Az élet minden területén az egyik legnehezebb kihívás, amivel szembesülünk, saját magunk értékelése. Elég jó tanuló vagyok? Elég jó munkaerő vagyok? Elég jó szülő vagyok? A sort lehetne folytatni. Makettezőként ez a feladat talán még bonyolultabb. Szeretett hobbink alapvetően egy művészeti tevékenység, ami fundamentálisan szubjektív eredményeket képes csak felmutatni. Bármit is csinálunk, alapvetően a tetszik/nem tetszik dimenzióban mozog. Persze vannak objektív tényezők is, történelmi hűség, anatómia, fizikai jellemzők, agyagok (fém, fa, stb.) jellemzői. De a határ valahol a színek használatánál kezd elmosódni, és hajlamosak vagyunk vagy megmondani, vagy szolgai módon elhinni a mindent felülíró igazságot, amit valaki állít. Akkor is, ha nem tudja alátámasztani, csak elég határozottan állítja. Akkor is, ha mi sem tudjuk alátámasztani, ezért próbáljuk elég határozottan állítani. És itt kezdődnek a hitviták, ahol a tények már a feledés homályába vesznek.
De mégis hogyan ítélkezhetünk saját magunk felett egy ilyen bizonytalan, sikamlós környezetben? Hogyan állapíthatjuk meg magunkról, hogy elég jó-e amit csinálunk? Miben van fejlődési lehetőség? Mik a hibáink? Ki a hülye, és miért nem vagyok én helikopter? Egyáltalán, kell-e ezzel foglalkozni?
Mindenek előtt tegyük fel a kérdést magunknak: Mi volt az életben a legutóbbi hibám? Lehet ez apróság, elfelejtettem kenyeret venni, vagy a gyereket elhozni az oviból. Elbambultam, és belecsúsztam az előttem állóba a pirosnál. Akármi. Ha nem jut eszedbe ilyen, mondjuk az elmúlt 2 hónapból, akkor ezt az írást felesleges is tovább olvasnod. Hiszen Te tökéletes vagy, nincs mit tanítanom neked. Ha eszedbe jut valami, gondolkozz el rajta, mi a tanulság? Hogyan kerülhetted volna el a hibát, amit ejtettél. Ez első lépésnek jó is lesz. Saját magunk megkérdőjelezése, az önvizsgálat az első lépés ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. És ez a makettezésben sincs másképp. Nincs tökéletes munka. Ha ezt el tudjuk fogadni, az már fél siker. Mindig van valami, amit tökéletesíteni lehet, amin van még mit csiszolni. A lényeg, hogy ne tekintsük magunkat, a munkánkat magától értetődőnek. A makett nem magától készül el. Abban sok munkánk, ötletünk, technikai, történelmi tudásunk, kreativitásunk van. És ezek mind-mind hibákat is hordoznak magukban. Sötétség nélkül nincs fény, ez ne feledjük. A munkánk, és önmagunk legnagyobb értéke is az egyensúly lehet.
Beginner level 2.000
Valahol el kell kezdeni. A magyar társadalomban szinte tabu kimondani azt, hogy én magasabb szinten állok, mint te. Tabu szembe állítani a másikat azzal, hogy nekem több tapasztalatom van valamiben, mint neked. Ez a sértés kategória. Miért ne tudhatná a másik olyan jól, mint én? Több okból. Ott van a rutin. Évek munkája van abban, ha valaki készség szinten kezeli az anyagokat. Nem folyik mellé a ragasztó, nem hagy sorját, nem szemcsés a festés, stb. Ezeket meg kell tanulni, és ez idő. És ahogy telik az idő, gyűlik a rutin, egyre újabb és újabb dolgokat kell megtanulni. Egy idő után egy (közel) hibátlan építés már nem teljesítmény, hanem alapkövetelmény. Annyira alapkövetelmény, magától értetődő, hogy a zsűrinek fel sem tűnik, hogy a futógörgő Continental feliratának utolsó betűjét, amit L helyett U-ra öntött a gyártó (jogdíjak) nem csiszolta le a készítő (megtörtént eset Mosonról). Mindannyian ugyan azon az úton járunk. Persze nem ugyan ott tartunk. És az is lehet, hogy másik sávban haladunk. És nem biztos, hogy ugyan addig akarunk eljutni. De akkor is ugyan azon az úton járunk. Ez fogadjuk el. Keressük meg magunk között azokat, akik ugyan abban a sávban, és előttünk járnak. És tőlük kérjünk tanácsot. Kicsi az esélye, de lehet, hogy pont zsűrizni fogják a munkánkat. De erről később.
