki hatalmat kap a kezébe, úgy a zsűri is képes ezzel a hatalommal visszaélni. Azt nem mondanám, hogy hajlamos, de képes rá. Persze ez nem olyan egyértelmű, mint hinnénk. A saját szemszögéből mindenkinek nagyon tisztának tűnik a kép, amit lát. A versenyző általában bírálja a zsűrit, mert mindig talál valamit, amivel nem ért egyet. A zsűri persze próbálja a legjobb tudása szerint osztályozni a maketteket, de mindig kap a nyakába hideget, meleget. Olyan nincs, hogy minden kerek. Persze mindez akkor igaz, ha a zsűri azt nézi mit csinált a makettező, és nem azt, hogy ki csinálta. Mert NEM az a lényeg, hogy ki mondja, hanem az, hogy MIT mond. Gondoljátok csak végig.

Szívem szerint egyszer mindenkit beültetnék a zsűribe. Csak úgy tét nélkül, hogy lássa, mekkora a különbség, amikor nem arra kell fókuszálni, hogy a saját makettemet hogyan készítsem el, hanem arra, hogy a saját ízlésemtől esetenként nagyon is távol álló, de mégis elismerésre érdemes munkákat hogyan rangsoroljak egymás közt. A zsűrizés nem más, mint kompromisszumok hosszú sora, amit a zsűritagok egymással, és saját elveikkel (ha vannak ilyenek) kötnek, amikor sok-sok nagyon különböző munka között döntenek. Értékelni kell a pozitívumokat, és büntetni a hibákat. A végén pedig kihozni egy reálisnak tűnő rangsort. Persze ez a döntés, akármennyi kompromisszumot kötünk is, mindig szubjektív lesz. A makettezés nem egy mérhető sport, hanem egy történelemre, technika ismeretre és nagyon nagy részben művészetre alapuló kompozit tevékenység. És a makett már nagyon régen nem csupán a valóság replikája. Aki úgy hiszi a makett legfőbb feladata a valóság hű ábrázolása, az most hagyja abba a cikk olvasását, mert a folytatást nem fogja szeretni.

Amikor a zsűri értékel, akkor figyelembe kell vennie egy csomó szempontot. Azért is volna jó, ha mindenki beülhetne egyszer egy zsűribe, mert akkor nem csak a saját szempontjait látná, hanem látna egy csomó más véleményt, nézőpontot, amikből esetleg hasznosítani is tudna valamit. Ezt különösen azért gondolom így, mert újra és újra vannak pillanatok, amikor emberek kikérik a véleményemet. Ilyenkor persze mit mondhatnék. Elmondom azt, ahogyan én látom. Aztán az vagy tetszik, vagy nem. A baj ott kezdődik, amikor a delikvens nem érti, amit mondok. Nem nyelvi problémákról beszélünk, hanem inkább elvi problémákról. Vannak helyzetetek, amikor felül kell emelkednünk a saját világnézetünkön, és pátoszosan szólva, ki kell tárnunk az elménket, befogadni valami teljesen mást, valami újat, valami eddig szokatlant. Aztán, amikor megértettük az újat, akkor le kell ülni, és összevetni az eddigi gondolkodásunkkal. Lehet, hogy az új elmélet, nézőpont teljes egészében használhatatlan. De az is lehet, hogy vannak benne jó ötletek. Nagyritkán pedig megtörténik az úgynevezett megvilágosodás, amikor az ember rájön, hogy minden, amit eddig gondolt, az tévút. Valljuk be, ez azért tényleg nagyon ritka. De sok esetben találhatunk használható elemeket mások gondolataiban. Ehhez viszont az kell, hogy el tudjunk vonatkoztatni az eddig általunk igaznak, vagy valósnak vélt elméletektől, elvektől, és megpróbáljuk a másik szemszögéből nézni a dolgokat.

És mindenek előtt az kell, hogy túl tudjunk lépni a saját egónkon,

és természetesnek tudjuk érezni, hogy rajtunk kívül másnak is lehet igaza. És néha két ellentétes dolog egyszerre igaz. Ha képesek vagyunk erre, amellett, hogy utána össze tudjuk hasonlítani a saját és a másik nézőpontját, akkor boldog emberek lehetünk.

Nemrég kikérte valaki a véleményemet, de sajnos már a helyszínen kiderült, hogy nem érti, amit mondok. Görcsösen ragaszkodik a saját elveihez, és csak azokon keresztül képes gondolkodni. Az ilyen emberrel nehéz bármit is kezdeni. Ha valaki úgy érzi, érti, miről szól a makettezés, és ebben sziklaszilárdan hisz is, az most hagyja abba az olvasást!

Mert most szeretnék néhány dolgot elmesélni, ami nagyon messze áll a ma hazánkban elfogadott vélekedéstől, a pontozásos zsűrizéstől, és úgy egyáltalán a makettezés vélt lényegétől.

Amikor feltesszük a kérdést, hogy miért is építünk makettet, nos, a válasz sokféle lehet. Közelítsük meg a dolgot onnan, hogy kinek, milyen motivációja van a makett építésre. Erről már megjelent itt egy írás, ezért most csak annyit, hogy először általában egy típust akarunk megépíteni. Esetleg egy híres katona konkrét járművét. Majd haladva előre, fejlődve, esetleg egy konkrét hadműveletben részt vett járművet, vagy egy fotóról dolgozva a konkrét járművet szeretnénk reprezentálni. Mindvégig a célunk az, hogy a legpontosabban visszaadjuk a fotón látottakat, a könyvekben olvasottakat. A cél, a valóság lemodellezése. Az ilyen maketteket nehéz egymáshoz mérni, hiszen mindegyik a valóság egy-egy szegletét modellezi le, ami általában nagyon messze áll a valóság egy másik szegletétől, amit egy másik makett jelenít meg. Ebben az esetben nem tudunk mást tenni, mint megpróbáljuk egy láthatatlan skálán rangsorolni, hogy melyik makett mennyire hasonlít az általa reprezentált valóságra. Persze ezt bonyolítja, hogy a mi képünk a valóság adott szegletéről, és a makett építőjének képe szinte mindig különbözik. Ha csak nem nagyon közeli jó barátunk az illető (jaj, nem, nem arra gondolok, hogy azért díjazzuk, de, arra gondolok). Például hányszor fordult elő valakivel, hogy egy másik ember, aki történetesen nem nagyon közeli jó barátja, ugyan úgy festette a német sötét sárgát. Ez csak akkor lehetséges, ha mindketten lefújjuk Tamiya Dark Yellow-val, és úgy hagyjuk. De most nem erről a szintű makettezésről beszélek. 

