Lezsűriztük a XX. Bolyait

Kovács Imre legendás T-55ös rozsdatemetője a mai napig viszi a pálmát

Amikor Szabó Zoli a Bolyai Makett Klub elnöke nyilvánosságra hozta, hogy lehet jelentkezni zsűrizni a versenyükre, kapva kaptam az alkalmon. Egy kérésem volt Zoli felé, ne kelljen pontoznom. A pontozólappal kapcsolatos véleményemet már többször kifejtettem ennek a blognak a hasábjain is, így ez szerintem nem szorul magyarázatra. Ebből kifolyólag a mester kategóriák szóba sem jöhettek. Viszont annál izgalmasabb és érdekesebb feladatot kaptam. A hazai harcjármű makettezés egyik élő legendájával, régi jó ismerősömmel, Kovács Imrével mentorként vehettünk részt a klub zsűri mentor programjába. A megtisztelő felkérés lényege, hogy 4 önként jelentkező „mentoráltat” vezessünk be a zsűrizés világába. Ezek a vállalkozó szellemű kollégák természetesen nem ma kezdték a makettezést. Rénes „Könyvtáros” Gáborral már dolgoztunk együtt Zalaegerszegen, és Árok Ajtonyt is ismertem már személyesen. Borbás Gáborral és Szabó Györggyel most találkoztunk először. Bár a klub könnyen ki tudna állítani saját zsűri csapatot, különösen harcjárműben, mégis bolyaisból volt a legkevesebb. Konkrétan a mi csapatunkban senki nem volt a rendező klubtól.

A sci-fi kategóriában is erős mezőny jött össze

Eligazítás, alapelvek

A gyors és lényegre törő zsűri eligazítást Magó Károly zsűri elnök és Szabó Zoli klub elnök tartották. Ezt követően a két mentorált csapat (hk és repülő) maradt még egy kis képbe helyező megbeszélésre, ahol tisztáztuk a követendő irányelveket és technikai tudnivalókat. A mi hatos fogatunk kapta az összes nem mester harcjármű kategóriát. Ez nem kis munka volt, hiszen 5 kategóriát kellett végig néznünk. Eredetileg minden kategóriában 1 mentorált volt mellénk beosztva, de végül hatan végig együtt mozogtunk, így mindenki bele látott mindenbe. A hobbi kategóriák sajátja, hogy aki arany érmet nyer, legközelebb már csak mesterben indulhat. Ezért megegyeztünk a vezetőkkel abban, hogy csak annak adunk aranyat, akit tényleg a mesterben szeretnénk látni jövőre. Senkivel nem akartunk kitolni. Mert bizony majd látni fogjátok, hogy hiába a legjobb makett éppen ott akkor abban a hobbi kategóriában, a mester kategória szintjét nem éri el. És ha így felzavarjuk mesterbe, feleslegesen hozzuk nehezen, vagy akár soha le nem dolgozható hátrányba a készítőt. Ugyanakkor a pozitív visszajelzés és a bátorítás nagyon is fontos célunk volt a hobbi mezőnyben, így az ezüsttel és a bronzzal igyekeztünk bőkezűen bánni.

Szép repülőkben sem volt hiány, FAA Hellcat Oláh Mátyástól

Ágyúk

Annak érdekében, hogy a szervezők folyamatosan tudják feldolgozni az eredményeket, és ne az eredményhirdetés előtt egy órával öntsünk mindent a nyakukba, a legkisebb létszámú kategóriától haladtunk a nagyobbak felé. Így folyamatosan voltak elkészült eredmény listák, amit Karesz segítségével azonnal tudtunk is továbbítani az adminisztratív csapat felé. Elsőként a tüzérségi eszközöket néztük meg, ahol 3 nevező volt. Felmerült, hogy összevonjuk a kategóriát az 1/35 harcjárművel, de pontosan a bátorítás végett inkább eltekintettünk ettől. Így mind a három induló érmet kapott. Az első ránézésre is látszott, hogy a D30-ason nem fogunk sokat gondolkozni. Alap festés rendben volt, de több látnivalót nem hagyott nekünk a készítő. Mind jártunk a makettezésnek ezen a szintjén, és őszintén remélem, hogy a bronzérem ösztönzőleg hat majd rá, mert amit megcsinált, azt tisztességesen megcsinálta. Ugyanakkor ismét megragadnám az alkalmat, és felhívnám a figyelmet az alap hiányára! Drága makettezők! Ezen a hétvégén több alkalom is volt, hogy azért nem tudtunk tüzetesebben megnézni egy makettet, mert nem volt alapja, és inkább nem kockáztattuk meg, hogy megfogjuk. Ha nem rakjátok alapra, magatokkal szúrtok ki! Tessék alapra rögzíteni a makettet!

