A hétvégi pozsonyi verseny után vetődött fel bennem pár gondolat, elnézve a munkák és börzék felhozatalát és a szokásosnak tekinthető mit/hogyan/miért történt végiggondolása során. Nem a versenyt akarom jellemezni, egész egyszerűen csak itt jutottak eszembe ezek a dolgok, helyszíntől függetlenül.
Az első, amin elkalandoztak a gondolataim, az itt látott makettek, amikről véleményt alkotok magamban, oda kerüljenek? A válasz persze egyszerűnek tűnik: végy egy makettet, rakd össze, fesd el, hozd el.
Ideális világban ez biztos így van, de szerintem egy kicsit bonyolultabb a kérdés. Azt hiszem a makettezők 99.9%-a tart ott, hogy 1-től a végtelenig állnak odahaza a polcon, szekrényben, kutyaólban, egyéb helyen az elkezdett, félbehagyott makettek. Pedig ezek is úgy indultak, mint a versenyen látottak: vedd meg, rakd össze, fesd le, vidd versenyre, vagy tedd be a vitrinbe. Akkor a válasz talán mégse olyan egyszerű?
Vegyük sorra az elejétől. Végy egy makettet. De mégis milyet? Hát, ami tetszik, egyszerű a dolog, gondolnánk. No, igen, de mégis miért tetszik? Szép a formája? Érdekes a festése? Vagy talán a típusa? Esetleg hallottuk, hogy a makett szuper minőségű, szinte összeáll magától? Megtetszett valamelyik újságból, fotóról, versenyről netán? Bármi is legyen a válasz, szerintem ez az egyik leglényegesebb pont, mert itt fog eldőlni fejben, hogy mi lesz a sorsa a makettünknek, csak maximum mi nem látjuk a döntésünk következményét. Ez egy érzelmi kérdés. Egy gondolatba sűrítve arról van szó, mi motivál minket a vásárlásra?
A következő rész lenne, hogy a doboznyi műanyagunkból próbálunk valami formát kihozni, tehát építsük is össze. Igen ám, de hogyan? Nyilván a cél az lenne, hogy minél szebben, pontosabban. Van, aki megelégszik azzal, hogy amit a dobozban lát, azt használja fel. Másnak ez nem elég, számukra ez kevés, de pont nekik találták ki a maratásokat, gyantákat, egyéb feljavító eszközöket.
Itt már kezd a végeredmény szempontjából körvonalazódni a történet, mert akár így, akár úgy építsen valaki, a legfontosabb, hogy az érdeklődés fennmaradjon. Amikor jönnek azok a mondatok, hogy gyakorló makettnek jó lesz, akciósan vettem, nem volt drága, majd a vitrin hátuljára teszem, sose szántam versenyre, stb., akkor gyakorlatilag már el is dőlt, hogy a makett odakerüljön a többi jobb sorsa érdemes, félkész, esetleg ténylegesen elkészült, de a vitrin leghátsó sorába szánt alkotások közé. Szerintem egy makett elkészülése szempontjából ez a legkényesebb folyamat, ha nincs elég kötődés a témához, akkor a kitartás ennél a pontnál szokott igen gyorsan elfogyni. Vagyis a motiváció, hogy megvegyük, nem egyezik azzal, ami a megépítésre is motiválna.
Tegyük fel, hogy már „csak” a festés van hátra, így vagy úgy, de készen áll rá a nagy mű. Mivel akár laikusok, akár makettező kollegák nézik meg a makettet odahaza, interneten, versenyeken, a végeredmény szempontjából ez is elég sarkalatos pont. Nem véletlenül mondják, hogy a festés fogja eladni a makettet, hiszen ezzel viszünk életet az addig „csak” összeragasztott műanyag halmunkba. A különböző látásmódokról, stílusokról nem akarok szót ejteni, mindenki maga dönti el, hogyan és mit fest, de a befejezés melletti kitartás itt is pont annyira fontos, mint az előző részben. Mennyire illúzióromboló tud lenni, amikor egy szépen, precízen megfestett repülőn a fegyverzet például annyiból áll, hogy fehérre van festve a rakéta, feketére a fejrész, és egy csöpp ezüst látszik a keresőfejen. Egy vonószemen végigfutó sorja. Ha teljesen feketére festi valaki a kerekek gumirészét, és mindezt még fényesen is hagyja. Amikor a teljesen felfegyverzett repülő alatt a gumiknak nulla lapulásuk van. A talajra illesztve repül a jármű egyik kereke… Egyértelmű, hogy az alkotó tudna ettől sokkal többet, és szebbet, de csak összecsapta a végét…. Apróságok, de mégis, ilyenekből látni leginkább, hogy mennyire volt erős az a kezdeti, „végy egy olyan makettet, ami Neked tetszik” pont…
A lényeg, hogy a motiváció, ami a makett megvásárlására sarkallt minket, kitartson a végéig. Különben, csak egy újabb bontatlan készlet lesz a polc tetején, vagy a munkaasztal sarkában.
Csodáljuk a neten fellelhető munkákat, sokan azt mondják, bárcsak én is ilyet tudnék építeni, festeni, pedig, ez nem varázslat, nincs benne semmi rendkívüli, csak hozzáállás, kellő kíváncsiság és kitartás kérdése az egész. Ha tetszik valami, igazán tetszik, akkor megteszel érte mindent, és ezt más is látni fogja. Azt gondolom a fejlődés ebből lesz és abból, amikor nem kifogásokat keres valaki, hogy miért NEM lesz jó a végeredmény, hanem tesz azért, hogy egy kicsit MÉG jobb legyen.
Ki tudja, legközelebb akár a Te munkádra is mondhatják valahol a világban, hogy bárcsak én is ilyen makettet tudnék építeni!
képek:
