Stand up comedy - Dream on comedy

American dream? – inkább kubai álom
Itt? magyar Havanna? AZ…

Hogy mi van? Elmondom, mi van. 

Itthon ülök, rendezgetem a képeket a mappákban, legutóbb Bolyain fotóztam, Ctrl+C – Ctrl+V. Aztán pittyen a facebook, üzenet. Bolyai eredmények. Kb annyira érdekel, hogy átfussam, van-e ismerős név. Akad. Aztán társítom az eredményeket a maketthez, aztán beugranak ilyen apróságok: várj, ott nyert, de ugyan azt is zsűrizte. Mi van? Hát ez van, kérem. Nevetek. Mit várok? Itthon vagyok. Best of show, Dr. Pék György. Ez rendben van, de láthatóan nem azért, mert bárkinek is a zsűri 1km körzetében lenne realitás érzéke. Hanem azért, mert az a hajó egyszerűen felfoghatatlan mértékben emelkedik ki a mezőnyből. A hazai makettezésből. És ez sajnos nem túlzás. Hagyjuk Pék Györgyöt, nem akarom belekeverni ebbe, mert nem ide való.

Magam sem tudom, hogyan kezdjem. Most le kéne írnom azt, amit az elmúlt 10 évben megtapasztaltam, ami egy évtized alatt érett meg. Tényleg? Tényleg. Le kell írnom, még akkor is, ha ezzel az írással a blog belép a szamizdat blogok szűk táborába, hogy miért? Ez kiderül később.

Le kell írnom, mert egyszerűen nyomja a lelkiismeretemet, hogy senki nem néz ezzel szembe. Mert hát kit akarunk mi átverni? Az újszülöttnek minden vicc új, aki most kezdi, az elhiszi: nemzetközi verseny! Európa legjobb makettezői, eljött az idő, ismét. OMG. Elnézést kérek előre is azon bólyais szervezőktől, akik lelkiismerettel dolgoztak a verseny leszervezésén, mert nem tehetnek róla, de most ez volt az utolsó verseny, amiben kikristályosodott az a bizonyos 10 évnyi döbbenet. A lent felsorolt példák nem feltétlenül erre a versenyre igazak.

Kezdjük elölről. Van egy ilyen fogalom, hogy magyar makettezés. Ez körülbelül olyan fogalom, mint a magyar foci. Kb. annyira magabiztos mindenki, aki részt vesz benne, kb. annyi eredménye van nemzetközi szinten, és kb. annyi ember van, aki sikeres, és az ugyanúgy nem játszik itthon, ahogy a kint játszó focistáink sem. Hogy miért? Például, az ilyenek miatt:

„2013. október 13.-án, az eredmények kifüggesztését követően,(9:00 óra) 10.00 óráig nyílik mód az óvásra, 5000-Ft kaució ellenében. Elbírálását háromfős bizottság végzi, amelynek tagjai a zsűri elnök, az érintett szekció egy zsűritagja és a főszervező. Ha a bizottság megállapítja az óvás jogosságát, akkor az eredmény módosításra kerül, és a kaució visszajár.”

Na, most gondoljuk végig. Ha jogos az óvás, ez a 3 ember elismeri majd? És ha elismeri, akkor mi lesz? Kap egy díjat? Milyent, ki dönti el? Eleve predesztinálva van, hogy az óvás nem lehet jogos. Magyarán nem lehet óvni, de akkor miért nem írjuk már ki, hogy nem lehet óvni. Eleve mi a fenének óvni, aki nevez, fogadja el, hogy a zsűri dönt, és kész. Minek ez a népámítás? Ez kérem hazugság.

„Azon versenyzők, akik az óvás ideje után kétségbe vonják az eredmények jogosságát, tisztaságát, esetleg a zsűri szakmai hozzáértését kritizálják (bármilyen internetes fórumon, vagy élőszóban), az etikai bizottság döntése alapján eltiltásra kerül a további versenyzéstől a Bolyai Makett Klub Egyesület által szervezett összes rendezvényen.”