Folytatva az értékelést Makovszky Ádám 8,1cm PAW l/105-ösén és Kis Csaba PAK 44-esén elidőztünk egy kicsit. A PAK mellett szólt az épített környezet, ami a tálalásba fektetett munkát jelezte. Ugyanakkor a PAW is ízlésesen volt megjelenítve. Végül a weathering átgondoltabb és finomabb alkalmazása döntött, és hozta ki a PAW-t ezüstre, a PAK-ot pedig bronzra.

72 dioráma

Összesen két nevező volt a kategóriában, igaz Pópity Márk egyből 6 munkát is benevezett. Érdekes ez a fajta szőnyegbombázás. Ha az alkotó saját maga nem tudja eldönteni, hogy melyik munkája a legerősebb, az jelez némi bizonytalanságot. Ez tetten érhető volt a munkáin is. Végül a darus féllánctalpast és a szürke Opel Blitzet vettük ki.

Mellette a Nagy-Szabó Zoltán Hetzer diorámáját értékeltük még. A Hetzer volt igazából valamennyire diorámának nevezhető. A mester kategóriáral egyértelműen nem érett még meg, de van benne ötlet, elképzelés és sok-sok munka. A növényzet nekem tetszett. Az alapról lelógó Kübelwagen lehetne egy tudatos koncepció is (keretből kimozduló történet) de a kivitelezés nem erről árulkodik. Ha becsúszik oda, nem tudjuk mi fogta meg, hogy szálltak ki? Illet volna kinyitni legalább a vezető ajtaját. A cím arról árulkodik, hogy a Hetzerrel akarják kihúzni. Ennek sajnos semmi jele nem volt, egy vontató kötelet legalább rá lehetett volna kötni, jelezve mire készülnek. A villanypózna nem rossz, de a kábelek nagyon hiányoztak. Az úton nem, hogy lábnyomok, de még lánctalp nyomok sem látszanak. Repülő Kübel, repülő Hetzer, repülő németekkel. Általános probléma a nagyobb diorámáknál is a repülés. A járművek nem nyomódnak bele a talajba, pedig több tonnás monstrumokról beszélünk. Ez különösen a szép kerek ballonos gumikkal megjelenő kerekes járműveknél szembe tűnő. A Hetzer weatheringje nagyon sötét volt. Úgy tűnt a készítő változtatás nélkül kifújta a gyári színeket a kamóra, és átkente valamilyen tégelyes termékkel. Egy ilyen apró járműnél sajnos a dobozos megoldások nem működnek, világosítani kell a kicsit felületek miatt, és óvatosan bánni a különböző sötét bemosókkal. Azonban mind ezekkel együtt is ez még mindig inkább volt egy dioráma, mint a másik nevező bármelyik munkája. Ezeknek inkább a stand alone harcjárműben lett volna a helyük. Azonban az átsorolás nem merült fel, mert úgy valószínűleg nem kapott volna érmet. Végül a darus átépítés és a Blitz közül az utóbbit tartottuk letisztultabb munkának, így erre adtunk bronzot. A Hetzi kapott ezüstöt.

72 harcjármű

Itt azért már nagyobb számú nevezővel volt dolgunk. Végig nézve a mezőnyön sajnos azt láttuk, hogy aki a mester kategóriába szóba jöhet, az már megkapta korábban a maga aranyérmét, és már ott versenyzik. Nekem szívem csücske a kis méretarány, és szomorúan látom, hogy ellentétben pl. a szlovák-cseh-lengyel vagy éppen a horvát régióval, nálunk mennyire mostoha gyermek. Ez a felhozatalban is látszott. A mester és a hobbi kategória között 1/72-ben idén szakadék tátongott. Ez lehet, hogy szigorúan hangzik, de sajnos ezek a tények. 4 makettező 5 munkáját emeltük ki. Ezek közül Lajgut Márk Jangdpanthere ismerősként köszönt vissza ránk. Márk megfogadta a tanácsokat, amit Zalaegerszegen kapott, és például az antennát és az alapot is cserélte. (leragasztva még mindig nem volt, ami okozott pár lábon kihordott stroke-ot, amikor megmozdult a makett!) Az egerszegi cikkben kiveséztem ezt a makettet, és most Márkkal is átbeszéltük a verseny után, így nem térnék ki rá bővebben.