Aztán néhány ember életében eljön az idő, amikor ez már nem lesz elég. Hiába makettezem le a valóságot tökéletesen, részletekbe menően, mindig lesz egy valaki, aki jobban tudja, aki megcáfolja, stb. Rájön az ember, hogy amit eddig a makettezés eszenciájának hitt, az valójában csak egy részlet. Nem a valóság minél tökéletesebb megjelenítése a cél. A cél egy olyan alkotás létrehozása, ami tetszik a szemnek, tetszik másoknak, de mindenek előtt tetszik nekünk. Ebben a folyamatban pedig az egyik kötelezően betartandó szabály a valósághűség. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy

a végcél, a tetszetős végeredmény messze túlmutat a valósághűségen. A valósághűség az alapkövetelmény. 

Olyan alapkövetelmény, mint az úszni tudás a vízilabdában. Hiába tudsz úszni, attól még nem leszel jó vízilabdás, az még édes kevés, de anélkül meg nem megy. Az, hogy egy makett valósághű, az a belépő szint. Jelenleg Magyarországon itt megáll a tudomány. Ezzel nagyon sok ember önérzetét sértem meg, és rendkívül nagyképűnek és beképzeltnek tűnök sokak szemében, de sajnos ez van. Itt tartunk. Ez nem feltétlenül baj, de ettől még ez a helyzet.

Mi is az, ami a valósághűségen túlmutat, ami a végcél lehet egy makett vagy dioráma elkészítésénél. Ha azt mondom, kell egy üzenet, vagy story, akkor az már túlzás. Tucatnál kevesebb ember van Európában, aki storyt tud építeni egy diorámára, olyan szinten, hogy az versenyképes legyen. Elégedjünk meg az esztétikai élménnyel, elégedjünk meg egy olyan végeredménnyel, ami csak simán szép. Mert ha van egy szép és valósághű makett, az kenterbe fogja verni a beleköthetetlenül tökéletesen valósághű makettet, ha az történetesen nem szép. Ez már csak így van, ilyen az emberi természet, szeretjük a csecsebecséket. Persze egy pontozólappal ezt ki lehet szűrni, ahogyan egy pontozólappal ki lehetne szűrni a vízilabda csapatból a legjobb úszókat és lövőket is. Így lenne a csapatban sok jó úszó, és sok jó lövő, akik teljesen hülyék a játékhoz. Bizonyára végigvernénk a világot. Hát persze.

A pontozólap arra jó, hogy felmentsen a gondolkodás felelőssége alól. Semmi másra.

De ez egy másik történet. Szóval a végcél, szerintem, egy tetszetős alkotás. Egy szemrevaló, látványos esztétikai élmény. De hogyan is válhat egy makettből esztétikai élmény. Rengeteg apróság határozza meg az élmény érzetet, de talán 2 fő irányvonalat lehet kiemelni, amiket ha tartunk, akkor jó eséllyel örülünk a végén. Arányosság, és kontraszt.

kontraszt (főnév)

1. Átvitt értelemben: Szembetűnő különbség, éles eltérés; erősen kifejeződő, élesen elhatárolt ellentét, jól felismerhető ellentét.
Pl.: A képen a színek kontrasztja jól kifejezi az ellentétet. Az egymással vitázók látásmódjainak kontrasztja nyilvánvalóvá válik érvelésüket hallgatva.
2. Fizika, optika, fényképészet: A megvilágítás különbsége; egy időben vagy egymás után megfigyelt felületek világossági különbsége, az árnyalatok élesen elhatárolódó eltérése.
Pl.: A fekete-fehér kontraszt érdekes hatást kelt a régi képen. A nyári verőfény éles kontrasztot okoz a napos és árnyékos területek között. Ködben alig észlelhetők a kontrasztok.

Azt gyorsan szögezzük le, hogy itt nem technikákról beszélünk. Egy-egy festés, vagy építési technika csupán eszköz a végcélhoz. A color modulation, a chipped paint, a hajlakkos technika, a művészolajok különböző használata, a wet effect, a pigmentek és a por, a maratások (ragasztva, vagy forrasztva), az öntött felület megjelenítése, a harci sérülések, a ponyvák mind-mind csak eszközök a végcélhoz.

Maradjunk a kontrasztnál. A cél tehát az, hogy a kész maketten kontrasztot érjünk el. A kontraszt mindig 2 elem között jön létre. Ez lehet az alap, és a makett, a környezet és a makett, vagy magán a maketten a felső és az alsó részek kontrasztja, vagy az egyszínű jármű és az eltérő színű pót elemek, málhák kontrasztja. De a részletek és a jármű közötti kontraszt kevés ahhoz, hogy esztétikai élményt okozzunk, ahhoz magának az egész alkotásnak kell kontrasztot állítania. Egyszínű felületen a leghatékonyabban a fény/árnyék hatással tudunk operálni. Terepszín esetében segítségül hívhatunk akár olyan régi jól bevált technikákat is, mint a panelezés, vagy a szárazecsetelés (felületi, nem az éleket). Nézzünk pát ellentétpárt.

arány (főnév)

Méretbeli kiegyensúlyozottság, amelyet egy látványban érzékelünk. Egy tárgy, épület, testrész egy másik hasonlóhoz viszonyított nagyságbeli helyessége vagy szépsége, összhangja.
Pl: Michelangelo Dávidjának kézfej aránya nem illik a szobor testéhez. Az épületek méreteinek aránya adja ki a tér szépségét. A kapu méretének aránya illik az egész házhoz.

Az arányok szintén fontosak. Itt két értelmezés is felmerül. Egyrészt a méretarány. Ezt talán nem is kell magyarázni, a részleteknek méretarányosnak kell lenni. Nem csak a sár textúrájának, vagy a kopásoknak, de a lefolyásoknak, olajfoltoknak, és a befuttatásnak is. Nem lehetnek ujjnyi vastag elemek, és hatalmas réseket sem ildomos a maketten hagyni. Ugyanakkor az arányosság a végső megjelenésben is fontos. Ne legyen túl nagy, de túl kicsi sem az alap, a környezet. Ne legyenek túl nagy távolságok, de túl zsúfolt se legyen. Ha minden elemet más színűre festünk, aránytalanul túlbonyolítjuk a felületet, arról nem is beszélve, hogy az élethű hatást ki is dobtuk a kukába. Az arányosság elve végig kell, hogy kísérje munkánkat. Persze nehéz ezt egzakt módon megfogalmazni, mi az arányos? Ezt inkább érezni kell. Ebből adódóan ez egy szubjektív dolog, mindenki mást érez arányosnak, de mégis lehet találni egy halmazt, amibe a többség belefér. Néhány példa a jó és a rossz arányokra:

Aránytalanul nagy üres terület

Aránytalanul nagy üres terület

Túlzsúfolt

Arányos elrendezés

Kontraszt és arányosság. A két vezérfonal, ami mentén felépíthetjük a koncepciónkat. A kicsit talán hosszúra nyúlt írásban éppen csak megkapargattuk a felületet, nagyjából vázoltuk, miről is volna szó. A jövőben várható a téma folytatása, ahol majd jobban belemegyünk a részletekbe.
Tanulság: A technikák elsajátításánál nem fejeződik be a makettezés. Ott kezdőik. És ne adjuk fel, ha úgy néznek ránk, mint valami bekattant drogosra, aki a valóságtól elszakadva akar valami csicsás szürrealitást az asztalra varázsolni, és még el is várja, hogy tapsoljanak neki. Galileit is elítélték, és mégis mozog a föld.

