A verseny jó néhány éve a makett szakkörnek otthont adó iskola tornatermében kerül megrendezésre. A város idén azonban keresztül húzta a klub számításait, és az utolsó pillanatban elvették tőlük a helyszínt. Így a verseny a régi, eredeti helyén, az iskola aulájában, valamint a környező termekben, folyosón került megrendezésre. A vészforgatókönyv áldozatául esetek nem csak a klubasztalok, de a zsűri munkáit is bemutató szekció. Ezt különösen sajnáltam, hiszen saját kezdeményezésemre végre elindulhatott volna valami a transzparens zsűrizés irányába. Ennek ellenére páran így is kiállították munkájukat (én is), versenyen kívül. És voltak, akik be is neveztek. Ugyanis idén abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy visszatérhettem a Wolfpack zsűrijébe. Anno 2004-ben, amikor a városba költöztem főiskolai tanulmányaim okán, gyorsan megtaláltam a makett szakkört, és lelkes kis társaságát. Az egerszegi fiúk hamar befogadtak, én pedig igyekeztem kivenni a részem az akkor körvonalazódó verseny szervezéséből. Ez így ment pár évig, majd a diploma után elköltöztem, és már csak a szűriben segítettem vissza. Végül szüneteltettem a makettezést, ezért nem éreztem fairnek, hogy aktív munka nélkül is zsűrit vállaljak. Most, hogy újrakezdőként ismét le tudok rakni valamit az asztalra, jeleztem Géza barátomnak, hogy számíthat rám, és ő élt is a felajánlással. Kedvenc témámat, az 1/72-es harcjárműveket kaptam. A német harcjárművek leghangosabb könyvtáros szakértőjével 😉 Rénes Gáborral, és a helyi klub képviseletében Nagy Rolanddal alkottunk egy zsűri csapatot. A kis méretarányú harcjárművek és diorámák témakörén túl mi nyertük meg az első hallásra furcsán csengő Ipari/Mezőgazdasági haszonjármű kategóriát is. Mielőtt azt gondolnánk, hogy Burago vagy RC szintű kombájnok felhozataláról van szó, el kell oszlatnom a kételyeket. Az utóbbi időben kimondottan sok, főleg gyanta készlet jelent meg a témában. Elsősorban munkagépek, vontatók, traktorok, markolók, targoncák formájában. És bizony a sokszor meglehetősen magas színvonalú készleteket nem kevésbé magas szinten is készítik el a kollégák. Erre most is láthattunk példát.
Mezőgazdasági járművek
A kategóriában nem volt sok nevező. A makettek áttekintése
után abban azonnal egyet értettünk, hogy a Rába Steiger arany érmes lesz.
Letisztult, precíz munka, mind festés, mind építés terén. Kiegyensúlyozott
teljesítményt nyújtott. Abban is egyet értettünk, hogy további díjakra a kis
Famo Rübezhal, a Weimar kanalas markoló, és a Kamaz rönkszállító érdemes. A
rönkszállító alapvetően nem érte el a többi színvonalát, de a kiépített
világítást, és a hangulatos körítést szerettük volna díjazni. Hobbi
kategóriákban fontosnak tartottuk a pozitív visszajelzést, és a versenyzők
ösztönzését. Így egy bronzérem sorsa is eldőlt. A Weimar mellett szólt a
koszolás szép kivitelezése, bár voltak rajta apróbb hibák, megfolyások, és az
alap sem volt túl igényes. A Rübezhal aprólékos kopásai és ízléses tálalása
mellett kicsit szétesett az összkép, nagyon szemcsésnek hatott a sok apró éles
kopás, a hatalmas kontraszt a világos sárga alapszín és a kopások szinte fekete
színe között. Végül a pro és kontra érveket végig beszélve úgy döntöttünk,
mindkettő ezüstöt kap.
