Gyarmat - Az USA makettezése napjainkban

 "Fake it till you make it " - amerikai néphiedelem

 

Az amerikai makettezést mi európaiak csak nagyon távolról látjuk, a vizuális megjelenésről közösségi platformokon és blogokon keresztül kaphatunk némi képet, a kulturális és személyes viszonyokba meglepő módon az újonnan feltűnt podcastok és véleményblogok nyújtanak némi betekintést. Persze akadnak – főleg a figurás körökben – európai szupersztárok, akik fizetett turnék keretén belül tanítják a helyi közönséget. A 2010-es évek után globalizáltnak tűnő hobbi, ahol évente utazgattak aktuális felkapott nevek a kontinensek között egy-egy meghatározó versenyre, ma már inkább a múlté, és a realitás a kialakult tömbök világa, ahol van egy sűrű és meghatározó Európai makettezés, egy ritkább és nem annyira meghatározó Amerika, egy zárt Japán, és körülötte sok feltörekvő ázsiai régió. Mondhatnánk, hogy az internet korában felesleges a személyes utazás, de a kontinensek közötti makett és makettező utazásoknak inkább klasszikus gazdasági korlátai vannak, elvétve akad egy-egy távoli utazó, de a tömbök közt tömegek számára nincs gyakorlatilag rendszeres átjárás. Európa és talán Japán vonzóbb inkább egy-egy kirándulással egybekötött egyszeri utazásra. Biztosan mindenki emlékszik még a legendás Mike Rinaldi workshopokra móváron, sok éven keresztül meg lett hirdetve, állítólag készült is Móvárra, de mint mindig kiderült, ez csak egyszer érte meg, talán ez az átjárás praktikus realitása.

Régi idők kapitalizmusa és hősei
A nagy amerikai makettgyártó termékei, története - vagy egyáltalán a nevük - ma már teljesen feledésbe merült, nem igazán tartoznak a szexi márkák közé. Autós berkekben, speciális vintage gyűjtő körökben vagy a börzék legeldugottabb sarkában találkozunk velük. A nagy gyártó cégek története valamikor a háború után és a 70-es évek között kezdődik. Monogram, Revell, AMT, MPC ezeket megtalálhatjuk akár a Wikipedián akit részletesen érdekel. A cégek története véleményem szerint a kezdeti lelkes alapítóktól, hamar a „tőke keresi a magasabb hozamot“ című történetté fajult, ahogy a 80-as 90-es években csökkent a makettezés népszerűsége Amerikában. Ezen cégek tulajdonosi szerkezete, és az egész működésük, egy különböző szegmensbe és cégekbe divergáló, céltalan, fejleszteni képtelen, túlméretezett befektetési játékokká váltak, ahol a vég általában csődeljárások sorozata és tulajdonoscsere. Ma talán még a Revell az, ami valamilyen szinten fennmarad a régi óriások közül. Először a távolkeleti konkurencia vette át a szerepüket, ma viszont már a cseh kisszériás cégeben is saját gyártóik vesztét látják a tengerentúli makettezők.

Sheperd Paine filozófiája és öröksége
Az amerikai makettézés talán legnagyobb jelentőségű alakja - aki manapság valamilyen szinten a reneszánszát éli - hazánkban szinte teljesen ismeretlen. „Tanítása“ némileg feledésbe merült - ahogy ez szokott lenni az ilyen tanításokkal. Filozófiája lényegében eltérés az általában uralkodó, kizárólag az apró részletekre és tárgyakra fókuszáló makettezéstől. A hangsúlyt a történetre helyezi, a kompozíció pedig lényeges eleme a munkáknak, főleg a diorámáknak. Ötleteit számos kiadványban foglalta össze, talán a legfontosabbnak tartott „How to Build Dioramas” még mindig aktuális az alap koncepcióival. Elég végig néznünk egy-egy versenyasztalon, és bizony látszik, hogy néha még az alapok is hiányoznak, mindenkinek ajánlom, netről letölthető. Úttörője volt az úgynevezett nyitott díjazási rendszereknek, amely hazánkban is jelenleg domináns a több Arany-Ezüst-Bronz kiadható helyezéssel, ellentétben az IPMS 1-2-3 helyezés díjazással. A mai amerikai makettezés kultúrája gyakran visszatér Sheperd Paine filozófiához és örökségéhez, ami elég nagy kontrasztot mutat a versenyasztalokon látottakkal. Valószínűleg Európa inkább átvette a filozófiáját, amit leginkább a diorámák terén és a World Expó verseny széria szellemében testesül meg. Ennek a kornak egy ikonikus hangja talán Bill Horan, akinek a munkái és szervezői igyekezete jelenleg is áthatja a történelmi makettezés rendezvényeit.

 

Warriors és Verlinden

Sokan emlékezhetnek még e két cég 1/35-ös gyanta figuráira, ha más nem a másolatok révén ezek még mindig közöttünk élnek. Francois Verlinden a 90-es évek makettezőgéniuszának számító, szintén ma már feledésbe merült figura volt, saját weathering iskolával, termékekkel, kiadványokkal, állandó szerzőkkel, igazából a mai weathering márkák előfutárjának tekinthetjük őt és cégét. Verlinden Belgiumból költözött ki az USA-ba, a nagyobb, egységes piac egy sikeres jövőt igért neki, de ironikusan, mikor pár évvel ezelőtt bezárta a céget, addigra az EU egy valószínűleg nagyobb és jobb piaccá változott. A kor másik meghatározó gyanta 1/35-ös figura gyártója a Warriors volt, Verlindennel együtt forradalmasították az 1/35-ös diorámák világát, a játékszerű tankok drámai jelenetek szereplői lettek, végre valósághű figurákkal. Ma már mindkét cég a múlté, amerikai nagykereskedők, ebay árusok és másolatok lévén viszont még mindig beszerezhetőek a termékeik.

Technikiai transzfer
A 2000-es évektől Amerika inkább a felvevő piacává kezdett válni, mint a termékek, mint a különféle eljárások és koncepciók piacán. Ugyanúgy ahogy elárasztották az olcsó és megbízható japán autók, úgy kezdett dominálni a piacon egy csomó külföldi márka, és természetesen a feltörekvő ázsiai gyártók. Mindenki nagy reményekkel fordult a legnagyobb és leggazdagabb nyugati piac felé. Gyári képviselet, dömping árak, emlékszik még valaki a Dragonmodels USA akcióira, a vámmentes időkből? Ma már ott tartunk hogy a cseh Eduard-tól kell rettegni a nemzeti ipar féltőinek, és az Eduard innovációinak hatására kell újra értelmezni és írni az IPMS szabályait, mivel a dobozos kittek minősége ma már nem az a 70-es éveket idéző Monogram.  

Ahogy Európa kezdett dominánssá válni a makettek kivitelezése szintjén úgy jelentek meg az első zarándokok, akik az Újvilágból visszajöttek a régibe, hogy elsajátítsák a mesterek tanításait. Ilyen kalandos életút Adam Wilder karrierje, aki Miggel és az akkori céges csapatukkal egy új eljárást fejlesztett ki és honosított meg a „Color Modulation“, moduláció néven. A két óriás útjai ezek után elváltak, és kulturált mederben zajló szakmai rivalizálás alakult ki közöttük. Míg Wilder maradt a makettezésnél, Míg inkább egy céget épített. Többéves oroszországi tartózkodás és sikertelen brand építés után Wilder hazatért az USA-ba, és folytatta munkáját, amit annak idején otthagyott. Ma már inkább egy World of Tanks rajongó photoshoppal felhúzott munkáira emlékeztetnek alkotásai. Az európai cégek és média sztárcsinálló apparátusai nincsenek jelen körülötte.

