Lezsűriztük a PSMK-t

Kovács Imre legújabb munkája, félresikerült felderítés Normandiában

Bocsánat a kattintás vadász címért, de ezt a magas labdát nem tudtam kihagyni. Jómagam bár régóta ismerem a klub több tagját, sosem voltam még a versenyükön. Ez részben azzal is magyarázható, hogy a PSMK indulása és dinamikus növekedése egybe esett az én 8 éves makettező szünetemmel, amit az airsoft nem kevésbé különc világában töltöttem. Miután 2022-es WME visszarántott, most volt először alkalmam ellátogatni a tőlem egyébként 15 perces sétára lévő versenyre.

első pillantásra azt hittem, Tarkovba megyünk

Helyszíni benyomások

A verseny helyszínről, a mezőnyről és a díjakról is hallottam hideget-meleget. Ezért kíváncsian vártam mi igaz ebből a sok ellentmondásos információból. Ami a helyszínt illeti, szerintem zseniális hangulata van. A lerobbant, posztkommunista gyártelepet ragyogó érzékkel tuningolta fel OFF Kultur csapata. A földszinti nagy terem tökéletes hely a börzének. Tágas, belső és külső büfé egy karnyújtásnyira. A felső kisebb teremben kaptak helyet a makettek. Ezt egy szűk lépcsőn és folyósón át közelíthető meg. Én ezt jobban kitábláztam volna, bár az is igaz, hogy aki bejön, az már kb. ismeri a járást. A kisebb terem előnye az ablakok mindkét oldalon. Ez egyben hátrány is, hiszen annak ellenére, hogy van természetes fény, az csak egy irányból érkezik, és a terem közepén már nem is ér sokat. A mennyezeten lévő lámpasor viszont erős direkt fényt ad, ami erősen megnehezíti a makettek megtekintését. A terem minden pontján más fényviszonyokkal találkozunk. Fotózni vaku nélkül lehetetlen volt. Megkockáztatom a teljesen ablakmentes, csak mesterséges fénnyel egyenletesen megvilágított földszinti teremben kiegyensúlyozottabb fényviszonyok voltak. Mindezek ellenére azért feltaláltuk magunkat, és a mezőny nagy részét végig tudtuk nézni.

Mezőny

Apropó mezőny. Tavaly talán karcolta az 1000 makettet a felhozatal. Ez azért extrém. Idén, ha jól tudom valamivel 700 felett volt ez a szám. Mindenképpen érdekes kérdés, hogy mit tud ez a rendezvény? Miért van az, hogy amíg Móváron kívül egy átlagos magyar verseny nagyjából 300 makettet tud megmozgatni, itt van ez a rendezvény, ami bevonzott 2-2,5szer ennyit. Kik és miért jönnek ide, és máshova miért nem? Erre még nem találtam meg a választ. Az asztalok között sétálval, a maketteket nézegetve azt vettem észre, hogy a mezőny felső 5-10%-a itt is és máshol is ugyan az. Világszínvonalú munkák, móvári és külföldi mezőnyben is bizonyított, többszörös győztes alkotások. Jól ismert osztrák, cseh és szlovák indulók munkáit is láthattuk. Egyet visszalépve látható a többi magyar verseny mezőnyének gerincét adó réteg, a hobbi kategóriák ötletes és lelkes alkotásai. Csupa-csupa jó ötlettel, érdekes témákkal, és nyilvánvalóan kevésbé professzionális kivitelezéssel. Itt már érezhető kicsivel több makett, mint más magyar versenyeken. De az igazi plusz tömeg igazából a máshol kevésbé népszerű kategóriákban (civil, vagy figura) illetve úgy általánosságban az egyébként saját magának, elvárások nélkül, vagy csak a téma/típus szeretete miatt alkotó közönség felvonulásából áll össze. Az én összbenyomásom szerint a színvonal teteje megüti bármelyik magyar verseny top szintjét. A tömegben viszont 2-szer annyi típus/téma orientált alkotás jelentkezik, amik makettezés technikai szempontból érthető módon kevesebb csemegét tartogatnak. 

Meló

Visszatérve a kattintás vadász címre, idén az a megtiszteltetés ért, hogy a rendező klub felkért zsűrinek. 3 fős csapatokat szerveztek, akik egy-egy téma érintett kategóriáit zsűrizték. Fontos szempont volt, hogy a PSMK minden csapatban legalább 1 fővel képviseltesse magát. Ez nem csak az adminisztráció (zseniálisan gyors, applikáció alapú rögzítés) miatt volt hasznos, de a helyi szem is árnyalta a csapat véleményét. Fontosnak tartottuk, hogy az erkölcsi minimumokat tartva ne zsűrizzen senki olyan kategóriát, ahol indult. Én jobbnak láttam egyáltalán nem nevezni sehova (klubasztalra raktam minden munkámat). Ez hasznosnak is bizonyult, mivel Géczi Zoli barátunk pont a mester harcjárműbe lett beosztva, ahol indult is. Ezért egy harctéri rögtönzéssel cseréltünk, ő elvitte a nekem szánt 72-es hobby harcjármű kategóriákat, én pedig beugrottam a helyére a mesterbe. A zsűri szervezése mindig kihívást jelentő feladat. Egyrészt kevesen vállalják, másrészt nehéz átlátni, ki miben rendelkezik rutinnal, ismeretekkel. 

Végül Varga Tibivel, és a rendező klub képviseletében Halmos Lacival álltunk neki a mester harcjárműveknek. Én magam is hangot adtam már bizonyos esetekben egyet nem értésemnek az eredményeket illetően. Teljesen érthető, hogy más is így érezhet a mi munkánk kapcsán. Ezért szeretnék egy kis betekintést nyújtani mindenkinek ebbe az egy bizonyos kategóriába. Mi zajlott, mik voltak a dilemmák, milyen kompromisszumok mentén alakult ki a végeredmény.

Mi fér bele a háromszögbe?

Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy Mirko háromszögét tekintem a makettezés alapvetésének, és a zsűri munkát is ennek szellemében végeztem. Minden döntést az alapján hoztam meg, és társaim is, hogy ebben a háromszögben hol lehet elhelyezni az alkotást.

Az értékeléshez nem használtunk pontozólapot. Fejben valóban kb. ugyan azokon a szempontokon mentünk végig, ami a pontozólapon felsorolásra kerül. Először csendben végig néztük a felhozatalt. Minden makettet átvizsgáltunk. Voltak, amikről azonnal kiderült, hogy nem fognak odaérni a dobogóra. A jobbaknak gondolt alkotások felett mindenki hosszabban időzött. Így is pár perc alatt fel lehetett mérni az erőviszonyokat. Majd én nyitottam a sort, és elmondtam, mit gondolok. Az első helyezésben nem voltak kétségeim. Az alkotó (Radim Srom) 4 munkát is letett az asztalra, és Stugja nálam vitte a pálmát. Tibi felhívta a figyelmünket, hogy kiterjedt Stug kutatásai során szerzett ismeretei alapján a maketten több probléma is van. Az alkalmazott kamuflázs ebben a formában valószínűleg nem került alkalmazásra a járművön. Ezen kívül hiányoztak a leszakadt sárvédő tartói, vagy azok nyoma, a lövegblende takaró ponyvája, vagy annak tartója, és a motor szellőzőin lévő rács sem az altípusnak megfelelő volt. Ezért ő az alkotó T-72esét javasolta. Ezt én vétóztam meg. A T-72-esen több alkatrész is alumíniumból volt, azonban ezek kopását fénylő alu színnel oldotta meg az alkotó. Egyrészt jutott oda is, ami nem alu, másrészt az alumínium nagyon gyorsan oxidálódik, és mattul, így a fényes kopások teljesen agyonvágták az összképet. Hiába volt nagyon jól megkomponálva a kis jelenet, magas szinten kivitelezettek a figurák és a környezet, ezzel szerintem elrontotta az összképet. Kompromisszumos megoldásnak látszott az úriember Shermanjének díjazása, hiszen az még mindig a többi munka felett állt, mint részletességben, mint általános minőségben. De nem éreztük helyes lépésnek egy olyan makettet díjazni, ami nem volt első gondolata egyikünknek sem, csak azért, mert bele tudtunk kötni másik két munkájába. Mivel Laci első gondolata szintén a Stug volt, úgy döntöttünk, hogy a háromszög alapján az említett hibák ellenére még mindig az a legjobb alkotás a kategóriában, így az aranyérem sorsa eldőlt.

Arany Stug előlről

Arany Stug hátulról

A kérdéses T-72-es

A kompromisszum Sherman, ami végül kiesett a kalpból. Én így is elfogadnám a polcomra.

Az ezüst, és a bronz sorsa már keményebb dió volt. Több olyan alkotás is volt, ami nagyon szép megoldásokat láttunk, és az összkép is jó volt, de voltak olyan hibák, amik mellett nehéz volt elmenni. Általános probléma a csillogás. Inkább a hobbi kategóriákban volt jellemző, de itt a mesterben is láttunk ragasztó folyást. Ezen kívül a különböző olajbázisú weathering anyagok nyoma, ami valószínűleg az elégtelen felkeverésből, vagy nem megfelelő hígításból ered. Azért is volt bosszantó ezeket a hibákat látni, mert könnyen orvosolhatók. Egy kis matt lakk, akár lokálisan ecsettel felhordva, és kész is. Nem annyira a rutintalanság, inkább a trehányság jele volt ez. Nehéz volt összehasonlítani a környezettel rendelkező maketteket a klasszikus stand alone, üres alapra helyezettekkel. A kategória igazából vignetta és stand alone összevont kategóriának nézett ki. Bár közös megállapodás alapján a környezetet figyelmen kívül hagytuk, a figurákat már nem lehetett. Végül a festés komplexitása, finomsága, a rétegek alkalmazása, és kopások/lefolyások, valamint a kosz méretarányos alkalmazása, és az összkép alapján harkovi Pz. IV-esnek ítéltük az ezüstöt. Én nem ismertem korábbról a munkát és az alkotót sem, de utólag azt hiszem úgy mondták, Kerekes Andrásé volt.

Hangulatos életkép 1943 nyaráról, Harkov mellől. Ezüstöt ért.

A bronz és a negyedik hely szintén vita tárgya volt. Végül a bronz Pénzes Tamás 1/48-as Nashornhoz vándorolt. A festés felülete helyenként dorozmás, narancsos volt. Mint kiderült, a hengerelt lemez felületét szerette volna megjeleníteni, de megítélésem szerint ez itt inkább a hátrányára vált az összképnek. Bár figurák nélkül, viszont több saját feljavítással, látványos és kihívást jelentő kamuflázzsal, és visszafogott, de jól kivitelezett weatheringgel kiérdemelte az érmet. Konszenzusos megoldásként Géczi Zoli BRDM-2-ese kapta a 4. helyet. Egyrész ugye ott volt négy gusztustalan blutack golyó a kerekek alatt, ami sokat rontott az összképen. Korábban én is elkövettem már ezt a hibát, hogy egy méretes blutack gubaccsal próbáltam a makettet az alaphoz rögzíteni. Megtanultam a leckét (ma már csavarozok). Másrészt viszont sikerült eltalálni az orosz „bármilyen” zöld egy olyan árnyalatát, ami még nem túl élénk, de nem is döglött. AZ egyszínű festést több rétegben árnyalta, látszott az olaj technikák magabiztos használata, és ezzel egy-két érmes munkán is túltett. A sár ugyan arányos volt, elhelyezése és mennyisége is teljesen rendben volt, de egyszínű tónusán még lehetett volna dolgozni.

Pénzes Tamás 1/48-as Nashornja

A bronzérmes munka előlről

BRDM-2-ese és az a fránya blutack

A negyedik helyzett előlről

5-6 szintén fejtörést okozott. A csíkos csövű Tiger II és az IS-2 volt még versenyben. Ebben egyet értettünk, azonban a sorrendben nem feltétlenül. Elsőre az IS-2-t (nem ismertem az alkotót, de később kiderült, hogy szintén régi simerős, Wojtek Stryna munkája) raktam volna én ötödik helyre, azonban olyan ormótlan hibákat vettünk rajta észre, mint a korábban említett durva csillogást (talán ragasztó lehetett az ásó körül), hogy végül hatodik helyre tettük.

Wojtek Stryna munkáját egy jól ismert fotó inspirálta

A 4. Lengyel Nehézpéncélos Ezred IS-2-ese halad át a leszakadt, majd fával feltöltött hídon 1945-ben.

A Tigris II

Ami a Tiger II-t illeti, jól ismerjük Rénes Gábor munkáját. Történelmi hitelességéhez nem férhet kétség. Bár a vele folytatott zsűrizés utáni helyszíni beszélgetés során ő maga is úgy nyilatkozott, hogy a háború ezen késői szakaszában a barna álcaszín már vörösesebb árnyalatba fordult (nem alapozó vörös), makettjén inkább barnásnak tűnt. Ez nüánsznyi dolog, így nem befolyásolta a zsűrizést lényegében. El kell ismerni, hogy amit Gábor megcsinált a járművön, azt tényleg hiba nélkül, szépen kivitelezte. Nekem bántotta a szememet a visszafogottnak szánt, de helyenként mégis elcsúszott weathering. „Látványcirkusz” (ahogy ő mondja) nélkül is lehet nagyon szép munkát letenni az asztalra, azonban a semmiből induló sötét lefolyások (legyen az kosz vagy rozsda) nálam nem férnek bele. Ez mindenképpen rontja a háromszög „realisztikusság” kritériumát. Azonban, amiben a többi munka megelőzte, az egyértelműen a festés munkában alkalmazott rétegek száma volt. A jól megválasztott alapszínek, mértani pontosággal megfújt kamuflázs, visszafogott bár néhol megcsúszott weathering, és a kínos precizitással összeválogatott történelmi tények kiváló alapot nyújtanak a makettnek. Annak ellenére, hogy kedvem lenne elkérni a makettet még weathering előtt, hogy majd én befejezem, tiszteletben tarom, hogy neki ez így tetszik. Őszintén szólva, nekem is jól esett ránézni erre a makettre, ami minden tekintetben kiemelte a Tiger II tekintélyt parancsoló megjelenését. Makettezés technikailag azonban a háromszög egyik sarkába tolódott el, és ez a történelmi hűség. Korántsem jutott ekkora figyelem már a realizmusnak, és bevallottan kerülte az „artistic touch” megjelenését. Mindez a háromszög közepét jelentő „kompozíció” csorbulását eredményezte. Ez az ő stílusa, és ez teljesen rendben is van így. A mi értékelési szempontjainknak ez most 1/3 arányban felelt meg.

Wunderwaffe teljes pompájában

A másik oldal

Földszintről fotózva

Összegzés

Köszönöm, hogy ilyen kitartóan végig olvastátok ezt a nem rövid eszmefuttatást. Szerettem volna, ha megjelenik a nagyközönség számára is az, ami egy ilyen zsűrizés folyamán lezajlik. Gyakori észrevétel, hogy a zsűri részrehajló, bundázás van, haveroknak megy a díj, vagy éppen, hogy nem ért a dolgához.

Az írást azzal kezdtem, hogy egy átlag magyar verseny kb. 300 makettet mozgat meg. Egy harcjármű mester kategória ebből nagyon maximum 20 makettet tesz ki. Többségében régóta makettező alkotókkal. Elkerülhetetlen, hogy ismerjük egymást. Én még ifiként az első díjam Móváron 2003-ban kaptam. Azóta nagyon sok embert megismertem, nagyon sok munkát láttam. És természetes, hogy ismerem 1-1 engem érdeklő kategória felhozatalát. Ez elkerülhetetlen. De soha nem fogok azért másképp értékelni egy makettet, mert a készítőjével jóban vagyok, vagy éppen nem bírom a fazont. És az is látható, hogy sem az ezüstérmes, sem a hatodik helyezett munkát és készítőjét nem ismertük. Sőt, Géczi Zoli a zsűrizés után árulta el, hogy a BRDM az övé.

Egyetlen kategóriában vizsgáltunk modern és világháborús orosz, német és amerikai harckocsikat. Igazából még könnyű dolgunk is volt, de így is csak a Stug témájában volt köztünk olyan, aki mélyen beleásott a típus történelmébe. Mi lett volna, ha még kapunk egy Abrams-et, egy Centuriont, egy T-34/85 56-ból vagy egy VAB-ot Afrikából? Az a ritkább, hogy a zsűri mélyre menő ismeretekkel rendelkezik egy típusról, és ezt nem róhatjuk fel senkinek. Általános tudással illik rendelkezni, de ne feledjük, a háromszögnek csak az egyik csúcsa a történelmi hűség.

A másik dolog, amit megemlítenék, hogy az 4-5-6 helyek futottak még kategóriának hatnak. De ha az arany-ezüst-bronz rendszerben lettünk volna, ahol több díjat is oszthatnánk, akkor mindenből kiment volna kettő, és az 5-6 helyezettek is bronzot kaptak volna.

Az idei tapasztalataim, hogy az arany viszonylag gyorsan eldőlt, de aztán utána mindenről hosszasan érveltünk egymásnak. Nekem a csehszlovák módszer is tetszik, ahol egy fajta díj van. Jobb, ha húzunk egy vonalat, felette mindenki kap dicséretet, alatta meg nem. Én személy szerint egy „commended” díjat még bevezetnék, amolyan bátorításnak, azoknak, akik még nem értek fel az éremhez, de jó úton járnak. Fontos a megerősítés, mert enélkül nehéz eldönteni, hogy teljesen reménytelen, amit csinálnak, vagy csak finomítani kell még rajta, és jövőre már meglesz az eredménye.

Ha bárki beszélgetni szeretne, legközelebb Zalaegerszegen találkozhatunk. Gyertek oda nyugodtan, ígérem nem harapok :)