Mosonshow 2014

Intro

Ez volt az eddigi legjobb Móvár. Ez gyakorlatilag egyértelmű. Nem azt mondom, hogy kategóriákkal jobb lett volna, mint az eddigiek, de most úgy érzem, igen, tényleg ez volt a leginkább egyben, és tényleg nem tudok most 1.000 km-en belül jobb versenyt mondani. Persze ettől még ez Móvár, csomó olyan dologgal, amitől a fejét fogja az ember, de hát kit érdekel, élvezzük, amit lehet, és érezzük jól magunkat! A többit le kell szarni! És ha jól láttam, nagyjából mindenki ezt a stratégiát követte a hétvégén.

Az egyik sziget

Egyszer volt, hol nem volt…

Kanyarodjunk vissza az elejére. Azt hiszem számomra az egész azzal kezdődött, hogy kiderült, jön a MIG. WOW! Mindenkinek leesett az álla. A Miguel, jön, ide. Aztán bedobtak vagy egy tucat nevet mellé. Adam Wilder. Már tavaly ősszel szóba került Mol-ban, hogy lehet róla szó, de akkor ez inkább tűnt udvariasságnak, mint komoly szándéknak. De hát nagy a verseny a weathering cégek között, ha itt a MIG, akkor jönni kell mindenkinek. Pere Pla beszervezte a teljes AK csapatot, áthozták Chris Jerretet Kanadából, megmozgattak minden elérhető figurát, nem sorolom fel a teljes stáblistát. Itt volt még Kristof Pulinckx az Art of Modelingtől, bár ő majd’ minden évben jön.  Meg a figurások, élükön Ortiz-zal, sokunk örömére. Szóval nagy celeb parádé volt várható. Ez a rendezvénynek elvileg jót tesz, rengeteg előadást is beterveztek, de erről később.

A hivatalos plakát

Végre volt aktív facebook megjelenés, és némi marketing. A viszonyokat jól jelzi, hogy Gergő kénytelen volt bemutató briefeket csinálni az előadókról. Ez egyrészt jó marketing eszköz, lehet képeket postolni, megosztani, nagy nevek jól csengenek. Jól csinálták, de azért az elgondolkodtató, hogy a magyar makettező társadalom mennyire volt képes ezt befogadni, vagy inkább elviselni. A marketing ebben ki is merült, még mindig hatalmas lehetőségek vannak a fejlődésre ezen a téren, de úgy tűnik, egyelőre nincs rá szükség, elműködik magától a verseny, szájról szájra terjed. Egyébként amennyire jól használták a facebook oldalt a versenyig, a verseny után annyira lezüllött, életlen bulifotó a borító, ami az egészet hazavágja. Kicsit olyan, mint ha a kezelő kiengedte volna a gőzt, és a saját személyes élményeivel töltené fel a verseny hivatalos oldalát.

Az előnevezés a szokásos faék egyszerűségű, ámde rendkívül hatékony programmal történt. Nem is kell ennél jobb, még talán sok is az az infó, amit ott meg lehet adni. Mondjuk egy épkézláb megjelenés, esetleg a mosonshow.hu oldalba való ágyazás nem ártana, de hát majd legközelebb. Jól jelzi a program használhatóságát, hogy a nevezett makettek majd’ 80%-a előnevezett volt, hiába kiabálta Gergő, hogy csak 30-40% szokott lenni, hiszen ez kb. 2-3000 versenymunkát vetített volna előre. Na, voltak átgondolatlan kijelentések.

Minden évben kardinális kérdés a zsűrizés. Bár a közösségi élményhez semmi köze, mégis csak makett versenyről beszélünk. Érdekes módon, mindig itt jelentkezik a legtöbb probléma. Idén azzal kezdődött, hogy a felkért makettezők tömegesen közül sokan visszautasították a lehetőséget, hogy végigszenvedjék a pontozólap töltögetést. Csütörtökön még nem volt végleges névsor. Őszintén megmondom, ez így van időtlen idők óta, mindig van, aki nem tud eljönni, vagy változik valami, általában még az eligazításon is változik a névsor. De olyant még nem halottam, hogy "hálóval kelljen zsűrit fogni", mint idén. Ez talán jelez valamit.

Eljött a verseny napja. Berendezés, helyszín, börze, minden változatlan. Minden rendben volt, ahogyan megszoktuk az elmúlt évek során. A tömeg sem hiányzott. Kellemes meglepetés volt a nevezés gördülékenysége. Sok géppel, előnevezettek szépen borítékolva. Profi munka! 

Sajnos a mester és a hobby kategóriák elkülönítése a nevezés során máig gondot okoz. Nem egy makettező volt, aki hobbyban indult, annak ellenére, hogy 1-2 éve nyert ugyan abban, ugyan itt. Volt köztük magyar és külföldi is. Ez simán csalás. A szabályok ezt nem engedik. Nem tartana semeddig ezt kiszűrni. Az eredmények évekre visszamenőleg elérhetőek, nyilvánosak. A nevezőprogram is évek óta működik, ott egy évente önmagát frissítő adatbázis. Egyszerűen a nevező program ki tudná szűrni, hogy adott ember melyik kategóriában nevezhet hobbyba, és melyikben csak mesterben. Nem kell fejben tartani, nem kell a zsűrire hárítani, sem a rendezőségre. Csak foglalkozni kéne vele. Nem nagy dolog. Majd legközelebb!

