Öt év után

 A könyv

Öt év után újra maketthez nyúltam. Jó, pár utógörgő összeragasztását még nem nevezném makettezésnek, de akkor is, na. Előpakoltam a szekrény mélyéről, az azóta két költözést is átvészelt felszerelést, a 48-as Tamiya Pz. III valahogy nem akart összerakódni a dobozban, úgy volt, ahogy anno hagytam. Kicsit bütyköltem rajta. Mindezt egy könyvnek köszönhetem. Kedvesemtől karácsonyra (némi iránymutatás mellett) David Render Tankcsaták a nyugati fronton c. könyvét kaptam. A Számvéber stílusú hadijelentés és statisztikai szemelvény könyvek után, amikor már fejből fújod az adott hadszíntér fontosabb hadműveleteit, a részvevő alakulatokat, és egy képrészletből is kiszúrod a hadosztályjelzéseket az oldalpáncélon, jól esik egy kicsit lightosabb, életszagú, útikönyv szerű visszaemlékezést is olvasni. Esetemben a kettő között eltelt 5 év, ami sikerült megtöltenem airsoftozással, némi X-Box-szal és egy kis kalandozással az EDC világába, főleg bicska fronton. Mindezt távol a makettezéstől. Annyi év, szervezés, utazás után kiégtem. Nagy szavak ezek, és így elolvasva nevetségesnek is hat, de ez az igazság. Nem kötött le. Most sem igazán, inkább nosztalgiázom. De ez a könyv, ez kicsit visszabillentett a régi vágányra. Mindenkinek ajánlom. Olvasmányos, érdekes, néha drámai, néha mulatságos. Kimondottan jól sikerült a magyar fordítás (kivéve, hogy a ranger szót erdőkerülőre sikerült adaptálni, de hát ezt nyeljük le). A műfalyhoz képest meglepően pontos, és történelmileg is rendben van. Tényleg élmény végigolvasni.

Hosszú szünet, várakozások

Úgy gondoltam 5 év kihagyás olyan sok, hogy a hobbi elment mellettem. Visszagondolva, hogy amikor még tényleg benne voltam a sűrűjében mi minden történt 5 év alatt. Milyen fejlesztések jöttek. Milyen új technikák. Minden évben volt 4-5 olyan munka a nemzetközi porondon, ami újabbés újabb magasságokba emelte azt a bizonyos lécet. Azén fókuszom a harcjárműveken volt régóta, de azért követtem a repülősöket is. Kis késéssel, de ugyan ezek a tendenciák voltak megfigyelhetők. 5 év után arra számítottam, hogy úgy járok, mint az én időm öregjei. Az az értékrendszer, amiben hittem eltűnt már, új arcok, új szintet hoztak, új szemléletet, új stílust. Arra számítottam, hogy elölről kell kezdenem a tanulást, fel kell vennem a fonalat, mert ahol leraktam, az már nincs többé. És itt felmerült, hogy akarom-e elölről kezdeni? Vagy megmaradok annál, amiben én szocializálódtam, amibe én bele nőttem, huszonévesen, lelkesen, tudásra éhesen. És hagyom az új hullámokat az újaknak, maximum érdeklődve, figyelve őket.

Ehhez képest…

… minden úgy van, ahogy itt hagytam. Mint Pripjaty az evakuálás óta. 5 év múlva visszajövök, és ugyan azok az arcok fogadnak, ugyan azok a munkák, ugyan az a szint. Ami változott, hogy az átlag ugrott egy szintet, a weathering már alap elvárássá nőtte ki magát. A top színvonala semmit nem változott. Nincsenek új technikák, új látásmód, új stílus, új megoldások. 5 év alatt nem a makettezők fejlődtek, hanem a makettező ipar. Tökéletesítették a MiG féle alapanyag gyártást. Festékek, kencék, sarak, vizek, olajok, bla bla. 

Emlékszem még azokra az időkre, amikor a brand nagyköveteknek megvásárolt jó nevű makettezők tolták a Tamiyával festett cuccaik mellé az Ammos tubusokkal teletömött work in progress képeket. Aztán valahogy mindig kiderült, hogy ja, hát igazából azt Tamiyával festettem. Néha saját maguk vallották be a commentek között. De ma már nem látom ezt. Persze vannak ilyen őskövületek, mint én, akik még mindig a bevált biztonságos dolgokhoz nyúlnak, mint a Tamiya flatt acryl, meg a Vallejo Buff. De ma már általánosságban látni, hogy lehet ezekkel az Ammo és hasonló cuccokkal dolgozni. Már egyre kevésbé a termék minőségével van a baj. Aki 5 évvel ezelőtt ízléses makettet tudott csinálni, az ma is. Tamiya, vagy Ammo, mindegy. De ők a márka szempontjából maximum reklám felületnek jók. A nagy „tömegek” (na, leírva ez is LOL), a felhasználók, akikből megél a cég, ők továbbra is abban a Pepsi álomban élnek, hogy ha ezt iszom (kenem fel a makettre), akkor én is Britney Spears (Kristof Pulinckx) leszek. Aztán jön az élet szomorú valósága (zsűri), és úgy vág pofán, ahogy azt illik. Az nagymama és nagynéni kedves dicséreteit (Facebook likeok) úgy fújja le rólad a valóság szele, mint atomvillanás Hirosimát. És akkor jön a szokásos hiszti. De már ez is olyan mindennapos, hogy senkit nem érdekel. Mert ez már a Facebook világa.

Tamiya Modell Magazine-tól a Facebook-ig.

Ha számba akarom venni, hogy hogyan jutottunk el a Facebook világig, azzal kell szembesülnöm, hogy én kb. a felénél szálltam be. Gyerek voltam még, amikor a magazinok jelentették a makettes sajtó gerincét. Minden hobbinál megfigyelhető hogy kialakul egy valamilyen fajta sajtó, szakirodalom, tudás és hír megosztási platform körülötte. Horgász magazin is van, autós magazinok is vannak, és volt idő, amikor voltak makettező magazinok. Itthon ennek úttörője a Modell és Makett, valamint a Pro Modell volt. Mindkettő megszűnt már. Ezeknek a platformoknak volt egyfajta zárt jellegük. Volt egy szerkesztő, vagy egy szerkesztő csapa, akik az újságot (sokszor társadalmi munkában) összerakták. Ők voltak az a szűrő, ami a minőségi szintet mind technikai, mind tartalmi szempontból biztosította. És egyben ők voltak a gátjai annak, hogy új arcok felkerüljenek a térképre. Persze igyekeztek, nyilván, de ha valakiről úgy gondolták nem való az újságba… az nem került be. És ez egy természetes dolog, nincs ezzel semmi baj, de a közönség igénye és technika túllépett ezen.

