Néhány hónappal ezelőtt jött szembe velem egy „plakát” a facebookon, Bernhard és Rainer Lustig demot tart. Na mondom, ilyen sincs gyakran. Hol lesz? EastModels Challange? Az EastModels oldalt, és üzemeltetőjét Jan Moravcikot ismerem, de a rendezvényről még nem hallottam. Mikor lesz? Augusztus 10-11, hm még jó is lehet. Hol? Liptóújvár. Oh, amúgy is meg akartuk nézni a Tátrát nyáron, kellemest a hasznossal, családi kirándulásba oltott makett verseny.
Helyszín
A verseny a helyi sportklub iskolások által használt jégcsarnokában kapott helyett. Mivel diák koromban magam is aktívan jégkorongoztam, igazán nosztalgikus hangulatban léptem a jég…helyére. A palánkok között a játékteret két részre osztották. Az egyik térfélen a börze, a másikon a verseny kapott helyett.
A világítás igazán mobil barát volt. Jégpályákra jellemző módon sok világító test kapott helyet a mennyezeten. Mivel a padló és a palánk hófehér, a falak pedig világosszürkére voltak festve, sok szűrt fény jutott a makettekre. Mobillal jól lehetett fotózni. A Nikon is jól működött volna álvánnyal, de nem számítottam ilyen jó fényviszonyokra, így csak vaku volt nálam. Az épületben mosdó és büfé is helyet kapott, only cash persze. Lelátó nincs, így csak a kispad maradt a pihenni vágyó családtagok számára.
Börze
A börze nem nagy. Átlagosnak mondanám. Elsősorban szlovák és cseh árusok, semmi nagy bolt. A főszervező és így a rendezvény főszponzora is az AMMO természetesen saját standdal vonult ki. Voltak érdekes apróságok, egy árus például az ukrán Clear Prop Models makettek széles skáláját kínálta, amit máshol ritkábban látni.
Mezőny
Első rendezvény létére igazán szép teljesítmény a 970 db előnevezett makett. Nem tudom mennyi lehetett a helyi nevezés, de csak az előadók és a szervezők saját, versenyen kívül elhelyezett makettjeivel is biztosan 1.000 db felett volt a megtekinthető munkák száma. Számomra a harcjárművek és a repülők érdekesek, így most csak ezekre térnék ki. Ez a két szakág adta itt is a mezőny gerincét. Kezdjük a repcsikkel. 1/72-ben a légcsavaros kategória Eduard Messerekkel terhelt volt. Igazából volt pár szép alkotás, de semmi kiemelkedő. Továbbra is érthetetlen számomra az alap nélkül kihelyezett munkák nagy száma. Tudom, szélsőséges vélemény, de én szívem szerint nem engednék indulni senkit alap nélkül. Volt pár bontott gép is, egy Messer (minő meglepetés) kiemelkedett közülük. Érmet is kapott.
A 48-as légcsavaros kategória szerintem sokkal erősebb volt. Láthatóan néhány alkotó teljes portfólióval, 4-5 makettel is képviseltette magát. Az egyen alapok árulkodóak. Itt sokkal szebb kivitelezéseket láttam. Az eredmények szerintem mindkét kategóriába nagyjából tükrözték a minőséget is. De 48-ban magasabban volt a léc.
A jet-ek között a 72 ismét gyengébbre sikerült. Voltak itt is szép alkotások, de 3 díjazott közül a MiG-29 kiemelkedett.
