Gargantua - Moson 2023 a nagy számok bűvöletében

"Sok makett még többet szül" 

ismeretlen mosoni gondolkodó

Az idei mosoni versenyről elég felemás érzésekkel jöttem haza, leginkább felkavaró élmény volt, sokáig gondolkodtam, írjak e egyáltalán valamit, lehet a megszokás, vagy valamiféle levezetés élményének szükségessége inkább az írás fele mozdított el.

 

Tavasz, kovid utáni 2. év, a legtöbb verseny elég gyenge látogatottságot mutat, haverokkal várjuk móvárt, mi lesz idén. Szokásos vontatottan induló marketing, tört angol, tisztázatlan előadók, nem várt bejelentés a távolmaradásról a finn csapat részéről, ami talán elő közvetítés szintjén tudósított minden évben a versenyről. Drága repülőjegyek? Aktuálpolitika? Személyes indok? Nem tudom, de talán nem is lényeges, az előnevezésben megdől minden rekord, a szervezők ázsiai útja a verseny előtt felvezet pár keleti vendéget, viszont a nevezők nagy része a szokásos környék, az olaszok idén lekörözik a magyar nevezők számát, ígéretes előjelek. 3000 feletti a nevezett makett száma, a szervezők egy nagyobb börze helyszínnel involválnak idén.

 

Impressziók

 

Megszokott menetrend, haverok, idén új szállás, közel a rendezvényhez. Gyorsan odaérünk, sokan neveznek, pár emberre várni kell, de összejön a csapat. Az asztalok igen gyorsan töltődnek az anyaggal, a színvonal egyenletesen magas, kevés kategória van ahol egy-két kiemelkedő munka mellett elidőzünk. Gyorsan végigfutjuk a börzét, a fő épületben évente visszatérő árusok, némileg megváltozott helyeken, átfutunk az új börze csarnokba, felveszek pár előrendelést, szondázok pár árat, egekbe inflálódott kittek, főleg új, eddig ismeretlen kereskedőktől. Úgy tűnik a helyi makettshop és pár kiegészítő gyártó pörgeti leginkább a boltot. Felmérjük a büfé sort, de mint mindig, inkább a közeli  kebabost keressük fel, ahol kiderül, munkaerő hiány végett a tulaj hétvégén nem nyit ki... Valószínűleg elkerülte a figyelmét a legnagyobb idegenforgalmi esemény a város, vagy megye életében...

Egy helyi srác ajánl nekünk egy másik helyet, 20 perc séta, de belevágunk, közben megy a duma, ki mit csinál, rég nem látott haverok, visszatérők.

Délután visszatérünk a rendezvényre, jobban szemügyre vesszük a mezőnyt, nagy a nyüzsgés, hangzavar, pár kör után belefárad az ember. Beülünk pihenni az egyik workshopra, egész jó az előadás, komoly szintű munkákat, technikákat mutat be, a végén jönnek a kérdések. Teljesen kezdők fura kérdésekkel árasztják el az előadókat, hiábavalónak tűnik a munkájuk, viszont a közönséget nem választja meg az ember, igyekeznek komolyan válaszolni. Visszatérünk a versenyre, elkezdődött a zsűrizés, elég abszurd jeleneteknek leszünk a tanúi, az egyik csapat fotózza, filmezi az előtte lévő munkát, mint valami japán tinik. 

"te mennyi pontot kell adni hogy ez arany legyen?" hangzik a felkiáltás az egyik sarokból a másikba egy veterán tagtól. 

"te kivettétek a makettem? mi volt a benyomásotok?" kérdezi az egyik zsűritag a másiktól

"ja ja megtaláltuk a. a. a.. párducod, kapott díjat" feleli a másik...

"de teljesen mással neveztem" ....

"ö ö ö" (összekevertük)

Az ember csak mosolyog, az első napnak vége, vacsora és vonulunk a szállásra, ahol behűtött alkohol vár. Kibeszéljük az eseményeket, mindenki elmondja mi újság a valós életében, makettezésében. Előveszünk pár darabot a dobozból, éjfél utáni alkohol fűtötte zsűrizésnek nincsen párja, a zsűri szókimondó, az áldozata pedig elfogadó.

 

 Hobby kategória Marderje, egyik kedvencem, de nem láttam sok esélyt a díjra, a sok emelt kontrasztú jármű között, Arany lett, a jó ízlés egyik megnyilvánulása

 

 

Itt a vasárnap, hideg zuhannyal kezdek, korán kelünk, vár a rendezvény, körbenézek a börzén, de nem találok semmi érdekeset, pár helyen nagy a pangás, úgy tűnik a készletek nagy része nem cserélt gazdát. Veszek egy doboz kiegészítőt, még szerencse, 10 után eltűnik az árus, összecsomagolta az egész standot. Ebéd után várjuk az eredményhirdetés, a rendezvény beltéri büféjét találjuk a legjobbnak, kávézunk, beülünk egy nyugodt sarokba. Pár érdekes figura idegesen fel alá járkál, fura monológokkal, láthatóan nagyok az ambíciók, idegesek. Jön az igazság pillanata, de csak a szokásos az egész, egyik kategóriában 7 arany, máshol semmi, ingadozó, véletlenszerű, haverok közül csak egy két eredmény, kicsit lehangoló, de igazából nincs kép a kivetítőn, néhol hiányzó nevek, meg a makett, így nem tudjuk mivel társítani az eredményt.

 

Eltelik a két nap, mozgalmas, zsúfolt, felkavaró. A nagy tömeg a hangzavar teljesen összemossa az egész hétvégét, az érzékek és az értelem eltompul, egy extázis, amit csak utólag, tiszta fejjel érdemes értékelni.

 

 

Másik kedvenc járművem, amit szintén kivett a zsűri.

 

Rekonstrukció

 

Egy verseny klasszikus értelemben vett feladata valamilyen minőség definíció, sorrend felállítása. Nem biztos hogy minden verseny jól tudja ezt a feladatot teljesíteni, vagy egyáltalán feladatának érzi és tudja ezt teljesíteni. Móvár ilyen jellegű tevékenységét leginkább hetekkel a verseny után lehet felmérni, mikor már kikerül az eredménylista és a rengeteg fotó melyek alapján részlegesen rekonstruálni lehet a történteket. Különböző weathering és makettező csoportokban általában egy hétig megy a pózolás a díjakkal, ez nagyon részletes képet nyújt az eredményekről.

Zsűrizés - minőségértékelés kérdőjelekkel 

 

A zsűrizés pontos menetét sokszor maguk a résztvevők sem tudják megmondani, vagy leírni, de a rendezők által felrakott aktuális pontozólap betekintést nyer bizonyos részleteibe, és társítva az eredményekkel kapunk némi elképzelést ennek a rendszernek az alkalmasságáról, vagy inkább alkalmatlanságáról. 

Maga a probléma azon elképzelésen alapszik, hogy a zsűrit egy ilyen statisztikai rendszerrel jobb irányba lehet terelni, javítani lehet az eredményeken, effektíven dolgozni, helyettesíteni esetleg emelni lehet a zsűri szaktudását, ízlésre, apró különbségek figyelembe vételére nincs szükség, az átlag a legfontosabb.

Az összes zsűrizési munka egy ilyen méretű mezőny mellett szemrevételezéssel kezdődik, a zsűri fejében már ott a döntés, hogy milyen darabok lesznek lepontozva, nincs semmilyen komplex mezőny szintű értékelés. A zsűrinek viszont nincs pontos elképzelése arról, hogy az adott pontszámok milyen díjhoz vezetnek és ez az egy paramétere a rendszernek úgy el is intézi az egész mezőnyt. Egy jóakaró csapat 7 aranyat oszt, egy kicsit szigorúbb 1 bronznál köt ki. De ez nem jelenti azt, hogy nem állt fel egy sorrend, vagy nem akartak valamilyen szinteket beállítani. Rendszerszinten számukra lehetetlen, csak a legfelső ponthatár garantál aranyat, többi kérdéses.

Egyetlen intézkedés a főszervező részéről a rendszer kilengéseinek korrigálására a mezőny "Commended" díjakkal történő teleszórása volt, ami tompította az extrém eredményeket. Ezt megszüntették, mégsem működhet egy alternatív rendszer a zsűrielnök kissé tökéletlen szerelemgyermeke mellett ugye...

 

Repülőgépek

Az egész pontozásos rendszer a repülőgép makettezésből ered. Itt zömében magyar zsűri, pár reprezentatív kínai vendéggel végzi a munkát. Ezek a zsűritagok munkájukkal általában inkább a konzervatívabb festési stílust képviselik, fórumokon, csoportokban pedig nem ritkán nagyon lehúzzák az úgynevezett "weathering" maketteket, ahol nagyobb hangsúlyt kap a kontrasztos festés, koptatás. A pontozólap pedig egy olyan eszköznek van beállítva ami képes elejét venni az ilyen túlzásoknak, és fókuszba helyezni más szempontokat is. Az eredménylista viszont egy teljesen más képet mutat ezekről az emberekről, a munkájukról és preferenciájukról. Valahogy az a tény, hogy a Weathered Models Facebook csoportból állítottam össze a képet az eredményekről, már árulkodó jel a tendenciákról, bár lehet ezek csak a magyar mezőny makettezőire vonatkoztatható okosságok, más ország fiaira más szabályok vonatkoznak?

 

Egy újabb győzelem a "spanyoliskola" felett?

 

 

 Egy másik arany, látjuk a visszafogottságot ugye...

 

 

 Díjnyertes ZERO, ez nem egy weathering makett, mondd utánam ... :-D

 

Egy kategória anatómiája - M19 pontozólapon leszűrt dilettantizmus

A már említett Weathered Models csoportban lettem figyelmes pár kirívóan borzalmas díjazott repülő munkára, és mivel a rendező éppen ezen kategória pontozólapját közszemlére tette, úgy gondoltam egy már régen érő analízisre megérkezett az idő.

