Verseny? Zsűri? Tippmix?

Az elmúlt bő két évben viszonylag sok versenyen részt vettem mint induló, vagy mint zsűritag. A "lezsűriztük" sorozatunkban próbáltam ebbe a munkába betekintést nyújtani nektek. Akár "belülről", akár "kívülről" vettem részt egy rendezvényen, sok hatás ért, sok tapasztalattal gazdagodtam. Sok emberrel beszéltem, sokan odajöttetek hozzám/hozzánk csak bemutatkozni, vagy megmutatni, beszélgetni a legújabb munkátokról. Ez hihetetlenül jó érzés, és köszönjük nektek, hogy megtiszteltek a bizalmatokkal, és a véleményünket kéritek. 

Hobbiból mesterbe. Egyértelmű jelzés, hogy mi az értékrend.

Tapasztalatok

Amit egyértelműen tapasztaltam, és  makett versenyek természetes velejárója, hogy a verseny eredményekkel nem mindenki ért egyet. Ezzel nincs is probléma, hiszen különböző értékrendek dominálnak különböző körökben, fejekben. Észrevehetőek tendenciák, akár személyre lebontva is. Egy-egy zsűri, vagy klub, vagy társaság ezt vagy azt preferálja. Sajnos, de elkerülhetetlenül észrevehetőek személyes részrehajlások is. Ez vagy az, ennek vagy annak a barátja, és ott nem annyira szigorú a pontozás. Ezeket a tendenciákat elfogadni nem mindig lehet. De meg lehet érteni, logikusan le lehet vezetni, miért lesz az eredmény az, ami. Azonban van minimum két-három olyan verseny, ahol azt érzi az ember, hogy az eredmények lottó sorsolás szerűen, teljesen véletlenül születnek. Semmi konzisztencia nincs sem az érmek számában, sem színében. Sem a díjazott makettek minőségében, stílusában, de még témájában sem.

A rozsda mindig megosztó. Van, ahol arany, van, ahol ki sem veszik. 

Nem titok, tapasztalataim alapján Mosonmagyaróvárról, Szolnokról és a PSMK-ról beszélek. Érdeklődési körömből adódóan a harcjárműves kategóriákról írok, a többi szakág ne vegye ezt magára. Repülőben még látunk fura eredményeket, de ott legalább azt tudom mondani, hogy van egy értékrend, még ha szerintem nagyon szűk látókörű is az, de legalább van, ami vezérli a zsűri értékelését. Azt lehet mondani, itt azok nyernek, akik ilyen makettet építenek. És ez konzisztens. Repülő diorámában van elhajlás, de ez szerintem a repülő diorámai definíciójának teljes hiányából fakad inkább, mert nem hogy a zsűrinek, de szerintem a legtöbb magyar makettezőnek sincs konkrét elképzelése, hogy milyennek kéne lenni egy repülő diorámának.

Valaki szerint jó irány, érmet ért. Máshol zsákutcának tekintik.

Emberi tényezők

Maga a jelenség szerintem két fő tényező miatt jöhet létre. Az egyik a zsűri összetétele. Mind azt várnánk, hogy a zsűriben olyan makettezők ülnek, akik már letettek valamit az asztalra, lehetőség szerint nagy rutinnal és tudással rendelkeznek.