Ilyen korabeli utazó volt Mike Rinaldi is , akit az akkori makettezés másik nagy központjának számító Németalföldi mesterek munkái fogtak meg. A hajlakk technika mellett a finom olajozást igyekezett ellesni, és mint ORP - oil paint rendering  - újra csomagolni a nagyközönségnek, melyek a TANKART könyvek formájában visszatértek rengeteg európai olvasó polcára. Ma már Mike inkább Youtubos adásokkal foglalkozik portlandi otthonából de a könyvekbe foglalt "iskola" úgy néz ki stabil megélhetést biztosít neki.

Ugyanilyen transzferek működnek a figurás világban is, talán még egyszerűbben, mivel a figurák elkészítési ideje sokkal rövidebb és viszonylag jól fizető felvevő piaca van a gyűjtők körében. Ezek a tulajdonságok sok festőnek lehetővé teszik a független megélhetést az iparban és fedezni tudnak egy-egy európai kiruccanást, amely során az eladott darabok leszállítása a gyűjtőnek is megtörténik.
Gyakori vendégek az World Expó szérián, SMC-n, vagy a nagyon specializált Monte San Savino show versenyén. A számottevő online tanulási és kommunikációs módok ellenére azért gyakran látni személyes jelenlétet és élő workshopokat. Erik Swinson és Steve Garcia nevét szoktam látni felbukkanni, akik több mint megállják a helyüket bármilyen mezőnyben.

 

 

 

 

Strukturális különbségek
Az USA nagy, és a népsűrűség sokkal kisebb, mint az európai, és ez önmagában nagyon szétszórt képet eredményez, ami a makettezők és versenyek közötti távolságot jelenti. Ha ott szeretnék elmenni a következő vidéki versenyre, az valószínűleg eleve egy repülőutat jelent, vagy többórás autókázást a másik államba. Maga egy klub összejövetel többórás autózást jelenhet. A Németalföldre vagy kelet Európára jellemző sűrűség nincs meg.

 

 

IPMS, APMS és külön utak
Angolszász körökhöz méltóan az IPMS szerkezetű klubok és versenyek a meghatározóak, ami igazából nem motiválja a résztvevőket jobb teljesítményre. Ehhez képest Európa és a világ többi része inkább a független klubok és versenyek közötti vetélkedés színhelye, ami fokozza a minőségre való nyomást. Az amerikai IPMS vetélytársa az APMS lenne, illetve pár speciális rendezvény, mint a fizető gyűjtők és figurások összehozását elősegítő MFCA versenyei vagy a Games Workshop által szervezett Golden Demon és vetélytársa a Crystal Brush, de ezek a rendezvények valószínűleg teljesen kiesnek az amerikai fősodorból, nem érintenek nagy tömegeket, európai festők részvétele nélkül meg felemás színvonalat mutatnak, a covid és emelkedő költségek egy részüket teljesen virtualizálták. Go big or go broke, ahogy az angol mondaná, kicsiben semmit nem érdemes kezdeni, a nagy meg nem reformálható, Too big to fail.

Gyarmat
Az USA makettezése jelenleg felemás összképet mutat, úgy tűnik igazából inkább szeretné megúszni a munkát, de sablonosan azért még saját maga nagyságát hirdeti, amit legbelül ő sem gondol komolyan.  A tudást megkésve veszi át, amit nem is hasznosít nagy léptékben, kiválóságait beteszi a szekrénybe, szervezeti szinten inkább elpocsékolja ezeket a tehetségeket, saját egyedi válasza vagy ötlete nem igazán van a felmerülő kérdésekre, nem újít, kényelmesen berendezkedett a gyapottermelésre.

 

 

Ez a magatartás inkább a gyarmati időket idézi – amikor mindent az óceánon túli központokban döntöttek el - ami egy olyan országnak, ahol a saját kivételességünkbe vetett hit központi eleme az életnek, valószínűleg fájó pont. Egyetlen kollektív védekezés az óceánon túli veszedelmek elől a zárás.

 

Alapvető, állandóan ismétlődő értelmetlen konfliktus témává válhat maga a weathering, mint általánosan elfogadott és verseny szinten egy minimum követelmény megjelenése. Mélyebben talán inkább a kontraszt megértése lenne a cél, de ez még itt Európában sem megy feltétlenül. A weathering mint olyan, vagy akár mondjuk az alap színtű panelvonalak kiemelése, mint technikai elem, kulturális minimummá vált az elmúlt 10 évben az igen konzervatív repülős ágazatban is. Ez ma az USA-ban nem magától érthetődő.

 

 

Lehet nem akarnak beszállni egy olyan versenybe, amit más vezet, olyan ötletekkel, amit esetleg hispán ajkúak is fejlesztettek a világ másik oldalán, Texas elvégre nem Mexikó! Egyáltalán lehet itt valami újat csinálni? Az sem biztos, de egy biztos, fejlődni is nehéz. Látogatók számának növelése, még intenzívebb marketing, még több weathering termék, nagyobb méretarányú kittek, még több youtube videó, blogposzt és hosszú podcast  elég lesz bármihez is egy civilizációban ahol a "kevesebb néha több" nem tud működni?

 

 

Ehhez hasonló ellenállás, ragaszkodás a bevált módszerekhez lehet az oka a tömegek görcsös vonzódásának magához az IPMS rendszerhez is a kontinensen. Rosszul nézne ki egy átállás a kontinentális Európára inkább jellemző működő sémákra? Borzasztó beismerése lenne ez annak a tézisnek, hogy a makettezés nem egy pontosan mérhető tudomány. Elesne az egész angolszász világ korhadó nyugdíjasklubja, az IPMS. Inkább legyen 200 kategória, egy sztárvendég a világ másik végéből, hogy valamiféle, legalább média szinten felmutatható nemzetközi relevanciája legyen a rendezvénynek a nyílt rendszert meg részvétéli díjazású hétvégének gúnyoljuk. Eredmény? Szokásos éves virtuális cirkusz és pár hetes botrány az éves "NATs" után.

Zarándok 2023
Idén egy népesebb delegáció érkezik a makettezés európai központjába, az SMC-re. Rutinos veteránok, mint Rinaldi, de az legújabb generáció tagjai is akik még látnak reményt az IPMS rendszer megreformálásában, vagy legalábbis ezen a szerkezeten belül is tevékenykednek. Egyszeri kirándulás vagy egy fordulat beindítása lesz ez? Talán nekünk teljesen lényegtelen, de azért figyeljük az eseményeket fiúk :-)

 

 

Fotók: Facebook
The Sprue Cutters Union
Plastic Posse Podcast
ModelGeek's Podcast
JB - Closet Modeler
Doogs Models
Steve Hustad
Steve Garcia
Erik Swinson
John Rosengrant
Danny Capuano
Adam Wilder
Rinaldi Studio Press
IPMS USA

 

Gargantua - Moson 2023 a nagy számok bűvöletében

"Sok makett még többet szül" 

ismeretlen mosoni gondolkodó

Az idei mosoni versenyről elég felemás érzésekkel jöttem haza, leginkább felkavaró élmény volt, sokáig gondolkodtam, írjak e egyáltalán valamit, lehet a megszokás, vagy valamiféle levezetés élményének szükségessége inkább az írás fele mozdított el.

 

Tavasz, kovid utáni 2. év, a legtöbb verseny elég gyenge látogatottságot mutat, haverokkal várjuk móvárt, mi lesz idén. Szokásos vontatottan induló marketing, tört angol, tisztázatlan előadók, nem várt bejelentés a távolmaradásról a finn csapat részéről, ami talán elő közvetítés szintjén tudósított minden évben a versenyről. Drága repülőjegyek? Aktuálpolitika? Személyes indok? Nem tudom, de talán nem is lényeges, az előnevezésben megdől minden rekord, a szervezők ázsiai útja a verseny előtt felvezet pár keleti vendéget, viszont a nevezők nagy része a szokásos környék, az olaszok idén lekörözik a magyar nevezők számát, ígéretes előjelek. 3000 feletti a nevezett makett száma, a szervezők egy nagyobb börze helyszínnel involválnak idén.