Van véleményed? Hát barátom, rosszul kezdődik! Ja, hogy nem egyezik a véleményed a mienkkel? OK, akkor te osztályidegen vagy, ez van. Igen, ezt mi döntjük el. És még el is mondod a véleményed? Krisztusom, hát normális vagy? Fel fognak négyelni! De minimum kitiltanak. Így megy ez. Akkor hogyan csináld? Szamizdat, maximum!

Zsűri? Ja, hát van az is. Hogyan lehetsz zsűri? Sehogy. Na, elmondom, hogy megy ez. Szóval van a rendező, egy klub általában. A klub felkér valakit zsűri elnöknek, aki általában egy másik klub elnöke. És ez az ember elkezdi körbetelefonálni az ismerősöket, esetleg ír egy mailt is, hogy ki, mit tudna vállalni. A legnagyobb gond, hogy amihez ért az adott ember, nyilván azt építi is, és azzal esetleg indulna is. Így ő kiesett. Ezért vagy olyant raksz oda, aki nem épít abban a témában, amihez ért, vagyis kb nem makettezik egy ideje (8-10 éve), vagy olyan témát adsz neki, amihez nem ért. A legnagyobb zsűri ínség esetén aztán jönnek a félmegoldások: indul abban a kategóriában, amiben zsűrizik. De nem pontozza a saját makettjét. Nyilván ezzel minden meg van oldva. Eleve pontozás. Könyörgöm! Ott tartunk, hogy a zsűri állomány olyanokból áll, akik emberileg képtelenek eldönteni, melyik makett arany, melyik ezüst, melyik bronz. Csak sorba kéne rakni, de ez meghaladja mentális képességeiket. Ezért egy pontrendszer szükséges, hogy beixeljék, mint a totót, és aztán ebből kijön egy eredmény, ami sokszor nem is tükrözi a zsűri véleményét. Már amikor van egyáltalán vélemény, és nem bambán anekdotáznak órákig egy makett felett. Ebből lesznek aztán az olyan eredmények, mint 6 arany, 1 ezüst. vagy mester arany egy 4 éves dobozból épült makettre. És hasonlók.

Aztán újra, és újra megjelennek a trófea vadászok. Persze ezt senki nem ismeri be, de legyünk őszinték. Egy 4 éves makettet elindítani egy ilyen mezőnyben, mi, ha nem az opportunizmus legfelsőbb foka. 

Ez csak egyetlen szelete az egész történetnek, az eredmények. Azért ezzel kezdtem, mert ez van szem előtt, és most ennek volt aktualitása. Majd belemegyek a többi témába is, majd máskor.

Persze lehet mondani, hogy csinálj jobbat. Ha nem tetszik, miért mész el? Stb. De minek? Jó ez így, ahogy van. Akinek ez nem fekszik, az úgyis kimegy inkább Eindhovenbe versenyezni, nem igaz? És talán jobban is teszi. 

Ettől persze én még elmegyek, megnézem, hátha lesz valami, ami megtetszik. Idén is volt legalább 2 makett, amin megakadt a szemem. A bajom nekem az egésszel az, hogy annak a pár száz embernek, aki itthon makettezik, valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ez bizony mennyire messze van attól, ahová mára ez a hobby kinőtte magát. Tucatnál kevesebb embert tudok mondani, aki megérti, ha harmóniáról, kompozícióról, egyensúlyról, kontrasztról beszélgetünk. Ez nem baj, csak lássuk saját korlátainkat.

De ami még ennél is jobban bosszant, az a hazugság. Az a ki nem mondott, de sugallt gondolat, hogy ennek értéke van. Nincs kérem. Azért nincs, mert ez nem egy tiszta út. Nincsen egyetlen ember sem, aki felelősséget vállalna. Mindenki csinál valamit, rendező, zsűri, makettező, kritikus, de senki sem vállal felelősséget semmiért. Ezért nem tiszta ez az út, mert nagyon sok ponton korrumpálódik az a folyamat, ami alatt egy makett minőségéből verseny eredmény lesz. És ha ezt a mondatot nem érted kedves olvasó, akkor hiába olvastad végig ezt az írást. Akkor azt sem értheted, miért mondom, hogy ez az egész hazugság, átverés. 

Talán most már a címet is értitek. Magyar Havanna, ahol mindenki azt hiszi, a pálmák alatt a földi paradicsom tengerpartján füstöli a szűzlányok combján sodort szivart, pedig valahol a kisagya legmélyén sejti, hogy ez csak egy idilli kép, ami mögött ott sejlik a rendszer kegyetlen mocska.