A többiek között azért volt fejtörés. Nagy-Szabó Zoltán rozsdás IS-2 zöld körítése nem aratott osztatlan sikert, főleg az eltakart futómű miatt (nem diorámában vagyunk) Szintén az ő T-72-ese került még a kalapba. Mellettük volt még Máth András Zoltán SU-152-ese. Itt volt egy kis véleménykülönbség a csapaton belül. A T-72 nem volt rossz, de a fordítva felragasztott tubus a torony hátulján, a futómű eldolgozatlan porozása, és a nem túl jól sikerült alap miatt végül a rozsdás IS-2 mellett döntöttünk. Egyértelműen több réteg és komolyabb munka volt benne, de a kivitelezés minősége azért bizonytalan volt. Az SU-152 mellett szólt a festés tisztasága, eldolgozott olajozás. Amit megcsinált, korrektül megcsinálta, de 2 alapszín és befolyatáson kívül nem igazán láttunk mást. Elismerésre méltó, hogy a pigmetes porozással érzékeltette a vízszintes felületen megülő port, míg a függőlegeseket tisztán hagyta, így némi kontrasztot generált. Ugyanakkor komoly csiszolási és építési hibák voltak például az üzemanyag tartályokon. Ezen kívül a löveg kormolása is kissé elnagyolt volt. Némi érvelés után végül mindkettő bronzot kapott. Kivettük még Kampits Balázs kis Rübezahlját is. Azonban a nyomtatás eldolgozatlan raszterei, és az alapon vastagon álló por miatt gyorsan kis is került a kalapból.

35 harcjármű

A végére maradt a két legnépesebb kategória. A stand alone harcjárművekkel kezdtünk. Itt már több makettet emeltünk ki. Imre javasolta, hogy nézzük meg az 1/16-os Willys Jeep-et az ejtőernyős figurákkal. Szerintem ez a méretarány hatalmas csapda. Ez a Jeep fizikailag kb. egy 1/35 Tiger II méretének felet meg. És pont ezt is mondtam a többieknek, tekintsenek rá így. Látnak annyi részletet, olyan kidolgozást, mint amit egy 1/35 Tiger II-n elvárnának. Nos, a választ kitaláljátok. A figurák sajnos nem sikerültek a legjobban. A kézfejek és az egyenruha színe gyakorlatilag megegyezett. Hab a tortán, hogy ez a szín sem a bőrnek, sem az egyenruhának nem volt jó. Találtunk festetlen ujjakat is a kezeken. Igazából Fan Chengpin munkáján is azt láttam, amit az 1/16-os munkáknál látni szoktam. Egy ekkora maketten csodákat lehetne művelni, de valamiért mindenki úgy érzi, hogy itt már nem kell „makettezni”, csak lefesteni egy színre, mint az igazit. Csak hát ezek előtte áthajóztak az Atlanti-Óceánon, gyakorlatoztak velük pár hónapot Angliában, majd átkeltek a La Manche csatornán, és Normandiában kaptak a pofájukra rendesen. Ez nyomot hagy, nem keveset, és ezek valahogy mindig hiányoznak.

Rénes Gábor javaslatára kivettük a Holt 75 traktort is. A Roden makett nem egy egyszerű kihívás. Építésre nekem nem volt panaszom. A festés nekem a gázolajjal lekent néphadsereg járműveket idézte. A sima mustársárga festés és az egységes barna átmosás nekem nem tetszett. A csiszolt fémes kopások jól mutattak a lefolyásokkal együtt. De az összképet nálam nem mentette meg. Egy ilyen részletgazdag és egyszínű járműben rengeteg lehetőség van, amit Yauhen Zhyrkevich most nem használt ki.

Kivettük a Mk V tankot is, de ahogy kicsit közelebb hajoltunk, egyből vissza is raktuk. Csillogó felületek, vastagon látható matrica. Ezzel sajnos gyorsan el is vérzett. Ismét felhívom mindenki figyelmét a csillogásra! Tessék rendesen felkeverni azokat a weathering termékeket, a művészolaj festékből pedig karton lapon kiszívatni a lenolajat, mielőtt használjátok! A csillogó foltos makettek nem menő! Ugyan így járt Nagy Attila Péter koreai Easy Eight Shermanje is. Pedig úgy megörültem, hogy a csapatunk nevét viselő jármű végre kap egy jó makettet. De közelebbről megnézve a festésen azért voltak problémák. Az alkotó belesett az egyik leggyakoribb csapdába, az olajok besötétítették az egész tankot. Ennek ellenére kalapban tartottuk, mert sok részlet viszont megjelent, és látszott a bele fektetett munka.