Ha túlvagyunk azon, hogy nem mi vezetjük a sort - valahol benne vagyunk, vannak mögöttünk is, és előttünk is, tudásban, rutinban, ízlésben - akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy hol is tartunk? Mik azok a technikai skillek, amiket magabiztosan művelünk? Persze ez nem egy objektív, világszinten elfogadott regula szerinti meghatározás. Mit jelent mondjuk egy részletes építés? Hogyan kell jól diorámát építeni? Mi a jó Dunkelgelb meghatározása? Teljesen szubjektív ezek megítélése. Nyilván vannak alapvetések, ne legyen látható sorja, vagy szemcsés felület festéskor. De ezek elérésre sokféle megoldás létezik. Ahogy fejlődik a makett ipar, újabb és újabb anyagok jönnek, újabb és újabb technikák alakulnak ki. Használjuk azt, ami nekünk kényelmes, és ami a nekünk tetsző eredményt nyújtja. Alapvetően mi magunk határozzuk meg az elvárásokat magunkkal szemben. Az egész hobbi célja, hogy jól érezzük magunkat. Alkotás közben, és a végeredményt nézegetve is. És ha úgy érezzük, hogy szép-szép, de ezt vagy azt lehetett volna jobban, akkor már közel vagyunk egy egészséges önképhez. Ebből tudjuk, hogy megtettünk mindent, hiszen szép, de felismerjük a hibáinkat, a hiányosságainkat, hiszen ez vagy az lehetne jobb is. A következő lépés, hogy tanuljunk ezekből, és fejlesszük magunkat.
Hogyan tovább? Fotózz!
Ne féljünk kérdezni. Napjainkban az emberi kommunikáció jelentős része a virtuális térben történik. Ezért munkánkat sok esetben csak fotókon tudjuk megmutatni. A makettről készült fotó minősége jól mutatja a készítő igényességét is. Egy elmosódott, szembe fényes képre nem is nagyon lehet mit írni. Ha nem adja vissza a kép azt, amilyen a makett a valóságban, akkor nincs miről beszélni. Ezért mindenek előtt nézzünk utána, hogyan készíthetünk házi körülmények között szép képet alkotásunkról. Erre itt nem térnék ki, de egyáltalán nem bonyolult, vagy költséges mutatvány. Sok cikket találni róla a weben. Google a barátod. Ha megvan a megfelelő fotó(k), akkor már csak az a kérdés:
Kitől kérdezzünk?
Egyik megoldás a Facebook csoportok. Mielőtt postolunk, döntsük el, mi a célunk. Ha csak szeretnénk megmutatni a munkánkat, akkor a commenteket el se olvassuk. A „szép munka, gratulálok” általában azt jelenti, hogy fogalmam sincs, mit írhatnék rá, mert se ötletem, se tudásom nincs hozzá, hogy megítéljem a munkádat, de azért tetszik, vagy nem is biztos, hogy tetszik, de hát mégis csak egy makett, tehát szép munka! Az úgynevezett kritika, amikor hibákat sorolnak fel, leginkább azt mutatja, hogy a megfogalmazója sem tud igazából segíteni, de qrva okosnak érzi magát, és nagyon büszke, hogy bele tud kötni a képen látottakba. Az építő jellegű hozzászólások elsődleges jellemzője, hogy ritka, mint a fehér holló. Ezen kívül a hiba megjelölése mellet arra is kitér, hogyan kerülhetted volna el, vagy mivel lehet szebb eredményt elérni. Egy kritikánál mindig keressük a segítő szándékot, és ha véletlen meg is találjuk, örüljünk neki! Azt sem árt megnézni, hogy a hozzászóló mit tett le eddig az asztalra. Nem a bizonyítás végett, de nem árt, ha látjuk, egy-egy hozzászólás mögött milyen munka áll, mennyire vehetjük komolyan az illetőt.