Workshopok, Celebek

A meghívott előadók között ott volt a két legnagyobb név, Miguel és Adam, valamint a figurásoktól Ortizt emelném ki. Mindhárman teltházas előadást tartottak. Ott voltak az AK-s fiúk is, talán kicsit mérsékeltebb érdeklődés mellett. A figurások kivételével talán igaz minden előadásra, hogy inkább volt termékbemutató, mint szakmai prezentáció. Ez nagyjából rendben is van, aki tényleg a technikai részletekre kíváncsi, annak ott vannak a DVD-k. Összességében azt hiszem fele ennyi előadás elég. Chris Jerret weathering különóráján alig ültünk 13-14-en. Kicsit túlvállalták magukat a szervezők. Mondanám. De attól tartok, szegény Gergő egyedül vitte a hátán az egész workshop témát. Nem csoda, hogy nem tud egyszerre két helyen lenni, mindent koordinálni, előteremteni, meg még fordítani is, ha kell. 

A celebek kapcsán érdekes volt látni (illetve nem látni), hogy sem Miguel, sem Adam nem hozott makettet. Pedig biztosan sokan kíváncsiak lettünk volna rájuk. Ehelyett Miguel domborodó barátnője, és a „közös fotó MIG-gel” volt a sláger. Olykor-olykor kezdtem magam egy Justin Bieber koncerten érezni.

Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy egy Kamil Felix Sztarbala előad, de egy Kovács Olivért meg sem hívnak. Érzek némi ellentmondást. Különösen, hogy a repülős szakág ennyit tudott hozzátenni, egy Sztarbalát, akit valószínűleg inkább Radek Pituch kapcsolt termékekén kell értelmeznünk. Ebből egyébként az is tisztán látszik, hogy aki hajlandó leszervezni a saját érdeklődési körében az előadókat, az sikerrel járhat. Láthatóan a repülős társadalomban senki nincs, aki erre késztetést érzett volna. 

Ellentmondásos kép...

Zsűri

Botrány. Vagyis inkább szánalom. Megint sikerült összetörni pár makettet a zsűrinek, ráborítani a műanyag táblát, csupasz kézzel fogdosni a makettet, és sorolhatnám. Ott tartunk, hogy a rendezvény leggyengébb pontja a zsűrizés. Sokszor minősíthetetlen viselkedés (kihallatszik a fikázás, szó szerint, törött makettek, igénytelen kezelése a versenymunkáknak, stb.). Átláthatatlan a pontozásos rendszer. Teljesen alkalmatlan bármiféle értékelésre. M16 kategóriában nem lett díj kiosztva. Ez a harcjármű dioráma. Vagy a zsűri volt annyira retardált, hogy nem tudott véleményt alkotni, vagy a rendszer képtelen lereagálni, hogy esetleg egy team szigorúbb a többinél. A dioráma kategória vesszőfutása egyébként nem új keletű. Ha jól emlékszem az elmúlt 2 évben a híresen élénk színvilágú, de minőségileg mégis elismerésre méltó, és nem véletlenül közönségkedven olasz diorámák semmit, vagy szinte semmit nem kaptak. Ezzel sikerült is elérni, hogy 2014-re teljesen kivesztek. Az olasz makettezők közül is csak azt a 3 Brescia pulóverbe öltözött amicit láttuk. Emellett Idén már nem kellett több kategóriát is újra zsűrizni. Vasárnap reggel 9-kor még nem voltak eredmények. 

Néhány kiugróan irreális eredmény:

H13 Hobby hajó: 9 arany 1 ezüst

H12 Hobby polgári jármű: 8 arany

H8 Hobby HK vignetta: 1/35 45-ig: 11 arany

M16 Harcjármű Dioráma: semmi

M24 Mester motoros hajó: 8 arany, 2 ezüst

M17 Vignetta: 1 ezüst

M12 1/48 HK: 1 bronz

M4 Mester 1/48 Jet: 1 arany

M3 Mester 1/48 Légcsavar: 8 arany, 3 ezüst, 3 bronz

A Best of Show díjat egy olyan makett kapta, amit valószínűleg a versenyzők és a látogatók 98%-a nem is látott, hiszen egy autóról van szó. Nyilván valóan szép makett lehetett (nem láttam képgalériákban sem feltűnni), de attól, hogy az kapta a legtöbb pontot (valószínűleg 100%-ot), attól még nem az volt a show legjobbja, ebben biztos vagyok.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész zsűrizés mizéria néhány ember makacs ragaszkodása miatt soha nem fog elmozdulni az elmebaj és az idiotizmus kategóriájából, hiszen a rendezőket ez nem nagyon érdekli, amíg van, aki megcsinálja az adminisztratív részét, a versenyzők pedig egyre inkább a közösségi élményt helyezik előtérbe, és a díjak rohamosan veszítenek szakmai, eszmei értékükből. Jól jelzi ezt a zsűrizni felkért makettezők tömeges sokasodó visszautasítása. Aki egyszer végigcsinálta ezt, és átélte, hogy az asztalnál alkotott véleménye köszönőviszonyban sincs a pontozásos rendszer szűrőiből kihulló eredményekkel, amit esetenként még módosítanak is egy spontán újrazsűrizéssel, az úgy fogja érezni, hogy a véleménye igazából nem számít, feleslegesen dolgozta végig azt a pár órát, amit az eszement adminisztráció megkövetel. Csak meg kell nézni egy két fórumot, facebokk hozzászólást. Nem tudok mást mondani, köszönjük Karcsi!

Pekka fotózott, megosztott. Közösségi élmény level 18...

A díjak egyébként kiemelkedő minőségűek, nagyon szép antikolt réz plasztika, ízléses víztiszta plexin, igazi éke a vitrinnek. Továbbra is úgy gondolom, hogy pénzkidobás, de tekintve, hogy a szakmai háttere egyre inkább a süllyesztőbe vész, ezzel talán ellensúlyozni lehet valamit. Nem tisztázott, ki osztotta a highly commended táblákat. a zsűri, vagy a rendező klub (András). Halottam, hogy zsűri beszélgetett erről, de azt is láttam, ahogy András listával a kezében pakolta ki őket a makettek mellé. Szintén rejtély, hogy a kis kék fém táblát a verseny logójával kik és miért kapták? Bár, hogy ki kap ilyen szép díjakat, lassan csak a szerencsén múlik. Idén is rengeteg díj került kiosztásra, az orosz kollégák érezhető mértékben gyarapították országuk nemesfém tartalékait, és a finnek sem mentek haza üres kézzel. Nem úgy, mint pár celeb, köztük a legtöbb AK-s srác. Kérdés, hogy ha a workshopra meghívott előadó nem kap díjat, akkor mégis ki? Ugyan így ellentmondásos volt hallgatni a harcjármű zsűrit munka közben, ahogyan nyomdafestéket nem tűrő hangnemben szapulták a color modulation technikát, miközben ennek kifejlesztője és máig széles körben alkalmazója, Adam Wilder egy emelettel feljebb tartott előadást. Akkor most jó, vagy nem? Előadást tartunk róla (bár tudom, nem pont ez volt a téma), de közben kizárjuk a pontozásból a makettet ugyan erre hivatkozva? Agyrém. Eleve az agyrém, hogy egy ilyen rendezvényen a zsűri ott tart, hogy nem képes a stílustól elvonatkoztatni, és az elvégzett munka minőségét értékelni. Kissé szélsőséges hozzáállás ez a makettezéshez. 