A téli meszelt 1/48-as Hetzer is bekerült a kalapba. Rénes kolléga azonnal elkezdte kritizálni a téli kopás milyenségét, miközben szerintem ez volt a legerősebb pontja a makettnek. Ebből aztán egy parázs vita alakult ki, amiben többen előkaptuk a telefonunkat, és a téli festés galériákból elkezdtek sorjázni a képek. Gábor visszavágott a saját képeivel, és egy igazi vadnyugati pisztolypárbaj alakult ki. Végül a túlerő, ha meggyőzni nem is, csendre bírni tudta könyvtáros kollégánkat 😊 Ezért is élveztem ezt a munkát, mert tényleg sértődés és sérelmek nélkül lehetett szakmai alapon érvelni. A Hetzi többi része azért hagyott kívánni valót maga után. A futómű koszolásában lett volna még lehetőség. A lefolyások néhol eldolgozatlanok voltak. A kipufogó rendben volt, de az emelőn a rozsda szerintem túlzás. A távcső számára kinyitott fedél belsőjét kétlem, hogy meszelték volna. A lövegpajzs tetején lévő nyílásokból kifolyó valami kimondottan érdekes látványt nyújtott. Ezt nem tudtuk hova tenni. Az alapon a hó egészen szép volt, a sáros út azonban nagyon nem. A méretarányon kívüli fa pedig teljesen rányomta a bélyeget az összképet. Így bár nem örültem neki, de végül kikerült a kalapból.

Szabó Ákos Rübezahlja nagyobb méretarányban lényegesen jobban mutatott, mint a kicsi társa. Nekem kicsit maszatosnak tűnt a festés, de egyébként tisztes iparos munka, semmi extra, de ami megvolt, az tisztességgel megvolt.

Végül térjünk ki Szabó Gyuri Tiranjára. Gyuri jelezte, hogy ez az ő munkája, így természetesen a zsűrizésében nem vett részt. Azonban végig hallgatta, mi mit gondolunk róla. Az SLA által használt járművek kékes szürke színe egyben remek lehetőség, és nagy kockázat is. Gyuri szerintünk egy kicsit több kéket kevert az elegybe, mint kellett volna. De az összhatásban ez nem okozott akkora problémát. Nem vagyunk T-55 szakértők, de amennyire meg tudtuk állapítani, a makett építésére nem volt panaszunk. Számomra egyedül a krumpliszsák hatott idegenül a torony kosárban. Az alapszínben elfért volna még a fény-árnyék megjelenítése sötétebb ködölésekkel. A kiemelkedő részeket több helyen is világossal kiemelte, ez dicséretes. A befolyatás nagyon finoman lett kivitelezve, szép kontrolált munka. A porozás alapvetően szép, a torony előtti nagy pigment folt lógott csak ki a képből. Ekkora poros részbe már illene valami játékot vinni, ami pigmenttel nehéz. Itt én inkább az enamel-művészolaj kombót javasoltam. Az üzemanyag nyomok szerintem túlzóak. Kivitelezésük szép, csak a méretükkel és a mennyiséggel lehetett volna visszafogottabban bánni. Bár ott nem került szóba, én a lövegblende pro védő borításának festését ítéltem még gyengébbre. Amit viszont kiveséztünk, az a géppuskák festése. Ezek jól bevált, ezeréves technikák, amik ma is működnek. A matt fekete alap festésre valamilyen formában grafit port kéne felvinni (létezik már weathering termékként is, de a 6B-s ceruza lereszelve ugyan olyan jó). Először keményebb szőrű ecsettel, majd szépen ujjal eldörzsölve. Végül az élekre mehet finoman megfestve, akár lágyan szárazecsetelve valamilyen fém szín. Itt lehet játszani a fényességgel és a világossággal. Ez máris 3 réteg. Ha kicsit még akarunk rajta dobni, az alapszín ne fekete, hanem sötét szürke legyen, és folyassuk be fekete olajjal. Ugyan így lehetett volna még játszani a hátsó dobozban lévő szögesdrót tekercsel. Most egy egységes rozsda vörös színe van. Még nem késő, egy erősebb fekete vagy sötétbarna bemosás, és akár festve, akár szárazecsetelve egy világosabb narancsos rozsda szín a kiálló részekre máris 3 színt eredményezne, lényegesen feldobva a végeredményt. Ezeket a részleteket ne spóroljuk le, mert ugye az ördög a részletekben rejlik! Mindent egybevetve a teljes harcjármű mezőnyben ezt a munkát ítéltük meg úgy, hogy megállná a helyét a mester kategóriában. Így az egyetlen kiosztott aranyat a Tiran kapta. A Rübezahl ezüst, a többi bronz.