 

 

A híres, vagy hírhedt pontozólap. A főszervező valószínűleg tisztában van a gyengeségeivel, de mivel a jelek szerint annyira nem befolyásolja a zsűrizés szélesebb minősége a részvételt, nem fog változni semmi. Szerencsétlenebb fejlődésű országokba felmerülhet export gyanánt, mint a versenyszervezői siker kulcsa, csak aztán nehogy meglepődjenek a szervezők, a mezőny a pontozólap ellenére jön létre, nem annak az eredménye. M19 kategória, nem igazán kap nagy hangsúlyt a kompozíció, történet, minek is....

 

 

Egy bronz érem, talán a legkreatívabb munkára a mezőnyben, lehet magán a versenyen? A víz öntés maga kicsit buborékos lett, szélei pedig nem a legtökéletesebbek, de így is megérdemelte a sok különdíjat, és szerencsésnek érezheti magát, mivel már tért vissza erről a rendezvényről exkluzív munka Koreába díj nélkül.

 

Kategória egyetlen ezüstje, Yak-25 igazi mestermunka, figyelembe vége a készlet minőségét és a meggyőző eredmény, egyetlen olyan munka ahol repülős ismerősökkel egyetértve biztos helyezést tippeltünk. Figyelembe véve az aranyérmesek minőségét, bizony ennek is inkább ott lenne a helye.

Egy botrányos aranyérem a sok közül. Igazából megtestesíti mindazt ami ellen a magyar zsűri deklaráltan "harcol". Egy elhibázott, technikailag alacsony szinten lévő weathering munka, hajlakk kontroll nélkül, teljesen szétcsúszott befuttatás, egy alapra szabályosan elhelyezett repülőgép, véletlenszerű elemekkel, figurákkal szabályosan körberakva. Az alacsony technikai szint és esztétikum viszont hűen tükrözi a zsűrizés mögött álló emberek és rendszerek alkalmatlanságát.

 

 

Beültetünk egy kiváló építőt, egy Luftwaffe szakértőt - aki az egyetlen, akitől láttam már diorámát, igaz talán kutyás macskásat inkább, de mégis, van produktum legalább - rájuk szabadítunk kb 40 makettet, kezükbe adjuk a pontozólapot... ez az eredmény, valóban ezt akarták, vagy ezt tudták kihozni a rendszerből? magukból? Ők ezt várnák egy deklaráltan weatheringet nem preferáló inkább történelemre meg építésre szakosodott zsűritől? Szerintem nem, ezt a tevékenységet nem lehet megmagyarázni.

Harcjármű

Harcjárművekben hasonló lehet a helyzet, bár itt nem tette ki netre a pontozólapot senki, pedig a vignettákra, diorámákra kíváncsi lennék, bár ezeknek a kategóriáknak a követelményei, méretei nem szerepelnek a listán, szóval gond lehet a definíciójukkal is. A zsűri érdekes konstelláció, pár szakértő, rutinos versenyző, meg akit így össze lehetett szedni. Külföldi arcok, akikhez sosem tudtál makettet társítani, hát igazuk van, nem kell ilyen rizikóba menni. Legmókásabbak az IPMS Austria tagjai, rutinos pontozók ők már, bár az otthoni versenyeiket teljesen leépítették, szétpontozták maguk javára, ilyesmi. Az eredményeket pár kiváló munka menti, de minél kifinomultabb a kategória, annál nagyobb a zsűrzavar...

Valahogy minden évben van egy büntetett kategória, múlt évben az 1/72-es diorámák jártak pórul, idén ezek az M-32 1:72 , 1945 utáni mester harcjárművek - 2 ezüst érmet osztanak csak ki. Hát ez van, ezt dobta a rendszer srácok.

 

Szép színvilág, de koncepció és történet nélküli munka, nem igazán dioráma

Egy arany dioráma, best of AFV, nem túl kifinomult,

 cserébe valami fura talapzaton forog körbe körbe

1/48 Mester arany, de miért? Pigmentek kontroll nélkül..

 

 

...kompozíció bármiféle rend és esztétikum nélkül

 

Workshop - Mi fiaink eredménytelensége és a zsűri véleményébe vetett hit hiábavalóságáról

Nagyon úgy tűnik, hogy a harcjármű workshopokat kezdi valamilyen átok sújtani. Aki itt előad, jobb lesz, ha nagyon óvatosan, vagy leginkább semmilyen szinten nem nevez. Idén újra előfordult ugyanis, mondhatni jó szokás szerint, hogy a két felkonferált workshop előadó - akik mester arany szintű makettezők, rendszeres zsűritagok - nem kapott semmilyen elismerést a mezőnyben nevezett munkára. Igaz egy harcjárművet nevezni két festetlen figurával merész dolog, de azért egy AFV modeller címlapsztorira csak lehetne már valamilyen díjat adni. Nem, nincs sem kontroll sem konzisztens rendszer. Felkérni valakit, hogy mutassa meg hogyan kell makettezni, aztán az ajtó másik oldalán meg kiselejtezni, ez olyan sokatmondó lakmusza az egész fejetlenségnek, és úgy elejét is veszi ezeknek a népszerű mondókáknak, hogy kérdezzük meg a zsűrit. Lehet más versenyeken, vagy kategóriákban ezt meg lehet csinálni, ahol konzisztens a zsűri, de egy magas mezőnynél, ahol állandóan változik a zsűri összetétele, és technikailag nem tudja senki, hogy hová vezetnek az adott pontszámok, a dolog értelmetlen. Ami annyira jól működik mondjuk repülőben, ahol egy szolnoki díj már megelőlegezhet egy móvárit a hasonló zsűricsapatok és szoros barátságoknak köszönhetően, harcjárműben ez nem működik.

 

 

Figurák

A figurák voltak a magyar makettezés progresszív ága, ami nem kis veszekedés után képes volt leszakadni a pontozólapról. Sok érdekes munka volt, de nem igazán látni itt semmiféle koherens víziót a zsűri részéről. Furcsa meglepetés a Best of Show, lehet ezt lehetett eladni a döntőbizottságnak, vagy belefáradtak a mezőny nagy részét alkotó színes bugyuta nem emberi karakterekbe, csak ők tudják, de itt visszamentünk egy rég elfelejtett kategóriához, az orosz, stúdiókban, általában csoportosan, gyűjtői megrendelésre készült merev lovagokhoz nagy zászlókkal, ráfestett ikonokkal. Még most is készülnek ilyenek? Ez egy régebbi darab? Az eredmények láttán, valahogy ugyanazok a nevek jönnek évente körbe körbe, akikből mondjuk a zsűri nagy része is fel van állítva, ez a kombináció mindig nyerő... Tényleg ez az időutazás úgy 2004-be nagyon sokatmondó.

 

BOS - felszínre tört érvénytelenség

 

 

Véletlen és korrupció mint az sikerre való lehetőség

"Ez egy olyan rendezvény ahol bárki nyerhet, nem csak egy kiválasztott szűk réteg" nyilatkozta évekkel ezelőtt egy főszervező, és igaza volt, igaza volt abban is, hogy ez népszerűséget hozhat az eredmények értékelése valóban nem nyújt semmilyen biztos receptet a sikerre ez sokakat reménnyel tölt el. Mikor befigyel egy ismeretlen névnek az arany, akkor felcsillan mindenkiben a remény, hátha jövőre. Ilyenkor kikapcsol a gondolkodás, mennyire megbízhatóak ezek az eredmények mint a makettezésünk mérföldkövei? Valamit nyilván mutatnak, de mi van, ha nem jönnek de a makettezésünk nem változott vagy éppen fejlődött, vagy véletlenszerűen jönnek az eredmények, mit lehet ebből tanulni? Az a helyzet hogy semmit. Sokan rossz következtetéseket vonnak, le, befejezik a makettezést, teljesen fura útvonalakat próbálnak, méretarány, kategória, téma váltás. A nap végén rájönnek, ugyanazok a problémák jelennek meg mindenhol. A véletlen kiküszöbölésére a kisember orvossága a korrupció, semmilyen emberi tevékenység nem kivétel, a verseny sem. Sokan baráti hálózatokba tömörülve próbálják meg magukat előbbre juttatni a siker felé vezető úton. Pár kategóriát az évek óta változatlan zsűri amolyan motiváló inkubátornak használ barátai, vagy új makettezők számára, hátha megtelepednek a hobbiban. Persze ez fentről láthatatlan, nincs semmiféle visszajelzés, a zsűrielnök meg nem érti az egyes kategóriák dinamikáit, minőség faktorait. Sokszor egymásnak ugranak pár ilyen túlkapás után az emberek, de minden marad a régiben, nincs kedve senkinek ezen fáradozni, kit teszünk a helyére? Az munka lenne...

Persze más versenyszervezők, felbuzdulva móvár sikerén, úgy gondolják egyszerű a recept, hívunk pár baráti klubbot, kitömjük díjakkal, meglesz a mezőny, jön majd magától a növekedés. Persze ez kicsiben sokszor nem indul be, nincs növekedés, csak a fejetlenség.