Eredményhirdetés

A most már szokásos módon, az összepakolást gyorsan és hatékonyan megoldották, így az eredményhirdetés kicsi késéssel, de még kb. időben megkezdődött. Nem ártana kifüggeszteni az eredményeket délelőtt (persze ehhez eredmények is kellenének), hiszen az összepakolás megtörténik az eredményhirdetés előtt, akinek nincs mire várnia, az hazamehetne nyugodtan. A terem így is megtelne. A hangosítás úgy, ahogy elment, de megint csak Gergő mentette meg a helyzetet. Nem csak azért, mert érthetően olvasta fel a listát, de meg is pörgette a dolgot. Ha nem teszi, most is ott ülnénk még. Igaz néha az volt az érzésem egy angolul beszélő helyett inkább egy cseh nyelvzseni kellett volna a kacifántos nevek kiolvasásához.

Aztán mindenki hazament. A szervezőknek ilyenkor még van dolga, nagyjából este 10 körül, ha szerencséjük van, leülhetnek egy sör mellé, majd hulla fáradtan zuhanhatnak az ágyba. Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb ember, aki ott dolgozik azért, hogy mi mezei makettezők jól érezzük magunkat, ingyen, szabad idejét és energiáját feláldozva teszi ezt. Éppen ezért nem várhatunk el kifogástalan munkát, elegendő emberi és anyagi erőforrást sem. De nem kell, hogy szépeket hazudjunk a hibákat, bakikat elpalástolva. Ezek velejárói a dolognak, és ha lehet, és tudják, ki kell őket javítani.

Összefoglalva a verseny gyenge pontja a zsűrizés, ami nagyjából 1-2 ember számlájára írható. Dicséretes az a munka, amit évről évre lelkes önkéntesek beleölnek, meglátszik a gyümölcse, mára a főbb feladatok olajozottan, készség szinten mennek. Öröm volt látni a „híres” makettezők fokozott érdeklődését a verseny iránt, akkor is, ha tudjuk, hogy ez kizárólag üzleti természetű. Ugyanakkor kiábrándító volt látni, hogy egy fotó Miguellel és a barátnőjével, mennyivel többet ér ma a makettezők nagy többségének, mint egy kiemelkedő minőségű makett a verseny asztalon.

Képek:
www.moshonshow.hu
Pekka Tapani Nieminen
Szombat Tamás

"Új” színek és elnevezéseik

Látva ezt a sok „új” márkát, amik ma gombamódjára elszaporodtak a makettezés világágában sok érdekes dologra lehet figyelmes az ember. Azon túlmenően, hogy a termék palettájuk tele van átcsomagoltnak tűnő és eddig is könnyen és olcsón beszerezhető eszközökkel, vajon miért kell az eddig is bevált recepteket – színeket – a „köz” (?) számára is egyszerűen és minden gondolkodási igényt nélkülöző nevekkel ellátni. Néhány éve, amikor a makettezés még elméletileg egy „feltörekvő művészeti” irány volt - volt ilyen? - a művészetből származó színeket és neveiket használta mindenki. Ha megnézzük a mai termékpalettát, ilyen színekkel találkozhatunk: „dark brown wash for green vehicles” – magyarra fordítva: „sötét barna bemosó zöld járművekhez”, értsd ez valamiféle van dyke barna, esetleg valamilyen égetett umbra szín lehetett leánykori nevén. Ezzel igazán nincs is baj, hiszen az egyszeri makettezőnek nem kell azon gondolkodnia, hogy vajon, milyen színnel folyassa be a részleteket. Ez pedig talán az egyik legviccesebb, bár még akad néhány: „chipping colour” , szabad fordításban talán a „kopás szín” lehetne, de itt felmerül a kérdés, hogy mi is kopik? Fém? Milyen fém? Esetleg fa, vagy egyéb anyag? Valószínűleg sose tudjuk meg...

Valljuk be ugyan egy kezdő számára sok segítség lehet egy készen vásárolt sematikus szín, de azért az ilyen és ehhez hasonló megkérdőjelezhető elnevezés ugyanannyit ronthat is a kész munka végeredményén, mint amennyit dobhat. Ha a makettező nem fordítja rá a kellő időt arra, hogy megállapítsa milyen anyagból készült egy-egy adott elem a maketten, akkor születhetnek rozsda színben pompázó alumínium lemezek is, mint amilyet Chris Jerrett M-60-asán is láthattunk:

Mellékágként pedig kitérhetünk az egyén szerepére az egész folyamatban. Mint ismeretes a makettezés egy kreatív hobbi, vagy legalábbis sokan így reklámozzák! Eddig ezzel nincs is probléma, de felmerül a kérdés, hogy nem öntjük véletlenül ki a gyereket a fürdővízzel együtt, ha hasonló „segítséghez” folyamodunk és bevásárolunk egy „Late war german colors” szettet például? Tehát megmaradhat az egyén ízlése, ha mindenki ugyanazokat a színeket keni a makettjére? A válaszon felesleges gondolkodnunk azt hiszem. Az mindenkiben ott rejtőzik. Ezzel természetesen nem azt szeretném hangsúlyozni, hogy például egy német páncélos szürke makettet fessünk kékre, mert az érdekesebb, vagy eredetibb, hanem arra, hogy próbáljon meg az ember összhangot teremteni a kész munkán. A megfelelő koncepció eltalálása viszont mindenkinek egyéni feladat. Mert hiába látja az ember a különböző magazinokban, hogy milyen festékkel is lett lefestve egy adott makett, ha nem tudja megérteni, hogy mi miért lett úgy festve, és hogy az ő munkája miért nem lett ugyan olyan jó, mint amit a magazinban látott. Nem elég csak megpróbálni lemásolni mások munkáit. Na jó, az első pár maketten még bocsánatos bűn, hiszen valahogy tapasztalatot kell szerezni, de a sokadikon már azért elvárható lenne, hogy valami eredetiséget is odacsempésszen az ember és ne csak egy huszadik ugyanolyan “late war german colorra” festett tucatmakettet kapjon az ember, amin még a kopások színe is ugyanolyan, mint az összes többin…

Mégis, miért éreznek sokan már-már fanatikus hitet az „új” márkák iránt? Nos, talán némi magyarázatot ad a legnyagyobb „kihangosítóval” rendelkező „új” márka ars poeticája:

„My only recommendation in the life: Don't try to be a good modeler or professional..just enjoy your models in your home, with friends...do what you want, in your way and use it as an escape of the real life. The modeling is the faster way to find the happiness if you just take it as a way to relax.”