35 Dioráma

A király kategória, mondhatnánk. Azonban a tény, hogy itt sem született arany, árulkodó. A mezőnyt végig nézve talán itt volt a legnehezebb dolgunk. Nem volt igazán a többiből kiemelkedő munka. Stratégiánk az volt, hogy azokat vegyük ki, amiket nem zárnánk ki első látásra. Ennek az volt a következménye, hogy voltak munkák, amik tüzetesebb vizsgálat során végül olyan benyomást tettek, hogy érem nélkül visszaraktuk. Ilyen volt a Pz. II-es.

Elsőre látványos alkotásnak tűnt a sárga Flakkal felszerelt szürke Pz. IV. Na itt a jármű teljesen egy szinten volt a környezettel. Több koncepcionális problémát is láttunk. A sisakra nehezedő katona, a teljesen lehetetlen testhelyzetek. Nyilván ez a doboz figurák alkalmazásának hátránya. Hobbiban nem elvárás a figurák módosítása, de a helyes megválasztásuk igen. A hüvelyeken a hőtől keletkezett elszíneződés szerintünk túlzó volt, a felhajtott antenna tüzelés közben pedig logikátlan. A csillogó beton korlátról ne is beszéljünk. Az előtérben eldugott csónakos Fritz nem tudjuk kiket csempészett és hova. A jelenet egy háború végi heroikus küzdelmet ábrázolna, amit a címe is alátámaszt. Talán „To the last bullets (?). Ebbe sehogyan nem illett a valakiket bújtató német katona. Ha a címe mondjuk Fight or escape? lett volna, akkor máris értelmet nyer a csónakos részlet. De ez már tényleg csak egy volt a számunkra érthetetlen részletek közül.

Dr. Buza Gábor Attila Francia M3-asánál a jármű egészen szép volt, semmi extra, de amit megcsinált az szépen és magabiztosan. Az alap sajnos ehhez képest monotonra sikerült. A palánk fal, a plakátokkal, az azt néző francia tiszt, nem igazán tudtuk felfedezni a mondanivalót. A dioráma kategóriára nem jellemző módon a jármű volt a legerősebb eleme a kompozíciónak.

Ennek pontosan az ellentéte volt Czvik Gábor modern orosz Typhoon VDV kerekes járműve. Történet itt sem volt erős, áll előtte egy valamilyen különleges műveleti alak. De a jármű egyszínű zöld festése, és kissé elsietett porozása sajnos nagyon elütött a környezet egyébként szép és átgondolt kivitelezésétől. És ez is repült! Megérte volna lapítani a kerekeket. Sziklás, füves terep, hihető növények és kitaposott ösvény, hegyi patak. Volt minden. Aki rákeres a járműre, mint Ajtony ott gyorsan, és azt mondja, hogy hát ez így nézett ki, ezzel nem lehet többet kezdeni, annak üzenem, hogy de. Megérne egy blog bejegyzést a modern harcjárművek téma is, lehet majd meg is írom. Most nem kezdek bele, mert sosem érünk a végére.

Szintén Gábor rozsdás elhagyott BRDM-es diorámája volt talán a leginkább egyben. Történet itt egyszerű és lényegre törő, gyerek imádkozza le a macskát az egyik járműről, paraszt bácsi meg várja őket. A cím tűpontosan referál a magától értetődő jelenetre: Macskafogó. Tipikus kelet európai vidéki életkép. A járművek kidolgozása önmagában is megállta volna a helyét, és ehhez a környezet is fel tudott nőni. A kis trakeszen engem nagyon zavart a durva olajos átmosás, de ez nem volt annyira fontos részlet az összképet tekintve. Bár a Typoonon vitatkoztunk kicsit, de talán ennél a két munkánál lehetett meghúzni az ezüst határát, így az érem végül Gáboré lett.