 

Impressziók

 

Megszokott menetrend, haverok, idén új szállás, közel a rendezvényhez. Gyorsan odaérünk, sokan neveznek, pár emberre várni kell, de összejön a csapat. Az asztalok igen gyorsan töltődnek az anyaggal, a színvonal egyenletesen magas, kevés kategória van ahol egy-két kiemelkedő munka mellett elidőzünk. Gyorsan végigfutjuk a börzét, a fő épületben évente visszatérő árusok, némileg megváltozott helyeken, átfutunk az új börze csarnokba, felveszek pár előrendelést, szondázok pár árat, egekbe inflálódott kittek, főleg új, eddig ismeretlen kereskedőktől. Úgy tűnik a helyi makettshop és pár kiegészítő gyártó pörgeti leginkább a boltot. Felmérjük a büfé sort, de mint mindig, inkább a közeli  kebabost keressük fel, ahol kiderül, munkaerő hiány végett a tulaj hétvégén nem nyit ki... Valószínűleg elkerülte a figyelmét a legnagyobb idegenforgalmi esemény a város, vagy megye életében...

Egy helyi srác ajánl nekünk egy másik helyet, 20 perc séta, de belevágunk, közben megy a duma, ki mit csinál, rég nem látott haverok, visszatérők.

Délután visszatérünk a rendezvényre, jobban szemügyre vesszük a mezőnyt, nagy a nyüzsgés, hangzavar, pár kör után belefárad az ember. Beülünk pihenni az egyik workshopra, egész jó az előadás, komoly szintű munkákat, technikákat mutat be, a végén jönnek a kérdések. Teljesen kezdők fura kérdésekkel árasztják el az előadókat, hiábavalónak tűnik a munkájuk, viszont a közönséget nem választja meg az ember, igyekeznek komolyan válaszolni. Visszatérünk a versenyre, elkezdődött a zsűrizés, elég abszurd jeleneteknek leszünk a tanúi, az egyik csapat fotózza, filmezi az előtte lévő munkát, mint valami japán tinik. 

"te mennyi pontot kell adni hogy ez arany legyen?" hangzik a felkiáltás az egyik sarokból a másikba egy veterán tagtól. 

"te kivettétek a makettem? mi volt a benyomásotok?" kérdezi az egyik zsűritag a másiktól

"ja ja megtaláltuk a. a. a.. párducod, kapott díjat" feleli a másik...

"de teljesen mással neveztem" ....

"ö ö ö" (összekevertük)

Az ember csak mosolyog, az első napnak vége, vacsora és vonulunk a szállásra, ahol behűtött alkohol vár. Kibeszéljük az eseményeket, mindenki elmondja mi újság a valós életében, makettezésében. Előveszünk pár darabot a dobozból, éjfél utáni alkohol fűtötte zsűrizésnek nincsen párja, a zsűri szókimondó, az áldozata pedig elfogadó.

 

 Hobby kategória Marderje, egyik kedvencem, de nem láttam sok esélyt a díjra, a sok emelt kontrasztú jármű között, Arany lett, a jó ízlés egyik megnyilvánulása

 

 

Itt a vasárnap, hideg zuhannyal kezdek, korán kelünk, vár a rendezvény, körbenézek a börzén, de nem találok semmi érdekeset, pár helyen nagy a pangás, úgy tűnik a készletek nagy része nem cserélt gazdát. Veszek egy doboz kiegészítőt, még szerencse, 10 után eltűnik az árus, összecsomagolta az egész standot. Ebéd után várjuk az eredményhirdetés, a rendezvény beltéri büféjét találjuk a legjobbnak, kávézunk, beülünk egy nyugodt sarokba. Pár érdekes figura idegesen fel alá járkál, fura monológokkal, láthatóan nagyok az ambíciók, idegesek. Jön az igazság pillanata, de csak a szokásos az egész, egyik kategóriában 7 arany, máshol semmi, ingadozó, véletlenszerű, haverok közül csak egy két eredmény, kicsit lehangoló, de igazából nincs kép a kivetítőn, néhol hiányzó nevek, meg a makett, így nem tudjuk mivel társítani az eredményt.

 

Eltelik a két nap, mozgalmas, zsúfolt, felkavaró. A nagy tömeg a hangzavar teljesen összemossa az egész hétvégét, az érzékek és az értelem eltompul, egy extázis, amit csak utólag, tiszta fejjel érdemes értékelni.

 

 

Másik kedvenc járművem, amit szintén kivett a zsűri.

 

Rekonstrukció

 

Egy verseny klasszikus értelemben vett feladata valamilyen minőség definíció, sorrend felállítása. Nem biztos hogy minden verseny jól tudja ezt a feladatot teljesíteni, vagy egyáltalán feladatának érzi és tudja ezt teljesíteni. Móvár ilyen jellegű tevékenységét leginkább hetekkel a verseny után lehet felmérni, mikor már kikerül az eredménylista és a rengeteg fotó melyek alapján részlegesen rekonstruálni lehet a történteket. Különböző weathering és makettező csoportokban általában egy hétig megy a pózolás a díjakkal, ez nagyon részletes képet nyújt az eredményekről.

Zsűrizés - minőségértékelés kérdőjelekkel 

 

A zsűrizés pontos menetét sokszor maguk a résztvevők sem tudják megmondani, vagy leírni, de a rendezők által felrakott aktuális pontozólap betekintést nyer bizonyos részleteibe, és társítva az eredményekkel kapunk némi elképzelést ennek a rendszernek az alkalmasságáról, vagy inkább alkalmatlanságáról. 

Maga a probléma azon elképzelésen alapszik, hogy a zsűrit egy ilyen statisztikai rendszerrel jobb irányba lehet terelni, javítani lehet az eredményeken, effektíven dolgozni, helyettesíteni esetleg emelni lehet a zsűri szaktudását, ízlésre, apró különbségek figyelembe vételére nincs szükség, az átlag a legfontosabb.

Az összes zsűrizési munka egy ilyen méretű mezőny mellett szemrevételezéssel kezdődik, a zsűri fejében már ott a döntés, hogy milyen darabok lesznek lepontozva, nincs semmilyen komplex mezőny szintű értékelés. A zsűrinek viszont nincs pontos elképzelése arról, hogy az adott pontszámok milyen díjhoz vezetnek és ez az egy paramétere a rendszernek úgy el is intézi az egész mezőnyt. Egy jóakaró csapat 7 aranyat oszt, egy kicsit szigorúbb 1 bronznál köt ki. De ez nem jelenti azt, hogy nem állt fel egy sorrend, vagy nem akartak valamilyen szinteket beállítani. Rendszerszinten számukra lehetetlen, csak a legfelső ponthatár garantál aranyat, többi kérdéses.

Egyetlen intézkedés a főszervező részéről a rendszer kilengéseinek korrigálására a mezőny "Commended" díjakkal történő teleszórása volt, ami tompította az extrém eredményeket. Ezt megszüntették, mégsem működhet egy alternatív rendszer a zsűrielnök kissé tökéletlen szerelemgyermeke mellett ugye...

 

Repülőgépek

Az egész pontozásos rendszer a repülőgép makettezésből ered. Itt zömében magyar zsűri, pár reprezentatív kínai vendéggel végzi a munkát. Ezek a zsűritagok munkájukkal általában inkább a konzervatívabb festési stílust képviselik, fórumokon, csoportokban pedig nem ritkán nagyon lehúzzák az úgynevezett "weathering" maketteket, ahol nagyobb hangsúlyt kap a kontrasztos festés, koptatás. A pontozólap pedig egy olyan eszköznek van beállítva ami képes elejét venni az ilyen túlzásoknak, és fókuszba helyezni más szempontokat is. Az eredménylista viszont egy teljesen más képet mutat ezekről az emberekről, a munkájukról és preferenciájukról. Valahogy az a tény, hogy a Weathered Models Facebook csoportból állítottam össze a képet az eredményekről, már árulkodó jel a tendenciákról, bár lehet ezek csak a magyar mezőny makettezőire vonatkoztatható okosságok, más ország fiaira más szabályok vonatkoznak?