„Az egyetlen tanácsom az életben: ne akarj jó, vagy hivatásos makettező lenni! Csak élvezd a makettezést otthon, barátokkal… csinálj, amit akarsz, ahogyan te akarod, és használd ezt kiútként a való világból. A makettezés a leggyorsabb út hogy találj némi boldogságot, ha kikapcsolódásként csinálod.”

És ez teljesen rendben is van, hiszen nincs semmi kőbe vésve, nem kell mindenkinek utána nézni, kreatívnak lenni, lehet csak hobbiból csinálni, örömből. De nem feltétlenül kéne az ilyen alkotásokat etalonként kezelni. És főleg nem kéne az ilyen alkotások kizárólagos hitelességét bizonygatni, amikor egyértelmű források bizonyítják az ellenkezőjét. A kreativitás jó dolog, és ennek a hobbinak az alapja. De a harmónia ugyan ilyen fontos, a harmónia a realitás és az esztétika között. 

Nemzeti Makettverseny 2014

Idén ismét lesz Nemzeti Makettverseny. Várja már mindenki nagyon, lássuk hát, mire számíthatunk.

Megjelennek majd a vidék mindenféle lakói. Amolyan mezei makettezők, innen-onnan, asszonnyal, vagy nélküle, makettel, vagy nélküle, ésszel, vagy nélküle. Lesznek ott magányos lovagok; hol sörbe, hol egymásba kapaszkodó régi cimborák; masiniszták, kalauzok; smasszerok és pandúrok; a borély, az asztalos, a szatócs, a kocsis, a kisbíró, és a firkász is.

Persze itt lesznek a helyi bennszülöttek is. A magas törzsfőnökkel, akinek a lányát ismét minden morva menti ogre meg akarja majd boltolni. Lesz is boltolás, mert ha főnök lányát nem is, de pár plecsnit biztos kapnak a következő évi viszontlátás reményében.

Aztán jönnek a kákok. A vékony szemüveges vipera látványt és szerszámot biztosít a közönségnek. Ott lesz a nagyhangú köpőkobra is, és megmondja, hogy néz ki egy tank.

Jönnek a lófejűek, amolyan csendes szemlélőként. Megnézik, mi lett itt azóta. Persze 1-2 biztos nem bírja  ki, hogy ne indítson néhány makettet, hátha leesik pár plecsni idén is. A többi meg majd morog magában, még egy hónapig legalább.

Kihagyhatatlanok az ágyúsok, sárga security mellényben, páran a szűriben győzködve a többit, hogy a tesójuk makettje mennyivel jobb bármi másnál.

Ne feledjük a magyar légtér őrzőit se, veres macskával a vállukon. Ki tudja, vannak-e még, vagy már csak az utolsó géppár éri el a nyugati határszélen kijelölt légteret?

Biztos felbukkan majd a déli megyék armadájának néhány nyugdíjas kapitánya is, páran talán makettet is hoznak, csak, hogy véletlenül se maradjunk Sherman nélkül. És legalább 1 admirális a zsűri asztal mellett is megnézheti tán a maketteket. Bíbor felöltőjük messzire látszik, és a legtöbb ősz halántékú atyafi ismerősként köszönti őket.

És hogy nemzetközi legyen a mezőny, jönnek a vikingek, figurákkal, diorámákkal. Kifakított munkáikat könnyű felismerni. Ámul-bámul az ugar gyermeke, de igazából nem érti majd, hogy mit lát. Csak azt tudja, hogy ő ezt nem tudja.

Lesznek spanyolok, figurások, igazi nagyágyúk. A rajongás értük már-már vallási fanatizmusba csap át,  úgy, mint az ellenük érzett gyűlölet néhány éve. Vigyáznak majd rájuk, mert biza, ritka vendég a talján hobbit itt középföldén. Itt csak olyan átlagos hobbitok élnek, amolyan szőrös talpú, alacsony, kicsit gyáva, kicsit büdös fajták.

Igazi nagy látványosság lesz baszk föld hercegének fejtágító előadása. A hercegség helyi követének jóvoltából minden portékát láthatunk majd, és ha elég gyorsak vagyunk, talán néhány aranytallérért vehetünk is belőle. Lesznek ott ilyen-olyan csoda kencék, bűvös löttyök. Csak nehogy megigyátok!

De a legérdekesebb a jenki-spanyol, a szovjet ügynök, aki varázsporral tölti majd meg a termeket, és mindennapjainkat. Magányos farkas, kiért rajonganak a fiatal és a bölcsebb hobbitok egyaránt, kinek keze nyomát arany W-betűk jelzik, bár az nem egyértelmű, hogy ez az, ahogy magát nevezi, vagy amit iszik?

A világ hírös nagy vándorait kísérik majd kisebb vándorok is, igaz messzi tájakról jönnek majd ők is. Juharszirupos bajusszal, és ritka nagy orcával, vagy épp a keskeny szemmel a csendes ember, és lesz egy ifjú deáklegény az északi szomszédságból is.

Talán, ha nagy lesz arra a jólét éppen, akkor eljönnek a flamand mesterek is. Őket ritkán látni erre, messze van a hazájuk, és még a teuton vidékeken is át kell magukat verekedniük. Ez ritkán sikerül, hiszen a láger sör nekik is nagy kedvencük, és ha ilyennel kínálják útközben őket, előfordul, hogy idáig el sem jutnak. Meg kell hát becsülni őket.

Itt lesznek a kufárok, a félvér törpekirály kiveszi az egész alsó termet a vásárban. De lesz majd kurta szakállú szerszámos mester, mindenféle morvamenti - és polák ogre, meg persze a hazai szatócsok. Legtöbbjük ugyan azt hozza, mint tavaly, csak egy picit drágábban. De, ha jól figyelünk, kincsekre lelhetünk!

Így készüljünk hát, figyelemmel, türelemmel, jókedvvel, arannyal a tarsolyban, makettel a dobozban, és pálinkával a laposban! Happy Modeling!

MasterClass

Ennek a blognak nem titkolt célja a mainstream médiától való független véleményalkotás, és véleménynyilvánítás. Nos, ez persze 100%-ban nem valósulhat meg, hiszen a tömegmarketing csapból is folyó özöne óhatatlanul hatással van mindenkire, akit elér. Azonban nem mindig azt a hatást kelti, amit az adott cég, vagy személy vár.