De címezhetjük a képeket konkrétan egy kiszemelt sorstársnak is, akitől tanulni szeretnénk. Meglepő, de az emberek többségében örülnek annak, ha tanácsot kérnek tőlük. Hiszen ezzel azt jelezzük, hogy ő jobb, tapasztaltabb nálunk. És ez nyilván valóan büszkeséggel tölti el. Ne féljünk tehát kérdezni, akár direktbe sem. Mindezt persze személyesen is megtehetjük, élőben megmutatva munkánkat.
Mi a túrót kezdjünk a zsűrivel?
A legtöbb makettező életében eljön a pont, amikor benevez egy versenyre. Ehhez általában kell annyi önbizalom, vagy kíváncsiság, ami elhiteti velünk, hogy van esélyünk valamit nyerni. Vagy legalábbis kíváncsiak vagyunk rá, hol állunk a mezőnyben. Mindenképpen valamilyen külső visszajelzésre vágyunk. És ez így is van rendjén. A legtöbben ott csúsznak el, hogy ezt a külső visszajelzést nem kezelik a helyén. Egy adott ember véleményében is lehetnek hasznos és haszontalan dolgok. Valamiben igaza van, és tök jó ötletet mond pl. egy sár effekt megvalósításához, de amit az álcaminta színeiről állít, az teljesen hülyeség. Ilyen van, nem is ritkán. Le kell szűrni a számunka hasznos infót. Csak azt higgyük el, ami alátámasztható. Igaz ez a történelmi tényekre (ilyen olyan festésminta például) de egy technika alkalmazhatóságára is (sár például). Mielőtt nagyon belemennénk a „történelmi hűség”, és a „mi lehetett, mi nem” képlékeny világába, ne veszítsük el a józan paraszti eszünket. Afrika Korps-ra ne rakjunk sarat, haha (Persze itt is van kivétel, hiszen sár=víz+föld, és volt az Afrika Korps életében olyan szitu, amikor ez összeállt, de akkor annak járjunk utána tisztességgel, fotók alapján, megfelelő környezet, jármű, hadosztály. Ha kivételt, vagy különleges témát csinálunk, mindig legyen minden a helyén.)
Ki (legyen) zsűri?
Saját tudásunk, és a végeredmény fejlesztésének érdekében végzett kutatásunk fontos eleme mások véleményének meghallgatása, és beépítése a munkánkba. De használható-e a zsűri erre a célra? Ennek megválaszolásához feltétlenül szükséges átlátnunk a magyar, és úgy általában a makettversenyek zsűrijének működését. Hazánkban a verseny szervezők, ki tudja miért, de úgy érzik, minél több kategória, minél részletesebb bontásban jelenik meg a verseny kiírásban, annál jobb versenyt sikerül szervezniük. Ez persze tévedés, de hagyjuk meg nekik ezt az álmot. A sok kategória sok adminisztrációt jelent, amire sok emberre van szükség. Itt kezdődik a zsűri problémája. Egy 3 fős zsűri csapat max 2-3 kategóriát tud általában megoldani. Ez függ attól, hogy mennyi nevező van, de attól is, hogy a zsűritag akar-e versenyezni egy másik kategóriában. Mivel sok zsűrire van szükség, szükségszerű, hogy nem csak a legalkalmasabbak kerülnek meghívásra, hanem azok, akik ráérnek, vállalják, jóban vannak a szervezővel. Ez egy társadalmi munka, ráadásul tényleg munka. Áldozat a zsűritag részéről. Cserébe a tudat jár, hogy engem elég jónak tartanak arra, hogy zsűrizzek, meg max egy ingyen paprikás krumpli. Ezért sok olyan ember kerül oda, aki már nem aktív, tudása elavult. Vagy aktív, de a versenyzők szintje meghaladja az övét. Olyanok is helyet kapnak, akik szimplán emberileg nem alkalmasak a feladatra. Nem kooperatívak a zsűritársaikkal, vagy éppen túlságosan befolyásolhatóak, és szavazógépként működnek, megduplázva társuk véleményét. Egyik sem egészséges, de ezek olyan kompromisszumok, amiket a verseny szervezőknek meg kell kötni. Persze vannak azok, akik ha nem is mind, de a legtöbb feltételnek jól megfelelnek. Ők azonban bizonyosan nincsenek elegen a feladatra.