1/72 harcjármű, lánctalpas
A PSMK zsűrizős beszámolójában mester kategóriában végzett
munkáról írtam. Az ott tapasztalt részletekbe menő elemzésre a hobbi
kategóriákban jellemzően sokkal ritkábban van szükség. Nem azért, mert az
alacsonyabb szintű zsűri munka is elegendő, hanem mert a makettek közti
különbségek sokkal nagyobbak tudnak lenni. Most is így volt az apró
harcjárműveknél. Nekem szívem csücske a méretarány, ebben dolgoztam és dolgozom
ma is a legtöbbet, így külön öröm volt, hogy itt zsűrizhettem. A mezőnyön végig
tekintve látszott, hogy lesz 1-2 kiemelkedő, fél tucat olyan, aki nem rúg
sajnos labdába, és a közte lévő rész fogja a fejfájást okozni. Fontos még
megemlíteni, hogy amíg mesterben arra törekszik az ember, hogy tényleg csak a
legjobbak kapjanak érmet, addig hobbi kategóriákban fontos a makettezők
inspirálása, motiválása, a pozitív visszajelzés.
A kiemelkedő munkák ugyan azon alkotótól származtak. Szabó
Bence nem először jelenik meg a kis méretarányban kiváló alkotásokkal. Ez úttal
egy erősen feljavítot Sd.Kfz. 250/22 Pakwagen volt az egyik, téli meszeléssel,
téli környezetben. Míg a másik a saját maga által tervezett és legyártott
AMX-50-es. A Pakwagen diorámában is megállta volna a helyét, de nem éltünk az
átsorolás lehetőségével. Különösen azért nem, mivel Gábor első blikkre
elkaszálta, mondván a téli meszelés inkább kopik felülről lefelé, mint
fordítva. Nyilván ezzel az állítással lehet vitatkozni, de Bence másik munkája
mindenkit kérdés nélkül meggyőzött az aranyéremről. Így nem volt már miről
beszélni, egy ember, egy érem.
Kiemeltünk még egy Challenger I-est, sivatagi festéssel.
Azonban közelebb hajolva a festés és a weathering minősége is hagyott kívánni
valót, sorja a ködgránát vetőkön, az olaj nem volt rendesen eldolgozva,
sivatagi talajon állt, de por sehol. A saját feljavításnak szánt rács a tároló
dobozon köszönőviszonyban nincs az eredetivel, a ponyva, amivel letakarta pedig
elnagyoltan szárazecsetelt talán papírzsepi lehetett. Így vissza is raktuk.
Egy fokkal jobb képet mutatott a Merkava, de itt sem
klappolt a porozás és az olajos befuttatás eldolgozása.
Kivettük a zöld alapon téli foltos SU-152-est is, de a
teljesen dobozból épített makettlen még a kapaszkodók sem lettek legalább
rézdrótra cserélve. Ezen kívül a festés is nagyon alap színvonalon állt. Látszott,
hogy az alkotó próbálkozott kopásokkal, lefolyásokkal, de a rutin hiánya miatt,
ezek inkább rontottak az összképen. A nehezen kontrolált pigmentekről nem is
beszélve.
Tomislav Stipanovic BMP-1-ese a Zsu-23-al a tetején a kézzel
festett éles kontúros mintával vívta ki az elismerésünket. Ezt leszámítva
nagyon alap, semmi extra az építésben, néhány fotómarratot alkatrészt
leszámítva. Egyszerű befolyatás, némi pigmentes porozás, pár kopás erre arra és
vége. A gépágyú egyszerű gun metal színe kiábrándító volt.
Danis Dragozet Mk I Female-jén gondolkodtunk egy darabig.
Amit megcsinál, az korrekt, csak nagyon kevés. Megint csak alap festés,
befolyatás, pigment. Lánctalpak porral is befolyatva. Úgy látszik Horvátországban
ez a divat. A fegyverzet alapszínre festésén el is bukott volna, de rákerestünk
az eredetire, és tényleg az alapszínre volt festve, mert ez egy páncél köpeny a
gépágyú csöve körül. Így végül megtartottuk a kalapban.