Jómagam nem tartom magam mester makettezőnek, ennek ellenére általában elég határozott véleményem van a dolgokról, és ezt nem szoktam véka alá rejteni. Azonban senki sem tévedhetetlen, és bizony sokszor felül kell vizsgálnunk egy már kialakult álláspontot, mert változnak a dolgok, új infókat kapunk mi is, új tapasztalatokra teszünk szert. Írtunk már az AK-ról önmagában. Közöltünk interjú fordítást több felkapott makettezőről (Publikátorok), magáról Wilder-ről is, és nem is olyan régen megjelent pár vicces sor, ami az AK vs. AMMO esetet feszegette. A MIG prod. több termékét is megelégedéssel használtam, használom ma is. Ebből talán látszik, hogy nem vagyok ellene az agresszíven reklámozott dolgoknak, ha tényleg használhatóak. 

Ennek kapcsán Rick Lawler (akinek Mi-24-eséről már megjelent nálunk egy elemzés és régi barátja, elkötelezett üzlettársa MIG-nek már a MIG prod. óta) írása érdekes. Nem rég jelent meg egy BTR-80-asa (szerintem elég közepes színvonalon) az AMMO termékek prezentálása céljából. Az AMMO blogján egy elég szűkszavú és rövid tutorial található, de Rick saját blogján (Propaganda) hosszabb cikk is megjelent. Ebben találhatunk egy részt, ami a festékek minőségét illeti:

"The AK acrylic paints, however, have always (and continue) to suffer quality issues.  We were aware of the issues of clogging, splatter, poor mix…etc., during our time with AK. Miguel especially worked hard to rectify the issues – working with all involved to find a solution.  The problems, however, persisted without resolve."

Az AK akrilok mindig is (most is) minőségi problémáktól szenvednek. AK-s időnkből tudunk eltömődésről, köpködésről, silány keverésről, stb. Miguel különösen sokat dolgozott azon, hogy orvosolja a problémákat - mindenki bevonásával, hogy ráleljen a megoldásra. Ennek ellenére a problémák megoldás nélkül maradtak.

"The issues with the paints presented very real problems for modelers, and ourselves who used them in our work and demonstrations at seminars and club settings.  The paints were not reliable.  Our fear was that at a painting demo we would end in a cleaning session rather than a painting session.  I distinctly remember me and Iain talking about this and altering our seminar format at AMPS 2013 for this reason, electing to pre-paint our demonstration pieces in our rooms rather than show this step in front of the audience.  I hope that my comments are taken as intended; simply a description of our situation and our reality – nothing more."

A jelenségek nagyon is valóságos problémát okoztak a makettezőknek, és nekünk is, akik munkájuk vagy demonstrációk, előadások, klubozás közben használták őket. A festék nem volt megbízható. Attól féltünk, hogy egy bemutató végül (pisztoly) takarításba torkollik festés helyett. Tisztán emlékszem, amikor Ian (Hamilton) és én arról beszéltünk, hogy emiatt megváltoztatjuk az AMPS 2013-ra tervezett bemutatónk menetrendjét, és a bemutató darabok otthoni lefestése mellett döntöttünk, ahelyett, hogy ezt a nézők előtt tennénk meg. Remélem a megjegyzéseim az eredeti céljukat érik el, vázolják az akkori szituációt és valóságot, semmi több.

Nos, ez természetes is lenne egy új terméknél. Az lenne még természetes, hogy letesztelik, használható-e a termék, és aztán dobják piacra. Úgy tűnik ez elmaradt. Ne feledjük, mindeközben mi azt olvashattuk minden nap, hogy az AK festékek könnyen használhatóak, élethűek. stb. Ugyan ebben az írásában Rick így folytatja:

"This brings me back to the REALLY nice comment.  The AMMO acrylics are excellent."

Ezzel vissza is érkeztünk a VALÓBAN jó mondanivalóhoz. Az AMMO akrilok kiválóak.

Mindezek után talán nem csoda, ha kétkedünk egy kicsi. Csak egy kicsit…

Az AMMO termékekhez nem volt még szerencsém, de az AK egy-két weathering (nem a fent említett akrilok) termékét sikerült kipróbálnom. Nos, alapvetően úgy gondolom, megkönnyíthetik a makettező életét egy szintig. Sajnos a wash és a dust effect, amit próbáltam olyan minőségű volt, amivel nem tudtam elérni a kívánt (Humbrol enamel, vagy Rembrandt művészolaj) hatást. Szétesett, hol megült, hogy lejött a felületről, nehezen irányítható volt. 

Visszagondolva eddigi makettező pályafutásomra, volt olyan korszak, amikor egy ilyen termék sokat lendített volna a munkáim megjelenésén. Ezért úgy gondolom nem szabad elvetni ezeknek a termékeknek a használatát, de nem árt tisztába lenni vele, mire alkalmas egy adott wash, dust vagy streaking effect fantázianevű keverék.

Pontosan ezért ütötte meg a fülemet (vagyis a szememet) a Facebook-on olvasható 2 hirdetés:

Az egyik MIG Jimenez európai workshop-jait reklámozza. Ez önmagában nem túl érdekes,hacsak az nem, hogy Európa 6 legjobb makettező rendezvényeként vizionál egy szlovák falusi versenyt, két spanyol B kategóriást, és  a német heideni „kiállítást”. A listán talán Moson és a stockholmi C4, ami valóban elismert rendezvény. A lényeg, hogy szerepel a Moson Show is. Ezt is lehet tudni már egy ideje, és örülünk is neki nagyon!

Ám a hirdetés tetején egy másik félrevezető szöveg található. Paint master class by Mig Jimenez. Hát néhány dologban biztosak lehetünk. 

1: Mig Jimenez bizony master class. Ez teljesen egyértelmű. 

2: Az olvasott kritikák, barátok és ismerősök beszámolói alapján az AMMO termékek nagyon messze vannak a master class-tól. Számomra nagyjából ez is egyértelmű. 

Ebből pedig 2 dolog következik. 

MIG tart egy master class paint workshopot, de nem az AMMO termékekkel (erre kevés az esély),

vagy 

MIG tart egy alapszintű weatheringet bemutató workshopot, AMMO termékekkel (erre nagyobb az esély). 

Ez pedig újabb 2 dologra figyelmeztet minket:

1: Amit MIG mutatni fog, annál valószínűleg ezerszer jobbat tud otthon a műhelyében, és éppen ezért nem kell majd leszólni a bemutatóját, mivel ez egy termékbemutató lesz, nem továbbképzés. Ne várjunk tőle többet. 

2: Jó, ha tudjuk előre, hogy ha lépésről lépésre leutánozzuk a látottakat, a mi makettünk akkor sem lesz olyan szép, mint az igazi master class, mert azok nem így készülnek.