• Szerintem nem mindegy, hogy ezt mikor érték el. Például, ha valaki a 2000-es évek elején elismert, magas szinten makettező emberke volt, de azóta is ugyan azt csinálja, és ugyan azt is értékeli, akkor neki nem sok keresni valója van 2025-ben egy zsűriasztalnál. Erre szokták mondani, hogy a múltban él.
• Megint másik eset, amikor valaki olyan zsigeri gyűlölettel tekint egy-egy közismertebb makettezőre, hogy minden általa használt technikát, vagy megoldás automatikusan elutasít. Rosszabb esetben megmagyarázza, hogy a barátom makettjén az jól néz ki, de azon a másikon túl van tolva. Color Modulation szokott erre a legjobb példa lenni. Van jó meg rossz moduláció. Nem az a baj, hogy egy teljesen irreálisan eltúlzott CM-et nem értékelünk. Hanem azzal, amikor zsigerből utasítunk el minden CM-et, de az X-Y-né az jó, mert „nincs túltolva”.
• És persze ott van az én örök vesszőparipám. A nem makettező makett szakértő. Olyan emberek, akiktől évtizedek óta nem láttunk elkészült munkát, de mégis tölti a pontozólapot serényen, és osztja az igazságot. Mondhatjuk, hogy hát lehet, hogy otthon magának makettezik. „Azt bárki mondhassa”. A zsűrizés egy nyilvános feladat. Aki végzi, az a nyilvánosság előtt végzi. Az a minimum, hogy nyilvánosan megmutatja a saját munkáját is. Odajön egy átlag versenyen 100-150 makettező, benevezi a munkáját, mert megbízik a zsűri értékítéletében. Aki ezt a bizalmat arra sem méltatja, hogy legalább 1-2 évente lerakjon az asztalra egy saját makettet, annak nem hiszem, hogy helye van a zsűri asztalnál.
• Végül pedig a korrupció, vagy személyes részrehajlás, ami meg tudja fűszerezni az eredményeket. Ezt nem kell bemutatni senkinek. Haver, klubtag, sógor, vagy éppen istenített „nagy név”. A magyar mezőnyben látunk ilyen alapon osztott és megtagadott díjakat is. De mielőtt elkezd a szemünk büszkén csillogni, szólok, ez nem hungarikum. A Volgától a Szajnáig, Palermotól Uppsalaig így van ez.
• A zsűri emberi kvalitásain kívül a munka módszertana is lehet sarkalatos. Ugyanis, ha a fenti tényezők mindegyikétől mentes is az illető, még mindig ott a feladat, amit meg kell ugrani, reálisan értékelni a mezőnyt. A hiedelemmel ellentétben nem fog reális, objektív eredményt hozni az, ha csak önmagukban vizsgáljuk a maketteket. Persze ez az alapja az egésznek, de ez csak az első lépés.

Nem csak a makettet kell egészében értékelni, de a kategóriát is.

Munka módszertan

De kezdjük innen, az alapoktól. 

1. Hogyan döntöm el, hogy kiveszek-e valamit a mezőnyből további értékelésre (pontozni vagy átnézni)? Ennek egy magas szintű szűrésnek kéne lenni, hogy kizárjuk azokat a munkákat, amik alapvető hibákkal küzdenek, és nem is érdemes foglalkozni velük, mert egyértelműen nem ütik meg a szintet. Fontos azonban, hogy ezek súlyos hibák legyenek. Ha ennél a lépésnél elkezdünk fennakadni olyanokon, hogy itt-ott találunk egy hézagot, egy pici sorját, vagy nem teljesen korrekt a szín, hiányzik itt-ott pár részlet akár az építésben, akár a festésben, akkor nem leszünk képesek összességében értékelni a makettet, és díj nélkül marad olyan, amin kiszúrtunk egy kis hibát, de összességében mégis van olyan jó, hogy akár érmet is kapjon. Ne legyenek illúzióink, a mesterleveles munkák sem hibátlanok.
2. Az első szűrést követően aztán el lehet kezdeni elemezni egy makettet. Én úgy gondolom, itt is észben kell tartani, hogy az egész makettet kell értékelni, és pl: egy elrontott alapszín miatt nem kell az egészet kidobni. A munka minősége kell, hogy az irányadó legyen. Sajnos ezt a hozzáállás a legritkább esetben tudom felfedezni a zsűri munkáján.
3. Még egy problémás pont, ami nem minden esetben jön elő, de sajnos még a mai napig létező jelenség. Az emberi kvalitásoknál is említett „begyöpösödés”, a múltban ragadás. Lehet, hogy a zsűri elfogadja az elmúlt 20 év innováció által hozott technikai megoldásokat, akár festésben, akár építésben. De ez az értékelésnél nem kerül figyelembevételre. Ha megvan, akkor örülünk, de ugyan annyit ér, ha nincs meg. Pl: egy színre festett járművek esetén nem jelent előnyt, ha valaki időt, energiát öl az egyszínű nagy felületekbe. Egy modulált, lefolyásokkal, porral, fakulással, karcokkal megtört nagy felület ugyan annyit ér, mint egy hiba nélkül egyetlen színnel lefújt és feketével befolyatott makett. Sőt, általában inkább kevesebbet, hiszen az első esetben a számtalan plusz munkafolyamat miatt könnyebb valamelyikben hibát találni. De építésben ugyan így nem értékeli senki a saját tervezésű, és a 3D nyomtatás elterjedésének köszönhetően már saját gyártású feljavításokat sem. Konkrét példa volt erre idén Szolnokon, hogy a nevezőlapon való feltüntetés ellenére nem tűnt fel a zsűrinek, hogy egy 72-es Bradley makett fele újra volt építve saját alkatrészekből.

"Dobozbólnépített" Bradley. Ami nem szürke, az saját.

Szervező felelőssége

Az eddig felsorolt problémák közül több kevesebb szinte minden zsűri csapatban jelentkezik. Ezt személyes tapasztalatból mondom. Ezek teljes kiküszöbölése lehetetlen. A problémát abban látom, hogy nem is törekszik rá senki. Sőt, az a cél, hogy ezeket a problémákat normaként szentesítsük, vagy akár büszkén előnyként tüntessük fel. És itt lép be a képbe a másik tényező, a verseny szervezői. Ide sorolom a főszervezőt és a zsűri elnököt (ahol van, szekció vezetőket). Az ő lelkiismeretüket kéne, hogy bántsa, ha a zsűri fent említett tüneteket produkálva egyszerűen kókler munkát végez. De láthatóan nem zavarja őket. Inkább azzal vannak elfoglalva, hogy saját felelősségüket áttolják valami/valaki másra. Mert a szervező nem felel a zsűri munkájáért, hiszen nem az ő dolga eldönteni, melyik a jó makett. A zsűri nem felel az eredményért, hiszen ő csak lepontozta a makettet, nem tehet róla, hogy milyen eredményeket hoznak az adott pontok. Így a végén senki nem tehet arról, hogy melyik makett kap arany/ezüst/bronzérmet, vagy éppen semmit. Csak akkor kérdem én, minek a zsűri? Minek verseny?  Ennyi erővel az Excel VÉL függvény is kidobja az eredményeket. Vagy megszavazza a laikus közönség, mint Dunaszerdahelyen.

Pedig a végén azért csak a zsűri pontjai adják a végeredményt. Azért csak rajtuk múlik, hogy milyen érmeket és mire osztanak. És a végén azért csak a szervező hívja meg a zsűrit. Csak rajta múlik, miféle embereket ültet be oda. Csak ő dönti el, mi alapján választja ki a meghívottakat. A végén csak a szervező értékítéletét tükrözi, hogy milyen makettezők ülnek a zsűriben, és azok milyen eredményeket hoznak ki. És a végén azért ezek az eredmények csak a szervező értékrendjét képviselik. Vagyis a kérdés az, egy szervező mit szeretne üzenni a versenyével? Egy véletlenszerű random összejövetel, ahol sörözünk egyet a haverokkal? Vagy egy makett verseny, ahol ez, vagy az világnézet érvényesül. Vagy igazából nincsenek gondolatok erről a szervező fejében, és csak szervez egy versenyt megszokásból, vagy kalandvágyból. 

Persze ilyenkor jön a régi nóta. "A zsűri munkája nagyon nehéz." Igen az, nem mondta senki, hogy könnyű. "Sajnos nagyon kevesen vállalnak zsűrizést." Talán el kéne gondolkodni, miért van ez? A 4-5 órás görnyedések a móvári asztalok felett nem hiszem, hogy vonzóvá teszik ezt a melót. Ahogyan az sem, hogy az eredményhirdetésen maga a zsűri lepődik meg a legjobban, hogy milyen eredmények születnek az ő munkájuk alapján. Nem csoda, hogy senki nem meri a zsűri névsorát nyilvánosságra hozni. Ehhez kevesen adnák a nevüket.

A végén aztán a szervező is a saját csapdájába esik, és meghívja zsűrizni azt, akit ismert. Mindegy milyen makettező, vagy alkalmas-e erre a munkára, örülünk, ha eljön egyáltalán valaki. Sajnos azt látom inkább ez az utóbbi a jellemző. Kényszer pályán mozog minden szereplő, és a végeredmény is olyan lesz, mint a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk.

Arany vagy bronz? Nem mindenhol egyértelmű.

The show must go on

Persze félreértés ne essék. Jól láthatóan a fenti helyzet nincs igazán hatással a verseny méretére. A makettezők többsége ezekből a dolgokból vagy nem sokat érzékel, vagy nem igazán hatja meg őket. Móvár és a PSMK is tartja, esetenként növeli méretét. Bár hosszú éveken át azt gondoltuk, hogy egy verseny hanyatlását és végül halálát az érdeklődés hiánya, a résztvevők számának csökkenése okozza majd, egyre inkább úgy tűnik, hogy a közönség a legkevésbé szűk keresztmetszet. Sokkal nagyobb rizikó a szervező személye. Hiszen ez mindenhol igazából egy one man show. Talán Móváron a méret miatt jobban szét vannak osztva a feladatok. Másképp már régen nem működne. Az utóbbi években inkább a zsűrizésre rávehető makettezők egyre csökkenő száma nehezíti a lebonyolítást. A tendencia aggasztó, de talán még nem veszélyezteti sehol a megrendezést. Mindenesetre szerintem minden szervezőnek érdemes végig gondolni, mit képvisel a versenye.