48-ban megint csak erősebb volt a mezőny. A BOS-t is megkaparintó MiG-21PF nagyon szépen el volt készítve. Lerohadt múzeumi gépeknél jellemző, hogy az alkotó a múzeumi alkalmazottakhoz hasonlóan nagyvonalúan bánik a géppel. Jólvanazúgy hozzállással, lendületes, szabadjára engedett mozdulatokkal pecsmegeli össze a makettet. Itt erről szó sem volt. Minden fakítás, folyás, kopás szépen kimérve, pontosan megfestve, igazi csemege volt a szemnek. Az alap és a körítés egy teljesen más színvonalat képviselt. Az volt az érzésem, hogy az energia 90%-a elment a gépre, és a maradék 10%-ból akart még valami nagyot durrantani, de ez nem igazán sikerült. Az olvasztott foszló hungarocell hatását keltő „lebegő” alap egy dolgot hozott, meg lehetett nézni alulról is a gépet. Ezen kívül értelmetlen feltűnősködésnek hatott. Ráadásul a kidolgozása is csapnivaló volt, a géphez képest.
A 32 és nagyobb kategória nálam már a remegő kezű, vaksi nyuggerek kategóriája. Ilyen leszek egyszer én is, tudom. De akkor sem látom sok értelmét ekkora monstrumok építésének egy olyan hobbiban, ahol a miniatürizálás a cél. Erre némiképp rácáfolt egy gyönyörű Kingfisher, ami teljesen megvett a festésével.
De péládul a Görög F-16, ami szintén kapott érmet, nekem 72-ben is csak amolyan „semmi extra” lett volna. A Görög gépek festésének avulása önmagában egy grafikai tanulmány. 32-ben ezt elintézni annyival, hogy kipanelezem, hát kiábrándító.
Harcjárműben a 72-es mezőny letaglózó volt. Iszonyatos mennyiségű makett. Az átlagos színvonal kimondottan jó. Néhány kiemelkedő munka. Ez tipikusan olyan kategória volt (a 35-ös hk-val egyetemben) ahol keveseltem a 3-4 kiosztott díjat. Itt nincsenek arany/ezüst/bronz érmek. Csak díjazott makett.
48-as hk hasonló szitu. Itthon kb. nem is létezik a kategória, ott minimum 30 induló. A színvonal nem rossz, néhány kiemelkedő munka itt is.
35-ben aztán teljes dömping. A teljes mezőnyre elmondható, hogy lépten nyomon belebotlottunk a móvári mezőnyből ismert alkotásokba. Az átlag minőség szerintem nem is igazán maradt el móvártól. Kicsit érthetetlen, hogy megannyi érdekes téma, és szép makett közül pont 3 napjaink háborúját járó T-72-es (vagy 80-as, annyira nem néztem) lett díjazva. Melléjük egy kis szürke világháborús Renault tudott még bekúszni, mondjuk az tényleg szép volt.
Diorámák terén a kisebbik méretarányban szintén szép számmal voltak nevezők, de a színvonal elmaradt a stand alone járművektől. Végül egy 144-es Sherman, valami hidroplán repülő , és egy 350-as hajó dioráma kapott díjat. 35-ben a Móvári menők hozták a szintet, és a díjakat is. Meg itt is valami posztapokaliptikus tábla kollekció… fárasztó komolyan mondom már ez a sok különlegesnek látszani akaró, de igazából semmitmondó rozsdatenger.
A kívülállók
Az előadó Lustig testvérpár és Martin „Nightshift” Kovac munkái mellet a szervezők pár alkotása is versenyen kívüli kis táblácskával, de helyet kaptam az asztalokon. Kis túlzással állítható, hogy az Lustig+Lustig+Kovac összeállítást kb. hozta amit a 35-ös hk kategóriában érdemes volt megnézni. Nyilván a mezőnyben is voltak szép munkák, de mégis ez volt az érzésem. Bernhard diorámái magukért beszélnek. Ha önmagukban nézem a járműveket, akkor az a benyomásom, hogy a Wirbelwind kivételével talán (azt eladja a kopott fehér) az összes olyan so-so, elmegy. Önmagukban nem biztos, hogy díjaznám. Persze tele vannak apró részletekkel amiket sokan elhagynak, nagyon átgondoltak, aprólékosan felépített koncepciók. A festésben valahogy a végén mégis leegyszerűsödnek.