Zsűri szava szent. Ja, nem. Vagy mégis? (NEM)
És ez az a pont, ahol a zsűri véleménye elkezd fakulni. A fentiek okán nem tekinthetünk egyetlen zsűrire sem automatikusan igazodási pontként, egyetemes igazmondóként, mindentudóként. Nem kell, és nem is szabad a zsűri véleményét kérdés nélkül elfogadnunk. Mindig az embert nézzük, ne a posztját. Azt nézzük, mit tett le az asztalra, tetszik-e az nekünk? Tartjuk-e annyira, hogy elfogadjuk a véleményét, tanácsát. És igenis, meglehet a véleményünk, a negatív véleményünk is a zsűri munkájáról. Ezt nem szégyen, vagy alávalóság hangoztatni sem. Egy dolgot nem tehetünk. Nem vonhatjuk kétségbe a végeredményt, hiszen a szervező szabja a szabályokat, ő kéri fel a zsűrit. A nevezéssel automatikusan elfogadjuk ezeket a szabályokat, és alávetjük magunkat az ítéletnek. Mosonshown arany, itt meg csak bronz? Hol az igazság? Lehet, hogy ez szakmailag nem megalapozott, nem egyezik a saját véleményünkkel, aminek nem árt, ha hangot is adunk. De egy ilyen eredmény nem a makettezőt, hanem a zsűrit minősíti. Persze vannak nem ennyire szembetűnő esetek, amikor valóban az adott mezőnyben valami jobban, valami rosszabbul szerepel, mint máshol. A verseny eredménye mindig a 3 fős zsűri adott mezőnybe, adott pillanatban alkotott véleménye csupán. Se több, se kevesebb. Másnap reggel csak egy szép (vagy kevésbé szép) emlék csupán. Nem lehet alapja saját felemelkedésünknek, és bukásunknak sem. Nem nyertem még semmit, vagy csak Mucsaröcsögén egy nekünk tetszett plecsnit. Akkor én szar vagyok. Nem barátom, nem vagy az, csak éppen még az elején jársz az útnak. Hogy a jó útnak-e, az attól függ, hogy jól érzed-e magad rajta. Aranyat nyertem itt meg ott, ne adj isten Mesterlevelet kaptam, akkor én már profi vagyok. Egy nagy lóherét vagy az. (és ez mennyivel sértőbben hangzik, mint a „szar vagyok”-ra adott válaszom, igaz?) Nem a díjak, vagy 96 pontod tesz követendő példává, hanem az, amit leraksz az asztalra. Ha az, akit magadnál jobbnak tartasz, megdicsér, akkor jól csináltad a dolgod. (Egyébként a profi nem azt jelenti, hogy magas szinten műveli a hobbit, hanem, hogy pénzt kap a munkájáért. Nagy a különbség a kettő között.)