 

Egy újabb győzelem a "spanyoliskola" felett?

 

 

 Egy másik arany, látjuk a visszafogottságot ugye...

 

 

 Díjnyertes ZERO, ez nem egy weathering makett, mondd utánam ... :-D

 

Egy kategória anatómiája - M19 pontozólapon leszűrt dilettantizmus

A már említett Weathered Models csoportban lettem figyelmes pár kirívóan borzalmas díjazott repülő munkára, és mivel a rendező éppen ezen kategória pontozólapját közszemlére tette, úgy gondoltam egy már régen érő analízisre megérkezett az idő.

 

 

A híres, vagy hírhedt pontozólap. A főszervező valószínűleg tisztában van a gyengeségeivel, de mivel a jelek szerint annyira nem befolyásolja a zsűrizés szélesebb minősége a részvételt, nem fog változni semmi. Szerencsétlenebb fejlődésű országokba felmerülhet export gyanánt, mint a versenyszervezői siker kulcsa, csak aztán nehogy meglepődjenek a szervezők, a mezőny a pontozólap ellenére jön létre, nem annak az eredménye. M19 kategória, nem igazán kap nagy hangsúlyt a kompozíció, történet, minek is....

 

 

Egy bronz érem, talán a legkreatívabb munkára a mezőnyben, lehet magán a versenyen? A víz öntés maga kicsit buborékos lett, szélei pedig nem a legtökéletesebbek, de így is megérdemelte a sok különdíjat, és szerencsésnek érezheti magát, mivel már tért vissza erről a rendezvényről exkluzív munka Koreába díj nélkül.

 

Kategória egyetlen ezüstje, Yak-25 igazi mestermunka, figyelembe vége a készlet minőségét és a meggyőző eredmény, egyetlen olyan munka ahol repülős ismerősökkel egyetértve biztos helyezést tippeltünk. Figyelembe véve az aranyérmesek minőségét, bizony ennek is inkább ott lenne a helye.

Egy botrányos aranyérem a sok közül. Igazából megtestesíti mindazt ami ellen a magyar zsűri deklaráltan "harcol". Egy elhibázott, technikailag alacsony szinten lévő weathering munka, hajlakk kontroll nélkül, teljesen szétcsúszott befuttatás, egy alapra szabályosan elhelyezett repülőgép, véletlenszerű elemekkel, figurákkal szabályosan körberakva. Az alacsony technikai szint és esztétikum viszont hűen tükrözi a zsűrizés mögött álló emberek és rendszerek alkalmatlanságát.

 

 

Beültetünk egy kiváló építőt, egy Luftwaffe szakértőt - aki az egyetlen, akitől láttam már diorámát, igaz talán kutyás macskásat inkább, de mégis, van produktum legalább - rájuk szabadítunk kb 40 makettet, kezükbe adjuk a pontozólapot... ez az eredmény, valóban ezt akarták, vagy ezt tudták kihozni a rendszerből? magukból? Ők ezt várnák egy deklaráltan weatheringet nem preferáló inkább történelemre meg építésre szakosodott zsűritől? Szerintem nem, ezt a tevékenységet nem lehet megmagyarázni.

Harcjármű

Harcjárművekben hasonló lehet a helyzet, bár itt nem tette ki netre a pontozólapot senki, pedig a vignettákra, diorámákra kíváncsi lennék, bár ezeknek a kategóriáknak a követelményei, méretei nem szerepelnek a listán, szóval gond lehet a definíciójukkal is. A zsűri érdekes konstelláció, pár szakértő, rutinos versenyző, meg akit így össze lehetett szedni. Külföldi arcok, akikhez sosem tudtál makettet társítani, hát igazuk van, nem kell ilyen rizikóba menni. Legmókásabbak az IPMS Austria tagjai, rutinos pontozók ők már, bár az otthoni versenyeiket teljesen leépítették, szétpontozták maguk javára, ilyesmi. Az eredményeket pár kiváló munka menti, de minél kifinomultabb a kategória, annál nagyobb a zsűrzavar...

Valahogy minden évben van egy büntetett kategória, múlt évben az 1/72-es diorámák jártak pórul, idén ezek az M-32 1:72 , 1945 utáni mester harcjárművek - 2 ezüst érmet osztanak csak ki. Hát ez van, ezt dobta a rendszer srácok.

 

Szép színvilág, de koncepció és történet nélküli munka, nem igazán dioráma

Egy arany dioráma, best of AFV, nem túl kifinomult,

 cserébe valami fura talapzaton forog körbe körbe

1/48 Mester arany, de miért? Pigmentek kontroll nélkül..

 

 

...kompozíció bármiféle rend és esztétikum nélkül

 

Workshop - Mi fiaink eredménytelensége és a zsűri véleményébe vetett hit hiábavalóságáról

Nagyon úgy tűnik, hogy a harcjármű workshopokat kezdi valamilyen átok sújtani. Aki itt előad, jobb lesz, ha nagyon óvatosan, vagy leginkább semmilyen szinten nem nevez. Idén újra előfordult ugyanis, mondhatni jó szokás szerint, hogy a két felkonferált workshop előadó - akik mester arany szintű makettezők, rendszeres zsűritagok - nem kapott semmilyen elismerést a mezőnyben nevezett munkára. Igaz egy harcjárművet nevezni két festetlen figurával merész dolog, de azért egy AFV modeller címlapsztorira csak lehetne már valamilyen díjat adni. Nem, nincs sem kontroll sem konzisztens rendszer. Felkérni valakit, hogy mutassa meg hogyan kell makettezni, aztán az ajtó másik oldalán meg kiselejtezni, ez olyan sokatmondó lakmusza az egész fejetlenségnek, és úgy elejét is veszi ezeknek a népszerű mondókáknak, hogy kérdezzük meg a zsűrit. Lehet más versenyeken, vagy kategóriákban ezt meg lehet csinálni, ahol konzisztens a zsűri, de egy magas mezőnynél, ahol állandóan változik a zsűri összetétele, és technikailag nem tudja senki, hogy hová vezetnek az adott pontszámok, a dolog értelmetlen. Ami annyira jól működik mondjuk repülőben, ahol egy szolnoki díj már megelőlegezhet egy móvárit a hasonló zsűricsapatok és szoros barátságoknak köszönhetően, harcjárműben ez nem működik.

 

 

Figurák

A figurák voltak a magyar makettezés progresszív ága, ami nem kis veszekedés után képes volt leszakadni a pontozólapról. Sok érdekes munka volt, de nem igazán látni itt semmiféle koherens víziót a zsűri részéről. Furcsa meglepetés a Best of Show, lehet ezt lehetett eladni a döntőbizottságnak, vagy belefáradtak a mezőny nagy részét alkotó színes bugyuta nem emberi karakterekbe, csak ők tudják, de itt visszamentünk egy rég elfelejtett kategóriához, az orosz, stúdiókban, általában csoportosan, gyűjtői megrendelésre készült merev lovagokhoz nagy zászlókkal, ráfestett ikonokkal. Még most is készülnek ilyenek? Ez egy régebbi darab? Az eredmények láttán, valahogy ugyanazok a nevek jönnek évente körbe körbe, akikből mondjuk a zsűri nagy része is fel van állítva, ez a kombináció mindig nyerő... Tényleg ez az időutazás úgy 2004-be nagyon sokatmondó.