Kovac munkáinál pont az ellenkezőjét figyeltem meg. Végletekig kimért, kikísérletezett tűéles kontrasztok, precíz festés. De igazából doboz makettek, 1-2 kiegészítővel feldobva. A videók túlszaturált kontrasztpornójából emészthető, sőt, kimondottan szép festéssé szelídülnek a makettjei, ha kivesszük a spotlight és a photoshop alól. Azért érdekes ezeket a munkákat élőben, a saját szemünkkel is megnézni, és kicsit elidőzni felettük, mert szépen kirajzolódik, hogy a készítőjük miben is szeret elmélyülni, mi köti le, miben tud kiteljesedni. Mindegyikből rengeteget lehet tanulni. Kár, hogy Magyarországon nem szokás versenyen kívül kiállítani például a zsűri 1-2 munkáját. Sokan és sokat inspirálódhatnának belőlük. Persze az is hamar kiderülne, ki az, aki bort iszik, és vizet prédikál.
Menetrend, díjátadó, pakolás
Mi a szombatot a Magas-Tátrának és a kirándulásnak szenteltük. Így reggel a gyors nevezés, és kipakolás után el is hagytuk a helyszínt. Vasárnap 7:00-8:00-ig a fotósoké volt a terep. Én fél nyolcra mentem, összesen lehettünk 10-en a csarnokban. Zavartalanul fotózhattam. Egy kis reggelivel és börzézéssel igazából 10 órára végeztem is mindennel. Kis beszélgetés ismerősökkel (voltak magyarok is többen) és el is jött a 10:45. Indulhat az elpakolás. Erre igazából semmi szükség nem volt, mert a díjátadó elfért a makettek területe mellett, de a szervezők olyan kevesen vannak, hogy egyszerre a díjátadót és a makettek figyelését nem tudták megoldani. Igazából az elpakolást sem, mert mindenféle kontroll nélkül egy szabadrablás volt az egész. Bárki elrakhatott bármit. Reméljük, senki nem élt vissza ezzel. Majd 11:30 körül kezdődött a díjátadó, ami igazából a kismillió különdíj átadásából állt. Semmit sem értettük belőle, mivel a rendezvény teljes kommunikációjához hasonlóan ez is kizárólag szlovák nyelven zajlott. Miután láthatóan végig értünk a sok ilyen-olyan kupán, és mindenki megtapsolt mindenkit, a jelen lévő kisebb csoportosulás, hátra arc, és egy asztalnál sorban állva, a makettjeink alól elvett, piros „Awarded Model” pecséttel ellátott cetli ellenében megkaphattuk az egyen érmünket. Ez elég gyorsan ment, így a nem éppen megszokott díjátadás végül alig egy óra alatt lezajlott.
Verdict
Nehéz megítélni ennek a rendezvénynek a jövőjét. A mezőny, a makettek mind mennyiségben, mind minőségben indokolják a folytatást. Sok inspiráló munkát láthattunk, az általános minőség is magas volt. Ugyanakkor nincs hova nőni. A helyszín ennyit bír el, ez látszott. Ha növekedni akarnak, itt nem lehet. De ezt a méretet sem tudta lekezelni a szervező és barátai (csapatnak vagy klubnak nem mondanám, mert tudtommal ilyen nem létezik). Nyilván ebben a rutin hiánya is szerepet játszott, de sok feladatra egyszerűen nem maradt ember. Még úgy sem, hogy a sumperki klub pár tagja is besegített. Látogatói szemmel egyszer jó volt a két napos rendszer. Elmentünk kirándulni, jól éreztük magunkat. De minden évben azért nem akarom megmászni a Tátrát. Főleg úgy, hogy vasárnap délután egyre igazából vége volt az egésznek. Egy naposnak még so-so belefér a 3 óra autózás. Az augusztusi időpont szerintem jó, meglátjuk mit alkotnak a fiúk jövőre.