Következett a fórumok arany kora. Ebben a korszakban kapcsolódtam én bele a fő sodorba, és volt szerencsém üzemeltetni, moderálni, sokat írni és olvasni is fórumokba. Néhányan ma is visszasírják ezeket az időket, hiszen visszakereshetően, és többé kevésbé jól rendszerezve lehetett a tartalmat megjeleníteni. Egy bizonyos számú felhasználóval már napi szinten volt újdonság. Az azonos témák összehozták az azonos érdeklődésű embereket. Persze itt is volt egy szűrő. Moderátorként az ember képes volt szabályozni, kinek mekkora teret enged. Persze ma már szánalmasnak tűnik az az erőlködés és agyalás, amit akkor én és barátaim műveltünk, és sok mindent másképp csinálnék. De ez is a tanulási folyamat volt, felhasználói és üzemeltető szempontból is. Mégis azt gondolom egy-egy fórum tudott olyan közösséget teremteni, ami aztán maradandónak bizonyult a közös értékrend és érdeklődési kör miatt.

ez a kezdőlap 15 éve nem változott

A fórumoknak leáldozott, a Facebook ledarálta, mint nagyanyám a sertéscombot. Ma már a fórumok napi 1-2 új bejegyzése nem elég. Az információ éhség ennél sokkal nagyobb. Persze ingyen ebéd nincs. A gyorsan pörgő, tartalomgyáros csoportokhoz sok ember kell, és a humán interfész természetszerűen nem tud, és igazából nem is akar lépést tartani ezzel. Ergo nincs szűrő, nincs szerkesztő, moderátor. A minőségi indikátor feladata a felhasználókra hárul. És ez magában rejt bizonyos veszélyeket. Megint csak természetes dolog, hogy ami nekünk tetszik, arra like-ot nyomunk, esetleg commentben is megdicsérjük. Amit én 10 évvel ezelőtt megdicsértem, ahhoz 5 évvel ezelőtt hozzá sem szóltam, mert nem tudtam, hol kezdjem, és igazából nem akartam elvenni a készítő kedvét az egésztől. Ezen az úton a legtöbben végi mentünk, vagy éppen most megyünk. Az FB csoportokban a kritika, az építő kritika, a segítő hozzászólás, mint olyan kiveszett. Ha valaki veszi is bátorságot, fáradtságot, és jó szándékkal megfogalmaz valami kritikát, a trollhadsereg, vagy éppen a lelkes, de alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkező tárak hamar beledöngölik az üzenőfal legaljába. Van tartalom, dögivel, de durván vegyes. Aki valamiféle magasbab színvonalra vágyik, annak korlátozottak a lehetőségei. Valójában ugyan azokat az arcokat lehet követni, akiknek a topicjait a fórumokban is olvastuk. Ők sem jelennek meg kevesebb tartalommal ma, mint 5 évvel ezelőtt, de ez a mennyiség a Facebook dömping sűrűjében egészen egyszerűen kevésnek tűnik. Es ez talán még értékesebbé teszi ezeket a postokat. Ebben az egész jelenségben nyilván valóan nem kis szerepet játszik az, hogy a Facebook csoportokat elsősorban a különböző marketing modul gyártók drive-olják. Ammo, és hasonlók. Ez valamennyire a Facebook működési profiljából is adódik, illetve abból, hogy ezek a marketing gépezetek képesek sok embert elérni, fizetett alkalmazottakkal tartalmat szolgáltatni, moderálni, üzemeltetni. Ezt a tempót hobbiból, szabadidőben végezni már nem lehet, lassú. Az, hogy én munka után ránézek a csoportra minden nap, már nem elég. Márpedig ez egy hobbi, mindenkinek megvan mellette a saját élete. Ezzel együtt kell élnünk.

Akkor most visszatérjek?

Összességében még mindig nem köt le. Nincs már meg az a rajongás, ami anno. Aztán lehet, hogy mégis. Abban biztos vagyok, hogy ha vége is lesz ennek a COVID-19 őrületnek, nem hiszem, hogy versenyekre fogok nevezni. Őszintén szólva, ámulva állok a technológiai fejlődés előtt. Új gyártók, új kittek. A témák maradtak, egy Párducot még mindig bárhol bármikor el lehet adni. De a színvonal a gyártástechnológiában hatalmasat ugrott. Igazából a kihívást ma már az jelenti, hogy az adott kitből ki tudd hozni azt a részletességet, és minőséget, amit egy-egy gyártó produkál. Már nem feljavítani kell, hanem nem szabad elrontani a makettet. Kis túlzással.

Nem vettem még új makettet. Lehet nem is fogok. Persze, de. Ha kicsit jobban beszippant, úgyis fogok. Most a könyvélménytől fűtve még csiszolom egy kicsit a futógörgőket. Ki tudja, lehet még a kompresszort is rendbe rakom, és lefestem. Meglátjuk.

Pandémia, bezártság és a digitális tér korlátai

Megszűnő rendezvények, korlátozások, személyes szabadság és a közösségi terek leépülése jellemezte sajnos az utóbbi évet. 2020-at már most elkönyvelhetjük a covid-19 évének és még korántsem látni erős fényt az alagút végén. Versenybeszámolók egy ideig aligha fognak majd napvilágot látni, de ugyanúgy a szakmai vásárok termékbemutatói is csak pár rövid sajtóhírre zsugorodtak. Nürnberg, Shizuoka szerencsés esetben kapnak majd egy virtuális színtelen, szagtalan prezentációt. Paradox módon, amennyit elvett a vírus a megszokott életünkből, olyan sokat adott a makettezésnek. A hírek szerint egyre többen kezdtek el újra a hobbival foglakozni, hogy kitöltsék az otthon töltött hónapok monoton bezártságát. Tamiya nem győz gyártani, fogynak a rég elfeledett, még a 80-as években tervezett kittek is, a webshopok pedig újabbnál újabb rekordokat döntenek, bezár a maradék offline bolt, meg azok is, akik nem bírták a tempót, mint pl. az amerikai Squadron.

A kialakult helyzet

Teljesen új a helyzet, egy kényelmes, szabad, globális jólétben szocializálódott társadalom a média és a korlátozások hatására a 4 fal közé szorul, részben fizikailag, részben mentálisan. Kicsit beleélhetjük magunkat a rácsok mögött tartott állatok világába, van némi kifutó az állatkerten, ahol leadod a napi kötelező produkciódat, táplálkozol, majd visszavonulsz a ketrecbe, ennyi a világ. Belegondolva nem is csodálkozik, az ember miért nem szaporodnak ezek a teremtmények. Persze vannak, akik próbálkoznak, átugorják a kerítést, majd rájönnek, hogy nem mindig van benne áram, de akad olyan is aki megnyalja a villanypásztort aztán futva vonul vissza a ketrecbe, nem is volt olyan jó ötlet a szabadságra vágyni, tényleg volt áram a kerítésben…