És még egy fontos dolog, hogy tudjuk kezelni a dolgot. Amit ezen a blogon olvastok, az egy vélemény, nem abszolút igazság. Ez egy nézőpont, olyan, amit máshol nem találtok.

Propaganda?!

túl szép, hogy igaz legyen (?)

Minap lettem figyelmes Rick Lawler legújabb munkájára, egy 1/35-ös Mi-24-esre.  A szerző neve sokak számára ismerős lehet, a munkáiról készült fotók bejárják a virtuális makettező világ nagy részét, és a közösségi média megosztásoknak is gyakori témája.

Diego Quiano ismert blogján olvashatunk egy rövid bevezetőt, ahol kizárólag szuperlatívuszokban jellemzi a szerzőt és annak munkáit. Nézzük csak meg akkor, hogy mit is kapunk a Rust & Bones fantázianéven futó projekttől, aminek címe egy régi Guns 'n' Roses szám gyenge áthallása.

Első ránézésre egy egész jópofa munkának tűnik. Ismerős gép, ideális környezet, drámai kontrasztok, mintha csak egy ismerős PC játékból kapnánk a képeket. Nem igazán tudom eldönteni, vajon a téma, a kompozíció, esetleg a fotó beállítások, vagy a fotók utólagos szerkesztése váltotta ki bennem ezt az érzés, tudatosan a szerző célja volt, vagy csak így jött ki a lépés? A maketteket általában a realitással és egymással szoktuk összehasonlítani, de néha érdemes a PC grafikus kollégák munkáival is összehasonlítanunk. A számítógépes technológia oda fejlődött, hogy ma már sokkal realisztikusabb és részletesebb grafikákat látunk, mint amit makettben valaha meg tudnánk oldani. Ezt figyelembe véve talán nem a legelőnyösebb számítógépes grafikára hasonlító képeket közölni egy makettről.

makett 

2D grafika 

3D grafika 

Úgy gondolom ezt a munkát két szempontból érdemes vizsgálni:

A valósággal összehasonlítva

Nagy vonalakban az lehet mondani, realisztikus a makett. Nincsen nehéz dolgunk, a szerző mellékelte a referencia képeit is a blogján, és sokak számára a valóságban is ismerős lehet a szabad ég alatt tárolt múzeumi gépek jellege. Tömören fogalmazva: nagyon fakóak, mattak, a kosz megül a szegecssorokban, panelekben és nagyon sötét árnyalatúnak tűnik. Rozsda nemigen van rajtuk, csak pár szegecsből, korrodáló elemből folyik minimálisan. Az alján végig eső nyomokat találhatunk a legtöbb gépen. Szigorúbban vizsgálva, szerzőnknek sajnos nem mindent sikerült ebből megvalósítania. A befolyatásnál a matt, feketés, szürkés árnyalatok helyett a szokásos "barna makett massza" köszön vissza. Igazából mindenhol megjelenik ugyanaz a szemcsés, beazonosítatlan mocsok. Alul semmi esőnyom, a rozsda nyomok pedig ilyen kötelező körként megjelennek azért itt is, bár ez elég ritka jelenség az eredeti típuson. Úgy érzem valamennyire felületes interpretációja a valóságnak ez a munka, nem igazán látok komolyabb belemerülést a témába.

Egyéb makettekkel összehasonlítva

A bajok igazából itt kezdődnek. Mivel érdemes összehasonlítani ezt a makettet?  Vegyük úgy, mint egy harcjárműben otthonosan mozgó makettező első helikopteres próbálkozásai? A másik oldalon viszont itt van ez az irdatlanul hangos marketing maszlag, ha ezt veszem alapul, akkor ennek egy világszinten kiemelkedő munkának kellene lennie? Valóban az? Számomra nehezen hihető ez. Én egy olyan világban ismerkedtem meg a makettezéssel, ahol a hobbi legnagyobb értékei közé tartozott a precizitás, technikai tudás, valósághű megjelenítés, kontroll és látvány harmóniája. A makettek a versenyasztalon összehasonlíthatóak, amikor pedig a virtuális térben lévő szereplésről van szó, a szerzők igyekeznek olyan képeket prezentálni, amik hűen visszaadják a makett jellegét. Mennyit tud ezekből ez a projekt, vagy helyesebben, mennyit tud ezekből ez a projekt kimagasló módon? Nem sokat.

