2013. április 27., szombat

A publikátor


Bocsánatot kérek az angol szó magyarosításáért, de azt hiszem, még mindig ez jeleníti meg a legjobban a lényeget. Igaz erről a csernobili likvidátorok jutnak eszembe, de nyilván nem erről akarok írni.



Egy személyes élmény: Mike Rinaldi-val beszélgettünk pár éve, az D9-es dozerját nézegetve, és megkérdeztük, hogy a sok és szépen kivitelezett hajlakkos kopás mellett mit keresnek a sorják, a hézagok, és a beszívódások. A válasz szerint ez egy nehéz makett, és egyébként sem versenymunka, hanem egy magazin megrendelésére készült, a lényeg, hogy a képeken jól nézzen ki. Nos, ezen a gondolaton szeretnék elindulni.


Hazánkban eddig nem terjedt el, hogy magazin megrendelésére építsen valaki. Ez nyilván köszönhető annak, hogy egyetlen magazin van, az is körülbelül egy éves késéssel hozza le a jellemzően versenymunkákból készült cikkeket. Ebből nyilván kellemetlen az időbeli csúszás (a készítőknek is), de személy szerint örülök, hogy versenymunkákat adnak közre, mert így még mindig tudják tartani a nemzetközi mezőnyben is említésre méltó magas színvonalat (függetlenül a drága papírtól).



Az azonban látszik, hogy megjelentek olyan munkák, amik fotón sokkal szebbek, mint élőben. Ez világszerte jellemző, hiszen az internet és a már okos telefonon is elérhető magazinok ontják magukból az újabb és újabb alkotásokat. Éppen ezért kell fenntartásokkal kezelnünk a képeken látott dolgokat, és helyén kezelni a magazinokban látott maketteket. Ezeknek nem az a célja, hogy tökéletes alkotást tárjanak elénk, hanem egy adott kittet, vagy néhány technikát kívánnak reprezentálni, bár nem mondják ki ilyen direkt módon, a cikkek felépítéséből azért lehet következtetni a hangsúlyokra.



Mindezt miért írtam le? Egyrészt mert eszembe jutott, másrészt, mert jó volna egy kis arcképcsarnokot összegyűjteni azon publikátorokból, akikről magyarul nem olvashattunk eddig, de jelen vannak Európa magazinjaiban, és sok esetben Mosonmagyaróváron is láthatjuk munkáikat. Érdemes figyelni rájuk, hiszen alkotásaik sok esetben mutathatnak utat akár kompozíció, akár egy adott technika terén. Ám ahhoz, hogy megértsük a jelenséget, szükségesnek éreztem leírni a cikkek mögött rejlő motivációt, hogy hogyan készülnek, mert így láthatjuk csak, mire érdemes figyelni.

Külső hivatkozások:

2013. április 25., csütörtök

Új perspektívák a diorámák elrendezésében


Az utóbbi időben egy érdekes tendenciát lehet megfigyelni a legújabb diorámák körében. Korábban olyan diorámák álltak példa képen a makettezők előtt, mint például ez (Marijn van Gils):



A lényeg a felépítés. Megfigyelhető, hogy a szemünket végigvezeti, elől alacsonyan kezdődik a történet, középen, kicsit hátrébb látható a fő téma, és végül egy magas hátérrel zárul az egész. Van eleje, megvan, honnan kell nézni, és ha elölről nézed, egy kompozíciót alkot, egy egészet.  Ez mindennek az alapja, ez után jön a történet, és csak a végén a megvalósítás.


Először ezen a diorámán akadt meg a szemem. Bernhard Lustig munkái mindig is egy magas szintet jelentettek, a járművet láttam már korábban, ezért nagyon kíváncsi voltam erre a diorámára. Először elmerültem a részletekben. Szép a kidolgozás, de azért vannak egyhangú elemek, amikre több időt, munkát lehetett volna áldozni. Continentau a kerekeken, stb. Aztán gondoltam, hol van ennek az eleje? Honnan kell nézni? Akárhogyan forgatom, valamelyik figura mindig háttal van, vagy takarja a jelenetet a tank, a fal, stb. Sehonnan sem jó.


Aztán Mosonmagyaróváron is végignéztem a diorámákat, és hasonló jelenséggel találkoztam. Például ennél az olasz munkánál:


Hol az eleje, honnan nézzem? Sehonnan sem jó.


Kicsit olyan hatása van ezeknek, mint ha box diorámát néznénk. A box dioráma külön műfaj. Elsősorban figurásokra jellemző, legjobb példája talán Van Gils másik munkája



De van itt egy magyar díjnyertes is


Igaz itt szerintem nem beszélhetünk klasszikus box diorámáról. De az elrendezés itt is csak egy irányból ad betekintést, így az alapelv ugyan az. Kár, hogy fehérre festette a külső borítást, egy fekete festés kiemelte volna a bent rejlő téli tájat. Érdemes lett volna kidolgozni az ajtó mögötti folyosót is, pl. résre nyitott ajtóval. Ilyen apróbb box dioráma elemek megfigyelhetők más harcjárműves alkotásokon is, jellemzően aluljáró, vagy metro alagút részleteket jelenítenek így meg. Néhány példa.