A média szokásához híven kétfajta kommunikációval igyekszik bent tartani az embereket, az egyik oldalon egy új, technológiailag magasabb fokot képviselő home-office laptop telekonferencia mennyországot igyekszik felvázolni, ahol eljött a produktivitás és emberi szabadság legújabb dimenziója, ahonnan igazából nem is lesz érdemes visszatérni a megszokott kerékvágásba a jövőben sem. Persze vannak emberek, akiknek bejön majd ez a stílusú munkavégzés, a többségnek viszont valószínűleg nem. A másik narratíva pedig a félelem, otthon kell maradnod, vagy a betegség saját testedre gyakorolt rémképe lesz a motiváció, vagy pedig a környezeted, főleg a szüleid, nagyszüleid veszélyeztetése fog otthon maradásra, vagy legalábbis a látogatásuk korlátozására ösztökélni. A mentális egészség mutatói az elhúzódó korlátozások, fokozódó médianyomás és a gazdasági leépülés végett a legtöbb helyen új negatív rekordokat döntenek. Egy egészséges ember számára sokszor elképzelhetetlen mit élhetnek meg páran legbelül, de úgy ahogy egyre többen találkozunk a vírus közvetlen hatásaival, úgy egyre nyilvánvalóbbak a közvetett hatásai. A vírustól való paranoiás félelem, de ugyanúgy a másik szélsőség, a vírus teljes tagadása a megjelenési formái a leépülő kollektív pszichének. Sokan láthatóan a nyugtatóik, a facebook üzenő faluk, vagy ezoterikus összeesküvés elméletek foglyai lettek a 4 fal között. Számomra is már nyilvánvalóvá vált, hogy akár egy beszélgetés is problémássá válhat bizonyos esetben, és itt tényleg valamiféle orvosi segítség lehet indokolt. A korlátok láthatóak, végtelenségig nem lehet 4 fal között bezárva élni, a digitális átalakulás sem kimeríthetetlen forrása a szebb jövőnek, vagy egy alternatív, reális élettér.

Makketezés mint  terápia a józan ész megőrzésére

Itt jön nagyon is képbe a makettezés, mint egy kikapcsolódás, ahol elcsitul a világ zaja, nem érdekel semmi, a fő kérdések, hol van a B keret, miért keverte össze a gyártó a C16-os alkatrészt, amúgy is hová repült a szőnyegen??? Hirtelen van idő befejezni vagy elkezdeni rég elfelejtetett projekteket, sok minőségi idő jelenik meg a munkaasztalon, az ember magára figyelhet és elveszhet a munkában. Nincs veszély, nem kell virtuális virológiai problémákra választ adni, állandóan rettegni. Triviálisnak tűnik, de sok embernek segíthet egy hobbi, friss levegővétel és szünet a napi fokozódó vírushelyzettől, az X-edik hullám híreitől, új mutánsoktól, 4 fal bezártságától és a szociális interakciók hiányától. Elszakadás a képernyőtől, a mobil maradhat néha a sarokban a töltőn.

Régi reflexek nem engednek

A technológia új lehetőségeket kínál, de az ember nem változik. Ugyanúgy látom kicsapódni a virtuális térben a régi reflexeket, egy fokozott formában. Minek letenni a mobilt, ha fényképezgethetek vele éjjel nappal, kell az a feed, kell a sok villogó kép, görcsösen nézegetem, nyomom a like-okat, gyorsan megosztom a tartalmamat, amit 3 perc alatt tákoltam össze, és várom a csodát, ez az én kapaszkodóm az életben. Ez maradt, ennyi a tér ahol kiélhetem magamat, ideges tömegek becsatornázva az üzenő falakra. Létezésem és önértékelésem két fő pontja a fogyasztás és a like-ok vadászata. Nincs itt időben a megrendelt áru az online shopból, amit egész nap böngészhetek, kiakadok, nem kaptam elég pozitív kommentet, összeomlok. Idegenekkel veszekszem lényegtelen dolgokon –ezek a szokásos online zsákutcáink körei.

A Covid utáni makettezés

Már persze ha lesz ilyen… mire számíthatunk? Bizonyára túlterített verseny asztalokra, mivel a mélyben - ami nem mindig látható azonnal - ezek a munkák készülnek, tömegével, és előbb utóbb megjelennek. Sokan viszont majd távoznak az új, régi-új hobbijukból, aki marad, abban pedig erősen megjelenik majd a vágy a közösségre, az utazásra, a mások munkáinak élőben való megtapasztalására.

Barbárok a kapuk előtt, Euromilitaire hanyatlása és bukása

Ezúttal kicsit visszatekintünk a távoli és közelmúltba. A nosztalgiázást kétélű fegyvernek tartom, mivel csapdát rejt magában, egy világot ahol a múltban minden jó volt, a jelen, illetve jövő pedig reménytelen, tehát az igyekezet hiábavaló. Sokszor két mantra között találom magam, az állandó fejlődésbe vetett hit, vagy a passzivitásba fulladt nosztalgia világa között. A valóság, pedig mint egy szinusz görbe, gyakran váltakozózó.

A feledésbe merülő múlt

Elérkeztünk egy olyan időszakba, ahol úgy érzem az Euromilitaire mint fogalom megszűnt. Ahogy a Military Modelling csődje után eltűnt a rendezvény weboldala a sokéves képes archívummal együtt úgy fakul ki lassan az emlékezetből ez az ikonikus verseny, ami a 2000-es, 2010-es évek meghatározó fóruma volt a hobbinknak.  A versennyel bővebben egy másik blog bejegyzésben kívánok foglalkozni.

A folkestoni rendezvény hanyatlásáról sokszor a római történelem egy részlete jut eszembe:

A Kelet-Európában élő vizigótok 375 táján kaptak bebocsátást a Római Birodalomba, miután a sztyeppén előrenyomuló hunok elérték szállásterületeiket. A vizigótok beilleszkedése a már hanyatló birodalomba nem volt sikeres ezért hamarosan Róma ellen fordultak és meg is ostromolták a várost. 410. augusztus 24-én a sikeres ostrom után barbár hódítók özönlötték el Róma utcáit, akik azonnal megkezdték a fosztogatást, feltörték a császárok sírjait, kifosztották a templomokat és mérhetetlen zsákmányt szereztek. 

Ez a gondolat először 2015-ben fogalmazódott meg bennem, látván az akkori eredményeket, ahol az eddig meghatározó diorámák és vignetták között egy rozsdás hordót lett a győztes.  Itt már világossá vált, hogy a külső és belső leépülése a rendezvénynek teljes. A dalnak vége van.

Egy rendszer, társadalom vagy kultúra mindig ki van téve a környezeti hatásoknak, de létezik egy belső integritása, ez különbözteti meg a körülötte lévő közegtől. A kultúra erejét a külső elemek sikeres beolvasztása jellemzi, ahol mindkét fél gazdagítja a másikat. Minden rendszer egy idő után eléri teljesítménye csúcsát és hanyatlásnak indul, amennyiben nem képes megújulni. A makettezésre is, mint kultúrára tekintek és az Euromilitaire esetében is látok bizonyos kulturális dinamikát. A rendezvény pont egy sikeres befogadás története, ahol egy vidéki angol figurás versenyből egy fogalom lett. Ötvözte a különböző ágak megközelítését bizonyos kereteken belül, képes volt kiválasztani a legjobbat és ez által innoválni a hobbit. Különböző stílusok és iskolák vetélkedésének színhelye lett, ami jelentős fejlődést eredményezett. Viszont a 2010-es évek közepére úgy tűnt kifáradt ez a motor, valahogy mégsem volt annyira erős, hogy integrálni tudja az új generációkat.