Elsőnek vettük ki, mégis utolsóként tárgyalom Lajgut Márk
Jagdpantherét. A makettet láttuk már a facebookon, ismerősként köszönt vissza
az asztalon. Akkor azt írtam rá, hogy jók a kopások, csak nagyok, és a
formájukon lehetne még alakítani. Nos ez élőben hatványozottan kijött. A jármű
alap színei nagyon jók voltak, szépen megfújva. A kopásokban volt munka, de a
méretük sajnos inkább rontott az összképen. Amennyire jól sikerült a lánctalp,
annyira egyszerűek maradtak a pót láncszemek a páncéltest oldalán. Ez a többi
felszerelési tárgyra is igaz. Az antenna olyan vastag volt, mint ha Toldi a
petrencés rudat tűzte volna a jármű tetejére. Engem továbbá nagyon zavart a
futógörgők nagyon erős bemosása. Tocsogott az olajban, és csúnyán el is
színezte az alapszínt. Mindezekkel együtt ugyan messze nem érte el az
aranyérmes munka szintjét, de egyértelműen a horvát kollégák előtt jár. Majdnem
lecsúszott az alapról, ami egy, bocsánat, de igénytelen fekete habszivacs darab
volt. Még ennek ellenére is megszavaztuk neki az ezüstöt. Végül a hobbi
kategóriára, és a jó szívünkre hagyatkozva a BMP és a Mk. I Female is kapott egy-egy
bronzot. A Chelly és a Merk sajnos elcsúsztak a csúnyán eldolgozatlanul hagyott
olajokon.
1/72 harcjármű – gumikerekes
Meglepetés szerűen sok munka volt látható a kategóriában.
Nem utolsó sorban a horvát szőnyegbombázásnak köszönhetően, ami a kisebbik
méretarányt érte a harcjármű mezőnyben. Nagyjából egy színvonalat képviselt a
BTR-60PB (Denis Dragozet), a BTR-70 a Zsu-23-mal, és a BRDM-2 a hülye kék szír rendőrségi
camoval. Semmi extra, igazából, sima befolyatás, pigmentes porozás, kerekek
poros befolyatása. Nagy csalódás volt a gépágyúk egyszerű gun metal színe. A
BTR-60 csak simán 2 színnel meg volt fújva. A BTR-70-en már volt némi panelezés
legalább. A BRDM-nél elkezdett köpködni a pisztoly, de a kolléga ezt vagy nem
vette észre, vagy nem érdekelte. A BRDM és a BTR-70 emlékeim szerint szintén
Tomislav Stipanovic munkái, így a köpködés ellenére BRDM-ben láttunk több
munkát, azt hagytuk a kalapban.
Ott volt még Filip Kovacec URAL-ja az UB blokkal Afganisztánból.
A scratch „kajüt” a platón és a páncéllemezek az ajtókon nagyon alacsony
színvonalat képviseltek. A festés a szokásos horvát standard. Mindezek ellenére
ebben volt még annyi munka, hogy a kalapban maradjon.
Végül rátértünk Poór Richárd Autoblindájára. Ez inkább volt vignetta, de nem akartuk átsorolni a diorámák közé. Gábor szerint az alapszín nem volt rendben. Én ezzel nem értek egyet, de ezen nem akadtunk fent. A mezőnyben az egyetlen jármű volt, ahol érdemleges belső tér kialakításról beszélhetünk. Megjelentek a figurák, harci sérülések, lapos kerekek. Ez utóbbiak voltak a makett leggyengébb pontjai. Kicsit szerintünk ki is törtek, és a gumi megolvasztása is kicsit túlment. Ezzel együtt a festésben itt volt a legtöbb munka. Aprólékos kopások, apró levelek itt-ott. Rontott az összképen a kerekek nagyon erős fekete befolyatása, és a teljesen elhibázott színű eldolgozatlan lefolyások. A többiek a kerekek és az alapszín miatt nem adtak volna érmet. Azonban mérlegre téve az elvégzett munka mennyiségét, és minőségét a kategória többi versenyzőjével szemben, végül megállapodtunk, hogy hibái ellenére még mindig az Autoblinda 43-as a legjobb induló. Az arany eldőlt. A horvát kollégák között nehéz volt döntenünk, annyira sablonosan egyforma volt minden makettjük. Végül a bonyolultabb camo miatt a rendőrségi BRDM kapta az ezüstöt, az URAL és a BTR-60PD pedig bronzot.
1/72 harcjármű dioráma
Végig nézve a kategórián, az nem volt kérdés, hogy mindenki díjat kap. Összesen 4 diorámát láthattunk. Ebből 2 ugyan azon alkotó műve. Megmondom őszintén, nem kellett sokat vizsgálódnunk. Árok Ajtony „Welcome to Berlin” munkája bár korántsem hibátlan, első ránézésre is kiemelkedett a többi közül. Ezzel az arany sorsa el is dőlt. Azt is tudtuk, hogy az ezüst Tomislav Stipanovic "Das Ende" cimű alkotását illeti. A bronz sorsa Poór Richárd, „It’s time to move lads” című alkotása a Churchillel, vagy a téli Lee között volt csak kérdéses. Végül a Churchill mellett döntöttünk. A jármű, a víz, a híd és a figurák is jobbnak tűntek, mint a téli tájon átsuhanó Lee.