 

 

Tömeg, relativizálás, elidegenedés

Moson az évek során igazi tömegrendezvénnyé fejlődött, ami teljesen beszippantja a régió makettezését. Mindez nem valamiféle belső strukturális változásoknak köszönhetően, amik előremutatnának, vagy legalább önmagához hűen, irányított keretek között biztosítanák a működését.  Aktivitásával áttételesen saját buborékokat képez, ellenállhatatlan mágnesként vonzza a közeli és távoli makettezőket puszta méretéből kifolyólag. Moson számít, mert nagy, mosonnak mindig igaza van mert nagy, 3000 makett nem tévedhet, a növekedés sosem téved. A díjak szentek, a nyertesek megdicsőülnek - legalább 3 napra - a bukottaknak mindig ott a jövő év.  A szerencse, a zsűri kérdezgetése, helyezkedés a szociális hálóban, még több weathering termék, vagy a néző ként való részvétel. A díjazottak főiskolai diploma szintjére emelnek egy hobbi díjat, óriási drámákat képzelnek, 9000 kilométeres utakat tervezgetnek, világ mesterének képzelik magukat. A dolog olyan messzire megy, hogy egyesek már az 5 évvel ezelőtti díjaikkal hencegnek a rendezvény előtti hetekben. Az egyének, klubok, cégek igazodnak, a tömeg meghajlít mindent, lassan teret és időt is. Távolból az eseményhorizonton becsapódott sok bugyuta ötlet emléke, egy olyan világot vázol fel amit leginkább a tömegvonzás és dinamika tart fent. A felső vezetés létezik, meg a tömeg, a többi helyettesíthető, a zsűri, a többi szervező, a klubbok, az egyének, nem érdekesek, a tömeggel folyik a diskurzus. Ma egy isten, ünnepet bajnok, holnap egy díjtalan senki, aki nem tud makettezni, sorban állhat a zsűrit kérdezgetni, akit ugyanúgy bármikor kicserélnek, látszólag elfogyhatatlan az utánpótlás, nem baj ha a tegnap hősei lemaradtak, mindig van egy újabb csoport, akit behelyezünk a képletbe. Több ezer makettből mindig van pár amit fel lehet mutatni a tömeg szemében, mint minőséget.

 

Meddig lehet még nőni, mikor roskad magába? Ezek a kritikus szemlélő kérdései.

 

Korszellem

Valószínűleg én ülök fordítva a lovon, ez egy ilyen kor, ez egy ilyen társadalom, ezek a normái, nem nagyon érdemes erről beszélni sem, máshol is hasonlóak a működési dinamikák, amiket semmilyen egyén nem képes befolyásolni. Lehet egy szerencsés korban kerültem a hobbiba, ahol tényleg évről évre növekedett a minőség, és látványos volt a fejlődés, voltak emberek, szerveztek akik ezt be tudták bizonyos keretek közé csatornázni. Elképzelhető, hogy ebben a környezetben egyszerűbb volt nagyszerű versenyeket szervezni. Jelen esetben meg kell becsülni a szervezésbe beletett munkát, a résztvevőket, mivel legalább testközelből láthatunk sok nagyon szép munkát. Talán ez az érdekes dioráma jól jellemzi korunkat, próbálunk, mindenki a maga módján előrejutni egy saját magunk szemetével telerakott világban.

 

 

 

 

Nyitra nyitva, de minek?

Voltunk Nyitrán 

Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a családot, nincs-e kedvük szombaton kirándulni egyet. Hova? A szlovákiai Nyitra városába. Nem terveztem, hogy meglátogatom ezt a versenyt, de most valahogy kedvem támad. A cseh makettipar nagyágyúi értik az online marketinget, és szépen be is húztak a csőbe. Jöttek szembe a reklámok, az akciók, az újdonságok. Jól van, menjünk!

Nyakamba vettem hát a családot, a barátok segítségével visszakaptam a Stresaba kitranszportált maketteket, és irány a Szlovák pusztaság. Korán kellet indulni, mert 10:30-kor zárt a nevezés. Ez már fura volt, de hát mit lehet tudni. Az Eduard, Aires, Modelshop.sk akciók és standok ígéretében robogtunk át a párkányi hídon.

Kik ezek, mik ezek?

Jut eszembe a klasszikus Janklovics Sziget reklám. A másik, ami feldereng, a pár nappal korábbi beszélgetés Tibi barátommal. Mekkora ez a verseny? 500-1000 makett. Ebből 200 papír, De egyébként egy ***. A belépő jelképes 2 EUR, az előnevezett indulóktól további 1, a helyszíni nevezőktől további 3 EUR-ot kértek. Volna. De nálam ez elmaradt. A név bemondás után megkaptam a papírkákat, és elhelyeztem a maketteket a mezőnyben. 4 hosszú asztal, ebből 2 a felnőtt makettek. A többi papír, junior, helyenként civil kategóriák, vagy hajók. Out of scope számomra. Végig vizslatva a két asztalt találtam pár szép munkát. Inspirálót is, tanulságosat is. 32 makettről készítettem képet. Némelyik inspirált, másikat csak dokumentálni akartam, és volt, amiből inkább tanulni, mivel a készlet otthon pihen a polcon, vagy éppen már építés alatt áll. Ez kb. 30 perc alatt megvolt.

Irány a börze, lista fejben, indulhat a böngészés. Újabb 30 perc, minden meg is van, egészen korrekt áron. Az összes jövéssel, menéssel, pakolással, 1,5 óra alatt láttam mindent, megvettem mindent. 

Ország – Város – Fiú – Lány

Mivel a család rendkívül türelmesen kivárt amíg 1,5 óra alatt elmerültem a csehszlovák makettező társadalom helyi kivonatában, bennem is igény támadt egy kis változatosságra. Így hát hátra hagyva a rendezvényt, becsorogtunk a városba, és megnéztük a várat. Szép kilátás, nagy templom, középkori várkapu, lépten-nyomon magyar főurak nevei az info táblákon. Ez sem tartott tovább 1,5 óránál, mehetünk vissza.

Pakolás, ceremónia

A díjátadó 15:00-ra volt meghirdetve, ezért 14:30-kor már hordozó dobozzal a kezemben mentem a makettért. Senki nem ellenőrzött semmit, bármelyiket elpakolhattam volna. Ez kissé aggasztó volt. Ugyanakkor minden munka ott volt, ahova délelőtt az alkotója rakta. Vagyis a zsűri sem nyúlt hozzá. Úgy tűnt a ránézéses zsűrizést szó szerint vették… A díjazottakat helyi szokás szerint matricával jelölték. Már itt furcsa volt a kevés matrica. Elmúlt 3 óra, még sehol semmi. Néhány helyi arc még okleveleket írogat, táblázatokat böngész (papíron), adminisztrál. Vettem hát a bátorságot, és egy fiatal klubtagtól segítséget kérve betekintést nyertem a díjazottak listájába. Nem volt mire várnom, így fogtam a családot és búcsút intettünk Nyitra városának.

Tanulságok

Még a délelőtt folyamán megkezdte munkáját a zsűri. Saját kategóriám felett görnyedő embereket kísértem figyelemmel. Mást nem is tehettem volna, hiszen bárhogyan próbáltam kikerülni őket, mindig az aktuális fotó áldozatom felett támadt kedvük tanácskozni. Eindhoven és Stresa után szürreális volt végignézni, ahogyan a helyi klub agyonmosott, kinyúlt pólóiba öltözött bácsik tablet helyett egy írótáblára rögzített üres A4-es táblázatba írogatták a valamit. Pontozólapot nem láttam, ezen meglepődtem. Hogy fogják így biztosítani a fedhetetlen objektív véleményalkotást (irónia)? Később rápillantva a mezőnyre, majd az eredménylistára, ismét feltűnt a díjak alacsony száma. 1/72 légcsavaros 3 díj, 1/48 harcjármű 2 díj (10 makettből ez nem tűnik kevésnek, de valahogy mégis annak tűnt) A helyi mikulások jellemzően olyan maketteket díjaztak, amiket én le sem fotóztam. Az LGT is megénekelte: „Ami nekem jó, az talán neked nem való” Na hát ami nekik jó, az nekem tuti nem való. Nagyon más az elképzelésünk a makettezésről. A rendezvény furcsa kettősséget mutatott. A helyi sportcsarnok (ahol Győr-Nyitra női kézi BL meccset is rendeznek, szóval nem egy falusi tornaterem) bejáratán egy A5-ös papír árulkodott arról, hogy itt makett verseny van. Bocsánat, Model Show! Szemetes, információ bármiről, útba igazító tábla, hangos bemondás, semmi. Láthatóan a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán. Ugyanakkor elég nagy börze, Eduard, Special Hobby, Aires, Modelshop.sk teljes bolt kint. Átlag magyar verseny mennyiségű makett, de egyharmada papír. Átlag magyar mennyiségű nevező a core kategóriákban, de vagy 90-es évek színvonala, vagy a legfrissebb technikák (pár maketten). A többség nem tudja levetkőzni az aránytalan (túl nagy, túl kicsi) igénytelen képkeretbe ragasztott csehszlovák vasútmodell műfű alapokat.  Ugyanakkor reményt keltően sok makett a junior kategóriákban. De semmi előre mutató, inkább az említett 90-es évek a fiatalok szintjén. Gondolom működik egy szakkör a helyi klub szervezésében. Földrajzi elhelyezkedése miatt jó kis verseny lehetne, de úgy látszik nem tudja kinőni magát a helyi nyugdíjas mukucsok szorításából. 

Képek:

booking.com

Haden Sutton

Modelársky klub ZOBOR Nitra

Facebook

Önértékelés, mint probléma, kihívás, cél

Az élet minden területén az egyik legnehezebb kihívás, amivel szembesülünk, saját magunk értékelése. Elég jó tanuló vagyok? Elég jó munkaerő vagyok? Elég jó szülő vagyok? A sort lehetne folytatni. Makettezőként ez a feladat talán még bonyolultabb. Szeretett hobbink alapvetően egy művészeti tevékenység, ami fundamentálisan szubjektív eredményeket képes csak felmutatni. Bármit is csinálunk, alapvetően a tetszik/nem tetszik dimenzióban mozog. Persze vannak objektív tényezők is, történelmi hűség, anatómia, fizikai jellemzők, agyagok (fém, fa, stb.) jellemzői. De a határ valahol a színek használatánál kezd elmosódni, és hajlamosak vagyunk vagy megmondani, vagy szolgai módon elhinni a mindent felülíró igazságot, amit valaki állít. Akkor is, ha nem tudja alátámasztani, csak elég határozottan állítja. Akkor is, ha mi sem tudjuk alátámasztani, ezért próbáljuk elég határozottan állítani. És itt kezdődnek a hitviták, ahol a tények már a feledés homályába vesznek. 