Douglas Lee munkája 1999-ből, End of an Era, ami a címmel ellentétben egy új időszakot kezdetét jelentette a harcjármű makettezésben.

Végjáték

A verseny beadta a derekát, a barbároknak kincsekkel kell fizetni, de azok úgyis feldúlják a várost, nincs menekvés. A hordóra adott arany érem nyilvánvalóvá tett két dolgot: 

A belső erózió - a rendezvény lényege egy esztétikai precedens demonstrációja volt, nem igyekezett minden áron mindenkit kielégíteni, ki tudta választani a minőséget és értékelni tudta azt. Sosem volt a legnépszerűbb verseny, de 2015-re annyira leépülhetett a zsűri és a szervezés belső integritása, hogy képesek voltak egy ilyen döntést meghozni, ami egy szomorú üzenet volt a külvilágnak. A helyzet tragédiája, hogy még a zsűrizésben résztvevő és díjazott résztvevők is a leépülésről beszélnek.  Nyilván ők valamiféle áldozatai a folyamatoknak, de leginkább saját ürességüknek, és a gyenge vezetésnek, aki ilyen alakokkal töltötte fel a kulisszákat. Egy későbbi facebook kirohanás szerint túlságosan belterjes lett a rendezvény, csak bizonyos nevek ismétlődtek. Lehet ebben is valami, de én azt is láttam, hogy képesek voltak személytől függetlenül értékelni munkákat, nem volt gond egy olyan kívülállónak Best of Show-t adni, mint Douglas Lee, vagy teljesen ismeretlen lengyel makettezőknek aranyakat osztani, akik sosem lettek a hobbi ünnepeltjei. 

A külső erózió – a környezet nem volt képes teljesen átvenni az elmúlt 10 év vívmányait, lehet a belső szerkezetet okolni, de az igazság az, hogy sok esetben a jelenlegi munkák színvonala nem éri el a tíz éves csúcsteljesítményekét.  Sok kategória teljesen elnéptelenedett, mennyiség és a minőség is zuhanásnak indult. Elnézve a mezőnyt, az elmúlt tíz év vívmányai feledésbe merültek. Arányok, kontraszt, kivitelezés, ízlés, stílus, minőség. Ezeket a fogalmakat nem használjuk, felváltották őket a nagyon „objektív” és „igazságos“ „rendszerek“, technikák és termékek, egyéni hivatkozások a „buli” nagyságára, a helyi kocsma alkohol felhozatalára és az éttermek ár színvonalára. A díjazás szintjén pedig lehetőleg már a részvétel is jutalmazva legyen.

Építkezés egy régi világ romjain

A keletkezett vákuumot több rendezvény igyekszik kihasználni. Nyugaton az SMC - ami nagyon hasonló szerkezetű, mint az Euromilitaire - illetve több figurára szakosodott verseny, keleten pedig a Mosonshow. Az SMC dominanciáját jelzi, hogy az újraélesztett folkestoni Euro Miniature Expo rendezését jövő tavaszra módosították pont Eindhoven végett. Az új világ sikeres rendezvényei sokkal komplexebb szervezetek, maga a verseny rész csak egy faktor a sok közül. Szükséges a masszív online marketing, a minőségi kísérőprogramok, óriási börze. A jelenlegi közegben ezeknek a rendezvényeknek elég nehéz lesz olyan maradandót alkotniuk, mint hajdanán az Euromilitaire, félek minden erőfeszítésük mögött még mindig a betörő barbárok állandó ezüsttel történő lekenyerezése a siker titka. Lehet idővel sikerül ezeket az erőket mederbe terelni és felnőni a dicső elődhöz.

Joy of missing out

Létezik az angolban egy jó kifejezés, ami megragadja korunk szellemét, a FOMO.

„Fear of Missing Out”, jelentése átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk.  Korunk embere egyre növekvő információhalmazzal kénytelen szembesülni, mivel a jelenlegi technológiai környezet lehetővé teszi a tartalom gyors és olcsó előállítását és terjesztését, nem csak az online térben. A helyzetet bonyolítja az emberi kapcsolatok, interakciók fokozatos migrációja az online közösségi terekbe. 

A „valahova tartozás” elmélete alapján az ember alapvető szükséglete, hogy támogató és pozitív emberi kapcsolatokat tudjon kialakítani, fenntartani. A közösség, annak működése nagyon is reális, de egyben problémás is. Nincsen ez máshogyan a makettező közösséggel sem, aminek problémáit a virtualizáció esetleg csak fokozhatja.

JOMO,  joy of missing out, azaz az öröm, hogy kimaradunk. Az előzőleg megtapasztalt élményekkel valamilyen szinten újra találkozunk, de maga a kimaradás az, ami az öröm forrása.

Online terek paradoxonjai

A jelenleg domináns Facebook, de más platformok is váratlan paradoxonokkal szembesítik a felhasználót. Látszólag korlátlan mennyiségű tartalom keletkezik, de szerkezetileg súlyos rendetlenség uralkodik mindenhol. Egy olyan hely, ahol a föld nem a nap körül kering, lehet akár lapos, de egy biztos az, univerzum az üzenő falak körül bontakozik ki, az egyéni egók szereplésvágya pedig kielégülhet. Ezen platformok hierarchikus bontását valószínűleg a háttérben dolgozó adattudósok láthatják át, de onnan pár felhasználó tapasztalatai mérhetetlen statisztikai eltérésként jelennek meg. Egy hely ahol mindenki sztár lehet, de mégis mindenki egy lényegtelen statisztikai eltérés.

 Nyilván nincs központi autoritás (mindenre), ami előny is lehet, de gondokat okoz a minőség meghatározásainál. Korunk minőség definíciója is általában valamilyen formában a tömegből indul ki. A helyes, jó, követendő a sikeres valamilyen függvényévé válik a tömegnek. Eladható vagy éppen vágyakozásuk tárgyát képezi, még ha elérhetetlen is. Ez a definíció minden esetben kiterjeszthető az egyénre? Biztosan nem.

De miről maradok le pontosan? A lemaradás lehetetlenségéről

Egy idő után az információbombázás immunissá teszi az embert, a kívánt reakció elmarad, vagy akár az ellenkezője alakul ki. A probléma, hogy a globális üzenő falakról nem lehet lemaradni. A többmilliárd felhasználó az emberi felfogáson túl képes minden másodpercben tartalmat előállítani, az ember meg nem valami adatrögzítő automata. Nincs megállás, nincs pihenés, mint egy műtrágyázott haszonnövény, egy betanított szobakutya, aki nyomja a like-ot csurgó nyállal az új tartalmakra, mint Pavlov kutyája a kísérletében.