Szintén Bernhard Lustig, egyik régebbi munkája:




Benedek Dénes diorámája:




Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, megváltozni látszik a diorámák kedvező elrendezéséről alkotott konzervatív elképzelés. Úgy tűnik a sok részlet, a sok különlegesség most már nagyobb súlyt nyom a latban, és a jól megtervezett felépítés talán kezd háttérbe szorulni. Illetve az eddig gondolt felépítés, hiszen a korábban említett furcsa elrendezésű diorámáknak is nagyon tudatosan eltervezett felépítése van, elmondanak egy történetet, bemutatnak egy szituációt, kiváltanak érzéseket, és minden pontjukon történik valami, láthatunk valamit, ami utal valamire. Összességében nagyon is élvezetesek ezek az alkotások, csak az eddig követett sablont felrúgni látszanak.

Zárva a gondolatsort, egy másik mestermunkát osztanék meg, szintén a 2013-as Moson Show-ról. Norvég  név, Per Olav Lund, a tőle megszokott látványvilággal, és sokat mondó történettel. Amiért ide illik, az az elrendezés. Megvan a box diorámákra jellemző zártság, hiszen csak egy oldalról látunk be, de követi az eddig sémát, az aszimmetrikus elrendezéssel, kevés a párhuzamos, kevés a merőleges. Ugyanakkor mégis végigvezeti a szemet a történésen, középpontba helyezve a kisfiú és a kutyák harcát a kolbászért. Órákig lehetne nézni, mindig újabb és újabb részleteket talál az ember.


Külső hivatkozások:

2013. április 22., hétfő

Moson Show 2013 élmények


Idén volt 10 éve, hogy az első díjamat nyertem Móváron. Akkor még junior kategóriában. 11 éve voltam először a versenyen, akkor még a művközpontban volt.
Idén sem bántam meg, hogy elmentem. Most csak 1 napot voltam. Gondoltam felesleges költeni a szállásra, meg vasárnap már úgy is csak lébecol az ember. Nos ez kb. így is van, viszont a hajnali kelés, és a késő esti hazaút rányomja a bélyegét a hétvégére, így jövőre szerintem később megyek, ott alszom, és vasárnap délután hazacsorgunk, szépen kényelmesen. Mint a nyugdíjasok :)



Megint rengeteg ember volt, bár mióta O alakban vannak az asztalok, egy-egy sor kiesik, így zsúfolódik a tömeg. Mikor 2010-ben az őrzők csak így vállalták az őrzést, kicsit féltem, mi lesz ebből, de végül szerintem jó döntés volt. Később a zsűrizés idején is könnyebb így mozogni. Másik kérdés, hogy az őrzés, mint olyan nem valósul meg, de a fizikai feltételek legalább adottak. A humán faktor hiányzik, de nem csak itt :)
Fotózgatás során kerestem az ismerős arcokat, hátha elkapok egy két jó tekintetet, egy-egy beszédes mozdulatot. Akkor lettem figyelmes egy úrra, akit jó pár éve ismerek. Majd’ minden hazai versenyen találkozunk, de soha, egyetlen makettet sem láttam tőle. Mindig a börzén árul. Így jelenléte természetes, de most a zsűri asztalnál ült. Gondoltam milyen rendesek, hogy beengedik zsűrizés közben, emlékszem jómagam is mindig hálás voltam az ismerősöknek, ha ilyenkor beengedtek, mert így sokkal nyugodtabban meg lehet nézni a versenymunkákat. Ám az úr nem csak látogató volt a zsűri területen, maga is töltögette a tipmixet, ahogy elő van írva. Összekapartam az állam a földről, aztán nagyot nyelve továbbmentem. Egy fotót azért kattintottam, csak, hogy elhiggyék, ha mesélem. Később megtudtam, hogy egyszer már látták egy makettjét, de állítólag nem nyert semmit. Szóbeszéd…