 

De mégis hogyan ítélkezhetünk saját magunk felett egy ilyen bizonytalan, sikamlós környezetben? Hogyan állapíthatjuk meg magunkról, hogy elég jó-e amit csinálunk? Miben van fejlődési lehetőség? Mik a hibáink? Ki a hülye, és miért nem vagyok én helikopter? Egyáltalán, kell-e ezzel foglalkozni?

Mindenek előtt tegyük fel a kérdést magunknak: Mi volt az életben a legutóbbi hibám? Lehet ez apróság, elfelejtettem kenyeret venni, vagy a gyereket elhozni az oviból. Elbambultam, és belecsúsztam az előttem állóba a pirosnál. Akármi. Ha nem jut eszedbe ilyen, mondjuk az elmúlt 2 hónapból, akkor ezt az írást felesleges is tovább olvasnod. Hiszen Te tökéletes vagy, nincs mit tanítanom neked. Ha eszedbe jut valami, gondolkozz el rajta, mi a tanulság? Hogyan kerülhetted volna el a hibát, amit ejtettél. Ez első lépésnek jó is lesz. Saját magunk megkérdőjelezése, az önvizsgálat az első lépés ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. És ez a makettezésben sincs másképp. Nincs tökéletes munka. Ha ezt el tudjuk fogadni, az már fél siker. Mindig van valami, amit tökéletesíteni lehet, amin van még mit csiszolni. A lényeg, hogy ne tekintsük magunkat, a munkánkat magától értetődőnek. A makett nem magától készül el. Abban sok munkánk, ötletünk, technikai, történelmi tudásunk, kreativitásunk van. És ezek mind-mind hibákat is hordoznak magukban. Sötétség nélkül nincs fény, ez ne feledjük. A munkánk, és önmagunk legnagyobb értéke is az egyensúly lehet.

Beginner level 2.000

Valahol el kell kezdeni. A magyar társadalomban szinte tabu kimondani azt, hogy én magasabb szinten állok, mint te. Tabu szembe állítani a másikat azzal, hogy nekem több tapasztalatom van valamiben, mint neked. Ez a sértés kategória. Miért ne tudhatná a másik olyan jól, mint én? Több okból. Ott van a rutin. Évek munkája van abban, ha valaki készség szinten kezeli az anyagokat. Nem folyik mellé a ragasztó, nem hagy sorját, nem szemcsés a festés, stb. Ezeket meg kell tanulni, és ez idő. És ahogy telik az idő, gyűlik a rutin, egyre újabb és újabb dolgokat kell megtanulni. Egy idő után egy (közel) hibátlan építés már nem teljesítmény, hanem alapkövetelmény. Annyira alapkövetelmény, magától értetődő, hogy a zsűrinek fel sem tűnik, hogy a futógörgő Continental feliratának utolsó betűjét, amit L helyett U-ra öntött a gyártó (jogdíjak) nem csiszolta le a készítő (megtörtént eset Mosonról). Mindannyian ugyan azon az úton járunk. Persze nem ugyan ott tartunk. És az is lehet, hogy másik sávban haladunk. És nem biztos, hogy ugyan addig akarunk eljutni. De akkor is ugyan azon az úton járunk. Ez fogadjuk el. Keressük meg magunk között azokat, akik ugyan abban a sávban, és előttünk járnak. És tőlük kérjünk tanácsot. Kicsi az esélye, de lehet, hogy pont zsűrizni fogják a munkánkat. De erről később. 

Ha túlvagyunk azon, hogy nem mi vezetjük a sort - valahol benne vagyunk, vannak mögöttünk is, és előttünk is, tudásban, rutinban, ízlésben - akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy hol is tartunk? Mik azok a technikai skillek, amiket magabiztosan művelünk? Persze ez nem egy objektív, világszinten elfogadott regula szerinti meghatározás. Mit jelent mondjuk egy részletes építés? Hogyan kell jól diorámát építeni? Mi a jó Dunkelgelb meghatározása? Teljesen szubjektív ezek megítélése. Nyilván vannak alapvetések, ne legyen látható sorja, vagy szemcsés felület festéskor. De ezek elérésre sokféle megoldás létezik. Ahogy fejlődik a makett ipar, újabb és újabb anyagok jönnek, újabb és újabb technikák alakulnak ki. Használjuk azt, ami nekünk kényelmes, és ami a nekünk tetsző eredményt nyújtja. Alapvetően mi magunk határozzuk meg az elvárásokat magunkkal szemben. Az egész hobbi célja, hogy jól érezzük magunkat. Alkotás közben, és a végeredményt nézegetve is. És ha úgy érezzük, hogy szép-szép, de ezt vagy azt lehetett volna jobban, akkor már közel vagyunk egy egészséges önképhez. Ebből tudjuk, hogy megtettünk mindent, hiszen szép, de felismerjük a hibáinkat, a hiányosságainkat, hiszen ez vagy az lehetne jobb is. A következő lépés, hogy tanuljunk ezekből, és fejlesszük magunkat.

Hogyan tovább? Fotózz!

Ne féljünk kérdezni. Napjainkban az emberi kommunikáció jelentős része a virtuális térben történik. Ezért munkánkat sok esetben csak fotókon tudjuk megmutatni. A makettről készült fotó minősége jól mutatja a készítő igényességét is. Egy elmosódott, szembe fényes képre nem is nagyon lehet mit írni. Ha nem adja vissza a kép azt, amilyen a makett a valóságban, akkor nincs miről beszélni. Ezért mindenek előtt nézzünk utána, hogyan készíthetünk házi körülmények között szép képet alkotásunkról. Erre itt nem térnék ki, de egyáltalán nem bonyolult, vagy költséges mutatvány. Sok cikket találni róla a weben. Google a barátod. Ha megvan a megfelelő fotó(k), akkor már csak az a kérdés: 

Kitől kérdezzünk?

Egyik megoldás a Facebook csoportok. Mielőtt postolunk, döntsük el, mi a célunk. Ha csak szeretnénk megmutatni a munkánkat, akkor a commenteket el se olvassuk. A „szép munka, gratulálok” általában azt jelenti, hogy fogalmam sincs, mit írhatnék rá, mert se ötletem, se tudásom nincs hozzá, hogy megítéljem a munkádat, de azért tetszik, vagy nem is biztos, hogy tetszik, de hát mégis csak egy makett, tehát szép munka! Az úgynevezett kritika, amikor hibákat sorolnak fel, leginkább azt mutatja, hogy a megfogalmazója sem tud igazából segíteni, de qrva okosnak érzi magát, és nagyon büszke, hogy bele tud kötni a képen látottakba. Az építő jellegű hozzászólások elsődleges jellemzője, hogy ritka, mint a fehér holló. Ezen kívül a hiba megjelölése mellet arra is kitér, hogyan kerülhetted volna el, vagy mivel lehet szebb eredményt elérni. Egy kritikánál mindig keressük a segítő szándékot, és ha véletlen meg is találjuk, örüljünk neki! Azt sem árt megnézni, hogy a hozzászóló mit tett le eddig az asztalra. Nem a bizonyítás végett, de nem árt, ha látjuk, egy-egy hozzászólás mögött milyen munka áll, mennyire vehetjük komolyan az illetőt.

De címezhetjük a képeket konkrétan egy kiszemelt sorstársnak is, akitől tanulni szeretnénk. Meglepő, de az emberek többségében örülnek annak, ha tanácsot kérnek tőlük. Hiszen ezzel azt jelezzük, hogy ő jobb, tapasztaltabb nálunk. És ez nyilván valóan büszkeséggel tölti el. Ne féljünk tehát kérdezni, akár direktbe sem. Mindezt persze személyesen is megtehetjük, élőben megmutatva munkánkat.

Mi a túrót kezdjünk a zsűrivel?

A legtöbb makettező életében eljön a pont, amikor benevez egy versenyre. Ehhez általában kell annyi önbizalom, vagy kíváncsiság, ami elhiteti velünk, hogy van esélyünk valamit nyerni. Vagy legalábbis kíváncsiak vagyunk rá, hol állunk a mezőnyben. Mindenképpen valamilyen külső visszajelzésre vágyunk. És ez így is van rendjén. A legtöbben ott csúsznak el, hogy ezt a külső visszajelzést nem kezelik a helyén. Egy adott ember véleményében is lehetnek hasznos és haszontalan dolgok. Valamiben igaza van, és tök jó ötletet mond pl. egy sár effekt megvalósításához, de amit az álcaminta színeiről állít, az teljesen hülyeség. Ilyen van, nem is ritkán. Le kell szűrni a számunka hasznos infót. Csak azt higgyük el, ami alátámasztható. Igaz ez a történelmi tényekre (ilyen olyan festésminta például) de egy technika alkalmazhatóságára is (sár például). Mielőtt nagyon belemennénk a „történelmi hűség”, és a „mi lehetett, mi nem” képlékeny világába, ne veszítsük el a józan paraszti eszünket. Afrika Korps-ra ne rakjunk sarat, haha (Persze itt is van kivétel, hiszen sár=víz+föld, és volt az Afrika Korps életében olyan szitu, amikor ez összeállt, de akkor annak járjunk utána tisztességgel, fotók alapján, megfelelő környezet, jármű, hadosztály. Ha kivételt, vagy különleges témát csinálunk, mindig legyen minden a helyén.)