Külföld-belföld
Régen minden jobb volt. Halljuk ezt párszor. Persze ha bemennénk egy Kádár korszakból ismert közértbe, fel lennénk háborodva, hogy mi a tököm, nincs már sajtos párizsi sem? Ja, és a WiFi, na, hagyjuk is. Külföldön (nyugaton) minden jobb. Hasonló a szitu. Makettezés terén is. Ezt sem árt a helyén kezelni. A társadalom, az ízlésvilág, a környezet, de még az égtájra jellemző fényviszonyok is visszaköszönnek egy-egy nemzet makettező produktumán. Gondoljunk csak az olaszok harsány színeire, laza ecsetkezelésére, kevésbé részletekbe menő megvalósítására. A belgák barnás, sárgás színvilágára, végletekig kontrasztos, éles festéseire. A csehek mértani pontossággal, sebészi precizitással összeállított, és egy színű döglött festéssel elcsapott makettjeire. Vagy az ún. Nordic stílus halott, szürkés színeire, ami mégis olyan jól hozza egy skandináv krimi kísérteties hangulatát bármilyen témán is. Ezek a tendenciák a különböző külföldi versenyeken is megfigyelhetőek. Saját ízlésünkön múlik, mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Persze a nagyobb felhozatal egy nagyobb versenyen szükségszerűen emeli az átlag és a top 10% színvonalát is. De példaként említhető a belga KMK Scaleworld, ami méretben bőven elmarad pl. a Mosonshowtól, de a harcjármű színvonal simán megüti átlagban és a top10-ben is, sőt. Hasonló példákat lehetne hozni figurában, repülőben, stb. Az egyéni célkitűzéseink határozzák meg, melyik versenynek mekkora jelentőséget tulajdonítunk. És persze az ott elért eredményekre ez ugyan így igaz. Persze a realitást nem árt figyelembe venni. Egy Zeg harcjármű aranyérem szinte biztosan nem lehet referencia egy KMK harcjármű aranyéremhez. Ahogy egy PSMK figura arany sem egy Verbania figura aranyhoz. Szimpatikus a gondolat, hogy miért ne lehetne olyan jó, de valahogy a valóságban mégsem lesz olyan jó. Erre igazán akkor jön rá az ember, amikor sikerül eljutni személyesen mindkét helyre, és látja a saját szemével a szakadékot, ami két mezőny között ki tud alakulni. Külföldön is sok kis rendezvény van, ahogy nálunk is. De ami nekünk Moson, az más vidékeken is megtalálható. Moson egy jó „all in one” rendezvény, és ebben Európa egyik vezető rendezvénye. Szakáganként azonban megvannak a fellegvárak, és ezekbe ellátogatni élmény, nyerni pedig mindazok ellenére, amit fentebb a zsűriről állítottam, a sokkal magasabb átlagos színvonal miatt mégis csak megtiszteltetés. De minimum jó érzés.
Ki vagyok én?
Végül maradt a kérdés: Mit gondoljak magamról? Azt hiszem, ezt alapvetően mindenkinek saját maga kell, hogy meghatározza. De talán néhány támpontot adhatok összegzésül:
1. Fogadd el, hogy az úton van, aki előtted, és van, aki utánad halad. Mindenkinek van még mit tanulnia.
2. Keresd meg körültekintően azokat, akiktől tudsz és szeretnél is tanulni. Akiknek adsz a véleményére. Szűrd le a lényeget, ami használható számodra! A hangerő helyett a megalapozott véleménynek higgy!
3. Keresd a segítő szándékot, a valódi pozitív visszajelzést. A lényeg mindig a DE után van. (Szép, szép, de…)
4. Egy zsűri kitűző, egy arany érem, egy bármilyen cím nem tesz senkit jobbá, vagy követendő példává. Címek helyett keresd az alkotást, a minőséget, az igényességet.
5. Nem, te sem vagy kivétel, hiába nyertél aranyat!
6. Ne félj véleményt alkotni. De fogadd el, ha nincs igazad. Versenyen tudd, hogy elfogadtad a szabályokat, még ha a véleményed más is.
7. Keresd az újat, a jobbat! Keresd, hogyan léphetsz a következő szintre! Legyen célod, ne túl nagy, csak mindig egy lépéssel előrébb!
8. Élvezd a hobbid, ezért csinálod!