Kérdés, hogy le lehetett-e egyáltalán maradni az utóbbi 10év Facebook forradalmáról. Amit veszthettünk azok a kihalt vagy tönkremenő egyéb online felületek ahol rendezett minőségi tartalom is közösség jött össze adott esetben. Amiről talál le lehetett maradni az nyilván a növekvő Facebook részvények árfolyama, de ez talán már közgazdasági kategória, viszont legalább részben mérhető.

Egy ilyen, percről percre történő világ támogatóan hat e makettezésre? Szerintem nem. A folyamat teljesen más. Az egyén először leszűri a körülötte lévő világból a számára releváns információkat, rengeteg alkotói óra után pedig elkészül a munka, ami egy folyamat teljes befejezését jelöl.  Ez a jelenlegi online tér ellentéte, ahol minden állandóan változik, semmi nincs befejezve, struktúra nélküli áramlás semmiből semmibe.

Lepárlás 

A zűrzavarban két réteg kezd kialakulni, a teljes zavarodottak, akik a tanácsért esedezést váltogatják a versenysikereikkel, sikertelenségeikkel, végtelen kommentfalaikkal. A kezdők, a tabula rasa emberek, akik várják, hogy a beáramló tartalom egyszer csak összeáll valami nemesebbé, létrejön a struktúra, mennyiségből hirtelen minőség lesz. Bár a legtöbb esetben a lepárlás elmarad, a munkák véletlenszerű tartalmak tükröződései csupán, nincs egyéni definíció, nem jut erre idő. Két poszt között gyorsan kell dolgozni, nincs idő, a világ zajlik, az ember tehetetlen, a legbiztosabb, amit tehetek a látottak utánzása és újraposztolása.  

A másik réteg pedig a számokat kezeli, nekik ez a világ főleg egy marketing felület, a nagy kérdések a feliratkozók számai, a potenciális közönség, a konverziós ráta a webshopon, amik végül is a megélhetésük szintjét biztosítják. Pragmatikus üzletemberek ők, így vagy úgy beadják a derekukat a számoknak, ami egyszer egy jópofa hobbinak indult, ma már a megélhetési napi rutin munka. A lepárlás a profitban nyilvánul meg, a többi melléktermék megy a komposztra. Ez nem művészet, nem szórakozás, nem hobbi - ez piac, fogyasztókkal, ahol profitot realizálok, amiből majd más szórakozást fedezek.

A két véglet mindnyájunkban megvan, de a technológiai felület még jobban felerősíti és láthatóvá teszi ezeket a mintákat.

A végeredmény egy óriási komposzttelep, ami egy részből hasznos, mivel egy ekkora komposzttelep táptalajául szolgálhat esetleg más növényzetnek. Jelen esetben inkább úgy tűnik ezen a telepen még nem nőtt ki semmilyen magasabb növény, pár kezdemény van, de azokat inkább a körülöttünk lévő erdőkből fújt ide a szél.

A kimaradás öröme

A nemrég megtartott brit királyi esküvő kapcsán felmerült bennem a kérdés:  Honnan jön a  késztetés egy ilyen idejemúlt díszlet fenntartására, amit a királyi család testesít meg. Valószínűleg egy álom, amiért rajonganak, egy olyan életről, amire sokan vágynak még ma is. Szimbólumok egy letűnt korból, amiben az emberek nyugodtak, képesek kimérten viselkedni, van ízlésük, elegánsan öltözködnek, környezetük pedig rendezett. Szerves részei a társadalomnak, de abból az életből, ami a többségnek jut, így vagy úgy kimaradnak. Lehet anyagilag egy ilyesfajta kimaradás nem reális, de mentálisan mindenképp bárki képes magát kicsit függetleníteni a külső folyamatoktól. Két lépés hátra a világ zajától, a közélettől, az online felületektől, valahogyan most ez jelenti nekem a makettezés. 

20 éves a Nemzeti Makettverseny

Szégyen, és gyalázat, hogy a blogon két móvár között nem született bejegyzés. Ez nagyjából tükrözi az elmúlt évben mutatott makettező aktivitásomat, és érdeklődésemet. De mégis minden móvárnak úgy indulok neki, hogy na, majd most merítek inspirációt. 

Még inkább szégyenteljes, hogy az alábbi okfejtést nem én írtam. Egy jó barátom tollából származik, aki írt már ide a blogba korábban is. Mivel a véleményünk most is egybe vág, olvassátok velem együtt gondolatait, és okuljatok kedves makettező barátaim!

Ismét eltelt egy év – a blog és a saját makettezésem szempontjából nem túl termékenyen -, újra itt a tavasz, vele együtt móvár, nem is akár milyen, jubileumi 20-i rendezvény tölti majd ki a legtöbb környékbeli makettező programját. 

Idén valahogy már csak a legutolsó hét facebook kampánybejegyzései hívták fel a figyelmem a versenyre. Gondoltam utánanézek a fórumokon is, hogy mi is várható – hátha léteznek az Facebookos információk strukturáltabb formában is - de érdekes módon a magyar fórumvilágot tetszhalott állapotban találtam. Sem a rendezvény szervezése, de még a hazai rajongók részéről sincs aktivitás. Gyakorlatilag a cseh modelforum nagyobb móvár lázban ég, mint a hazai megfelelői. Ez azért elég furcsa, mivel az utóbbi idők trendje az mindenképp az online kommunikáció és regisztráció irányába viszi a versenyt. Az információk szerint már 1200 felett van a regisztrált makettek száma. Mondhatni egy szokásos móvári mennyiség rajzolódik ki. Nos, mire is számíthatunk idén? A szervezők az előzetes komunikáció alapján igazán keményen dolgoznak, hogy egy emlékezetes hétvégét hozzanak össze. 

Workshop

Kezdjük talán a workshoppal, mivel ez egy olyan téma amit a szervezők irányítani és komunikálni tudnak és évente változó. Megfigyelhető egy érdekes jelenség; minden évben – gondolom a jelentős, verseny utáni kép és facebook/fórum komment, megosztás útán – a workshop programja gyakorlatilag egy héten belül megtelik 8 kontinens legtehetségesebb makettezőivel. Egy érvre rá, azonban a kép teljesen más, sokan visszamondják, az utolsó pillanatban beteget jelentek, vagy egyéb fontos elfoglaltságuk, kifogásuk akad – szóval a szervezők kénytelenek 7 kontinens emberanyagából dolgozni. Rögös út vezet Bill Horantól Roman Volchenkovig, viszont azt tudni kell, hogy magas szívonalú workshopokat nagyon nehéz szervezni, sok esetben nagyon jó barátságok vannak ilyen előadások hátterében, és nem ritkán pénz is. Ahogy közeledik a hétvége, úgy lesz pontosabb a lista. Mindenképp érdekesnek igérkezik Marijn Van Gils  elbukkanása. Bízzunk benne, hogy a mester elhozza régebbi munkáit is, személy szerinte a legendás Santa is Coming to Town diorámáját szeretném újra látni, ami talán felér egy előadással. A víz felületek elkészítése mindenképp izgalmas téma, remélem a több szemszögből lesz megközelítve a téma.