Remélem egy dolog mindenki számára nyilvánvaló, ezt a makettet a nézők 99 százaléka sosem fogja élőben látni, nem lesz alkalma róla véleményt alkotni. Mennyire adják vissza ezek a fotók a valós állapotokat? Sosem tudjuk meg!  Nincsenek részletfotók, nincsenek makro fotók, pedig ezek alapján lehet igazából felmérni egy makett részletességét. .

Nem igazán érzem azt, hogy a szerző nagyon odatette volna magát, és őszintén szólva, ez a minőség erre a méretarányra (1/35) kevésnek tűnik, valószínűleg a szerző maga is tisztában van ezzel, ezért nem erőltette a jobb/nagyobb fotókat.

Amit látok, elnagyoltnak tűnik, hiányzik a részletekre való odafigyelés, kontrolált hatások. Úgy érzem, a harcjárműben megszokott eljárások lettek átültetve egy helikopterre, minden mérlegelés nélkül. Ugyanaz a sablon, ugyanazok a színek, monoton foltok, identikus klisé. A weathering nagy pozitívuma viszont, hogy ezúttal a szokásos, mindent beborító pigment felhő kimaradt a repertoárból.

Az egész prezentációt megmenti a környezet, a madártávlatból készült képek. Kicsit rá is van húzva photoshoppal a kontrasztokra, de arra már nem vette senki a fáradságot, hogy a fotó háttéren maradt karcokat kijavítsa. Teljesen túlzónak és indokolatlannak találom az ilyen és ehhez hasonló vélemények hangoztatását ezzel a munkával kapcsolatban: "best weathered models I´ve  ever seen".  Ilyen gondolat felmerülési helyét leginkább egy beszűkülő világban tudom elképzelni, ahol az ember csak az interneten találkozik a tartalommal, az információ fő forrása a facebook fala, valamelyik weathering cég reklám feed-je, esetleg a magazin világ cikkei. A lejek szerint ez a világ elég sokunk napi realitásává vált ...

Mikor az ehhez hasonló prezentációkkal találkozom, menthetetlenül előjön egy gondolat, amelyben maga a makett csak egyfajta nem kívánt mellékterméke a cikkgyártási és a termék népszerűsítési folyamatának.

Ez a munka valószínűleg nem a helikopter/repülő makettezés határait hivatott tágítani. Lehet, hogy igazából csak egy kicsit elkésett termék reklám, amit nagy sietséggel be szeretett volna fejezni a szerző. A sors iróniája, hogy mire befejezte a munkát, a megrendelő cég felmondta vele a szerződést. Egy elkerülhetetlen párhuzam körvonalazódik televíziózásból jól ismert szappan opera jelenséggel, ahol a néző számára értékként megjelenő műsor a megrendelő és a TV számára igazából csak a reklám közti helyet kitöltő érdektelen tartalom, amit iparszerűen le kell gyártani.

Viszont érdemes azt is megnéznünk, hogy a többiek mit alkottak! Az idei év például gazdag volt a jobbnál jobb repülő makettekben, harcjárműves kollégák is alkottak a témában, lehet nem írta róluk senki hogy a legjobbak, de mégis, valahogy magasabb minőséget tudok hozzájuk társítani:

Fabio Marini munkája, látható volt Móváron is. Korántsem tökéletes, de látszik rajta, hogy némi figyelmet is szentelt a témára, nincsen rozsda, meg egyéb harcjárműves klisé, és a Mi-4-es gyakorlatilag csak egy dioráma elem:

Nem roncs, de egy nagyon jó munka, szintén harcjárműves makettező, kifinomultság, kontroll és esztétikum. Minden a helyén van, ez a srác (Hugo Luyten) tudja, mit csinál, elejétől a végéig.

Egy vérbeli repülős, Lorenzo Borgesa munkája, szinte valószínűtlenül tiszta, de mégis megvan a saját maga kis realitása és esztétikuma.