 

BOS - felszínre tört érvénytelenség

 

 

Véletlen és korrupció mint az sikerre való lehetőség

"Ez egy olyan rendezvény ahol bárki nyerhet, nem csak egy kiválasztott szűk réteg" nyilatkozta évekkel ezelőtt egy főszervező, és igaza volt, igaza volt abban is, hogy ez népszerűséget hozhat az eredmények értékelése valóban nem nyújt semmilyen biztos receptet a sikerre ez sokakat reménnyel tölt el. Mikor befigyel egy ismeretlen névnek az arany, akkor felcsillan mindenkiben a remény, hátha jövőre. Ilyenkor kikapcsol a gondolkodás, mennyire megbízhatóak ezek az eredmények mint a makettezésünk mérföldkövei? Valamit nyilván mutatnak, de mi van, ha nem jönnek de a makettezésünk nem változott vagy éppen fejlődött, vagy véletlenszerűen jönnek az eredmények, mit lehet ebből tanulni? Az a helyzet hogy semmit. Sokan rossz következtetéseket vonnak, le, befejezik a makettezést, teljesen fura útvonalakat próbálnak, méretarány, kategória, téma váltás. A nap végén rájönnek, ugyanazok a problémák jelennek meg mindenhol. A véletlen kiküszöbölésére a kisember orvossága a korrupció, semmilyen emberi tevékenység nem kivétel, a verseny sem. Sokan baráti hálózatokba tömörülve próbálják meg magukat előbbre juttatni a siker felé vezető úton. Pár kategóriát az évek óta változatlan zsűri amolyan motiváló inkubátornak használ barátai, vagy új makettezők számára, hátha megtelepednek a hobbiban. Persze ez fentről láthatatlan, nincs semmiféle visszajelzés, a zsűrielnök meg nem érti az egyes kategóriák dinamikáit, minőség faktorait. Sokszor egymásnak ugranak pár ilyen túlkapás után az emberek, de minden marad a régiben, nincs kedve senkinek ezen fáradozni, kit teszünk a helyére? Az munka lenne...

Persze más versenyszervezők, felbuzdulva móvár sikerén, úgy gondolják egyszerű a recept, hívunk pár baráti klubbot, kitömjük díjakkal, meglesz a mezőny, jön majd magától a növekedés. Persze ez kicsiben sokszor nem indul be, nincs növekedés, csak a fejetlenség.

 

 

Tömeg, relativizálás, elidegenedés

Moson az évek során igazi tömegrendezvénnyé fejlődött, ami teljesen beszippantja a régió makettezését. Mindez nem valamiféle belső strukturális változásoknak köszönhetően, amik előremutatnának, vagy legalább önmagához hűen, irányított keretek között biztosítanák a működését.  Aktivitásával áttételesen saját buborékokat képez, ellenállhatatlan mágnesként vonzza a közeli és távoli makettezőket puszta méretéből kifolyólag. Moson számít, mert nagy, mosonnak mindig igaza van mert nagy, 3000 makett nem tévedhet, a növekedés sosem téved. A díjak szentek, a nyertesek megdicsőülnek - legalább 3 napra - a bukottaknak mindig ott a jövő év.  A szerencse, a zsűri kérdezgetése, helyezkedés a szociális hálóban, még több weathering termék, vagy a néző ként való részvétel. A díjazottak főiskolai diploma szintjére emelnek egy hobbi díjat, óriási drámákat képzelnek, 9000 kilométeres utakat tervezgetnek, világ mesterének képzelik magukat. A dolog olyan messzire megy, hogy egyesek már az 5 évvel ezelőtti díjaikkal hencegnek a rendezvény előtti hetekben. Az egyének, klubok, cégek igazodnak, a tömeg meghajlít mindent, lassan teret és időt is. Távolból az eseményhorizonton becsapódott sok bugyuta ötlet emléke, egy olyan világot vázol fel amit leginkább a tömegvonzás és dinamika tart fent. A felső vezetés létezik, meg a tömeg, a többi helyettesíthető, a zsűri, a többi szervező, a klubbok, az egyének, nem érdekesek, a tömeggel folyik a diskurzus. Ma egy isten, ünnepet bajnok, holnap egy díjtalan senki, aki nem tud makettezni, sorban állhat a zsűrit kérdezgetni, akit ugyanúgy bármikor kicserélnek, látszólag elfogyhatatlan az utánpótlás, nem baj ha a tegnap hősei lemaradtak, mindig van egy újabb csoport, akit behelyezünk a képletbe. Több ezer makettből mindig van pár amit fel lehet mutatni a tömeg szemében, mint minőséget.

 

Meddig lehet még nőni, mikor roskad magába? Ezek a kritikus szemlélő kérdései.

 

Korszellem

Valószínűleg én ülök fordítva a lovon, ez egy ilyen kor, ez egy ilyen társadalom, ezek a normái, nem nagyon érdemes erről beszélni sem, máshol is hasonlóak a működési dinamikák, amiket semmilyen egyén nem képes befolyásolni. Lehet egy szerencsés korban kerültem a hobbiba, ahol tényleg évről évre növekedett a minőség, és látványos volt a fejlődés, voltak emberek, szerveztek akik ezt be tudták bizonyos keretek közé csatornázni. Elképzelhető, hogy ebben a környezetben egyszerűbb volt nagyszerű versenyeket szervezni. Jelen esetben meg kell becsülni a szervezésbe beletett munkát, a résztvevőket, mivel legalább testközelből láthatunk sok nagyon szép munkát. Talán ez az érdekes dioráma jól jellemzi korunkat, próbálunk, mindenki a maga módján előrejutni egy saját magunk szemetével telerakott világban.

 

 

 

 

Nyitra nyitva, de minek?

Voltunk Nyitrán 

Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a családot, nincs-e kedvük szombaton kirándulni egyet. Hova? A szlovákiai Nyitra városába. Nem terveztem, hogy meglátogatom ezt a versenyt, de most valahogy kedvem támad. A cseh makettipar nagyágyúi értik az online marketinget, és szépen be is húztak a csőbe. Jöttek szembe a reklámok, az akciók, az újdonságok. Jól van, menjünk!

Nyakamba vettem hát a családot, a barátok segítségével visszakaptam a Stresaba kitranszportált maketteket, és irány a Szlovák pusztaság. Korán kellet indulni, mert 10:30-kor zárt a nevezés. Ez már fura volt, de hát mit lehet tudni. Az Eduard, Aires, Modelshop.sk akciók és standok ígéretében robogtunk át a párkányi hídon.

Kik ezek, mik ezek?

Jut eszembe a klasszikus Janklovics Sziget reklám. A másik, ami feldereng, a pár nappal korábbi beszélgetés Tibi barátommal. Mekkora ez a verseny? 500-1000 makett. Ebből 200 papír, De egyébként egy ***. A belépő jelképes 2 EUR, az előnevezett indulóktól további 1, a helyszíni nevezőktől további 3 EUR-ot kértek. Volna. De nálam ez elmaradt. A név bemondás után megkaptam a papírkákat, és elhelyeztem a maketteket a mezőnyben. 4 hosszú asztal, ebből 2 a felnőtt makettek. A többi papír, junior, helyenként civil kategóriák, vagy hajók. Out of scope számomra. Végig vizslatva a két asztalt találtam pár szép munkát. Inspirálót is, tanulságosat is. 32 makettről készítettem képet. Némelyik inspirált, másikat csak dokumentálni akartam, és volt, amiből inkább tanulni, mivel a készlet otthon pihen a polcon, vagy éppen már építés alatt áll. Ez kb. 30 perc alatt megvolt.

Irány a börze, lista fejben, indulhat a böngészés. Újabb 30 perc, minden meg is van, egészen korrekt áron. Az összes jövéssel, menéssel, pakolással, 1,5 óra alatt láttam mindent, megvettem mindent. 

Ország – Város – Fiú – Lány

Mivel a család rendkívül türelmesen kivárt amíg 1,5 óra alatt elmerültem a csehszlovák makettező társadalom helyi kivonatában, bennem is igény támadt egy kis változatosságra. Így hát hátra hagyva a rendezvényt, becsorogtunk a városba, és megnéztük a várat. Szép kilátás, nagy templom, középkori várkapu, lépten-nyomon magyar főurak nevei az info táblákon. Ez sem tartott tovább 1,5 óránál, mehetünk vissza.

Pakolás, ceremónia

A díjátadó 15:00-ra volt meghirdetve, ezért 14:30-kor már hordozó dobozzal a kezemben mentem a makettért. Senki nem ellenőrzött semmit, bármelyiket elpakolhattam volna. Ez kissé aggasztó volt. Ugyanakkor minden munka ott volt, ahova délelőtt az alkotója rakta. Vagyis a zsűri sem nyúlt hozzá. Úgy tűnt a ránézéses zsűrizést szó szerint vették… A díjazottakat helyi szokás szerint matricával jelölték. Már itt furcsa volt a kevés matrica. Elmúlt 3 óra, még sehol semmi. Néhány helyi arc még okleveleket írogat, táblázatokat böngész (papíron), adminisztrál. Vettem hát a bátorságot, és egy fiatal klubtagtól segítséget kérve betekintést nyertem a díjazottak listájába. Nem volt mire várnom, így fogtam a családot és búcsút intettünk Nyitra városának.

Tanulságok

Még a délelőtt folyamán megkezdte munkáját a zsűri. Saját kategóriám felett görnyedő embereket kísértem figyelemmel. Mást nem is tehettem volna, hiszen bárhogyan próbáltam kikerülni őket, mindig az aktuális fotó áldozatom felett támadt kedvük tanácskozni. Eindhoven és Stresa után szürreális volt végignézni, ahogyan a helyi klub agyonmosott, kinyúlt pólóiba öltözött bácsik tablet helyett egy írótáblára rögzített üres A4-es táblázatba írogatták a valamit. Pontozólapot nem láttam, ezen meglepődtem. Hogy fogják így biztosítani a fedhetetlen objektív véleményalkotást (irónia)? Később rápillantva a mezőnyre, majd az eredménylistára, ismét feltűnt a díjak alacsony száma. 1/72 légcsavaros 3 díj, 1/48 harcjármű 2 díj (10 makettből ez nem tűnik kevésnek, de valahogy mégis annak tűnt) A helyi mikulások jellemzően olyan maketteket díjaztak, amiket én le sem fotóztam. Az LGT is megénekelte: „Ami nekem jó, az talán neked nem való” Na hát ami nekik jó, az nekem tuti nem való. Nagyon más az elképzelésünk a makettezésről. A rendezvény furcsa kettősséget mutatott. A helyi sportcsarnok (ahol Győr-Nyitra női kézi BL meccset is rendeznek, szóval nem egy falusi tornaterem) bejáratán egy A5-ös papír árulkodott arról, hogy itt makett verseny van. Bocsánat, Model Show! Szemetes, információ bármiről, útba igazító tábla, hangos bemondás, semmi. Láthatóan a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán. Ugyanakkor elég nagy börze, Eduard, Special Hobby, Aires, Modelshop.sk teljes bolt kint. Átlag magyar verseny mennyiségű makett, de egyharmada papír. Átlag magyar mennyiségű nevező a core kategóriákban, de vagy 90-es évek színvonala, vagy a legfrissebb technikák (pár maketten). A többség nem tudja levetkőzni az aránytalan (túl nagy, túl kicsi) igénytelen képkeretbe ragasztott csehszlovák vasútmodell műfű alapokat.  Ugyanakkor reményt keltően sok makett a junior kategóriákban. De semmi előre mutató, inkább az említett 90-es évek a fiatalok szintjén. Gondolom működik egy szakkör a helyi klub szervezésében. Földrajzi elhelyezkedése miatt jó kis verseny lehetne, de úgy látszik nem tudja kinőni magát a helyi nyugdíjas mukucsok szorításából. 

Képek:

booking.com

Haden Sutton

Modelársky klub ZOBOR Nitra

Facebook

Önértékelés, mint probléma, kihívás, cél

Az élet minden területén az egyik legnehezebb kihívás, amivel szembesülünk, saját magunk értékelése. Elég jó tanuló vagyok? Elég jó munkaerő vagyok? Elég jó szülő vagyok? A sort lehetne folytatni. Makettezőként ez a feladat talán még bonyolultabb. Szeretett hobbink alapvetően egy művészeti tevékenység, ami fundamentálisan szubjektív eredményeket képes csak felmutatni. Bármit is csinálunk, alapvetően a tetszik/nem tetszik dimenzióban mozog. Persze vannak objektív tényezők is, történelmi hűség, anatómia, fizikai jellemzők, agyagok (fém, fa, stb.) jellemzői. De a határ valahol a színek használatánál kezd elmosódni, és hajlamosak vagyunk vagy megmondani, vagy szolgai módon elhinni a mindent felülíró igazságot, amit valaki állít. Akkor is, ha nem tudja alátámasztani, csak elég határozottan állítja. Akkor is, ha mi sem tudjuk alátámasztani, ezért próbáljuk elég határozottan állítani. És itt kezdődnek a hitviták, ahol a tények már a feledés homályába vesznek. 

 

De mégis hogyan ítélkezhetünk saját magunk felett egy ilyen bizonytalan, sikamlós környezetben? Hogyan állapíthatjuk meg magunkról, hogy elég jó-e amit csinálunk? Miben van fejlődési lehetőség? Mik a hibáink? Ki a hülye, és miért nem vagyok én helikopter? Egyáltalán, kell-e ezzel foglalkozni?

Mindenek előtt tegyük fel a kérdést magunknak: Mi volt az életben a legutóbbi hibám? Lehet ez apróság, elfelejtettem kenyeret venni, vagy a gyereket elhozni az oviból. Elbambultam, és belecsúsztam az előttem állóba a pirosnál. Akármi. Ha nem jut eszedbe ilyen, mondjuk az elmúlt 2 hónapból, akkor ezt az írást felesleges is tovább olvasnod. Hiszen Te tökéletes vagy, nincs mit tanítanom neked. Ha eszedbe jut valami, gondolkozz el rajta, mi a tanulság? Hogyan kerülhetted volna el a hibát, amit ejtettél. Ez első lépésnek jó is lesz. Saját magunk megkérdőjelezése, az önvizsgálat az első lépés ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. És ez a makettezésben sincs másképp. Nincs tökéletes munka. Ha ezt el tudjuk fogadni, az már fél siker. Mindig van valami, amit tökéletesíteni lehet, amin van még mit csiszolni. A lényeg, hogy ne tekintsük magunkat, a munkánkat magától értetődőnek. A makett nem magától készül el. Abban sok munkánk, ötletünk, technikai, történelmi tudásunk, kreativitásunk van. És ezek mind-mind hibákat is hordoznak magukban. Sötétség nélkül nincs fény, ez ne feledjük. A munkánk, és önmagunk legnagyobb értéke is az egyensúly lehet.

Beginner level 2.000

Valahol el kell kezdeni. A magyar társadalomban szinte tabu kimondani azt, hogy én magasabb szinten állok, mint te. Tabu szembe állítani a másikat azzal, hogy nekem több tapasztalatom van valamiben, mint neked. Ez a sértés kategória. Miért ne tudhatná a másik olyan jól, mint én? Több okból. Ott van a rutin. Évek munkája van abban, ha valaki készség szinten kezeli az anyagokat. Nem folyik mellé a ragasztó, nem hagy sorját, nem szemcsés a festés, stb. Ezeket meg kell tanulni, és ez idő. És ahogy telik az idő, gyűlik a rutin, egyre újabb és újabb dolgokat kell megtanulni. Egy idő után egy (közel) hibátlan építés már nem teljesítmény, hanem alapkövetelmény. Annyira alapkövetelmény, magától értetődő, hogy a zsűrinek fel sem tűnik, hogy a futógörgő Continental feliratának utolsó betűjét, amit L helyett U-ra öntött a gyártó (jogdíjak) nem csiszolta le a készítő (megtörtént eset Mosonról). Mindannyian ugyan azon az úton járunk. Persze nem ugyan ott tartunk. És az is lehet, hogy másik sávban haladunk. És nem biztos, hogy ugyan addig akarunk eljutni. De akkor is ugyan azon az úton járunk. Ez fogadjuk el. Keressük meg magunk között azokat, akik ugyan abban a sávban, és előttünk járnak. És tőlük kérjünk tanácsot. Kicsi az esélye, de lehet, hogy pont zsűrizni fogják a munkánkat. De erről később. 

Ha túlvagyunk azon, hogy nem mi vezetjük a sort - valahol benne vagyunk, vannak mögöttünk is, és előttünk is, tudásban, rutinban, ízlésben - akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy hol is tartunk? Mik azok a technikai skillek, amiket magabiztosan művelünk? Persze ez nem egy objektív, világszinten elfogadott regula szerinti meghatározás. Mit jelent mondjuk egy részletes építés? Hogyan kell jól diorámát építeni? Mi a jó Dunkelgelb meghatározása? Teljesen szubjektív ezek megítélése. Nyilván vannak alapvetések, ne legyen látható sorja, vagy szemcsés felület festéskor. De ezek elérésre sokféle megoldás létezik. Ahogy fejlődik a makett ipar, újabb és újabb anyagok jönnek, újabb és újabb technikák alakulnak ki. Használjuk azt, ami nekünk kényelmes, és ami a nekünk tetsző eredményt nyújtja. Alapvetően mi magunk határozzuk meg az elvárásokat magunkkal szemben. Az egész hobbi célja, hogy jól érezzük magunkat. Alkotás közben, és a végeredményt nézegetve is. És ha úgy érezzük, hogy szép-szép, de ezt vagy azt lehetett volna jobban, akkor már közel vagyunk egy egészséges önképhez. Ebből tudjuk, hogy megtettünk mindent, hiszen szép, de felismerjük a hibáinkat, a hiányosságainkat, hiszen ez vagy az lehetne jobb is. A következő lépés, hogy tanuljunk ezekből, és fejlesszük magunkat.

Hogyan tovább? Fotózz!

Ne féljünk kérdezni. Napjainkban az emberi kommunikáció jelentős része a virtuális térben történik. Ezért munkánkat sok esetben csak fotókon tudjuk megmutatni. A makettről készült fotó minősége jól mutatja a készítő igényességét is. Egy elmosódott, szembe fényes képre nem is nagyon lehet mit írni. Ha nem adja vissza a kép azt, amilyen a makett a valóságban, akkor nincs miről beszélni. Ezért mindenek előtt nézzünk utána, hogyan készíthetünk házi körülmények között szép képet alkotásunkról. Erre itt nem térnék ki, de egyáltalán nem bonyolult, vagy költséges mutatvány. Sok cikket találni róla a weben. Google a barátod. Ha megvan a megfelelő fotó(k), akkor már csak az a kérdés: 

Kitől kérdezzünk?

Egyik megoldás a Facebook csoportok. Mielőtt postolunk, döntsük el, mi a célunk. Ha csak szeretnénk megmutatni a munkánkat, akkor a commenteket el se olvassuk. A „szép munka, gratulálok” általában azt jelenti, hogy fogalmam sincs, mit írhatnék rá, mert se ötletem, se tudásom nincs hozzá, hogy megítéljem a munkádat, de azért tetszik, vagy nem is biztos, hogy tetszik, de hát mégis csak egy makett, tehát szép munka! Az úgynevezett kritika, amikor hibákat sorolnak fel, leginkább azt mutatja, hogy a megfogalmazója sem tud igazából segíteni, de qrva okosnak érzi magát, és nagyon büszke, hogy bele tud kötni a képen látottakba. Az építő jellegű hozzászólások elsődleges jellemzője, hogy ritka, mint a fehér holló. Ezen kívül a hiba megjelölése mellet arra is kitér, hogyan kerülhetted volna el, vagy mivel lehet szebb eredményt elérni. Egy kritikánál mindig keressük a segítő szándékot, és ha véletlen meg is találjuk, örüljünk neki! Azt sem árt megnézni, hogy a hozzászóló mit tett le eddig az asztalra. Nem a bizonyítás végett, de nem árt, ha látjuk, egy-egy hozzászólás mögött milyen munka áll, mennyire vehetjük komolyan az illetőt.

De címezhetjük a képeket konkrétan egy kiszemelt sorstársnak is, akitől tanulni szeretnénk. Meglepő, de az emberek többségében örülnek annak, ha tanácsot kérnek tőlük. Hiszen ezzel azt jelezzük, hogy ő jobb, tapasztaltabb nálunk. És ez nyilván valóan büszkeséggel tölti el. Ne féljünk tehát kérdezni, akár direktbe sem. Mindezt persze személyesen is megtehetjük, élőben megmutatva munkánkat.

Mi a túrót kezdjünk a zsűrivel?

A legtöbb makettező életében eljön a pont, amikor benevez egy versenyre. Ehhez általában kell annyi önbizalom, vagy kíváncsiság, ami elhiteti velünk, hogy van esélyünk valamit nyerni. Vagy legalábbis kíváncsiak vagyunk rá, hol állunk a mezőnyben. Mindenképpen valamilyen külső visszajelzésre vágyunk. És ez így is van rendjén. A legtöbben ott csúsznak el, hogy ezt a külső visszajelzést nem kezelik a helyén. Egy adott ember véleményében is lehetnek hasznos és haszontalan dolgok. Valamiben igaza van, és tök jó ötletet mond pl. egy sár effekt megvalósításához, de amit az álcaminta színeiről állít, az teljesen hülyeség. Ilyen van, nem is ritkán. Le kell szűrni a számunka hasznos infót. Csak azt higgyük el, ami alátámasztható. Igaz ez a történelmi tényekre (ilyen olyan festésminta például) de egy technika alkalmazhatóságára is (sár például). Mielőtt nagyon belemennénk a „történelmi hűség”, és a „mi lehetett, mi nem” képlékeny világába, ne veszítsük el a józan paraszti eszünket. Afrika Korps-ra ne rakjunk sarat, haha (Persze itt is van kivétel, hiszen sár=víz+föld, és volt az Afrika Korps életében olyan szitu, amikor ez összeállt, de akkor annak járjunk utána tisztességgel, fotók alapján, megfelelő környezet, jármű, hadosztály. Ha kivételt, vagy különleges témát csinálunk, mindig legyen minden a helyén.)

Ki (legyen) zsűri?

Saját tudásunk, és a végeredmény fejlesztésének érdekében végzett kutatásunk fontos eleme mások véleményének meghallgatása, és beépítése a munkánkba. De használható-e a zsűri erre a célra? Ennek megválaszolásához feltétlenül szükséges átlátnunk a magyar, és úgy általában a makettversenyek zsűrijének működését. Hazánkban a verseny szervezők, ki tudja miért, de úgy érzik, minél több kategória, minél részletesebb bontásban jelenik meg a verseny kiírásban, annál jobb versenyt sikerül szervezniük. Ez persze tévedés, de hagyjuk meg nekik ezt az álmot. A sok kategória sok adminisztrációt jelent, amire sok emberre van szükség. Itt kezdődik a zsűri problémája. Egy 3 fős zsűri csapat max 2-3 kategóriát tud általában megoldani. Ez függ attól, hogy mennyi nevező van, de attól is, hogy a zsűritag akar-e versenyezni egy másik kategóriában. Mivel sok zsűrire van szükség, szükségszerű, hogy nem csak a legalkalmasabbak kerülnek meghívásra, hanem azok, akik ráérnek, vállalják, jóban vannak a szervezővel. Ez egy társadalmi munka, ráadásul tényleg munka. Áldozat a zsűritag részéről. Cserébe a tudat jár, hogy engem elég jónak tartanak arra, hogy zsűrizzek, meg max egy ingyen paprikás krumpli. Ezért sok olyan ember kerül oda, aki már nem aktív, tudása elavult. Vagy aktív, de a versenyzők szintje meghaladja az övét. Olyanok is helyet kapnak, akik szimplán emberileg nem alkalmasak a feladatra. Nem kooperatívak a zsűritársaikkal, vagy éppen túlságosan befolyásolhatóak, és szavazógépként működnek, megduplázva társuk véleményét. Egyik sem egészséges, de ezek olyan kompromisszumok, amiket a verseny szervezőknek meg kell kötni. Persze vannak azok, akik ha nem is mind, de a legtöbb feltételnek jól megfelelnek. Ők azonban bizonyosan nincsenek elegen a feladatra.

Zsűri szava szent. Ja, nem. Vagy mégis? (NEM)

És ez az a pont, ahol a zsűri véleménye elkezd fakulni. A fentiek okán nem tekinthetünk egyetlen zsűrire sem automatikusan igazodási pontként, egyetemes igazmondóként, mindentudóként. Nem kell, és nem is szabad a zsűri véleményét kérdés nélkül elfogadnunk. Mindig az embert nézzük, ne a posztját. Azt nézzük, mit tett le az asztalra, tetszik-e az nekünk? Tartjuk-e annyira, hogy elfogadjuk a véleményét, tanácsát. És igenis, meglehet a véleményünk, a negatív véleményünk is a zsűri munkájáról. Ezt nem szégyen, vagy alávalóság hangoztatni sem. Egy dolgot nem tehetünk. Nem vonhatjuk kétségbe a végeredményt, hiszen a szervező szabja a szabályokat, ő kéri fel a zsűrit. A nevezéssel automatikusan elfogadjuk ezeket a szabályokat, és alávetjük magunkat az ítéletnek. Mosonshown arany, itt meg csak bronz? Hol az igazság? Lehet, hogy ez szakmailag nem megalapozott, nem egyezik a saját véleményünkkel, aminek nem árt, ha hangot is adunk. De egy ilyen eredmény nem a makettezőt, hanem a zsűrit minősíti. Persze vannak nem ennyire szembetűnő esetek, amikor valóban az adott mezőnyben valami jobban, valami rosszabbul szerepel, mint máshol. A verseny eredménye mindig a 3 fős zsűri adott mezőnybe, adott pillanatban alkotott véleménye csupán. Se több, se kevesebb. Másnap reggel csak egy szép (vagy kevésbé szép) emlék csupán. Nem lehet alapja saját felemelkedésünknek, és bukásunknak sem. Nem nyertem még semmit, vagy csak Mucsaröcsögén egy nekünk tetszett plecsnit. Akkor én szar vagyok. Nem barátom, nem vagy az, csak éppen még az elején jársz az útnak. Hogy a jó útnak-e, az attól függ, hogy jól érzed-e magad rajta. Aranyat nyertem itt meg ott, ne adj isten Mesterlevelet kaptam, akkor én már profi vagyok. Egy nagy lóherét vagy az. (és ez mennyivel sértőbben hangzik, mint a „szar vagyok”-ra adott válaszom, igaz?) Nem a díjak, vagy 96 pontod tesz követendő példává, hanem az, amit leraksz az asztalra. Ha az, akit magadnál jobbnak tartasz, megdicsér, akkor jól csináltad a dolgod. (Egyébként a profi nem azt jelenti, hogy magas szinten műveli a hobbit, hanem, hogy pénzt kap a munkájáért. Nagy a különbség a kettő között.) 

Külföld-belföld

Régen minden jobb volt. Halljuk ezt párszor. Persze ha bemennénk egy Kádár korszakból ismert közértbe, fel lennénk háborodva, hogy mi a tököm, nincs már sajtos párizsi sem? Ja, és a WiFi, na, hagyjuk is. Külföldön (nyugaton) minden jobb. Hasonló a szitu. Makettezés terén is. Ezt sem árt a helyén kezelni. A társadalom, az ízlésvilág, a környezet, de még az égtájra jellemző fényviszonyok is visszaköszönnek egy-egy nemzet makettező produktumán. Gondoljunk csak az olaszok harsány színeire, laza ecsetkezelésére, kevésbé részletekbe menő megvalósítására. A belgák barnás, sárgás színvilágára, végletekig kontrasztos, éles festéseire. A csehek mértani pontossággal, sebészi precizitással összeállított, és egy színű döglött festéssel elcsapott makettjeire. Vagy az ún. Nordic stílus halott, szürkés színeire, ami mégis olyan jól hozza egy skandináv krimi kísérteties hangulatát bármilyen témán is. Ezek a tendenciák a különböző külföldi versenyeken is megfigyelhetőek. Saját ízlésünkön múlik, mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Persze a nagyobb felhozatal egy nagyobb versenyen szükségszerűen emeli az átlag és a top 10% színvonalát is. De példaként említhető a belga KMK Scaleworld, ami méretben bőven elmarad pl. a Mosonshowtól, de a harcjármű színvonal simán megüti átlagban és a top10-ben is, sőt. Hasonló példákat lehetne hozni figurában, repülőben, stb. Az egyéni célkitűzéseink határozzák meg, melyik versenynek mekkora jelentőséget tulajdonítunk. És persze az ott elért eredményekre ez ugyan így igaz. Persze a realitást nem árt figyelembe venni. Egy Zeg harcjármű aranyérem szinte biztosan nem lehet referencia egy KMK harcjármű aranyéremhez. Ahogy egy PSMK figura arany sem egy Verbania figura aranyhoz. Szimpatikus a gondolat, hogy miért ne lehetne olyan jó, de valahogy a valóságban mégsem lesz olyan jó. Erre igazán akkor jön rá az ember, amikor sikerül eljutni személyesen mindkét helyre, és látja a saját szemével a szakadékot, ami két mezőny között ki tud alakulni. Külföldön is sok kis rendezvény van, ahogy nálunk is. De ami nekünk Moson, az más vidékeken is megtalálható. Moson egy jó „all in one” rendezvény, és ebben Európa egyik vezető rendezvénye. Szakáganként azonban megvannak a fellegvárak, és ezekbe ellátogatni élmény, nyerni pedig mindazok ellenére, amit fentebb a zsűriről állítottam, a sokkal magasabb átlagos színvonal miatt mégis csak megtiszteltetés. De minimum jó érzés.

Ki vagyok én?

Végül maradt a kérdés: Mit gondoljak magamról? Azt hiszem, ezt alapvetően mindenkinek saját maga kell, hogy meghatározza. De talán néhány támpontot adhatok összegzésül:

1. Fogadd el, hogy az úton van, aki előtted, és van, aki utánad halad. Mindenkinek van még mit tanulnia.

2. Keresd meg körültekintően azokat, akiktől tudsz és szeretnél is tanulni. Akiknek adsz a véleményére. Szűrd le a lényeget, ami használható számodra! A hangerő helyett a megalapozott véleménynek higgy!

3. Keresd a segítő szándékot, a valódi pozitív visszajelzést. A lényeg mindig a DE után van. (Szép, szép, de…)

4. Egy zsűri kitűző, egy arany érem, egy bármilyen cím nem tesz senkit jobbá, vagy követendő példává. Címek helyett keresd az alkotást, a minőséget, az igényességet.

5. Nem, te sem vagy kivétel, hiába nyertél aranyat!

6. Ne félj véleményt alkotni. De fogadd el, ha nincs igazad. Versenyen tudd, hogy elfogadtad a szabályokat, még ha a véleményed más is.

7. Keresd az újat, a jobbat! Keresd, hogyan léphetsz a következő szintre! Legyen célod, ne túl nagy, csak mindig egy lépéssel előrébb!

8. Élvezd a hobbid, ezért csinálod!