Ki (legyen) zsűri?

Saját tudásunk, és a végeredmény fejlesztésének érdekében végzett kutatásunk fontos eleme mások véleményének meghallgatása, és beépítése a munkánkba. De használható-e a zsűri erre a célra? Ennek megválaszolásához feltétlenül szükséges átlátnunk a magyar, és úgy általában a makettversenyek zsűrijének működését. Hazánkban a verseny szervezők, ki tudja miért, de úgy érzik, minél több kategória, minél részletesebb bontásban jelenik meg a verseny kiírásban, annál jobb versenyt sikerül szervezniük. Ez persze tévedés, de hagyjuk meg nekik ezt az álmot. A sok kategória sok adminisztrációt jelent, amire sok emberre van szükség. Itt kezdődik a zsűri problémája. Egy 3 fős zsűri csapat max 2-3 kategóriát tud általában megoldani. Ez függ attól, hogy mennyi nevező van, de attól is, hogy a zsűritag akar-e versenyezni egy másik kategóriában. Mivel sok zsűrire van szükség, szükségszerű, hogy nem csak a legalkalmasabbak kerülnek meghívásra, hanem azok, akik ráérnek, vállalják, jóban vannak a szervezővel. Ez egy társadalmi munka, ráadásul tényleg munka. Áldozat a zsűritag részéről. Cserébe a tudat jár, hogy engem elég jónak tartanak arra, hogy zsűrizzek, meg max egy ingyen paprikás krumpli. Ezért sok olyan ember kerül oda, aki már nem aktív, tudása elavult. Vagy aktív, de a versenyzők szintje meghaladja az övét. Olyanok is helyet kapnak, akik szimplán emberileg nem alkalmasak a feladatra. Nem kooperatívak a zsűritársaikkal, vagy éppen túlságosan befolyásolhatóak, és szavazógépként működnek, megduplázva társuk véleményét. Egyik sem egészséges, de ezek olyan kompromisszumok, amiket a verseny szervezőknek meg kell kötni. Persze vannak azok, akik ha nem is mind, de a legtöbb feltételnek jól megfelelnek. Ők azonban bizonyosan nincsenek elegen a feladatra.

Zsűri szava szent. Ja, nem. Vagy mégis? (NEM)

És ez az a pont, ahol a zsűri véleménye elkezd fakulni. A fentiek okán nem tekinthetünk egyetlen zsűrire sem automatikusan igazodási pontként, egyetemes igazmondóként, mindentudóként. Nem kell, és nem is szabad a zsűri véleményét kérdés nélkül elfogadnunk. Mindig az embert nézzük, ne a posztját. Azt nézzük, mit tett le az asztalra, tetszik-e az nekünk? Tartjuk-e annyira, hogy elfogadjuk a véleményét, tanácsát. És igenis, meglehet a véleményünk, a negatív véleményünk is a zsűri munkájáról. Ezt nem szégyen, vagy alávalóság hangoztatni sem. Egy dolgot nem tehetünk. Nem vonhatjuk kétségbe a végeredményt, hiszen a szervező szabja a szabályokat, ő kéri fel a zsűrit. A nevezéssel automatikusan elfogadjuk ezeket a szabályokat, és alávetjük magunkat az ítéletnek. Mosonshown arany, itt meg csak bronz? Hol az igazság? Lehet, hogy ez szakmailag nem megalapozott, nem egyezik a saját véleményünkkel, aminek nem árt, ha hangot is adunk. De egy ilyen eredmény nem a makettezőt, hanem a zsűrit minősíti. Persze vannak nem ennyire szembetűnő esetek, amikor valóban az adott mezőnyben valami jobban, valami rosszabbul szerepel, mint máshol. A verseny eredménye mindig a 3 fős zsűri adott mezőnybe, adott pillanatban alkotott véleménye csupán. Se több, se kevesebb. Másnap reggel csak egy szép (vagy kevésbé szép) emlék csupán. Nem lehet alapja saját felemelkedésünknek, és bukásunknak sem. Nem nyertem még semmit, vagy csak Mucsaröcsögén egy nekünk tetszett plecsnit. Akkor én szar vagyok. Nem barátom, nem vagy az, csak éppen még az elején jársz az útnak. Hogy a jó útnak-e, az attól függ, hogy jól érzed-e magad rajta. Aranyat nyertem itt meg ott, ne adj isten Mesterlevelet kaptam, akkor én már profi vagyok. Egy nagy lóherét vagy az. (és ez mennyivel sértőbben hangzik, mint a „szar vagyok”-ra adott válaszom, igaz?) Nem a díjak, vagy 96 pontod tesz követendő példává, hanem az, amit leraksz az asztalra. Ha az, akit magadnál jobbnak tartasz, megdicsér, akkor jól csináltad a dolgod. (Egyébként a profi nem azt jelenti, hogy magas szinten műveli a hobbit, hanem, hogy pénzt kap a munkájáért. Nagy a különbség a kettő között.) 

Külföld-belföld

Régen minden jobb volt. Halljuk ezt párszor. Persze ha bemennénk egy Kádár korszakból ismert közértbe, fel lennénk háborodva, hogy mi a tököm, nincs már sajtos párizsi sem? Ja, és a WiFi, na, hagyjuk is. Külföldön (nyugaton) minden jobb. Hasonló a szitu. Makettezés terén is. Ezt sem árt a helyén kezelni. A társadalom, az ízlésvilág, a környezet, de még az égtájra jellemző fényviszonyok is visszaköszönnek egy-egy nemzet makettező produktumán. Gondoljunk csak az olaszok harsány színeire, laza ecsetkezelésére, kevésbé részletekbe menő megvalósítására. A belgák barnás, sárgás színvilágára, végletekig kontrasztos, éles festéseire. A csehek mértani pontossággal, sebészi precizitással összeállított, és egy színű döglött festéssel elcsapott makettjeire. Vagy az ún. Nordic stílus halott, szürkés színeire, ami mégis olyan jól hozza egy skandináv krimi kísérteties hangulatát bármilyen témán is. Ezek a tendenciák a különböző külföldi versenyeken is megfigyelhetőek. Saját ízlésünkön múlik, mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Persze a nagyobb felhozatal egy nagyobb versenyen szükségszerűen emeli az átlag és a top 10% színvonalát is. De példaként említhető a belga KMK Scaleworld, ami méretben bőven elmarad pl. a Mosonshowtól, de a harcjármű színvonal simán megüti átlagban és a top10-ben is, sőt. Hasonló példákat lehetne hozni figurában, repülőben, stb. Az egyéni célkitűzéseink határozzák meg, melyik versenynek mekkora jelentőséget tulajdonítunk. És persze az ott elért eredményekre ez ugyan így igaz. Persze a realitást nem árt figyelembe venni. Egy Zeg harcjármű aranyérem szinte biztosan nem lehet referencia egy KMK harcjármű aranyéremhez. Ahogy egy PSMK figura arany sem egy Verbania figura aranyhoz. Szimpatikus a gondolat, hogy miért ne lehetne olyan jó, de valahogy a valóságban mégsem lesz olyan jó. Erre igazán akkor jön rá az ember, amikor sikerül eljutni személyesen mindkét helyre, és látja a saját szemével a szakadékot, ami két mezőny között ki tud alakulni. Külföldön is sok kis rendezvény van, ahogy nálunk is. De ami nekünk Moson, az más vidékeken is megtalálható. Moson egy jó „all in one” rendezvény, és ebben Európa egyik vezető rendezvénye. Szakáganként azonban megvannak a fellegvárak, és ezekbe ellátogatni élmény, nyerni pedig mindazok ellenére, amit fentebb a zsűriről állítottam, a sokkal magasabb átlagos színvonal miatt mégis csak megtiszteltetés. De minimum jó érzés.

Ki vagyok én?

Végül maradt a kérdés: Mit gondoljak magamról? Azt hiszem, ezt alapvetően mindenkinek saját maga kell, hogy meghatározza. De talán néhány támpontot adhatok összegzésül:

1. Fogadd el, hogy az úton van, aki előtted, és van, aki utánad halad. Mindenkinek van még mit tanulnia.

2. Keresd meg körültekintően azokat, akiktől tudsz és szeretnél is tanulni. Akiknek adsz a véleményére. Szűrd le a lényeget, ami használható számodra! A hangerő helyett a megalapozott véleménynek higgy!

3. Keresd a segítő szándékot, a valódi pozitív visszajelzést. A lényeg mindig a DE után van. (Szép, szép, de…)

4. Egy zsűri kitűző, egy arany érem, egy bármilyen cím nem tesz senkit jobbá, vagy követendő példává. Címek helyett keresd az alkotást, a minőséget, az igényességet.

5. Nem, te sem vagy kivétel, hiába nyertél aranyat!

6. Ne félj véleményt alkotni. De fogadd el, ha nincs igazad. Versenyen tudd, hogy elfogadtad a szabályokat, még ha a véleményed más is.

7. Keresd az újat, a jobbat! Keresd, hogyan léphetsz a következő szintre! Legyen célod, ne túl nagy, csak mindig egy lépéssel előrébb!

8. Élvezd a hobbid, ezért csinálod!

A 2017-es és 2018-as Mosonmagyaróvári makettversenyek rövid összefoglalója

Egy történet (nem)régről

Ezen bejegyzés megírásánál szembesülök először azzal, mennyire más egy eseményre reflektálni több év távlatából. Eddig leginkább gyors és azonnali reakciók voltak a bejegyzések hátterében, de visszatekinteni a múltba, amikor már kifakul az ember közvetlen benyomása, számottevő különbség.

Talán ilyen lehet a történetírás világa, megállapítani mi volt egy régmúlt időben, és ezek közül mi az, ami fontos és érdekes, és mi az, ami távlatból már lényegtelen. Mi lehet lényeges ebben a hobbiban? Történelmi szempontból valószínűleg nem sok minden. Hogyan teltek ezek az évek a Mosonshow életében? Valószínűleg nagyon hasonlóan az előző évekhez, szokásos forgatókönyvek, időpontok, emberek, mini drámák és élmények.

2017 sok szempontból nagy váltás éve volt, a rendezvény átköltözött az UFM arénába, ami első látásra egy nagyon rideg szürke sportcsarnoknak tűnt, de úgy tűnik sikeresen „belakták“ ezt a teret, egyedül talán a börze „B“ szekciója húzta a rövidebbet, mivel az egy szűkös, útvesztős kollégiumi épületben kapott helyet.

2017-re mondhatni az európai és talán a világ élmezőnyébe került maga a rendezvény.  A látogatók nagy részét főleg a környékbeli országokból utazók adták, de rengetek egzotikus távoli vendég színesítette a felhozatalt. A mezőny szokásosan élvezhető volt, sok magas színvonalú munkával, amik közül talán Douglas Lee diorámája volt számomra a csúcs, egy Best of Show-t is el lehetett volna képzelni ennek a munkának. Ami azt illeti a 2017-es Mosonshow ez a munka, és a körülötte keletkező botrány tette csak emlékezetessé.

Egy munka, ami nem ér semmit?

Douglas Lee-t a jártasabb kollégáknak lehet nem kell bemutatni, akik nem ismernék, egy rutinos dioráma építő mesterről van szó, Kóreából, többszörös EURO Militaire győztes, számos érdekes munkáját több könyvben publikálta, a szóban forgó munkáról is idén adott ki a Japán ModelArt egy külön kiadványt.

Miről szól egy verseny? Lehet egy laza hétvége a haverokkal, alkohol, bohóckodás, vásárlás? Viszont nehéz elmenni a többször hangoztatott szigorú értékmérő vagy definiáló funkciók mellett. Itt valamilyen komoly kritériumok mellett sorrend születik, ezt hiszik az ott ülők, a nézők, a versenyzők, ezt hirdetik a szervezők. Mi történt itt, hogy egy kiváló alkotás nem kap semmilyen elismerést, nem hogy nem kap elismerést, hanem még letolást is kap a szervezőktől.

Mondhatnánk azt, hogy itt nagyon erős volt a mezőny, de ez nem igaz. Súlyos kritikus hibák voltak a munkán, de ez sem lenne igaz. A zsűri visszajelzéseiből annyi derül csak ki, hogy nem értették a történetet, túl nagy volt a figurákon a kontraszt, világos a jármű és ehhez hasonló mellébeszélések. Lehet a huszonnyolcadik panzer dioráma üvöltő németekkel érthetőbb sokak számára, a koreiai háború pedig egy ismeretlen helyzet, de a tudatlanságommal nem takaróznék. Az eredményekből meg egy látszik, a legjobb történet a semmilyen történet, egy semmilyen történet akár mester aranyat is érhet… diorámában. Sajnos itt megint csak a zsűrinek sikerült magáról bizonyítványt kiállítania: az inkompetencia mesterleveles művelői.

Keleti zárás

Douglas Lee nem egy mindennapi figura, angolt is inkább töri, és úgy tűnik, az eredménytelen több ezer kilométeres út után a facebook falán gondolta levonni a zsűri munkájából és a rendezvényből számára a következtetéseket.  Ez egy óriási vitafolyamot eredményezett, ahol két fél alakult ki, Lee és a hozzáértőbb emberek kis csoportja és az őket támadó szervező és az köré összegyülemlett virtuális lincselő brigád, aki megtalálta az „igazságot“. Megható, mikor képesek ennyire beleélni magukat az emberek számukra teljesen ismeretlen folyamatokba, bevetni magukat egy olyan ügyért, amiről semmit még nem is sejtenek. Lehet csak meglepte őket ez a szokatlan hozzászólás, és nagyon kilógott a szokásos díjposztolós, egymást ünneplő közegből. Douglas Lee eddig kétszer volt Móváron, de valószínűleg utoljára. Nem baj, majd gyönyörködünk a végtelen, weathering termék magazint másoló makett hegyekben, majd tapsolunk, és úgy teszünk, hogy ez a valami…

WME 2022

Idén kihagytam Mosont. Megbántam-e? Bizonyos tekintetben igen. A srácoknak tetszett, jó lett volna újra szép maketteket nézegetni, találkozni a régi cimborákkal, kiröhögni a régi haragosokat, és inni egy jó pofa sört együtt. Aztán szóltak, hogy megüresedett egy hely Hollandiába. World Modell Expo. 2014-ben ott voltam Streesa-ban. A jól ismert vasi közmondás jut róla eszembe: Úr Isten, very big!

Kapva kaptam az alkalmon, vettem a repjegyet, írtam ki a szabit, megyünk WME-re. A helyszín ismerős, Robert SMC-je Európa egyik meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt években. Aztán jött a Covid, és a kényszerszünet. Nem csak a világ, de a makettező táradalom is lassan felébred csipkerózsika álmából, és újra összeverődik a világ egy-egy szegletében, hogy minden megspórolt pénzét műanyagra, festékre, és persze alkoholra költse. Mellesleg volt ott egy verseny is, 4000 nevezett munkával, 800 alkotótól. Mellesleg. És a három sportcsarnok méretű hangárból tényleg csak egy volt a verseny. A többi börze.

Mezőny

Kb. tudtam mire számítsak. 7 éve nem nyúltam maketthez, kb. 5 éve nagyon rendezvényen sem voltam. Talán egy Moson és egy Zeg volt. Mégsem ért meglepetés. Korábban már kifejtettem, hogy a makettezés mennyire nem változott az elmúlt 7-10 évben. A gyártástechnológiák igen. Ez a verseny a figurákról szól. Voltak repcsik, meg tankok is, de semmi extra. Semmi olyan, amit ne látnánk Pozsonyban, Prágában, vagy Mosonban. Sőt, a repülős mezőny szerintem nem volt kiemelkedő. Harcjárműben pár diorámában csúcsosodott ki a színvonal. Voltak persze lehengerlő méretű alkotások, de azt a finomságot, részletességet, kompozíciót és ízléses egyensúlyt, amit ebben a kategóriában keresni szokás, csupán pár alkotás tudta vissza adni. Ez a rendezvény mindig is a figurákról szólt. És ott valóban lélegzetelállító munkák voltak. Persze nem mind, de bőven volt mire nyálat csorgatni. Érdekes volt megfigyelni, hogy a történelmi figurákat lassan meghaladj a sci-fi kategória. Nem csak mennyiségben, népszerűségben, de technikában is. Persze a tizennyolcadik háromfejű sárkányt meglovagló bikafejű nő után már éhezik az ember egy valamire való középkori lovagra, vagy napóleoni huszárra. A zsűrit nem irigyeltem, hiszen az aplikációra ültetett értékelés megkövetelte, hogy az összes nevezett munkát értékeljék. Akkor is, ha az „a most nem kap semmit” gomb. Folyosói pletykák szerint a figura kategóriák több száz nevezett alkotását délután háromtól este kilencig zsűrizték. Maga a logika, hogy az arany/bronz/ezüst mellet van commended szint, és nem sorrendet állítanak, még mindig a legszimpatikusabb elgondolás. Az aplikáció ráadásul figyelmeztette a zsűrit, ha 2, vagy annál nagyobb eltérés volt a háromból 2 véleménynél. Ezen a munkán addig kellett gondolkozni, amíg mindenki maximum egymás melletti értéket nem adott neki. Onnan már csak átlagolni, kerekíteni kellett. Ez sem rossz elgondolás, hiszen a nagyobb eltérés valamilyen félreértést, esetleg info hiányt feltételez. Pl. valaki perfekt egy témában, de a két társa nem. Ők a kivitelezést jónak tartják, de a harmadik társuk már az elején kiszúrja a koncepcionális hibát, és lehúzza. Az eredményben kibukik az eltérés, és meg kell beszélniük.

Helyszín

A Koenigshof Hotel ad otthont már évek óta az SMC-nek, így már ismerősként szálltunk le a buszról. A hatalmas területen szétterülő létesítmény igazi labirintus belülről. Nagy előnye, hogy minden helyben megtalálható. Szállás, parkoló, étterem, pub, büfé nap közben. Egyben ez a hátránya is, hiszen a városszéli erdőben fekszik, amit az egyszeri utazó makettező csak nehezen tud megközelíteni. Autó hiányában nem tudunk még boltba sem menni, de egy étterem sincs a környéken. Persze lehet buszozni, de gyalog ne induljunk neki, mert minden minimum 1,5-2 óra járóföldre van.

A makettező rendezvény 4 sportcsarnok méretű rendezvény hangárban foglal helyet. Ebből egy a verseny, és 3 a börzét szállásolta el. A világítás kritikán aluli. A versenymunkák fölött irodai asztali lámpák ágaskodnak, nagy fényerejű halogén izzókkal. Ezek színhűmérséklete rendben volt, viszont durván spot fényt adtak, aminek következtében a kiállító „lépcső” felső sora kiégett, az alsó árnyékban volt, a középsőben kb. jó lett volna a fény mennyiség, de ott meg egymás árnyékolták a makettek. Fotózni kb. lehetetlen, vakuval lehet valamit, de az olyan is. Élvezni is alig lehetett a látványt. Nem is tudom a zsűri mit látott ebből az egészből. A KMK klubasztal egyszerű, mégis hatékony LED világításától nagyon messze volt. Kérdeztük már korábban a szervezőket erről, tisztában vannak a problémával. De így is 800 versenyző 4000 munkája landolt az asztalokon. Érthető, hogy nem törik magukat. Pedig szakmai oldalról megérné. Üzleti oldalról kevésbé. Ez a befektetés nem hozna több látogatót. A laikusoknak mindegy, a makettezők meg így is ott voltak.

Börze

A börze elsősorban a figurás és egyéb kiegészítőket gyártó manufaktúrák terepe volt. Kitelepült ugyan néhány bolt (Pl: Modellbau König) dobozos makettekkel, de mégis ez volt a kevesebb. Jó volt látni magyar arcokat is az árusok között. Az árak persze borsosak, de ez inkább a 400 forintos eurónak volt köszönhető, mintsem a nyugati árszínvonalnak. Voltak még így is kimondottan alkalmi vételek. Érdekes volt látni néhány cosplay-es kisasszonyt, ahogy különböző gyártókat népszerűsítettek. A gólyalábas kalóz lány, vagy a steampunk kisasszony igazi színfoljtai voltak a kavargó tömegnek. 

Összegzés

A WME nem változott semmit. Tengernyi figura, többi egész jó, de semmi extra. A rendezvény neve hozott kb. 2.000 figurát plusszba az SMC mezőnyhöz. Nyilván ezek csak becslések, a szervezőknek gondolom van részletes statisztikájuk. Nekem igazi feltöltődés volt ez a 3 nap. Rengetek ízléses és szép munka, ötletes kompozíciók, magasz szintű kivitelezés. A szombat délután hármas zárás nem túl felhasználó barát, de pénteken egész délután ott volt már a mezőny 90%-a. Ez egy háromnapos rendezvény, ezt figyelembe kell venni. Legközelebb 2025-ben lesz WME, Franciaországban. Aki teheti, látogassa meg, az élmény garantált.

Öt év után

 A könyv

Öt év után újra maketthez nyúltam. Jó, pár utógörgő összeragasztását még nem nevezném makettezésnek, de akkor is, na. Előpakoltam a szekrény mélyéről, az azóta két költözést is átvészelt felszerelést, a 48-as Tamiya Pz. III valahogy nem akart összerakódni a dobozban, úgy volt, ahogy anno hagytam. Kicsit bütyköltem rajta. Mindezt egy könyvnek köszönhetem. Kedvesemtől karácsonyra (némi iránymutatás mellett) David Render Tankcsaták a nyugati fronton c. könyvét kaptam. A Számvéber stílusú hadijelentés és statisztikai szemelvény könyvek után, amikor már fejből fújod az adott hadszíntér fontosabb hadműveleteit, a részvevő alakulatokat, és egy képrészletből is kiszúrod a hadosztályjelzéseket az oldalpáncélon, jól esik egy kicsit lightosabb, életszagú, útikönyv szerű visszaemlékezést is olvasni. Esetemben a kettő között eltelt 5 év, ami sikerült megtöltenem airsoftozással, némi X-Box-szal és egy kis kalandozással az EDC világába, főleg bicska fronton. Mindezt távol a makettezéstől. Annyi év, szervezés, utazás után kiégtem. Nagy szavak ezek, és így elolvasva nevetségesnek is hat, de ez az igazság. Nem kötött le. Most sem igazán, inkább nosztalgiázom. De ez a könyv, ez kicsit visszabillentett a régi vágányra. Mindenkinek ajánlom. Olvasmányos, érdekes, néha drámai, néha mulatságos. Kimondottan jól sikerült a magyar fordítás (kivéve, hogy a ranger szót erdőkerülőre sikerült adaptálni, de hát ezt nyeljük le). A műfalyhoz képest meglepően pontos, és történelmileg is rendben van. Tényleg élmény végigolvasni.

Hosszú szünet, várakozások

Úgy gondoltam 5 év kihagyás olyan sok, hogy a hobbi elment mellettem. Visszagondolva, hogy amikor még tényleg benne voltam a sűrűjében mi minden történt 5 év alatt. Milyen fejlesztések jöttek. Milyen új technikák. Minden évben volt 4-5 olyan munka a nemzetközi porondon, ami újabbés újabb magasságokba emelte azt a bizonyos lécet. Azén fókuszom a harcjárműveken volt régóta, de azért követtem a repülősöket is. Kis késéssel, de ugyan ezek a tendenciák voltak megfigyelhetők. 5 év után arra számítottam, hogy úgy járok, mint az én időm öregjei. Az az értékrendszer, amiben hittem eltűnt már, új arcok, új szintet hoztak, új szemléletet, új stílust. Arra számítottam, hogy elölről kell kezdenem a tanulást, fel kell vennem a fonalat, mert ahol leraktam, az már nincs többé. És itt felmerült, hogy akarom-e elölről kezdeni? Vagy megmaradok annál, amiben én szocializálódtam, amibe én bele nőttem, huszonévesen, lelkesen, tudásra éhesen. És hagyom az új hullámokat az újaknak, maximum érdeklődve, figyelve őket.

Ehhez képest…

… minden úgy van, ahogy itt hagytam. Mint Pripjaty az evakuálás óta. 5 év múlva visszajövök, és ugyan azok az arcok fogadnak, ugyan azok a munkák, ugyan az a szint. Ami változott, hogy az átlag ugrott egy szintet, a weathering már alap elvárássá nőtte ki magát. A top színvonala semmit nem változott. Nincsenek új technikák, új látásmód, új stílus, új megoldások. 5 év alatt nem a makettezők fejlődtek, hanem a makettező ipar. Tökéletesítették a MiG féle alapanyag gyártást. Festékek, kencék, sarak, vizek, olajok, bla bla. 

Emlékszem még azokra az időkre, amikor a brand nagyköveteknek megvásárolt jó nevű makettezők tolták a Tamiyával festett cuccaik mellé az Ammos tubusokkal teletömött work in progress képeket. Aztán valahogy mindig kiderült, hogy ja, hát igazából azt Tamiyával festettem. Néha saját maguk vallották be a commentek között. De ma már nem látom ezt. Persze vannak ilyen őskövületek, mint én, akik még mindig a bevált biztonságos dolgokhoz nyúlnak, mint a Tamiya flatt acryl, meg a Vallejo Buff. De ma már általánosságban látni, hogy lehet ezekkel az Ammo és hasonló cuccokkal dolgozni. Már egyre kevésbé a termék minőségével van a baj. Aki 5 évvel ezelőtt ízléses makettet tudott csinálni, az ma is. Tamiya, vagy Ammo, mindegy. De ők a márka szempontjából maximum reklám felületnek jók. A nagy „tömegek” (na, leírva ez is LOL), a felhasználók, akikből megél a cég, ők továbbra is abban a Pepsi álomban élnek, hogy ha ezt iszom (kenem fel a makettre), akkor én is Britney Spears (Kristof Pulinckx) leszek. Aztán jön az élet szomorú valósága (zsűri), és úgy vág pofán, ahogy azt illik. Az nagymama és nagynéni kedves dicséreteit (Facebook likeok) úgy fújja le rólad a valóság szele, mint atomvillanás Hirosimát. És akkor jön a szokásos hiszti. De már ez is olyan mindennapos, hogy senkit nem érdekel. Mert ez már a Facebook világa.

Tamiya Modell Magazine-tól a Facebook-ig.

Ha számba akarom venni, hogy hogyan jutottunk el a Facebook világig, azzal kell szembesülnöm, hogy én kb. a felénél szálltam be. Gyerek voltam még, amikor a magazinok jelentették a makettes sajtó gerincét. Minden hobbinál megfigyelhető hogy kialakul egy valamilyen fajta sajtó, szakirodalom, tudás és hír megosztási platform körülötte. Horgász magazin is van, autós magazinok is vannak, és volt idő, amikor voltak makettező magazinok. Itthon ennek úttörője a Modell és Makett, valamint a Pro Modell volt. Mindkettő megszűnt már. Ezeknek a platformoknak volt egyfajta zárt jellegük. Volt egy szerkesztő, vagy egy szerkesztő csapa, akik az újságot (sokszor társadalmi munkában) összerakták. Ők voltak az a szűrő, ami a minőségi szintet mind technikai, mind tartalmi szempontból biztosította. És egyben ők voltak a gátjai annak, hogy új arcok felkerüljenek a térképre. Persze igyekeztek, nyilván, de ha valakiről úgy gondolták nem való az újságba… az nem került be. És ez egy természetes dolog, nincs ezzel semmi baj, de a közönség igénye és technika túllépett ezen.

Következett a fórumok arany kora. Ebben a korszakban kapcsolódtam én bele a fő sodorba, és volt szerencsém üzemeltetni, moderálni, sokat írni és olvasni is fórumokba. Néhányan ma is visszasírják ezeket az időket, hiszen visszakereshetően, és többé kevésbé jól rendszerezve lehetett a tartalmat megjeleníteni. Egy bizonyos számú felhasználóval már napi szinten volt újdonság. Az azonos témák összehozták az azonos érdeklődésű embereket. Persze itt is volt egy szűrő. Moderátorként az ember képes volt szabályozni, kinek mekkora teret enged. Persze ma már szánalmasnak tűnik az az erőlködés és agyalás, amit akkor én és barátaim műveltünk, és sok mindent másképp csinálnék. De ez is a tanulási folyamat volt, felhasználói és üzemeltető szempontból is. Mégis azt gondolom egy-egy fórum tudott olyan közösséget teremteni, ami aztán maradandónak bizonyult a közös értékrend és érdeklődési kör miatt.