Andy Taylor valahogy exotikus vendégnek tűnik végeinken, de mindenképp érdekes lenne többet megtundi a T-55 ös  klóngyár titkairól. Bár egy ilyen scratch build workshop mindig trükkös lehet a téma szélességéből adódóan. Uschi fa imitációja és Szergius Peczek várható mikro festés témái is biztosan megtalálják majd a közönségüket. Nem kis meglepetésre móváron a spanyol iskola ikonikus alakja is megjelenik. Minő eretnekség üti fel a fejét a klasszikus makettfilozófia palotájában

Amit talán legjobban várok, azok Rick Lawler makettjei lesznek –már amennyiben elhozza őket - kíváncsi leszek a valóság és a photoshopolt virtuális világ közti szakadékra. Az AFV wathering típusú workshopoktól inkább termékbemutatóra számítók, ki-ki a maga zászlaja alatt. 

Roman Volchenkov neve van kitáblázva a rögös út végén, ami eredetileg Bill Horannal kezdődött. Ő egy amolyan mindennapi hős, a kisember celeb, magát hobbi makettezőnek tartja, és valahogy mindig belebotlik az ember a makett tér bármelyik dimenziójában. Valahogy az elmúlt években a munkái nem igazán tűntek ki még az átlag hobbi mezőnyből sem, így nem igazán érti az ember, hogy mit is kellene bemutatni.  „hogyan készítsünk átlagos maketteket“, „neked is sikerülhet“, „a kitartás a fontos“ ezek lehetnének a témák, bár lehet erre is van igény, nem csak az áhított és olykor megvetett „elit“-re. Viszont meg kell hagyni, a kitartás, a megbízhatóság is fontos erény, és aki rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, még sokra viheti. Kell egy ilyen, messziről jött, megbízható ember... akit bárhol be lehet vetni, nemzetközi versenyző, nemzetközi előadó, vagy esetleg zsűritag…  mikor melyik… bár a múlt évi, mester dioráma zsűrizős mutatványt ahol nem született egy díj sem, nem kellene megismételni...

Szintén unikumnak számíthat az orosz festő hölgy, aki lehet éppen a legendás, nyugati megrendelésekre dolgozó orosz festőcsapatok valamelyikében keresi a napi betevőjét. Vigyázat, az ilyen heraldika a „ne próbálja otthon egyedül, az itt látható figurát professzionális csapat festette 24 órában, 2 hétig“ kategóriába is tartozhat.

Felhozatal

Móvár a nagy, általános versenyek közé sorolható, ahol a legnépszerűbb szakágak a harcjárművek és a repülők, és e kategóriák diorámái. Idén is ezek lesznek a legfőbb vonalak, a jól bevált útról nehéz elkanyarodni, és sokszor nem is érdemes. A környékbeli országok legjava itt lesz, és én nagyon várom, mondjuk az olasz munkákat is. Érdekes vendégei a hétvégének a keleti országok versenyzői is. A belorusz és az orosz újhullám megjelenését a keleti nyitás egyetlen kézzelfogható sikertörténeteként is értelmezhetjük. A csehek gondolom, hozzák majd a megszokott magas színvonalat, főleg repülőkben.  A magyar munkák idén is kisebbségbe kerülhetnek. A felhozatal szemügyre vételénél viszont akadhatnak gondok, mivel a verseny egyben családi hétvége is. Komolyabb érdeklődők Vasárnap reggel próbálkozzanak.

Zsűrizés

A verseny, definíciójából adódóan valamiféle sorrendet szeretne felállítani bizonyos szempontok szerint a díjakért küzdő pályamunkák, vagy versenyzők között. Ennek a móvári kivitelezése a 6 órás pontozó maraton újabb 6 óra excel táblázat kezelés. Ennek a rendszernek számos előnye van. Egyik oldalon jól szolgálja a makettezők szocializációját, de a nemzetközi nyelvtanulási vonzata sem elhanyagolható. A másik oldalon pedig pontozás közben eltöltött idő alatt a zsűrinek legalább lehetősége nyílik a munkák alapos vizsgálatára, a tömegen kívül. Nem elhanyagolható az egész marketing értéke sem. Ez egy komoly verseny, komoly rendszerrel, aminek a súlyát leginkább a környezet bele vetett rendíthetetlen bizalma adja. Nem elhanyagolható a technikai aspektus sem, a rendszer tökéletes mivoltát az állítólagos export sikerei is bizonyítják - még nálunk is szerencsétlenebb fejlődésű vidékeken történtek kísérletek a bevezetésére. Mondjon bárki bármit is, a rendszer teljesen konzisztensen hozza az inkonzisztenciát, szóval a maga módján kiszámítható eredményeket hoz. Biztos vagyok benne, hogy idén is a szokásos aránytalan díjazás lesz a jellemző és szisztematikusan érthetetlen eredmények bukkannak fel. 

Börze

A makett börzéket járva az utóbbi időben fura érzés kerít hatalmába. Sokszor úgy tűnik már nekem, hogy a börze eredeti céljával ellentétben inkább „non profit“ jótékonysági állóvíz, ahol senki nem keres semmit, legfeljebb a rendező. Sokan szeretnének úgy tenni, mintha a vásárlási szokások változatlanok lennének, de az utóbbi évek e-commerce forradalma teljesen megváltoztatja a makettező vásárlási szokásait is. Persze akad pár üdítő kivétel is, létezik még jó vétel, van amit érdemes személyesen megnézni, viszont sok esetben egyszerűbb, ha egy program keresi a terméket nekünk egy adatbázisban, és nem kell érte a fél Lengyelországnak a portékáját átnézni a hazájától több ezer kilométerre. Néha még a boltos is jobban jár, a vevő elvégzi magának a neten az összehasonlítást, és dönt. Egy hétvégényi helypénzből működtetheti a webshopját egész évben, és nem kell a hétvégéket igényes és igénytelen vevőkkel átharcolni. Ők tudják. Bár pár éve érdekes választ kaptam a Mantis minatures főnökétől arra a felvetésre, hogy gyakorlatilag jobban megéri a figuráját Hong-Kongból berendelni, mint a versenyen megvenni – nem szeretne az árszint alá menni, mivel a haza utat ki kell valamiből gazdálkodni… ilyen tömött bőröndös gazdálkodóból pedig akad pár. Nem könnyű a boltosok élete…

Kísérőprogram

Állítólag van ilyen is, bár ez a makettezőket nem kell, hogy érdekelje. Nyilván a családok inkább ezekre buknak, és a rendezvény fenntarthatósága szempontjából is fontos szerepe van ezeknek a "programoknak". Persze a díjátadó előtti/közbeni kötelező kultúra körök szinte a szocializmusba repítenek vissza, meg kell mutatni ki mit tud, amire valószínű senki sem kíváncsi, főleg a „8000“ kilométert utazó lengyelcsehek...