Tovább haladva felkeveredtem a karzatra, ahonnan jól belátni a terepet. Itt tűnt fel, hogy mennyire kevés a repülő. Ez azért volt furcsa, mert sok cseh és szlovák nevező volt, akik hagyományosan erősek repcsiben. Ehhez párosult a repülő kategória általánosan alacsonyabb színvonala. A kiemelkedő munkák most is megvoltak, de az átlag szerintem már Brno és Pozsony alatt járt. Kár érte. Ez évről-évre hullámzik, jövőre szerintem fordítva lesz, sokkal több repcsi lesz, erős mezőnnyel, és kevesebb harcjármű. Mindenesetre jó volt hallani, hogy 1200 felett volt a nevezett munkák száma. Ez évek óta 1000-1300 között mozog, vagyis a rendezvény tartja a méretét.
Másik pletyka a zsűriből, hogy előfordult, hogy a rendezők a zsűritől kérdezték, ki-mit zsűriz, illetve idén is volt, hogy a kategória nem fért el a kijelölt helyen, ezért más helyre is került oda nevezett makett, amiről a zsűri nem tudott, nem figyelt. Ez minden évben előfordul. Túl sok a makett, túl sok a kategória, túl sok a zsűritag. Nem róható fel, de az érdekes, hogy még mindig nem tudta senki megoldani a problémát. Azt hiszem a jelenleg működő rendszerben nem is lehet. Túl sok a zsűri, és túl sok a dolga (tipmix). Szintén érdekes volt, hogy a nevezőpultnál is zsűriztek. Odavinni a versenymunkát a tömegen keresztül életveszély. De ez is a megoldhatatlan kategóriába tartozik.



Láttam repülős zsűrit, aki csupasz kézzel fogdosta a makettet. Elismert, régi motorosról van szó, aki hosszú évek óta részt vesz a zsűrizésben. És nem a belépő élnél fogta a makettet, hogy a lehető legkisebb felületen zsírozza össze, ha már ilyent tesz, nem, a kabin mellet szépen ráfogott két ujjal a matricákra. Hát gratulálok. 



A börze kb. 2 teremmel volt kisebb, mint tavaly. Makettek méreg drágák, kiegészítőket és alapanyagokat vettem. Ez nem a rendezők hibája, ez általános jelenség. Ki tudja mi lesz jövőre.



Az eredményeket elnézve több dolog is az eszembe jutott. Ez egy szubjektív hobbi. Ezért én úgy vagyok, hogy ha nyer valamit az ember, akkor örül, mert ezek szerint másoknak is tetszett, amit csinált. Ha nem nyer, akkor sincs baj, mert pont olyan zsűrizte, akinek nem tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy rossz, amit csinálsz, csak azt, hogy neki nem tetszik. Persze, ha van lehetőséged, menj oda, és kérdezd meg, ő mit csinálna másképpen. Ezekből lehet sokat tanulni. nyilván, ha a börzés zsűriz, akkor maximum azt tudod megkérdezni, mennyiért tudna hozzá feljavítót szerezni  ;)



Na, szóval nézegettem az eredménylistát, és szemet ütött, mennyi repülős díj van, mikor milyen kevés repülő volt. Aztán látom, hogy tömegével a repülős aranyok, máshol meg csak bronzot és ezüstöt osztottak. Furcsa. Illetve tudom, hogy ez miért van, csak nekem nem tetszik. Jelenleg a zsűri nem tudja, milyen döntést hoz. A zsűri egy 6 fokozatú Likkert-skálán értékel, mennyire ért egyet az adott állítással. Pl: a festés nehézsége 0-1-2-3-4-5 (0: nagyon könnyű, 5: nagyon nehéz) Hogy mi az 1-es, és mi az 5-ös, az minden embernél mást jelent. Valaki egy szürke repülőre ad 2 pontot, mert hiszen azt csak le kell fújni, és kész. Más egy szürke tankra ad 4 pontot, hiszen az nagyon nehéz, koptatni, meg árnyékolni, meg a szürkét magában eltalálni, a színt, stb. Nem olyan nehéz, mint egy 3 színű kamuflázst, ezért nem 5, de azért elég nehéz, ezért 4. Szubjektív hobbi, mint mondottam. Nos ebből persze az következik, hogy egyik kategóriában lesz 6-7 darab 90% feletti, máshol, meg a legmagasabb pont sem lesz 80%-nál több. És, mivel a rendszer úgy van kódolva, hogy ugyan az a ponthatár minden kategóriánál, valahol lesz 7 arany, 3 ezüst, 2 bronz, valahol meg 1 ezüst, és 2 bronz. Ahogy éppen kijön. Teljesen függetlenül attól, mit gondolt a zsűri. A zsűri sorrendet állít fel. Hogy aztán milyen érmet kap a versenyző, az teljesen véletlenszerű, hiszen ha túl alacsonyak az egész versenyen a pontszámok, akkor utólag módosítják a ponthatárokat.

Másik probléma, hogy a lap kitöltése nagyon munkaigényes, és sokáig tart. Volt, akik még 5 órakor is zsűriztek. Nem csoda, hogy nehéz olyant találni, aki elvállalja.
Vannak máshol jól működő rendszerek. Mindegyiknek megvan a maga hibája, de ezekből lehetne tanulni. Erről majd később, máskor.


Nos, összességében jó volt találkozni a barátokkal, beszélgetni egy jót, láttam pár szép makettet, vettem pár hasznos dolgot, és együtt örültem néhány ismerőssel az aranyéremnek. 


Külső hivatkozások:

eredmények: