 |
| Kovács Imre legendás T-55ös rozsdatemetője a mai napig viszi a pálmát |
Amikor Szabó Zoli a Bolyai Makett Klub elnöke nyilvánosságra hozta, hogy lehet jelentkezni zsűrizni a
versenyükre, kapva kaptam az alkalmon. Egy kérésem volt Zoli felé, ne kelljen
pontoznom. A pontozólappal kapcsolatos véleményemet már többször kifejtettem
ennek a blognak a hasábjain is, így ez szerintem nem szorul magyarázatra. Ebből
kifolyólag a mester kategóriák szóba sem jöhettek. Viszont annál izgalmasabb és
érdekesebb feladatot kaptam. A hazai harcjármű makettezés egyik élő
legendájával, régi jó ismerősömmel, Kovács Imrével mentorként vehettünk részt a
klub zsűri mentor programjába. A megtisztelő felkérés lényege, hogy 4 önként
jelentkező „mentoráltat” vezessünk be a zsűrizés világába. Ezek a vállalkozó
szellemű kollégák természetesen nem ma kezdték a makettezést. Rénes
„Könyvtáros” Gáborral már dolgoztunk együtt Zalaegerszegen, és Árok Ajtonyt is
ismertem már személyesen. Borbás Gáborral és Szabó Györggyel most találkoztunk
először. Bár a klub könnyen ki tudna állítani saját zsűri csapatot, különösen
harcjárműben, mégis bolyaisból volt a legkevesebb. Konkrétan a mi csapatunkban
senki nem volt a rendező klubtól.
 |
| A sci-fi kategóriában is erős mezőny jött össze |
Eligazítás, alapelvek
A gyors és lényegre törő zsűri
eligazítást Magó Károly zsűri elnök és Szabó Zoli klub elnök tartották. Ezt
követően a két mentorált csapat (hk és repülő) maradt még egy kis képbe helyező
megbeszélésre, ahol tisztáztuk a követendő irányelveket és technikai
tudnivalókat. A mi hatos fogatunk kapta az összes nem mester harcjármű
kategóriát. Ez nem kis munka volt, hiszen 5 kategóriát kellett végig néznünk.
Eredetileg minden kategóriában 1 mentorált volt mellénk beosztva, de végül
hatan végig együtt mozogtunk, így mindenki bele látott mindenbe. A hobbi
kategóriák sajátja, hogy aki arany érmet nyer, legközelebb már csak mesterben
indulhat. Ezért megegyeztünk a vezetőkkel abban, hogy csak annak adunk aranyat,
akit tényleg a mesterben szeretnénk látni jövőre. Senkivel nem akartunk kitolni.
Mert bizony majd látni fogjátok, hogy hiába a legjobb makett éppen ott akkor
abban a hobbi kategóriában, a mester kategória szintjét nem éri el. És ha így
felzavarjuk mesterbe, feleslegesen hozzuk nehezen, vagy akár soha le nem dolgozható
hátrányba a készítőt. Ugyanakkor a pozitív visszajelzés és a bátorítás nagyon
is fontos célunk volt a hobbi mezőnyben, így az ezüsttel és a bronzzal
igyekeztünk bőkezűen bánni.
 |
| Szép repülőkben sem volt hiány, FAA Hellcat Oláh Mátyástól |
Ágyúk
Annak érdekében, hogy a szervezők
folyamatosan tudják feldolgozni az eredményeket, és ne az eredményhirdetés
előtt egy órával öntsünk mindent a nyakukba, a legkisebb létszámú kategóriától
haladtunk a nagyobbak felé. Így folyamatosan voltak elkészült eredmény listák,
amit Karesz segítségével azonnal tudtunk is továbbítani az adminisztratív
csapat felé. Elsőként a tüzérségi eszközöket néztük meg, ahol 3 nevező volt.
Felmerült, hogy összevonjuk a kategóriát az 1/35 harcjárművel, de pontosan a
bátorítás végett inkább eltekintettünk ettől. Így mind a három induló érmet
kapott. Az első ránézésre is látszott, hogy a D30-ason nem fogunk sokat
gondolkozni. Alap festés rendben volt, de több látnivalót nem hagyott nekünk a
készítő. Mind jártunk a makettezésnek ezen a szintjén, és őszintén remélem,
hogy a bronzérem ösztönzőleg hat majd rá, mert amit megcsinált, azt
tisztességesen megcsinálta. Ugyanakkor ismét megragadnám az alkalmat, és felhívnám
a figyelmet az alap hiányára! Drága makettezők! Ezen a hétvégén több alkalom is
volt, hogy azért nem tudtunk tüzetesebben megnézni egy makettet, mert nem volt
alapja, és inkább nem kockáztattuk meg, hogy megfogjuk. Ha nem rakjátok alapra,
magatokkal szúrtok ki! Tessék alapra rögzíteni a makettet!
Folytatva az értékelést Makovszky Ádám 8,1cm
PAW l/105-ösén és Kis Csaba PAK 44-esén elidőztünk egy kicsit. A PAK mellett szólt az
épített környezet, ami a tálalásba fektetett munkát jelezte. Ugyanakkor a PAW
is ízlésesen volt megjelenítve. Végül a weathering átgondoltabb és finomabb
alkalmazása döntött, és hozta ki a PAW-t ezüstre, a PAK-ot pedig bronzra.
72 dioráma
Összesen két nevező volt a
kategóriában, igaz Pópity Márk egyből 6 munkát is benevezett. Érdekes ez a fajta
szőnyegbombázás. Ha az alkotó saját maga nem tudja eldönteni, hogy melyik
munkája a legerősebb, az jelez némi bizonytalanságot. Ez tetten érhető volt a
munkáin is. Végül a darus féllánctalpast és a szürke Opel Blitzet vettük ki.
Mellette a Nagy-Szabó Zoltán Hetzer diorámáját értékeltük még. A Hetzer volt
igazából valamennyire diorámának nevezhető. A mester kategóriáral egyértelműen nem
érett még meg, de van benne ötlet, elképzelés és sok-sok munka. A növényzet
nekem tetszett. Az alapról lelógó Kübelwagen lehetne egy tudatos koncepció is
(keretből kimozduló történet) de a kivitelezés nem erről árulkodik. Ha
becsúszik oda, nem tudjuk mi fogta meg, hogy szálltak ki? Illet volna kinyitni
legalább a vezető ajtaját. A cím arról árulkodik, hogy a Hetzerrel akarják
kihúzni. Ennek sajnos semmi jele nem volt, egy vontató kötelet legalább rá
lehetett volna kötni, jelezve mire készülnek. A villanypózna nem rossz, de a kábelek
nagyon hiányoztak. Az úton nem, hogy lábnyomok, de még lánctalp nyomok sem
látszanak. Repülő Kübel, repülő Hetzer, repülő németekkel. Általános probléma a
nagyobb diorámáknál is a repülés. A járművek nem nyomódnak bele a talajba,
pedig több tonnás monstrumokról beszélünk. Ez különösen a szép kerek ballonos
gumikkal megjelenő kerekes járműveknél szembe tűnő. A Hetzer weatheringje nagyon
sötét volt. Úgy tűnt a készítő változtatás nélkül kifújta a gyári színeket a kamóra,
és átkente valamilyen tégelyes termékkel. Egy ilyen apró járműnél sajnos a
dobozos megoldások nem működnek, világosítani kell a kicsit felületek miatt, és
óvatosan bánni a különböző sötét bemosókkal. Azonban mind ezekkel együtt is ez
még mindig inkább volt egy dioráma, mint a másik nevező bármelyik munkája. Ezeknek
inkább a stand alone harcjárműben lett volna a helyük. Azonban az átsorolás nem
merült fel, mert úgy valószínűleg nem kapott volna érmet. Végül a darus
átépítés és a Blitz közül az utóbbit tartottuk letisztultabb munkának, így erre
adtunk bronzot. A Hetzi kapott ezüstöt.
72 harcjármű
Itt azért már nagyobb számú
nevezővel volt dolgunk. Végig nézve a mezőnyön sajnos azt láttuk, hogy aki a
mester kategóriába szóba jöhet, az már megkapta korábban a maga aranyérmét, és
már ott versenyzik. Nekem szívem csücske a kis méretarány, és szomorúan látom,
hogy ellentétben pl. a szlovák-cseh-lengyel vagy éppen a horvát régióval,
nálunk mennyire mostoha gyermek. Ez a felhozatalban is látszott. A mester és a
hobbi kategória között 1/72-ben idén szakadék tátongott. Ez lehet, hogy
szigorúan hangzik, de sajnos ezek a tények. 4 makettező 5 munkáját emeltük ki.
Ezek közül Lajgut Márk Jangdpanthere ismerősként köszönt vissza ránk. Márk
megfogadta a tanácsokat, amit Zalaegerszegen kapott, és például az antennát és
az alapot is cserélte. (leragasztva még mindig nem volt, ami okozott pár lábon
kihordott stroke-ot, amikor megmozdult a makett!) Az egerszegi cikkben
kiveséztem ezt a makettet, és most Márkkal is átbeszéltük a verseny után, így
nem térnék ki rá bővebben.
A többiek között azért volt fejtörés. Nagy-Szabó Zoltán rozsdás IS-2
zöld körítése nem aratott osztatlan sikert, főleg az eltakart futómű miatt (nem
diorámában vagyunk) Szintén az ő T-72-ese került még a kalapba. Mellettük volt
még Máth András Zoltán SU-152-ese. Itt volt egy kis véleménykülönbség a csapaton belül. A T-72 nem
volt rossz, de a fordítva felragasztott tubus a torony hátulján, a futómű
eldolgozatlan porozása, és a nem túl jól sikerült alap miatt végül a rozsdás
IS-2 mellett döntöttünk. Egyértelműen több réteg és komolyabb munka volt benne,
de a kivitelezés minősége azért bizonytalan volt. Az SU-152 mellett szólt a
festés tisztasága, eldolgozott olajozás. Amit megcsinált, korrektül
megcsinálta, de 2 alapszín és befolyatáson kívül nem igazán láttunk mást.
Elismerésre méltó, hogy a pigmetes porozással érzékeltette a vízszintes
felületen megülő port, míg a függőlegeseket tisztán hagyta, így némi
kontrasztot generált. Ugyanakkor komoly csiszolási és építési hibák voltak
például az üzemanyag tartályokon. Ezen kívül a löveg kormolása is kissé elnagyolt
volt. Némi érvelés után végül mindkettő bronzot kapott. Kivettük még Kampits Balázs kis
Rübezahlját is. Azonban a nyomtatás eldolgozatlan raszterei, és az alapon
vastagon álló por miatt gyorsan kis is került a kalapból.
35 harcjármű
A végére maradt a két legnépesebb
kategória. A stand alone harcjárművekkel kezdtünk. Itt már több makettet
emeltünk ki. Imre javasolta, hogy nézzük meg az 1/16-os Willys Jeep-et az
ejtőernyős figurákkal. Szerintem ez a méretarány hatalmas csapda. Ez a Jeep
fizikailag kb. egy 1/35 Tiger II méretének felet meg. És pont ezt is mondtam a
többieknek, tekintsenek rá így. Látnak annyi részletet, olyan kidolgozást, mint
amit egy 1/35 Tiger II-n elvárnának. Nos, a választ kitaláljátok. A figurák sajnos
nem sikerültek a legjobban. A kézfejek és az egyenruha színe gyakorlatilag
megegyezett. Hab a tortán, hogy ez a szín sem a bőrnek, sem az egyenruhának nem
volt jó. Találtunk festetlen ujjakat is a kezeken. Igazából Fan Chengpin munkáján is azt láttam, amit az
1/16-os munkáknál látni szoktam. Egy ekkora maketten csodákat lehetne művelni,
de valamiért mindenki úgy érzi, hogy itt már nem kell „makettezni”, csak
lefesteni egy színre, mint az igazit. Csak hát ezek előtte áthajóztak az Atlanti-Óceánon,
gyakorlatoztak velük pár hónapot Angliában, majd átkeltek a La Manche
csatornán, és Normandiában kaptak a pofájukra rendesen. Ez nyomot hagy, nem
keveset, és ezek valahogy mindig hiányoznak.
Rénes Gábor javaslatára kivettük
a Holt 75 traktort is. A Roden makett nem egy egyszerű kihívás. Építésre nekem
nem volt panaszom. A festés nekem a gázolajjal lekent néphadsereg járműveket
idézte. A sima mustársárga festés és az egységes barna átmosás nekem nem
tetszett. A csiszolt fémes kopások jól mutattak a lefolyásokkal együtt. De az
összképet nálam nem mentette meg. Egy ilyen részletgazdag és egyszínű járműben
rengeteg lehetőség van, amit Yauhen Zhyrkevich most nem használt ki.
Kivettük a Mk V tankot
is, de ahogy kicsit közelebb hajoltunk, egyből vissza is raktuk. Csillogó
felületek, vastagon látható matrica. Ezzel sajnos gyorsan el is vérzett. Ismét
felhívom mindenki figyelmét a csillogásra! Tessék rendesen felkeverni azokat a
weathering termékeket, a művészolaj festékből pedig karton lapon kiszívatni a
lenolajat, mielőtt használjátok! A csillogó foltos makettek nem menő! Ugyan így
járt Nagy Attila Péter koreai Easy Eight Shermanje is. Pedig úgy megörültem, hogy a csapatunk
nevét viselő jármű végre kap egy jó makettet. De közelebbről megnézve a
festésen azért voltak problémák. Az alkotó belesett az egyik leggyakoribb
csapdába, az olajok besötétítették az egész tankot. Ennek ellenére kalapban tartottuk, mert sok részlet viszont megjelent, és látszott a bele fektetett munka.
A téli meszelt 1/48-as Hetzer is
bekerült a kalapba. Rénes kolléga azonnal elkezdte kritizálni a téli kopás
milyenségét, miközben szerintem ez volt a legerősebb pontja a makettnek. Ebből
aztán egy parázs vita alakult ki, amiben többen előkaptuk a telefonunkat, és a téli
festés galériákból elkezdtek sorjázni a képek. Gábor visszavágott a saját
képeivel, és egy igazi vadnyugati pisztolypárbaj alakult ki. Végül a túlerő, ha
meggyőzni nem is, csendre bírni tudta könyvtáros kollégánkat 😊
Ezért is élveztem ezt a munkát, mert tényleg sértődés és sérelmek nélkül
lehetett szakmai alapon érvelni. A Hetzi többi része azért hagyott kívánni
valót maga után. A futómű koszolásában lett volna még lehetőség. A lefolyások
néhol eldolgozatlanok voltak. A kipufogó rendben volt, de az emelőn a rozsda
szerintem túlzás. A távcső számára kinyitott fedél belsőjét kétlem, hogy
meszelték volna. A lövegpajzs tetején lévő nyílásokból kifolyó valami
kimondottan érdekes látványt nyújtott. Ezt nem tudtuk hova tenni. Az alapon a
hó egészen szép volt, a sáros út azonban nagyon nem. A méretarányon kívüli fa
pedig teljesen rányomta a bélyeget az összképet. Így bár nem örültem neki, de végül kikerült a kalapból.
Szabó Ákos Rübezahlja nagyobb méretarányban lényegesen
jobban mutatott, mint a kicsi társa. Nekem kicsit maszatosnak tűnt a festés, de
egyébként tisztes iparos munka, semmi extra, de ami megvolt, az tisztességgel
megvolt.
Végül térjünk ki Szabó Gyuri Tiranjára. Gyuri jelezte, hogy ez az ő
munkája, így természetesen a zsűrizésében nem vett részt. Azonban végig
hallgatta, mi mit gondolunk róla. Az SLA által használt járművek kékes szürke
színe egyben remek lehetőség, és nagy kockázat is. Gyuri szerintünk egy kicsit
több kéket kevert az elegybe, mint kellett volna. De az összhatásban ez nem
okozott akkora problémát. Nem vagyunk T-55 szakértők, de amennyire meg tudtuk
állapítani, a makett építésére nem volt panaszunk. Számomra egyedül a krumpliszsák
hatott idegenül a torony kosárban. Az alapszínben elfért volna még a
fény-árnyék megjelenítése sötétebb ködölésekkel. A kiemelkedő részeket több
helyen is világossal kiemelte, ez dicséretes. A befolyatás nagyon finoman lett
kivitelezve, szép kontrolált munka. A porozás alapvetően szép, a torony előtti
nagy pigment folt lógott csak ki a képből. Ekkora poros részbe már illene
valami játékot vinni, ami pigmenttel nehéz. Itt én inkább az enamel-művészolaj
kombót javasoltam. Az üzemanyag nyomok szerintem túlzóak. Kivitelezésük szép,
csak a méretükkel és a mennyiséggel lehetett volna visszafogottabban bánni. Bár
ott nem került szóba, én a lövegblende pro védő borításának festését ítéltem
még gyengébbre. Amit viszont kiveséztünk, az a géppuskák festése. Ezek jól bevált,
ezeréves technikák, amik ma is működnek. A matt fekete alap festésre valamilyen
formában grafit port kéne felvinni (létezik már weathering termékként is, de a
6B-s ceruza lereszelve ugyan olyan jó). Először keményebb szőrű ecsettel, majd
szépen ujjal eldörzsölve. Végül az élekre mehet finoman megfestve, akár lágyan
szárazecsetelve valamilyen fém szín. Itt lehet játszani a fényességgel és a
világossággal. Ez máris 3 réteg. Ha kicsit még akarunk rajta dobni, az alapszín
ne fekete, hanem sötét szürke legyen, és folyassuk be fekete olajjal. Ugyan így
lehetett volna még játszani a hátsó dobozban lévő szögesdrót tekercsel. Most
egy egységes rozsda vörös színe van. Még nem késő, egy erősebb fekete vagy
sötétbarna bemosás, és akár festve, akár szárazecsetelve egy világosabb
narancsos rozsda szín a kiálló részekre máris 3 színt eredményezne, lényegesen
feldobva a végeredményt. Ezeket a részleteket ne spóroljuk le, mert ugye az
ördög a részletekben rejlik! Mindent egybevetve a teljes harcjármű mezőnyben
ezt a munkát ítéltük meg úgy, hogy megállná a helyét a mester kategóriában. Így
az egyetlen kiosztott aranyat a Tiran kapta. A Rübezahl ezüst, a többi bronz.
35 Dioráma
A király kategória, mondhatnánk. Azonban
a tény, hogy itt sem született arany, árulkodó. A mezőnyt végig nézve talán itt
volt a legnehezebb dolgunk. Nem volt igazán a többiből kiemelkedő munka.
Stratégiánk az volt, hogy azokat vegyük ki, amiket nem zárnánk ki első látásra.
Ennek az volt a következménye, hogy voltak munkák, amik tüzetesebb vizsgálat
során végül olyan benyomást tettek, hogy érem nélkül visszaraktuk. Ilyen volt a
Pz. II-es.
Elsőre látványos alkotásnak tűnt a sárga Flakkal felszerelt szürke Pz. IV. Na itt a jármű teljesen egy szinten volt a környezettel. Több koncepcionális problémát is láttunk. A sisakra nehezedő katona, a teljesen lehetetlen testhelyzetek. Nyilván ez a doboz figurák alkalmazásának hátránya. Hobbiban nem elvárás a figurák módosítása, de a helyes megválasztásuk igen. A hüvelyeken a hőtől keletkezett elszíneződés szerintünk túlzó volt, a felhajtott antenna tüzelés közben pedig logikátlan. A csillogó beton korlátról ne is beszéljünk. Az előtérben eldugott csónakos Fritz nem tudjuk kiket csempészett és hova. A jelenet egy háború végi heroikus küzdelmet ábrázolna, amit a címe is alátámaszt. Talán „To the last bullets (?). Ebbe sehogyan nem illett a valakiket bújtató német katona. Ha a címe mondjuk Fight or escape? lett volna, akkor máris értelmet nyer a csónakos részlet. De ez már tényleg csak egy volt a számunkra érthetetlen részletek közül.
Dr. Buza Gábor Attila Francia M3-asánál a jármű egészen szép volt, semmi extra, de amit
megcsinált az szépen és magabiztosan. Az alap sajnos ehhez képest monotonra
sikerült. A palánk fal, a plakátokkal, az azt néző francia tiszt, nem igazán
tudtuk felfedezni a mondanivalót. A dioráma kategóriára nem jellemző módon a jármű
volt a legerősebb eleme a kompozíciónak.
Ennek pontosan az ellentéte volt Czvik Gábor modern orosz Typhoon VDV kerekes járműve. Történet itt sem volt erős, áll előtte
egy valamilyen különleges műveleti alak. De a jármű egyszínű zöld festése, és kissé
elsietett porozása sajnos nagyon elütött a környezet egyébként szép és
átgondolt kivitelezésétől. És ez is repült! Megérte volna lapítani a kerekeket.
Sziklás, füves terep, hihető növények és kitaposott ösvény, hegyi patak. Volt
minden. Aki rákeres a járműre, mint Ajtony ott gyorsan, és azt mondja, hogy hát ez
így nézett ki, ezzel nem lehet többet kezdeni, annak üzenem, hogy de. Megérne
egy blog bejegyzést a modern harcjárművek téma is, lehet majd meg is írom. Most nem kezdek bele, mert sosem érünk a végére.
Szintén Gábor rozsdás
elhagyott BRDM-es diorámája volt talán a leginkább egyben. Történet itt egyszerű és
lényegre törő, gyerek imádkozza le a macskát az egyik járműről, paraszt bácsi
meg várja őket. A cím tűpontosan referál a magától értetődő jelenetre:
Macskafogó. Tipikus kelet európai vidéki életkép. A járművek kidolgozása
önmagában is megállta volna a helyét, és ehhez a környezet is fel tudott nőni.
A kis trakeszen engem nagyon zavart a durva olajos átmosás, de ez nem volt
annyira fontos részlet az összképet tekintve. Bár a Typoonon vitatkoztunk kicsit, de talán ennél a két munkánál lehetett meghúzni az ezüst határát, így az érem végül Gáboré lett.
A legtöbbet Kertész Zsolt Marder I diorámáján
agyaltunk. Kicsit vitatkoztunk is. Az általános kivitelezés nem volt rossz,
azonban tele volt értelmetlen bosszantó hibával. Kezdjük ott, hogy a rádiózó katonákat
mesteri módon eltakarta a járművel. Eleve a jármű elhelyezése furcsa. Harckocsi
vezetőként bizonyosan elkerültem volna az épület ilyen közelségét, főleg, ha a
bajtársaim a féltető alatt tartózkodnak. Egy rossz mozdulat, és két halott lesz
a romok alatt. A macskakő közepén kinővő füves rész számomra életidegen. A
dobozból megépített épület sarkainak tömítettlensége fájó figyelmetlenség. A füvet
is érdemes lett volna megfújni különböző zöldekkel. A cserepeket egészen szépen
elkészítette. A járművel nekem több problémám is volt, de a kopásokon
vitatkoztunk a legtöbbet. Szerint nem jó helyen, nem jó színben, és túl sok.
