A lényeg, hogy a természettől mindig tanulhatunk. Ott vannak
például a galapagosi pingvinek. Brit tudósok vizsgálták őket, és rájöttek
valamire. Első látásra nem is feltűnő, de statisztikai adatok alapján nagyon
konkrét, már-már szoros összefüggés mutatkozik a galapagosi pingvinek párzási
periódusainak alakulása és az évszakok változása között. Persze ehhez
valószínűleg teljesen felesleges volt a galapagosi pingvineket vizsgálni,
hiszen a föld fajainak nagy része az évszakok változásához igazítja a párzási
periódusait. Persze nem tudatos döntésről van szó, hiszen az állatok nem
rendelkeznek öntudattal. Ez különbözteti meg őket tőlünk, emberektől. Reméljük.
Nos, a galapagosi pingvinek után nem árt megvizsgálni az
embereket sem. Nézzünk csak szét saját környezetünkben. Rövid időn belül
rájöhetünk, hogy az emberek többsége sem rendelkezik öntudattal. Nem tudja
definiálni saját magát. Nem tudja megfogalmazni, hogy milyen értékek, milyen
elvek, eszmék, ideológiák, célok, vagy okok mentén éli az életét, éli a
mindennapjait. Mivel nincsenek önálló gondolatai, kialakult énképe, ezért
valahonnan kell szereznie, hiszen különben állatnak érezné magát. Vagyis a
legtöbb embert nem az különbözteti meg az állatoktól, hogy van öntudata,
önképe, hanem, hogy szerzett magának egyet. De persze ez sem tudatos, nem
keressük az önképet a google-ön, hanem azt találjuk. Az egyszer csak ott van
előttünk. Nem biztos, hogy mindjárt az első tetszik, de lehet, hogy a második,
ami szembe jön, már jó lesz. Meg aztán lehet, hogy a harmadikból is megtetszik
egy-két dolog, és abból is szemezgetünk.
De ki rakja elénk? És itt jön a lényeg: vannak olyan
emberek, csoportok, vagy ma már akár önálló entitássá fejlődött vállalatok,
akik/amik képesek olyan mintákat kreálni (jelentős anyagi haszon reményében),
amik a hétköznapokban feltűnés nélkül felvehetők, a mindennapokra kényelmesen,
kompromisszumok nélkül alkalmazhatók. Ezeket aztán simán magunkévá tehetjük.
Mindennek következménye, hogy ezek a, nevezzük irányítóknak, képesek nagy
tömegek viselkedésmintáit manipulálni, irányítani. Persze nem direkt dolgokra
kell gondolni. Nem mondja senki, hogy mostantól Suzukit kell venni mindenkinek,
mert csak. Ezek hasonlóan a pingvinek töcskölése és az évszakok változásának viszonyához,
észrevétlen, ösztönszerű reakciókat kiváltó apró, meglapuló, de mégis
végtelenül tudatosan elhelyezett dolgok, általában kommunikációs eszközök.
Például ha azt mondom gyorsétterem, mindenkinek a McDonald’s jut eszébe
először, ezt felmérések igazolták. Pedig olyan konkurensei vannak, mint a
Burger King, a KFC, vagy a Subway. És igazából a palacsintázóra, a
hamburgeresre, a gyrososra, a lángososra nem is gondol senki, pedig...
Vizsgáljuk meg a jelenséget a hobbink tájékán. Vajon
létezik-e a makettezésben olyan elénk rakott viselkedési minta, amit valaki,
valakik kreálnak, annak érdekében, hogy sok-sok ember ezt kövesse, és ebből
ezek a valakik hasznot húzzanak. Az az ember, aki nem kreált minták alapján
működik, hanem képes saját maga megfogalmazni mitől lesz valami, akár saját
maga, jó, és mitől rossz, arra az emberre ugyan hatással lehet egy minta, de
bizonyosan nem fogja ezt 100%-ban adaptálni a saját életére. Vajon van-e olyan
tevékenység ma a makettezésben, ami apró, de folyamatos üzenetekkel egy adott
irányba próbál terelni minél nagyobb tömeget. És vajon milyenek lehetnek ezek
az üzenetek? Valószínűleg első ránézésre átlagosak, szimpatikusak, és szinte
biztos, hogy igazi céljukat (vedd meg) sem első, sem második ránézésre nem vesszük
észre, csak ha kívülről, objektíven megvizsgáljuk. Vajon van-e olyan ember,
csoport, vállalat a makettezésben, ami ilyen üzeneteket közvetít, és mindenféle
látszólag ettől független akcióban, legyen szó facebook csoportról, makett versenyről,
bolti akcióról, vagy csak egy megosztott képről, mindig ugyan azt az egy
rejtett célt (vedd meg) bújtatja bele minden megnyilvánulásba. Ugyan azt az
egyet, amit már annyira megszoktunk, hogy ha a festék, weathering, grime,
effect szót meghalljuk, az jut eszünkbe, hogy…
Nos, kedves Ammo Makettezők, megállapíthatjuk, hogy Önök galapagosi
pingvinek! Nincs ezzel baj, csak szóltunk…
képek:
http://tankolda.shoprenter.hu/
és az internet legmélye