Összességében a teljes 72-es hobbi mezőnyről az a véleményem, hogy Szabó Bence Pakwagenje, és AMX-50-ese összehasonlíthatatlan a többi munkával, egyértelműen mesterben a helye. A következő szint nálam Poór Richárd AB-43-asa és Árok Ajtony berlini diorámája. A horvát armada pedig több szinttel lemaradva ez után következik. Az eredményekből arra gondolhattok, hogy Tomislav Stipanovic valami nagy haverunk, vagy politikailag fontos, hogy díjazzuk. Az igazság azonban az, hogy a csávó úgy tele sorozta a kategóriákat, hogy elhajolni sem tudtunk előle :D Itt muszáj megragadnom az alkalmat és hangot adnom annak, menyire nem tudok azonosulni a horvát csapat felfogásával. Tucat számra öntik tele a kategóriákat összecsapott, elnagyolt makettekkel. Azokban a kategóriákban, ahol a többi induló vagy annyira kevés, vagy annyira alacsony színvonalon áll, persze ezek a tucat makettek is elhoznak pár érmet. Ha 3-4 Trumpeter BTR helyet egyet megcsinálna igazán jóra, bele tenné az időt és az energiát, akkor nem csak kiszenvedett bronzérmeket kaphatna. Nekem ezek inkább egy gyűjtemény futószalagon gyártott részei, mint önálló alkotások.
Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e a többi kategóriáról. Én
nem indultam a versenyen, hiszen zsűriztem. Tudom, a szabály szerint az általam
nem zsűrizett kategóriában indulhattam volna, de a régi kötődésre tekintettel itt
ez nálam elvi kérdés volt. Azt senki nem mondhatja, hogy ha kritikával élek, azért
teszem, mert nem én nyertem.
Polgárihoz, hajóhoz, figurához nem értek, így ezekre nem is térnék ki. Voltak kedvenc makettjeim. A Focke-Wulf kiemelt kategóriában nagyon szép munkákat láthattunk. Mester harcjárműben szintúgy. A harcjármű diorámáról nem is beszélve. Az FW kategórián kívül egyetlen repülőn akadt meg a szemem, amin el is időztem egy kicsit. Egy vietnami Cessna OV-2A Skymasteren. Ez azonban semmit sem kapott.
Olyanok, amik nálam a vicc kategóriába esnek viszont
bőven helyet kaptak az eredmény listán. Nem akarok senkit minősíteni, megsérteni
pláne nem. Személyesen ismerem mindegyik zsűritagot. Bizonyosan nekem túl
magasak az elvárásaim. De, amikor azt látom, hogy olyan makett kap díjat, aminél
van jobb a kategóriában, és az meg díj nélkül marad, akkor ott nem az én magas
elvárásommal van a baj, hanem valami mással. Lehet, hogy mást gondolunk a
makettezésről, lehet, hogy más az ízlésünk. De sokszor az az érzésem, hogy
néhányan nem is értik, amit látnak. Tisztelet a kivételnek.
A másik neuralgikus pont, amire érintőlegesen kitérnék, a dioráma kategória. Az itt született eredményeket még ott a helyszínen megbeszéltük a kategória zsűri tagjainak 2/3-ával. Megmondom őszintén, nem győztek meg az igazukról. Különösen annak tükrében, hogy a díjazottak egy részével beszélve, ők is az én érveimet támasztották alá. Persze ettől nem veszünk össze, de úgy gondolom a szakmai érvek ütköztetésének mindig kell, hogy helye legyen. Szerencsére ettől ők sem zárkóztak el, és bár konszenzus nem született, egy őszinte, és gyakorlatias vita mindannyiunkban tud új nézőpontokat megvilágítani. Amíg ez nem megy a személyes jó viszony kárára, és itt nem ment, addig meggyőződésem szerint egy ilyen diskurzus mindannyiunk fejlődését segíti. Legyen ez a zárszó. Bólyain találkozunk!
Informatív beszámoló. A képekkel összevetve kiderül, hogy az SU 152-ről a kép lemaradhatott, nem találtam.
VálaszTörlés