Barátok, konzum, happening

Sokszor nem értettem a nyugati verseny látogató makettezők azon mondását, hogy nem baj milyen a verseny, ők főleg a társaságért (és a kocsmákért, ételélt, bár ezt udvariasságból, jólneveltségből nem szokták mondani) járnak az ilyen rendezvényekre. Ma már ebbe a világba kerültem én is, teljesen megértem őket. Gyakorlatilag a verseny is egy érett stádiumban van, meg van a profil, a szervezés, a rutin a közönség… Hétvégén irány tehát móvár…

MóvárváróM 2

A Mosonshow egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó programja a börze. A külön épületet megtöltő vásár minden makettező egyik fő célpontja. Megtakarított pénzünk elköltését semmi sem akadályozza, a kínálat bőséges, és az árak … jó, ezt hagyjuk. Az árusok nagy része hosszú ideje visszajáró, minden évben ugyan azt a helyet bérli ki. Ehhez térkép és névsor is nyilvánosan rendelkezésre áll, így bárki előre böngészhet a boltok között. Az általános termékkínálattal rendelkező standok között van néhány specifikus bolt is, amiket nem árt, ha ismerünk.

Mindjárt az elején az Aires-el kezdeném, hiszen náluk az április 14-ig e-mailben leadott előrendelésekre a helyszínen fizetve 20% kedvezmény jár!!! (5 tétel alatt 10%). A magas minőségű műgyanta repülőgép feljavítóiról ismert cégtől ez mindenképpen kecsegtető ajánlat.

A cseheknél maradva a szokásos helyen találjuk majd az Eduard termét. Gunze festékek, maratások és korábbi Eduard makettek jóárasítva, szólhatna a szlogen. Az eddigi versenyeken mindig jutányos áron juthattunk a cég műanyag makettjeihez, reméljük idén is hasonló lesz a helyzet. Előrendelés 15%-os kedvezménnyel náluk is volt, április 8-án zárult. A cég legfrissebb készletei közül érdekes lehet a Hasegawától átvett F-104 európai matricákkal, és sok kiegészítővel, az újra gyártásban lévő népszerű MiG-21MF kitjük, és a világháborús szériában a Spitfire sorozatuk legfrissebb darabja a Mk. VIII szuper (többek között) cápafogas festéssel. Újra gyártásba veszik a FW-190 A8 sorozat romboló változatát, és a72-es L39-est is. Ismét jön egy rakat weekend edition, vehetünk új fazonú Spitfire söröspoharat, és ízléstelen színű pólókat, amit csak az alkalmazottak hordanak. DE, azon kevés boltok egyike, ahol kártyával fizethetünk. Az árfolyamok általában nekünk kedveznek!

Szlovák bolt az Artol, akik a scratchelni vágyókat kényeztetik a legkülönfélébb alapanyagokkal, minden féle formában és anyagból. Sztirol, réz, alu, akármi kell, keressük őket, mert általában kedves (magyar nyelvű) kiszolgálással és ésszerű árakkal várnak minket.

Tracks-n-troops néven várt ismerté a pardubicei (Cz) webshop, kimondottan az apró 1/72-es harcjárművesekre koncentrálva. Rengeteg máshol alig, vagy csak nehezen beszerezhető kiegészítő, és kis szériás gyanta dolog van náluk, és Milan általában ezekből hoz nagyobb mennyiségben a showra. Külön kiemelendőek a Black Dog és az OKB Grigorov termékei. Előbbi cseh gyanta kiegészítőket gyárt, a málháktól kezdve az utcarészleten át a figurákig, szinte minden témában. Utóbbi a multimédiás makettek mellett, gyanta kerekeket, lánctalpat és maratásokat gyárt. Ha konkrét dolgot keresünk, érdemes itt is előre rendelni, bár akciót nem láttam meghirdetve.

És ezzel rá is térünk a magyar sorra. Jellemzően szintén 1/72-ben érdekelt, ámde nem kereskedő, hanem gyártó a magyar Balaton Modell. Most azonban két 1/35-ös újdonságuk miatt lesz érdemes meglátogatni őket. MTZ-82, A TRAKTOR, és KS-2573 daru a Trumpi Uraljához.

A Peko Publishing könyvei mindig várakozással töltik el az ember. Standjukon érdemes körülnézni, elsősorban a világháborús harcjárművek kedvelőinek. Legújabb kötet a Stug. III 3. része, és ott lesz még a budapesti harcokat feldolgozó Bécs még várhat című kiadvány is.

Elsősorban nem maketteket, hanem szerszámokat vásárolhatunk Pepe (RP Toolz), alapanyagokat és hasznos holmikat Tóth „Z63” Zoli, wargame dolgok mellett Vallejo festéleket, ecseteket, stb a Wargammers, és fém lánctalpakat a Friulmodel standján.

Mindezek mellett még rengeteg kereskedő és gyártó standja rendelkezésükre áll, ha pénzt költeni, vagy csak nézelődni szeretnénk. Ha megteszik valami, fussunk egy kört, mert könnyen lehet, hogy megtaláljuk olcsóbban máshol. Ha ritkaság, akkor viszont csapjunk le ár, mert nem lesz ott sokáig. Alkudni szabad, és tapasztalatom szerint lehet is. Ha mégsem, azt észre fogjuk venni. 

MóvárváróM

A Mosonshow a magyar makettezők éves legnagyobb, és egyben leginkább várt rendezvénye. Sokszor érték kritikák, olykor alaptalanul is. Mégis, a show megy tovább, és ha nem is minden tökéletes, azért még mindig jól érzi magát minden látogató ezen a hétvégén. Most egy várhatóan több részes írásban szeretnénk kicsit felkészíteni az olvasót a várható attrakcióra. Az idő és hely beosztás hivatalos formában ismert, és az évek folyamán kiforrott rendszerben zajlik minden. A látogatónak érdemes elkészítenie a saját időbeosztását, hiszen a 2 napba nem egyszerű belezsúfolni a nevezést, fotózást, börzét, workshopokat, barátokkal beszélgetést. Ehhez szeretnénk némi segítséget adni, kiemelve a rendezvény néhány számunkra kedves, vagy érdekes pontját. Kezdjük a wrokshopokkal. A rendezvény hivatalos csatornáin jó előre láthatjuk már az időbeosztást, és az előadók névsorát is. Elsőként szemezgessünk az idei felhozatalból:

Jiří Malchárek

Jirka neve nem feltétlenül cseng ismerősen a többség számára, hiszen egy fiatal feltörekvő tehetségről van szó. Sokunk számára Kingtiger projectjével hívta fel magára a figyelmet. Maga a makett igazán finom munka, a nordic iskola stílusjegyeit hordozza magán, ahogy a járművet élettel megtöltő figurák is. És ez Jirka igazi erőssége, az egységes, kiegyensúlyozott kompozíció. A figurák arca kevésbé fakó, mint az a nordic stílusra jellemző, de a ruházat és a felszerelés színvilága egybe vág a járművével. Önmagában a jármű, és önmagukban a figurák sincsenek túlkomplikálva. Minden becsületesen meg van építve, minden becsületesen, szépen, precízen és ízlésesen le van festve. A kulcs az egységben rejlik. Minden ugyan azt a kiegyensúlyozott színvonalat követi. Az egész egyben van. És ez nagyon ritka, mondhatjuk, egyedülálló, ilyen magas színvonal mellett mindenképpen. Jirka előadása a ruházat festéséről szól majd, ami harcjármű makettezőknek kimondottan hasznos lehet, hiszen olyantól láthatjuk a fogásokat, aki eleve járművekhez festi a figurát, nem önálló alkotásként. Valószínűleg nem látunk majd virtuóz művészi megoldásokat, sem mikroszkopikus részleteket. Viszont várhatóak hasznos, és használható trükkök, hatékony, és hatásos színhasználat, kontraszt, és arányok. Mindez azért lehet fontos, hogy a figura majdan ne ugorjon le a tankról, hanem a kompozíció részeként oda illő részlet legyen, egységet alkosson a járművel. Harcjárműves szempontból ez az előadás lehet talán az egyik legérdekesebb és leghasznosabb a hétvégén. 

Bernhard Lustig

Sosem felejtem el, amikor 2006-2007 körül ott ültünk a mosonmagyaróvári aula sarkában egy asztalnál, összezsúfolva vagy 20-an, és lélegzet visszafojtva figyeltük, ahogy Bernhard ha jól emlékszem egy Luchs-ot festeget. Minden kérdésre válaszolt, körbeadta, ha kellett megmutatta még egyszer. Ez úttal szervezettebb formában találkozhatunk a német dioráma építővel. Bernhard is amolyan élő legenda. Diorámái már akkor 8-9 évvel ezelőtt is mértékadóak voltak. Egységesen magas színvonala, és mindig érdekes témaválasztása, de főleg a mozgalmas tálalás miatt ragadta meg a szemet, és láncolta le figyelmünket hosszú percre minden alkotása. Némi szünet után úgy tűnt őt is beszippantja a makett média, és az ezzel járó minőség esés, de úgy tűnik behúzta a kéziféket, és legutóbbi Pz IV L/70 diorámája ismét a régi Bernhardot idézi. Előadásának címe „The ideal milieu”, amit „Az ideális környezet”-nek fordítottak. Magyarul nem tudtam rájönni, mit akarnak, de az angol megfogalmazás azért rávilágít, hogy itt nem a növényzet, vagy a sáros út megjelenítéséről lesz szó. Korábban már említettem az egységes kompozíció fontosságát, nos, ez lesz az az előadás, ami direkt erre lesz kihegyezve. Elrendezés, arányok, szem vezetése, párhuzamosok, szögek, zsúfoltság, üres terek és hasonló fogalmakra legyünk felkészülve. És készüljünk kérdésekkel is, mert Bernhardtól mindig érdemes kérdezni!

Kristof Pulinckx

Kristof visszajáró vendég Mosonmagyaróváron. Ezer éve makettezik, főszerkesztője az Art of Modelling folyóiratnak, és tagja a belga KMK klubnak. Aki követi a szaksajtót, vagy Facebook-ot, esetleg a nemzetközi fórumokat, azoknak nem kell őt bemutatnunk. A szóló harcjárművek terén érzi otthon magát, korszaktól függetlenül. Mióta közelebb került a KMK-s társasághoz stílusa sokat finomodott, és mára talán véglegesen kiforrott. Úgy tekintek rá, mint az ésszerű mértékig cizellált, hatékonyan kivitelezett harcjárművek mesterére. Számomra ő az, aki a belga makettezés magasiskoláját (Staff Snyers, Marjin van Gils, Mario Eens, Hugo Luyten) átülteti a makettező hétköznapokba. Stílusa jellegzetesen hordozza a belga makettezők stílusjegyeit, a van dyk barnát, az összetéveszthetetlen sárgákat, és a „mély” festéseket, ahogy a felületnek az árnyékhatásokkal ügyesen mélységet adnak, így egyszerűen jó ránézni a makettre. Kristof előadására kérdezz-feleleket terveznek. Erre külön kíváncsi vagyok. Általában az előadások egy megtervezett folyamatot mutatnak be, arra készül fel az előadó alapanyagokkal, előkészített makettel, szerszámokkal, stb. Érdekes lesz, egy elvileg bármilyen témát érintő kérdezz-felelek session-t hogyan tud majd megoldani. Mindesetre ez áll majd legközelebb a workshop eredeti jelentéséhez, hiszen itt várható a legtöbb interakció a nézőtérről. Ha harcjármű festésről van szó, kérdezzen mindenki bátran, minél több kérdés felmerül, annál jobb, ez adja majd a motorját az előadásnak. Hülye kérdés nincs, és biztos vagyok benne, hogy Kristof is rugalmas lesz majd a különböző szinten mozgó makettezőkkel szemben. 

Zdenek Sebesta

A cseh repülő makettezés élő legendája. A precizitás, és a tiszta munka egybeforrt a nevével az évek alatt. Még sosem láttam előadását, ezért nagyon kíváncsi leszek rá. Elsősorban azokat a trükköket várom, amivel ennyire precízen tud dolgozni. A szegecselés, a karcolás, és úgy egyáltalán a repülő makett építés terén azt hiszem, bárki tanulhat tőle. Előadásának nincs a többihez hasonló specifikus címe, csupán annyit tudunk, hogy repülő témakörben csinál majd valamit. A bontásokban, és a miniatűr részletek megépítésében ő igazán nagymester, nem tudom mennyi fog az időbe beleférni, de mindenképpen érdemes minden repülősnek beülni.

Kovács Olivér

Olivért sem kell bemutatnunk senkinek. Figurái régóta láthatóak versenyeken, újságokban, saját DVD-je is készült az MXpression gondozásában. A bőr felületek megjelenítésére kifejlesztett egyedi technikája jelenti az ő védjegyét. Ezt fogja bemutatni nekünk a gyakorlatban is. Más akril technikákhoz hasonlóan ezzel is lépésről lépésre haladva, rétegenként felépítve érhetünk el látványos eredményt. Persze ehhez is kell gyakorlás, így elsőre senki ne várjon csodát, de Olivér sok éves tapasztalatának köszönhetően biztosan egy kiforrott módszert leshetünk el. Első sorban figurásoknak lehet majd hasznos, de harcjárművesek is profitálhatnak belőle, hiszen még a II. VH után is sok bőrből készült felszerelési tárgy kerülhet az ecsetünk alá. Olivér tipikusan az a makettező, akitől érdemes kérdezni, ha lehetőség adódik, szívesen segít, és elmagyaráz mindent. 

És a nagy hiányzók. Mivel a várt vagy beharangozott információkkal ellentétben úgy tűnik mégsem lesznek itt, álljon itt 1-2 makett, remélve, hogy jövőre talán sikerül elcsábítani valamelyiküket.

Adam Wilder

J.M. Villalba

moshonshow.hu

kpmbratislava.sk

facebook.com