Egy másik plakát kapcsán eszembe jutott néhány gondolat a master classról. Mester makettezőnek nevezni valakit elég szubjektív dolog. Nem a magyarországi mesterlevelesekről beszélek. Hanem tényleg mester makettezőkről, akik világ szinten az élvonalat képviselik. 

Számomra a plakáton szereplő nevek között nincs ilyen (mondjuk, róluk a plakát sem állít ilyent). Számomra a mester makettezőt olyan emberek testesítik meg, mint Staff Snyers (Be), Volker Benbenek (D), Hugo Luyten (Be), Phil Stutcinskas (GB), Marijn van Gils (Be), Mario Eens (Be), Adam Wilder (USA), vagy MIG Jimenez (E). Nekem ez a mester szint, aminél nem láttam még magasabb szintűt. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy ezek közül többen is ott lesznek idén Mosonmagyaróváron. 

Az ördög a részletekben - repülő festés

A bohóckodás és a piaci elemzések után jöjjön ismét egy szakmai tárgyú bejegyzés. Daniel Zamarbide "Phantom" neve talán ismerősen csenghet sokaknak. A spanyol repülő makettezés egyik erőssége sok szép munkát letett már az asztalra. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni újabb és újabb munkáit, mert elleshetünk tőle jó ötleteket, esetleg hasznos technikai megoldásokat.

Nemrég láttam tőle egy 1/32-es Tempestet, aminek nagyon megtetszett a festése. Ezt elemezném egy kicsit. Igazából Daniel készített egy 1/48-as Spitre egy step by step anyagot, amin látható, hogyan éri el a végeredményt. De először lássuk azt a bizonyos Tempestet:

A makettről nem ejtenék szót, az elemzés fókusza a festés. Első látásra nem tűnik bonyolultnak a dolog. Kétszínű terepminta, a szokásos RAF rejtőszínekkel (Dark Green/Ocean Grey). De mégis mitől néz ki ilyen jól? Nos a válasz egy sok-sok, egymásra épülő lépésekből álló folyamat. Hál' Istennek Daniel végigfotózta ezt, egy másik maketten. Ez a már említett, egyel kisebb (1/48) Spit. Nem emelek ki minden lépést, csak a lényeget, a teljes anyag megtalálható az Escala Espanola fórumán.

Itt látszik, hogy a szárnytő fémes alapját festette meg elsőnek, amit folyékony maszkolóval takart ki. Ennél szerintem sokkal szebben lehet ecsettel a maszkolót festeni. Nekem legalábbis sikerült.

Az alap színek. Eddig nem nagy kaland.

Itt már van egy kis élet a felületben. Ha megnézzük, látszik egy enyhe árnyékolás a panelvonalak mentén, és a szokásos világosítás a panelek közepén. Tehát már 3 árnyalat van mindkét színből. Alakul a dolog.

Itt látszik a maszkolás eredménye. Daniel utólag ezüst ceruzával finomítja a mintát. Én magam nem szeretem ezt az eszközt, inkább ecsethez nyúlnék, de neki elég meggyőző végeredményt sikerült produkálni.

Itt tartunk tehát most. Sokan most matricát ragadnának, aztán mehet is a vitrinbe. Pedig most jön a finomságok, az apróságok.

Nyilakkal jelölve láthatjuk az apró világos kopásokat. A helyük, alakjuk, mennyiségük lehet vita tárgya, de itt most a technika a lényeg. A festés egyik fontos eleme a kontraszt. Az élethűség határain belül szemünknek tetszetős eredményt érhetünk el a megfelelő súllyal használt kontraszttal. Mit is látunk itt? Az alap színt a panelvonalak mellett egy sötétebb árnyalattal árnyékolta. Ez nem valódi árnyék, csupán annak az optikai csalódásnak a felerősítése, hogy nagy egybefüggő felületek széleit sötétebbnek látjuk, mint a közepét. Ez természetes. Nyilván egy maketten ezt fel kell erősíteni, hiszen a felület 48-szor kisebb, a fény és a szemünk viszont ugyan az. Ebbe a sötétebb sávba kerül megfestésre a világosabb kopás, így érjük el a kontrasztot. A mérték persze nagyon fontos. Sokszor alig kell világosabb szín, mint az alap, mert az árnyékolás eleve sötétebb alapot ad. Nem árt gyakorolni, kísérletezni. Véleményem szerint ez a nagyobb 1/32-es gépen jobban sikerült a spanyol kollégának.

Befolyatás után. Látható, hogy ehhez külön lelakkozta a gépet, amit megint csak nem tartok szükségesnek. Jó minőségű művészolajjal gond nélkül be lehet folyatni a matt felületet is, bár kétség kívül gyorsabb a fényes felületet átpamacsolni, és visszatörölni. A felület itt még fényes.

És a kész gép. Már matt. A sárgás foltokat én nem raktam volna oda, ez a kosz, por nem illik a képbe, de hát ízlések és pofonok...

A felület cizelálására vannak még módszerek, ilyen-olyan foltozások, sózás, vagy az egy adott irányból való világosítás (nem a közepét világosítjuk a panelnek, hanem például elölről hátrafelé). Nekem hiányzik a szegecselés, ami a Tempesten megoldja a felület részletességének problémáját.

A Tempesten láthatunk más apróságokat is. Néhány helyen, főleg a fegyverek nyitható fedeleinél látni szórópisztollyal fújt sötét koszolást. Ekkora mértben ezt már bőven lehet fújni. Ez ugye a minden bevetés előtt/után kinyitott fedél rögzítésének kenéséből eredő koszolódás, ami alapvetően sötét. Egy másik kis fogás a szárny dudorainak festése, ahol elölről hátrafelé sötétedik. Ezt a fogást lehet alkalmazni a paneleknél is, kisebb méretben igen látványos lehet. A panelek közepének világosításával is lehet játszani. A Tempesten ez inkább por, világos barnás árnyalat, ami főleg a szürke részen zavaró nekem, de a zöld részen nagyon jól néz ki, hogy erősebb a világosítás a személyzet által lejárkált részeken.
Aki kíváncsi hasonló finomságokra, annak ajánlom az Escala Espanola fórumát, mert sok érdekes és szép makettet láthatunk a spanyol makettezőktől.

És végül csak érdekesség képen az angol ADH Publishing egyik legutóbbi kiadványa a Tamiya szintén 1/32-es Corsair-jéről. Én magam értetlenül állok, látva az olyan maketteteket, mint amiről a bejegyzés szólt, hogyan lehet eladni egy ilyen kiadványt ezzel a makettel. De hát úgy tűnik itt is ízlések és pofonok...