ez a kezdőlap 15 éve nem változott

A fórumoknak leáldozott, a Facebook ledarálta, mint nagyanyám a sertéscombot. Ma már a fórumok napi 1-2 új bejegyzése nem elég. Az információ éhség ennél sokkal nagyobb. Persze ingyen ebéd nincs. A gyorsan pörgő, tartalomgyáros csoportokhoz sok ember kell, és a humán interfész természetszerűen nem tud, és igazából nem is akar lépést tartani ezzel. Ergo nincs szűrő, nincs szerkesztő, moderátor. A minőségi indikátor feladata a felhasználókra hárul. És ez magában rejt bizonyos veszélyeket. Megint csak természetes dolog, hogy ami nekünk tetszik, arra like-ot nyomunk, esetleg commentben is megdicsérjük. Amit én 10 évvel ezelőtt megdicsértem, ahhoz 5 évvel ezelőtt hozzá sem szóltam, mert nem tudtam, hol kezdjem, és igazából nem akartam elvenni a készítő kedvét az egésztől. Ezen az úton a legtöbben végi mentünk, vagy éppen most megyünk. Az FB csoportokban a kritika, az építő kritika, a segítő hozzászólás, mint olyan kiveszett. Ha valaki veszi is bátorságot, fáradtságot, és jó szándékkal megfogalmaz valami kritikát, a trollhadsereg, vagy éppen a lelkes, de alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkező tárak hamar beledöngölik az üzenőfal legaljába. Van tartalom, dögivel, de durván vegyes. Aki valamiféle magasbab színvonalra vágyik, annak korlátozottak a lehetőségei. Valójában ugyan azokat az arcokat lehet követni, akiknek a topicjait a fórumokban is olvastuk. Ők sem jelennek meg kevesebb tartalommal ma, mint 5 évvel ezelőtt, de ez a mennyiség a Facebook dömping sűrűjében egészen egyszerűen kevésnek tűnik. Es ez talán még értékesebbé teszi ezeket a postokat. Ebben az egész jelenségben nyilván valóan nem kis szerepet játszik az, hogy a Facebook csoportokat elsősorban a különböző marketing modul gyártók drive-olják. Ammo, és hasonlók. Ez valamennyire a Facebook működési profiljából is adódik, illetve abból, hogy ezek a marketing gépezetek képesek sok embert elérni, fizetett alkalmazottakkal tartalmat szolgáltatni, moderálni, üzemeltetni. Ezt a tempót hobbiból, szabadidőben végezni már nem lehet, lassú. Az, hogy én munka után ránézek a csoportra minden nap, már nem elég. Márpedig ez egy hobbi, mindenkinek megvan mellette a saját élete. Ezzel együtt kell élnünk.

Akkor most visszatérjek?

Összességében még mindig nem köt le. Nincs már meg az a rajongás, ami anno. Aztán lehet, hogy mégis. Abban biztos vagyok, hogy ha vége is lesz ennek a COVID-19 őrületnek, nem hiszem, hogy versenyekre fogok nevezni. Őszintén szólva, ámulva állok a technológiai fejlődés előtt. Új gyártók, új kittek. A témák maradtak, egy Párducot még mindig bárhol bármikor el lehet adni. De a színvonal a gyártástechnológiában hatalmasat ugrott. Igazából a kihívást ma már az jelenti, hogy az adott kitből ki tudd hozni azt a részletességet, és minőséget, amit egy-egy gyártó produkál. Már nem feljavítani kell, hanem nem szabad elrontani a makettet. Kis túlzással.

Nem vettem még új makettet. Lehet nem is fogok. Persze, de. Ha kicsit jobban beszippant, úgyis fogok. Most a könyvélménytől fűtve még csiszolom egy kicsit a futógörgőket. Ki tudja, lehet még a kompresszort is rendbe rakom, és lefestem. Meglátjuk.

Pandémia, bezártság és a digitális tér korlátai

Megszűnő rendezvények, korlátozások, személyes szabadság és a közösségi terek leépülése jellemezte sajnos az utóbbi évet. 2020-at már most elkönyvelhetjük a covid-19 évének és még korántsem látni erős fényt az alagút végén. Versenybeszámolók egy ideig aligha fognak majd napvilágot látni, de ugyanúgy a szakmai vásárok termékbemutatói is csak pár rövid sajtóhírre zsugorodtak. Nürnberg, Shizuoka szerencsés esetben kapnak majd egy virtuális színtelen, szagtalan prezentációt. Paradox módon, amennyit elvett a vírus a megszokott életünkből, olyan sokat adott a makettezésnek. A hírek szerint egyre többen kezdtek el újra a hobbival foglakozni, hogy kitöltsék az otthon töltött hónapok monoton bezártságát. Tamiya nem győz gyártani, fogynak a rég elfeledett, még a 80-as években tervezett kittek is, a webshopok pedig újabbnál újabb rekordokat döntenek, bezár a maradék offline bolt, meg azok is, akik nem bírták a tempót, mint pl. az amerikai Squadron.

A kialakult helyzet

Teljesen új a helyzet, egy kényelmes, szabad, globális jólétben szocializálódott társadalom a média és a korlátozások hatására a 4 fal közé szorul, részben fizikailag, részben mentálisan. Kicsit beleélhetjük magunkat a rácsok mögött tartott állatok világába, van némi kifutó az állatkerten, ahol leadod a napi kötelező produkciódat, táplálkozol, majd visszavonulsz a ketrecbe, ennyi a világ. Belegondolva nem is csodálkozik, az ember miért nem szaporodnak ezek a teremtmények. Persze vannak, akik próbálkoznak, átugorják a kerítést, majd rájönnek, hogy nem mindig van benne áram, de akad olyan is aki megnyalja a villanypásztort aztán futva vonul vissza a ketrecbe, nem is volt olyan jó ötlet a szabadságra vágyni, tényleg volt áram a kerítésben…

A média szokásához híven kétfajta kommunikációval igyekszik bent tartani az embereket, az egyik oldalon egy új, technológiailag magasabb fokot képviselő home-office laptop telekonferencia mennyországot igyekszik felvázolni, ahol eljött a produktivitás és emberi szabadság legújabb dimenziója, ahonnan igazából nem is lesz érdemes visszatérni a megszokott kerékvágásba a jövőben sem. Persze vannak emberek, akiknek bejön majd ez a stílusú munkavégzés, a többségnek viszont valószínűleg nem. A másik narratíva pedig a félelem, otthon kell maradnod, vagy a betegség saját testedre gyakorolt rémképe lesz a motiváció, vagy pedig a környezeted, főleg a szüleid, nagyszüleid veszélyeztetése fog otthon maradásra, vagy legalábbis a látogatásuk korlátozására ösztökélni. A mentális egészség mutatói az elhúzódó korlátozások, fokozódó médianyomás és a gazdasági leépülés végett a legtöbb helyen új negatív rekordokat döntenek. Egy egészséges ember számára sokszor elképzelhetetlen mit élhetnek meg páran legbelül, de úgy ahogy egyre többen találkozunk a vírus közvetlen hatásaival, úgy egyre nyilvánvalóbbak a közvetett hatásai. A vírustól való paranoiás félelem, de ugyanúgy a másik szélsőség, a vírus teljes tagadása a megjelenési formái a leépülő kollektív pszichének. Sokan láthatóan a nyugtatóik, a facebook üzenő faluk, vagy ezoterikus összeesküvés elméletek foglyai lettek a 4 fal között. Számomra is már nyilvánvalóvá vált, hogy akár egy beszélgetés is problémássá válhat bizonyos esetben, és itt tényleg valamiféle orvosi segítség lehet indokolt. A korlátok láthatóak, végtelenségig nem lehet 4 fal között bezárva élni, a digitális átalakulás sem kimeríthetetlen forrása a szebb jövőnek, vagy egy alternatív, reális élettér.

Makketezés mint  terápia a józan ész megőrzésére

Itt jön nagyon is képbe a makettezés, mint egy kikapcsolódás, ahol elcsitul a világ zaja, nem érdekel semmi, a fő kérdések, hol van a B keret, miért keverte össze a gyártó a C16-os alkatrészt, amúgy is hová repült a szőnyegen??? Hirtelen van idő befejezni vagy elkezdeni rég elfelejtetett projekteket, sok minőségi idő jelenik meg a munkaasztalon, az ember magára figyelhet és elveszhet a munkában. Nincs veszély, nem kell virtuális virológiai problémákra választ adni, állandóan rettegni. Triviálisnak tűnik, de sok embernek segíthet egy hobbi, friss levegővétel és szünet a napi fokozódó vírushelyzettől, az X-edik hullám híreitől, új mutánsoktól, 4 fal bezártságától és a szociális interakciók hiányától. Elszakadás a képernyőtől, a mobil maradhat néha a sarokban a töltőn.

Régi reflexek nem engednek

A technológia új lehetőségeket kínál, de az ember nem változik. Ugyanúgy látom kicsapódni a virtuális térben a régi reflexeket, egy fokozott formában. Minek letenni a mobilt, ha fényképezgethetek vele éjjel nappal, kell az a feed, kell a sok villogó kép, görcsösen nézegetem, nyomom a like-okat, gyorsan megosztom a tartalmamat, amit 3 perc alatt tákoltam össze, és várom a csodát, ez az én kapaszkodóm az életben. Ez maradt, ennyi a tér ahol kiélhetem magamat, ideges tömegek becsatornázva az üzenő falakra. Létezésem és önértékelésem két fő pontja a fogyasztás és a like-ok vadászata. Nincs itt időben a megrendelt áru az online shopból, amit egész nap böngészhetek, kiakadok, nem kaptam elég pozitív kommentet, összeomlok. Idegenekkel veszekszem lényegtelen dolgokon –ezek a szokásos online zsákutcáink körei.

A Covid utáni makettezés

Már persze ha lesz ilyen… mire számíthatunk? Bizonyára túlterített verseny asztalokra, mivel a mélyben - ami nem mindig látható azonnal - ezek a munkák készülnek, tömegével, és előbb utóbb megjelennek. Sokan viszont majd távoznak az új, régi-új hobbijukból, aki marad, abban pedig erősen megjelenik majd a vágy a közösségre, az utazásra, a mások munkáinak élőben való megtapasztalására.