Végül úgy döntöttünk, hogy a Macskafogó kapjon ezüstöt, hiszen a kategóriában
az volt a leginkább biztos kézzel, és talán a legmagasabb színvonalon
elkészített munka. Végül az M3 mellett ez is bronzot kapott.
Verdikt
Mindent egybe véve szerintem
nagyon jó kezdeményezés a mentor program. Ténylegesen betekintést nyújt a
zsűrizés menetébe, mindezt ellenőrzött keretek között. Mi igazi kis workshopot
kreáltunk belőle, ahol mindenki hozzátehette a saját gondolatait. Szerintem az
is világosan kiderült, ki milyen területen mozog, miből rendelkezik
tapasztalattal. Például aki aktívan használja a weatheringet, rendelkezett
tapasztalatokkal a különböző készítményekről, egyből kiszúrta a jellemző
hibákat, amikbe valószínűleg ő maga is belecsúszott az első alkalommal. Míg
akinél nem volt meg ez a tapasztalat, az láthatóan nem tudott ehhez
hozzászólni. Ugyan így igaz a festés, vagy az építés különböző fázisaira.
Diorámáknál a környezet kialakítására. Aki járatos benne, azonnal kiszúrta a
dobozból, változtatás nélkül elkészített épületet stb. Én 8 évet hagytam ki, és
magamon is észrevettem, hogy bizony újra képbe kellett kerülnöm, kipróbálni az
újonnan megjelent alapanyagokat, megismerni az azóta megjelent kitteket. Ezért
számomra megerősítést nyert az a véleményem, hogy igenis kell, hogy a zsűri
aktív makettező legyen. Tudom, ezzel sokan nem értenek egyet. Csak a gyakorlat
- nekem úgy tűnik - mégis ezt igazolja. Persze különbözünk, kinek, mi mennyire
fontos. És nyilván a zsűri összeállítása sem egyszerű dolog. Ez egy önkéntes
munka, és a szervezőnek abból kell főznie, aki jelentkezik, vagy elfogadja a
meghívást.
A cikk fókusza nyilván azok a
kategóriák, amikben zsűriztem. Igazából nagyon többre nem is volt időm. Az
látszott, hogy a klub rutinos, sokadik versenyüket rendezik, összeszokott
társaság. A helyszín is ismerős már mindenkinek. Flottul ment minden. Külön
öröm volt látni a zsűri munkáit egy elkülönített részen. Remélem, hogy ez az
elem elterjed majd a hazai versenyeken. A klub munkáit felvonultató szekció is
erős volt, mondhatjuk, hogy már szokásosan. A verseny hozta a megszokott
színvonalat, 400 feletti makett számmal, és inspiráló munkákkal. Amit még
szeretnék kiemelni, az az évek óta színvonalas díjak. Szerintem ez egy fontos
eleme egy makett versenynek, hiszen mégis csak ezt viszi haza emlékbe minden
nyertes. Különösen ennek tükrében érdekes, hogy egy ilyen régi múltra
visszatekintő rendezvény igazából nem tud megmozgatni nagyobb tömeget, mint a
legtöbb vidéki verseny. Pedig az időpont jó, parkolni lehet, kb. az ország
közepén van. Persze a mennyiség nem biztos, hogy cél. Ettől függetlenül
szerintem érdemes jövőre is eljönni. Mondjuk én könnyen beszélek, 10 percre
lakom 😊
Gödöllőn találkozunk, ami szintén
nagyon messze van tőlem (20 percre😊)!