A legtöbbet Kertész Zsolt Marder I diorámáján agyaltunk. Kicsit vitatkoztunk is. Az általános kivitelezés nem volt rossz, azonban tele volt értelmetlen bosszantó hibával. Kezdjük ott, hogy a rádiózó katonákat mesteri módon eltakarta a járművel. Eleve a jármű elhelyezése furcsa. Harckocsi vezetőként bizonyosan elkerültem volna az épület ilyen közelségét, főleg, ha a bajtársaim a féltető alatt tartózkodnak. Egy rossz mozdulat, és két halott lesz a romok alatt. A macskakő közepén kinővő füves rész számomra életidegen. A dobozból megépített épület sarkainak tömítettlensége fájó figyelmetlenség. A füvet is érdemes lett volna megfújni különböző zöldekkel. A cserepeket egészen szépen elkészítette. A járművel nekem több problémám is volt, de a kopásokon vitatkoztunk a legtöbbet. Szerint nem jó helyen, nem jó színben, és túl sok. Végül úgy döntöttünk, hogy a Macskafogó kapjon ezüstöt, hiszen a kategóriában az volt a leginkább biztos kézzel, és talán a legmagasabb színvonalon elkészített munka. Végül az M3 mellett ez is bronzot kapott.

Verdikt

Mindent egybe véve szerintem nagyon jó kezdeményezés a mentor program. Ténylegesen betekintést nyújt a zsűrizés menetébe, mindezt ellenőrzött keretek között. Mi igazi kis workshopot kreáltunk belőle, ahol mindenki hozzátehette a saját gondolatait. Szerintem az is világosan kiderült, ki milyen területen mozog, miből rendelkezik tapasztalattal. Például aki aktívan használja a weatheringet, rendelkezett tapasztalatokkal a különböző készítményekről, egyből kiszúrta a jellemző hibákat, amikbe valószínűleg ő maga is belecsúszott az első alkalommal. Míg akinél nem volt meg ez a tapasztalat, az láthatóan nem tudott ehhez hozzászólni. Ugyan így igaz a festés, vagy az építés különböző fázisaira. Diorámáknál a környezet kialakítására. Aki járatos benne, azonnal kiszúrta a dobozból, változtatás nélkül elkészített épületet stb. Én 8 évet hagytam ki, és magamon is észrevettem, hogy bizony újra képbe kellett kerülnöm, kipróbálni az újonnan megjelent alapanyagokat, megismerni az azóta megjelent kitteket. Ezért számomra megerősítést nyert az a véleményem, hogy igenis kell, hogy a zsűri aktív makettező legyen. Tudom, ezzel sokan nem értenek egyet. Csak a gyakorlat - nekem úgy tűnik - mégis ezt igazolja. Persze különbözünk, kinek, mi mennyire fontos. És nyilván a zsűri összeállítása sem egyszerű dolog. Ez egy önkéntes munka, és a szervezőnek abból kell főznie, aki jelentkezik, vagy elfogadja a meghívást.

A cikk fókusza nyilván azok a kategóriák, amikben zsűriztem. Igazából nagyon többre nem is volt időm. Az látszott, hogy a klub rutinos, sokadik versenyüket rendezik, összeszokott társaság. A helyszín is ismerős már mindenkinek. Flottul ment minden. Külön öröm volt látni a zsűri munkáit egy elkülönített részen. Remélem, hogy ez az elem elterjed majd a hazai versenyeken. A klub munkáit felvonultató szekció is erős volt, mondhatjuk, hogy már szokásosan. A verseny hozta a megszokott színvonalat, 400 feletti makett számmal, és inspiráló munkákkal. Amit még szeretnék kiemelni, az az évek óta színvonalas díjak. Szerintem ez egy fontos eleme egy makett versenynek, hiszen mégis csak ezt viszi haza emlékbe minden nyertes. Különösen ennek tükrében érdekes, hogy egy ilyen régi múltra visszatekintő rendezvény igazából nem tud megmozgatni nagyobb tömeget, mint a legtöbb vidéki verseny. Pedig az időpont jó, parkolni lehet, kb. az ország közepén van. Persze a mennyiség nem biztos, hogy cél. Ettől függetlenül szerintem érdemes jövőre is eljönni. Mondjuk én könnyen beszélek, 10 percre lakom 😊

Gödöllőn találkozunk, ami szintén nagyon messze van tőlem (20 percre😊)!